Archívumok

dr. Radnai György

2019. december 5.

TÉNYLEG MEGJELENT…

És akkor a rémálmomban tényleg megjelent, minden előzetes jel nélkül, egyik pillanatról a másikra lett ott. Egy pillanatra visszahőköltem, de Ő csak kedvesen mosolygott rám, pillantása megnyugtatott, idegességem rögvest elszállt. Fölültem az ágyban, rátekintettem, érdekes módon sem a fény, sem a nagy világosság nem zavart érdeklődve vártam: mi fog történni. Fölemelte fejét, kezét jóindulatúan a takarómra ejtette, elmosolyodott és így szólt hozzám: aztán mi végre vagy a világon, felelj, mert nem akarlak kihúzni a nagy könyvből és együtt-érzően tovább mosolygott. Még egy stadiont szeretnék építeni, aztán megrendezni az Atlétikai VB-t, egy Bajnokok Ligája döntőt, újabb úszó VB-t, majd az olimpiát! – súgtam felé fordulva, de most már a szememet lesütve. Erre széles mosolyra húzta száját és így szólt: meg se ismertelek hirtelen, Viktor, csak baj ne legyen belőle – és úgy, ahogy volt eltűnt hirtelen.

2019. 12. 05. csütörtök
(MtI ÁLHÍR)

dr. Radnai György

2019. szeptember 22.

„Budapest, 2019. szeptember 21. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért szervezett közös imádságon az Országházban 2019. szeptember 21-én. Összesen hatszáz gyermek imádkozott együtt.” (MTI)

Uram!
Segíts!
Már megint nem a jót, a szépet, a közeledő üdvözülést látom, érzem, hanem a „gatyaszáradba” való illetéktelen kapaszkodást, hogy kiemeljed a „mértékegységekkel mérhető és leírható világ öléből” a kiválasztottakat: no nem az Általad kiválasztottakat, hanem a földi helytartó által arra érdemesítetteket. Uram: miért van ez így? Bennem van a hiba? Biztosan én látom rosszul? Talán tényleg tévelygő bolond vagyok? Nem értem az idő szavát? Miért van ez?!
Uram!
Segíts!
Hisz én is egy vagyok teremt-vényeid között. Mi lehet a baj? Talán az, hogy olvasok; hogy nyitott szemmel járok; hogy kételkedem abban, amit nap mint nap, eltorzult arccal a fülembe ordítanak; hogy másként gondolkodom; hogy a szépet hamisnak érzem; mert meghallom az elfojtott sírást, jajgatást is? Talán nem értelmezem helyesen üzeneteid, jelzéseid? Mire figyeljek, mit halljak meg a süket hangzavarból?!
Uram!
Segíts!
Tudod, persze, hogy tudod: egyedül vagyok ebben a zűrzavarban; a helyemet se találom, csak bolyongok, az utat keresve, de mindig ugyanoda jutok vissza. Van kiút egyáltalán – mondd Uram! Hisz naponta kell választanom, döntenem és a hömpölygő áradat, a mindent romboló vízözön – érzem – engem is el akar ragadni! Mit tegyek?
Uram!
Segíts!
Tisztán akarok látni! Magam akarok eligazodni! Szabad ezt? Lehet ezt? Nézd: 600 gyerek imádkozik Érted az „okos nép házában”, miközben „Hol lehet altiszt, azt kutatja, /holott a sírt, hol nyugszik atyja, /kellene megbotoznia” mindegyiküknek. Adj valami jelet, hogy merre menjek!
Uram!
Segíts!
Mert félek, ahogy annyian, ebben nem vagyok egyedül: talán csak ő, a ma oly hatalmas nem fél, meg társai; Te érted ezt, Uram? Persze ő Nevedben beszél, Szavaid szájára veszi, és követik őt egyre többen, miközben talmi minden szava, tette! Hogy nem lehet ez látható?! Világos Szavaid kiforgatva, hogy nem érthető?!
Uram!
Segíts!
Szavam elhalkul, szemem lassan lecsukódik; de szívem még dobban, kezem ökölbe szorul: adj erőt, Uram!

2019. 09. 22. vasárnap

dr. Radnai György

2018. április 3.

Fehér minden: a lepedő, a párna-huzat, a paplan is, még a tévéasztalt borító terítő is. A levegőben is meg- megcsillanó, az apró, szemmel alig észrevehető porszemek is fehéren lebegnek. Csak a fehér falon vet sötét árnyékot az ablak keresztléce: fekete keresztként fenyegetően mutat az ágy felé.
Süketítő csönd némítja a szobát, az utcán sem mozdul semmi.
A szomszéd szobában a kutya csak némán, farka csóválásal jelez.
Mindent betakar a süketítően néma várakozás, az elgondolhatatlanul elkerülhetetlen várakozása.
Az utcán hirtelen nagy robajjal elhúz egy zajos teherautó: de a kutyák most csak a fejüket emelik föl egy pillanatra, nem jeleznek.
Hanyatt fekszik, kinyitja a szemeit, keze görcsösen kap a takaró után, hófehér hajjal borított fejét egy picit elemeli a párnáról, mintha mondana is akarna valamit, aztán hangtalanul visszahuppan a párnára.
Küzd tovább…
A remény is küzd tovább…
2018. 04. 03. kedd