„BÁNAT”
Megint az a fránya József Attila kötet. Ami valahogyan mindig a kezem közelébe kerül. Soha nem bújik el a többi könyv mögé; nem veszik, tűnik el; aztán mindig lapozgatásra, olvasásra ingerel, késztet. Most is. Mert ez mindig segít. Hisz’ annyi minden történik körülöttünk. Hisz’ annyira bonyolult minden. Szinte nem lehet eligazodni. És akkor cselekedni sem.
Megint nem egyszerű hétköznapokat élünk. Emlékszem, amikor készültem a szóbeli érettségire, már túl voltam a magyar írásbelin („matekből” nem kellett írnom), ültem otthon az íróasztalomnál, előttem púposodtak a könyvek, füzetek, hátradőltem a székemen, a fejem fölött összekulcsoltam a kezem és arra gondoltam: „mi lesz, ha nem sikerül jól az érettségi és nem vesznek föl az egyetemre…”. Aztán sikerült és fölvettek. Azok nem egyszerű hétköznapok voltak számomra, sorsdöntőek.
Talán most is sorsdöntő, sorsfordító napokat élünk. Talán mégsem. Meglátjuk. Hogyan döntünk majd, mi lesz, mivé válunk azután?! „Aggancsom rég elhagyám,/ törötten ing az ágon./ Szarvas voltam hajdanán,/ farkas leszek, azt bánom…” – írta 1930. júniusában a költő magáról (akkoriban lépett be az illegális kommunista pártba), talán egy kicsit szomorúan, talán fájó szívvel, mégis tárgyszerűen, tényszerűen: ő bizony farkas lesz szarvasból. „Farkas leszek, takaros./ Varázs-üttön megállok,/ ordas társam mind habos;/ mosolyogni próbálok…” – folytatja kicsit szomorúan, bánatosan, nem oly vérszomjasan, habosan, inkább „egy hűséges ebként követi és „marogatja” az embert”. És most, 2022. februárjában megint elmélázom: „mi lesz, ha nem sikerül…” – kérdem magamtól halkan, akkor is, most farkasnak kell lenni?! Hogyan is írta Dante: sok rémisztő állat mellett a farkas is a „szabad lélek útjába áll”, akkor mi végre lett mégis farkas a költő, mi végre legyek farkas én is? Hisz’ milyen „jó” szarvasnak lenni: futni, száguldozni, békésen barangolni … aztán elhullatni az agancsot.
Nem jó mostanában. Nagyon nem jó.
Mindenhol hazug csapdák, vérszomjas, habzó pofájú farkasok. És vadászok. Akik nem a „szarvasságot” nézik, csak a trófeát látják. És azért semmi sem drága. Ráadásul „nekik” jár, megkérdőjelezhetetlenül dukál.
Akkor inkább farkas leszek. „S ünőszóra fülelek./ Hunyom szemem álomra,/ setét eperlevelek/ hullanak a vállamra”.
Bánatos vagyok.
Mégis vidámmá tesz a döntésem…
- 02. 09. szerda