„NEKI PEDIG EL KELL MENNIE PISILNI…”
Párhuzamos történetek. Bár semmi közük egymáshoz. Semmi közük?
Tudod Thessza, ma komoly dolgokról kell beszélgetnünk, veled még tudok ilyenekről is cseverészni. Te csak sétálj, szaglássz csak nyugodtan, elég, ha néha visszaszaladsz hozzám és rám nézel. Tudni fogom abból, hogy érted, amit gondolok.
Biztosan kis-kutyám te is fölfigyeltél arra, hogy megalakult a „harcosok klubja”, megint megválasztotta a magyar országgyűlés a (régi-új-örökös) miniszterelnököt, aki rögtön új, erőtől duzzadó, harsány hanggal jelentkezett és bemutatta a (133 bátor embert) veszélyeket legyőző magyarokat. Erre azonban nem kell figyelni, ez „csak” egy kommunikációs színjáték, a dolgok nem itt dőltek el. Már korábban. A színfalak mögött. Tudod te ezt?
Nagy zakó volt! Az egyszerű halandó számára váratlanul és kiábrándítóan nagy. Már nem először. Biztosan nem utoljára. Már le sem kellett volna játszani a meccset. Addigra már régen eldőlt. Minek is róla beszélni. Minek? Kell! Hátha tanulunk belőle, igaz, kis-kutyám?!
1944 március 19-én(!), a pesti zsidó hitközség évi rendes közgyűlésére jöttek össze a képviselők a Síp utcai székházban. Már tudtak róla. Mégis. Mit tegyenek, mit csináljanak (nem sejtették, nem vették észre: már késő). Munkácsi Ernő, Pesti Izraelita Hitközség, majd a Zsidó Tanács főtitkára erről így emlékezik: „Tárgyalni kezdtünk. Ösztönös érzésként támadt fel bennem az, amit néhány nappal később már a magyar zsidóság megmentésének egyetlen lehetőségeként ismertem fel – s amit a későbbi események százszázalékosan igazoltak is –, hogy ti. a magyar zsidóság körülzárt helyzetében csak a magyarságra támaszkodhatik. A magyarság nem hagyhatja cserben 1000 év óta itt élő, lojális polgárait”. Hát telefonálgatni kezdtek: ide is, oda is; kultuszminiszterhez, belügyminiszterhez, a miniszterelnökséghez, végül a rendőr-főkapitánysággal tudtak beszélni… A zsidóság minderről mit sem tudott. Hatszázezer ember élte tovább az életét, már, ami maradt abból és addig, amíg élhette. (Tudod Thessza, hogy 78 évvel ezelőtt, az Auschwitz-Birkenau halál-táborban, május 16-án a romák kövekkel, késekkel fölfegyverkezve ellenálltak?)
Ma megjelent egy cikk a Telexen: „Ilyen volt belülről az ellenzéki kampány összeomlása” címmel. Elmondom neked, Thessza, ebből a cikkből kiderül: már a választások előtt eldőlt minden, mire az urnákhoz mentek a választók, már el is veszett a választás. A háttérben megint. A választók nélkül. Az akaratuk ellenére. De nem volt beleszólásuk a dolgok alakulásába. Tudod, Thessza, szeretek sakkozni, az a jó abban a játékban, hogy gondolkodásra, döntésre késztet és a döntésednek a következményei azonnal „eredményt” hoznak: vesztesz vagy nyersz! És közben föláldozhatod a vezéredet is, aztán mégis nyersz. Persze, ha kikapsz, akkor nem áldoztál, hanem elnézted. Érted ezt, Thessza? A mi vezetőink nem áldozatot hoztak, hanem elnézték a helyzetet: rosszul értékelték. Mert ki kellett menniük pisilni…
Hát sétáljunk csak, Thessza, pisilj, ha kedved van hozzá.
- 05. 17. kedd nyolcvankettedik nap