SÖTÉTBEN
Szürke minden.
Nyomasztó.
A háttérben a pilisi erdők, dombok is délibábosan, mégis szürkén remegnek.
Senki nincs az utcán, csak Thessza meg én.
A gyíkok is elbújtak a hasadékokban.
Csak egy kislány fut szembe velünk, lába közt a „trappolós” biciklivel és sikongja: sikerült.
Amott fölhúzott falak, néma betonkeverő, mellette sóder.
Csönd, vészes csönd.
Thessza nyelve hosszan vöröslik ki a pofájából.
Csak a hátamon indul el egy izzadságcsöpp, már széles patakká szélesedik.
A párás levegőben lélegzetet is alig lehet venni.
A HÉV se mozdul.
Amott a megállóban emberek ülnek a padokon, nem beszélnek.
A szürke levegő is mozdulatlan.
Szorít, nyomaszt, egyre nehezül.
Ahogy a lelkünkön is ül ez a kor.
Talán csak vihar előtti „kóma”.
Leszakad egyáltalán?!
- 08. 19. péntek egyszáz-hetvenhatodik nap