A Kékek játszanak a Sárgákkal. Vagy a Sárgák a Kékekkel. Esetleg a Zöldek a Pirosakkal. Vagy a Pirosak a Zöldekkel. Mindegy. A frissen épült stadionokban alig vannak, lézengenek csak a szurkolók. Főleg hazai szurkolók vannak. Gyerekek, fiatalok, középkorúak, öregek. Úgy néhány százan. Néha ezren is.
Vendégszurkolók is érkeznek. De őket, a vendégeket elkülönítik. Őrző-védő „ketrecbe” zárják őket és őrző-védő verőlegények veszik körül a „ketrecüket”. Mert ők idegenek. Védeni kell őket. Ahhoz meg látszaniuk kell. Mert néha az idegen is úgy néz ki, mint a hazai: nem is lehet megkülönböztetni. Az meg nem jó: mert az idegen szurkoló, mégis csak idegen szurkoló. Azaz más: mást énekel, másnak szurkol, más a kedvence; még a végén megváltoztatná a hazai szurkolók szokásait. Ami veszélyes. Nagyon veszélyes. Lenne. Meg aztán nehogy mást, egy idegennek látszó hazait „véletlenül” idegen vendégnek higgyenek, nézzenek. És akkor ő is úgy járna. Szóval őket elkülönítik. Nekik – pedig ugyanazt csinálják majd, mint a hazaiak, szurkolnak – más jár, mint a hazaiaknak. Nekik nem jár Büfé: viszont, ha hoztak kaját, piát, akkor akár ehetnek, ihatnak is. Ha nem, úgy jártak. Éhezzenek, szomjazzanak. Ahogy a határon is. A Rendőrség szerint alkotmányos jog éhezni. Akár szomjazni is. Nemcsak a határon, akkor a kacsalábon-forgó stadionokban is.
A bíró a sípjába fúj, elindul a meccs. És a szurkolás is. Most a vendég-csapat (akár piros, akár sárga, akár kék is lehet) jobb. Sokkal jobb. Nagyon vezet. Már eldőlt a meccs. Már nem is érdekes, mi történik a pályán. A vereségre álló hazai szurkolóknak kell valami ellenszer. A vélt szégyen ellen. A vélt megaláztatás ellen. Mert ez nem játék (már)! Ez maga az élet. Ők többen vannak: százzal is, néha ezerell is. Mint a vendégek. Akik már nem is vendégek. Ellenségek. Úgyhogy függöny föl, gőz ki, kontroll el, jöhet elő a mélyből, ami ott van. Fölbuzog. Mindaz, ami ott van. Lenn. A mélyben. Az most kitör: „mocskos zsidók, mocskos zsidók”, „csak a kéményen át!”. Akár a láva ömlik és gyújt föl, éget szénné mindent, ami az útjába került. „Ne hergeljétek a hazaiakat” – szól a szekrényformájú őrző-védő ember a „vendég-ellenségeknek”, „nem tudunk megvédeni akkor benneteket, az meg nektek sem lenne jó” és röhög egy jót.
Minek mentek oda, minek jöttek ide, maradtak volna otthon. Itt „Ria-Ria-Hungária” van, meg „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”!
Hát nem érted?
Mit nem értesz?
„Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -/talán most senki sincs.”
- 08. 16.péntek