Ebédre kaptam meghívást az egyik budapesti szálloda éttermébe.
Meghívóim a tőzsde korábbi elnöke és első miniszterem, Faluvégi Lajos voltak. Nekem mindig szerencsém volt a „minisztereimmel”: Hetényi Istvánnal és később Bokros Lajossal, Medgyessy Péterrel és Draskovics Tiborral is. Mindegyikük jó vezető volt, aki figyelt munkatársaira, adott a véleményükre, és ugyanakkor határozott álláspontot képviselt a kormányüléseken, a politikai döntéseknél. De most nem erről akarok írni, ez egy másik történet (lesz).
Szóval ők ott vártak az elegánsan megterített, Dunára néző asztalnál, jöttömre fölálltak és üdvözöltek, majd ő hozzám fordult: régen láttalak, nem irigyellek, nem lehet most könnyű a Felügyelet élén – adta meg az alaphangot. Semmi különös, egy kicsit igazíttattunk a törvényen, talán így majd könnyebb, áttekinthetőbb lesz mindenkinek, hamarabb elérjük, hogy a „hárommillió pénztártag országa legyünk” – feleltem és akkor leültünk. Milyen italt hozhatok önöknek? – lépett az asztalunkhoz a pincér. A volt miniszter azonnal reagált: bort kérünk, mit ajánl? – és akkor elindult közöttük egy hosszas beszélgetés:
- Az attól függ, mit esznek majd?
- Úgy hallottam, maguknál a bélszín a specialitás.
- Igen, uram.
- Akkor ahhoz kérünk vöröset!
- Ajánlhatok valamilyen testes vöröset?
- Esetleg valami olasz?
- Természetesen van, milyen évjáratú legyen?
És ez így ment tíz percen keresztül. Akkor megegyeztek.
Faluvégi hozzánk fordult: a bor nem az ivással kezdődik, kiköveteli az előzetes tiszteletet …
- 07. 01. hétfő