Szép, napsütéses a vasárnap, fél kettő, lassan indulnom kell: Pomázról bejutni nem nehéz, pláne nem hétvégén, de szeretem az „előadás” előtti zsibongást, az egymásra-nézés hangulatát, az együvé tartozás kialakuló pátoszát. Elköszönök hát a kutyától, nyugtatom, hogy hamarosan jövök, még egyszer ellenőrzöm a maszkot, kesztyűt, pipát, aztán hajrá!
A Vadász utca környékén leparkolok, beugrok 94 éves nagybátyámhoz, aki azonnal megkínál egy kávéval, egy kicsit beszélgetünk a világról, a politikáról, a Fradiról, „itt vannak a Magyar Hang legutóbbi példányai, sok jó cikk van bennük…”; én odaadom neki a készülő könyvem kéziratát „elég, ha beleolvasol” – mormogom, „dehogy, elolvasom!”; aztán elbúcsúzok, irány az Akadémia előtti gyülekező-pont. Először a közgáz elé akartam menni (hiszen ott végeztem 57 éve), de aztán erről lemondtam: jobb közelebb a Kossuth térhez.
A Parlament felé gyalogolok, a maszk már a szám előtt, a sétálók többsége nem visel maszkot, minek a szabadban – gondolom, ahogy közeledem egyre több a rendőrautó, de nem zavaró, minden békés vasárnapi. A tér kihalt, alig bóklásznak ott néhányan. El a metró-megálló előtt, már itt haladok a Miniszterelnökség fehér épülete mellett (emlékszem: „annak idején” mindig 7 óra körül érkeztem, előre köszöntem a kormányőröknek, akik már „megint ilyen korán kezd?” kérdéssel, mosolyogva engedtek át a kordonon), aztán az EMMI épülete (ahol Csehák Judittal mennyit tárgyaltam-beszélgettem) és már meg is érkeztem. Itt is sok rendőr álldogál, több szervező is, odalépek egyikőjükhöz, „hol a gyülekező?” kérdezem, „lenn az alsó rakparton” – jön rögtön a válasz, megyek tovább, egyre több a sárga-maszkos ember, „hol lehet ilyet venni?” kérdezem, „ott, annál a lánynál”, odalépek hozzá, „hogyér’ adja”, mosolyogva mondja „ingyér’ van, de ha adományozni akarna…”, persze, hogy akarok; odébb kesztyűt lehet kivenni a dobozból, de az nekem már van, hát át a villamos-síneken, le az alsó-rakpartra, ahol már csak maszkos lányok, fiúk, öregebbek – bottal, bot nélkül – kutyások, gyerekkocsi tologatók: sokan vagyunk, talán már három előtt is „elegen”!
Odalépek egy másik szervezőhöz, aki rögtön a kezembe ad egy piros-fehér csíkos szalagot: „másfél méterre kell fölállni egymástól, amikor jön a Charta, akkor fej fölött átnyújtani a melletted állónak, aztán az eljut a Parlamenthez, majd ének és vége, köszi, hogy jöttél, arra felé menj, az Erzsébet híd felé, itt már sokan vagyunk, ha betelünk, indul a második sor!” és a következőhöz szól már és nyújtja neki is a piros-fehér szalagot.
Átmegyek a Lánchíd alatti gyalogos-alagúton és a kávézó előtt megtalálom a helyemet, összeismerkedem a mellettem állókkal, majd hátrébb lépek és rágyújtok egy pipára, „jó az illata” – mondja a mellém kerülő fiatalasszony és mosolyog, ha jól látom a maszkja alatt. Közben gitáros fiú jön el és énekel, majd egy lány is ugyanúgy, dörgő taps mindenütt, vidámság, móka, kacagás, pedig már egy órája álldogálunk a napon maszkban, néha föltűnik egy drón, lejjebb ereszkedik, aztán följebb, az úttesten rendőrautó videózik, mégis mindenki és minden nyugodt, sehol egy hangos szó, türelmetlen morgás, még a kutyák is lihegve, lógó nyelvvel mennek a gazda mellett, néhányuk nyakán ott a piros-fehér csíkos szalag.
Aztán elkezd özönleni az Erzsébet híd felől a tömeg, hangosan skandálják „SZABAD ORSZÁG, SZABAD EGYETEM”, egyre többen jönnek, majd az „előharangozó” biciklista érkezik: „mindjárt itt a Charta, szelfire nincs idő, magasba a kezekkel, fej fölött nyújtsd tovább!”, mindenki beáll a helyére, maszk-kesztyű rendben, már itt is van a Charta a kezemben, egy pillanat az egész, de mégis, már tovább is adtam, ennyi volt, mégis NAGY VOLT!
Aztán irány a Charta után a tömeggel, mindenütt élénkség, zene-ének-vidámság, sehol egy kocsi-fölgyújtás!
Szép volt.
Emlékezetes volt.
Lehet, nem érünk el semmit: a hatalom @arik az egészre, kik ezek, mik ezek – gondolják, a SAS biztosan a VIP páholyban az Arénában nézi a meccset…
MÉGIS, CSAK AZÉRT IS: MEGMUTATTUK!
2020. 09. 07. hétfő