Fecni

o levente, adjál már nekem egy fecnit
o természetesen, vezérem
o ne hülyülj, ez tele van írva
o persze, ezt adta át nekünk az amerikai követség egyik munkatársa
o most látom, ezek fölsorolják azt, amit úgyis tudunk: ki, mikor, kinek és mit mondott nekünk a mi szeretett ildikónk kitiltása előtt
o így van, csillogó Vezérem
o most látom, ezek nagyon sok Hivatalba mentek el: ki engedte be őket a NAV-hoz, az Igazságügyi Minisztériumba, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságára, és hozzátok is, a Külügybe?
o hát azok a hülye portások
o kirúgni őket, és ezzel is azt mutatjuk, hogy rajta vagyunk az ügyön
o már intézkedem is
o ezek szerint MINDENKI TUDOTT RÓLA A KORMÁNYBAN!
o nagyon úgy néz ki
o na, akkor ellen támadunk, fecnisítjük ezt a papírt, aztán tovább nyomjuk, hogy semmi érdemleges bizonyíték nincs, mert semmit nem adnak az amerikaiak, meg semmit se tudnak bizonyítani, mert nem is nyomozták ki
o csak sajnos kiszivárgott ez a memo, mert valaki elköpte magát
o szerencsére nem soroltak föl benne mindent, meg hogy honnan-hova, meg hogy kitől indul, meg különben is: hol a pecsét, meg a vízjel
o hát az nincs rajta
o akkor minek vettétek át
o a legutóbbi találkozónkon otthagyták az asztalon, azt hittük, hogy a tárgyalási stratégiájuk, ezért elraktuk
o rendben, akkor most a nemzeti és közszolgálati hírharsonák trombitálják tele a magyar anyák, magyar gyermekeinek a fejét, hogy „ez egy fecni”, úgy is bánunk vele, ahogy egy fecnivel kell; de azért hozzatok le egy hírt, hogy már van gyanúsítottunk a Horváth András ügyben, de az nem nyilvános, hogy ki az illető, mert ahhoz előbb meg kell hosszabbítani a lejárt nyomozási határidőket, mert a végén még úgy járunk, mint annak idején schlettcsabával jártunk

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 98.