„Wow! Két éven belül két Oscar-díj. Gratulálok Mindenkinek, aki részt vett az alkotásban // Wow! Two Oscars in two years. Congratulations to everyone who took part in the production of the movie.” – írta hajnalban, majd előre nyúlt és fölemelte a pálinkás poharát és leengedte a torkán a reggeli pálinkáját. Büszkén fölállt a foteljéből, nyújtózkodott egyet és kiment a fürdőszobába letusolni eltunyult testéről a nagy izgalmak okozta izzadságot.
„Wow!” – gondolom magamban, lehet, az önfeledten ünneplő nem érti a csíziót, nem látja a fától az erdőt? Nem veszi észre, hogy …
És akkor az eszembe jut mindenki Árpi bácsija, akit a gratuláló elárult, majd megpróbált megalázni, csak mert nem úgy dalolt, ahogyan Ő akarta! De amikor megjelent a temetésén, nem csend, néma tátogás, hanem „Édes Istenem”; „Szégyelje magát”; „Menjünk innen, de gyorsan, fúj” hurrogás kísérte.
„Wow!” – gondolom magamban, persze, hogy nem érti. Hiszen Ő volt, aki kiadta a parancsot (egyetértett vele, nem akadályozta meg) a Népszabadság elnémítására, bedarálására, az internetről is lesöprésére, megszüntetésére, csak mert nem tetszett a hangja, a riportjai, a leleplezései!
„Wow!” – gondolom magamban, persze, hogy nem érti. Hiszen a Momentumosok is „persona non grata” lettek, kiközösítettekké tette őket, rájuk küldte a csahos kutyáit, csak mert nem „úgy” daloltak az olimpiai kánonban, ahogy énekelni kellett volna!
„Wow!” – gondolom magamban, persze, hogy nem érti. Hiszen nem kellett neki Alföldi sem, most meg már Jordán Tamás se, csak mert …
„Wow!” – gondolom magamban, persze, hogy nem érti.
Hiszen az Erika nénik, akarom mondani Magyarország énekkar vezetője nem is értheti…
Még szerencse, hogy a gyerekek értik!
2017. 02. 27.