Tisztelt Fidesz-támogató gondolkodók: újságírók, történészek, kutatók, közhivatalnokok és ügyfelek, írók és olvasók, rendezők, színészek és nézők, tanárok és tanulók, orvosok és betegek, és ti is, egyetemi hallgatók és nyugdíjasok, vidékiek és pestiek, itthon élők és külföldre kerülők, hogy senkit se hagyjak ki!
Mi kell(ene) még, hogy bízzatok a szemetekben; elfogadjátok, hogy jól hallotok; elhiggyétek, amikor a négy fal között, otthon, egyedül, amikor a feleségetek (férjetek) se hallja, látja: a teljességgel zárt magányotokban elméláztatok, hogy jól gondoljátok: valami nem stimmel, valami nincs rendben.
Milyen, a mostaninál is sokkolóbb eseménynek; valami borzalmasabb történetnek kell(ene) bekövetkeznie, hogy fölemeljétek a fejeteket, és megszólaljatok: azér’ ez már mégis csak sok!
A folyamatos koncepciós pereknél, meghurcoltatásoknál, jogtalan bebörtönzéseknél is több kell? Az már gyilkosság lesz.
A megverésnél is több kell? Az már lincselés lesz.
A Népszabadság szétbaszásánál is több? Jönnie kell a 168 órának, a Klubrádiónak, a 444.hu-nak is? Az már a szabd sajtó betiltása lesz.
Hallgattok. Nem beszéltek. Néha mormogtok valamit a bajuszotok alatt. Inkább elfordultok.
Persze, értem én: azt gondoljátok, ez még a kisebbik rossz. Itt még a vér csak a szavakból folyik. Itt és most még vonyítani lehet! De – és ezt ti is nagyon jól tudjátok – a csúszós lejtőn nincs megállás, a szakadék így nem kerülhető el.
Persze, értem én: család, gyerek és unoka, ház, biztos egzisztencia; nehéz a lemondás. És ha megvárjátok, hogy rátok kerüljön a sor? Akkor könnyebb lesz? Akkor egyszerűbb lesz? Nem: késő lesz!
Persze, értem én: mintha ezt már átéltétek volna, valamikor régen; ha nem is, akkor a szülők, a nagyszülők, az ismerősök. Akkor?
Mi kell még?!
Vártok. Hallgatjátok Ákost. Nézitek a T2-t. Majszoljátok Vajna Timi csoda-fánkját. Röhögtök a Fábryn, élvezitek a gyurcsányozást. És mentek a kasszához.
Mi kell még…
2016. 10. 26.