„BÉKEBELI…”
Babuka, nagynéném, második anyám, sokat mesélt nekünk a háború előtti világról, életéről, Husikáról, gyereklány anyám tanítgatásáról, az iskolai fölkészítéséről, a cukrászdában elköltött pengőkről. Aztán fátyolos szemmel, de határozott, mégis huncut hangon számtalan udvarlójáról, Bandi bácsival kezdődő szerelméről. Akkoriban is, és később is, sokat ugratták egymást testvérével, nagyanyámmal, Lilkóval: ki udvarolt az egyiküknek, ki a másiknak, ki kísérte haza a lyányokat, ki kapott, ki lopott először csókot tőlük, ki milyen messzire jutott… Vissza-visszatérő nosztalgiával emlékeztek a szép, a letűnt, „békebeli”, háború előtti korszakra. Én nem értettem ezt a sóvárgó, már soha meg nem valósítható vágyakozást: nekem a poros könyvek semmi kedveset nem tartalmaztak arról a korról. Nem is értettem, fogtam föl: mi az, hogy „békebeli”.
(Most a gyerekeink vannak így az „átkossal”, a lenézett, agyongyalázott „Kádár-korszak”-kal. Nem értik, miért anekdotázunk olyan sokat azokról az időkről, azokról az évekről, hiszen akkor minden „olyan rossz” volt.)
Most, 2015. január elsején is földereng egy régi, „átkos”-beli január elsejei emlék. Akkoriban, a ’70-es években a Szilveszteri bulit családi körben töltöttük. A Fehérvári úton laktunk, egy kétszobás, 54 m2-es, lakótelepi lakásban. Mi négyen valamint Babuka és férje, Bandi bácsi együtt búcsúztattuk az Óévet. Ment a Tv, a fő attrakció. Komlós biztosan beköszönt, talán Brachel Szigfrid is mulattatott bennünket, és „Drága szíveim…” szólhatott Hofi Géza is. Jól mulattunk, megittuk a pezsgőt, vörös bort is iddogáltunk. Jócskán áttáncoltuk magunkat az újévbe, talán már pirkadt is. Persze reggel iszonyú fejfájással, nyomott hangulatban ébredtem. Anyámék már megreggeliztek, kaptam én is valamit. Aztán apám azt mondta: kapd össze magad, megyünk a Gellértbe, úszunk egyet. Villamossal mentünk, hamar odaértünk. A rácsos tetejű kabinban vetkőztünk, majd úsztunk a hideg vízben is, és áztattuk magunkat a melegben is. Aztán hajszárítás, öltözködés, és mentünk a Gellért presszójába. kávé apámnak, habos kakaó nekem. Akkor villant be, csak egy pillanatra, észre se vettem, de ma már tudom: „békebeli” volt.
2015. január 1.