Imádom Thesszát, ez felelősséggel is jár: ha ellopja a kaját, akkor nem hazudom neki a dicséretet, hanem figyelmeztetnem kell, mert abból „tanul” és legközelebb „tudja” majd, mit tehet…
Imádom az unokáimat, ezért nem hazudok nekik: amikor feszegetik a határaikat, akkor bizony nem engedek (na jól van, csak egyszer-egyszer), ha néha (percekre) „el is megy az áram a lakásban”.
Imádom a focit, ahogyan mások is imádják: hát miért hazudjuk „reggel-délben-este”, hogy minden rendben van, jó helyekre kerül az a rengeteg TAO pénz, megérdemlik az Akadémiák, mert a „nevelő munkájuk” aranyat ér (nekik), kell az a sok stadion, ettől kijutunk majd a VB-re?!
Imádom a hazámat, a múltját, a történelmét, „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,/ s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,/ de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,/ és csecsszopók, akikben megnő az értelem,” – miért hazudjak, ha most is látok bűnt és bűnösöket, vétket és vétkeseket és olyanokat, akikben megnő majd az értelem, attól nem lesz?!
Zsörtölődj csak – súgom magamnak „Halált virágzik most a türelem. -/ Der springt noch auf, – hangzott fölöttem…”
- 12. 05. vasárnap