– Lacikám, megint meg kell szólalnod
– tudom, Főnök, már készítik a szöveget, csak nehéz elhelyezni
– az nem lesz gond: csak ütősen, akasztósan beszélj
– abban nem lesz hiba, én nem tudok máshogyan megszólalni
– ismerlek jól, már a kollégiumban is ilyen voltál
– nem is változtam, csak még világosabban szövöm a kötelet
– szóval riogass, fenyegetőzz, hozd közelebb az ördögöt is
– nem lesz nehéz, már úgyis régen vágtam le a bajuszomat, majd még hegyesebbre pödröm
– én már utasítottam a Hendééket, hogy egy kis szakaszon, a sajtó előtt kezdjék el kezdjenek építeni, legalább egy Patyomkin-kerítést, elég lesz, ha a földmunkát elkezdik
– nagyon jó, talán terepruhában megjelenhetne, kedves Főnök, és akkor széjjel is lehetne nézni a határban, mintha most érkeztünk volna Vereckénél
– jó ötlet, megbeszélem Árpival, aki majd társadalmi munkában megtanácsolja velem a kérdést, lehet, hogy álcázunk is, mert azt is imádom
– nagyon jó lesz, én majd arról fogok szigorú és megfellebbezhetetlen és éles hangon szónokolni a beszélgetésben, hogy „ … nem ismert indítékú, hátterű emberek tömegei lepik el a mindennapjainkat, s bár isten adja, hogy okkal ne kelljen félni tőlük, de a debreceni zavargás bebizonyította, hogy egy ilyen extrém helyzetben bármi megtörténhet”
– jó lesz, de erősíts rá a belső ellenségekre is, a balos népség hazaárulására, derüljön ki, hogy milyen humanisták ők, meg az is, hogy ők a mai gerőisták
– óvni fogom a keresztény Európát is
– igazad van, lássa mindenki, hogy a csuhások jó emberek
– és beszélek a további négy évünk szükségességéről is, mert annyi idő kell a belső kerítések fölépítésének a befejezéséhez
– úgy legyen
2015. július 14.