EMLÉKEK…
Minden nap földobja a Facebook.
Az „emlékeimet”.
Egy-egy pillanatot.
Az életemből.
Az életünkből.
Amik akkor és ott és abban a pillanatban történtek.
Amik mára már a történelem részei.
Pedig még nem is „sárgultak” el.
Még nem kell találgatnom: ki is, mi is az ott?!
Nézegetem, olvasgatom a bejegyzéseket.
Az egy évvel, két évvel … nyolc évvel ezelőttieket.
Jé: tényleg!
Akkor az volt a fontos – most is az lenne?
Tényleg úgy történt?
Tényleg az történt?
Vajon éppen akkor miért az és nem más?
Most is úgy történne?!
És azóta miért történik minden ugyanúgy?!
Nézegetem az emlékeimet.
Tanulságos bejegyzések, képek.
Nicsak: itt van Farkasházy Tivadar bejegyzése Demeter Szilárdról: „ROSENCRANTZ AZT HISZI, HOGY FŐSZEREPLŐ: Ide figyelj, te pénzosztogató senki!” – 2021-ből.
Alatta meg az enyém: „Tudja valaki, hogy megérkezett már az SZFE új számlájára a pénz, ami jár nekik, vagy az is eltűnt, mint Schlett Csabi?🤓🤓🤓” – 2020-ból a jelképpel, a piros-fehér csíkos kordon zsinórról.
Amott már Szijjártó (pajtás) helikopterezik és tiltakozik, hogy nem engedik vissza az érseket, akivel korábban bratyizott.
Most meg a Lujza-Jenő átirat-sorozatomba olvashatok bele: „Jenő, milyen órád van? – Miért kérded, Lujza: egy CASIO. – De cuki, és lünetta van rajta? – Ne bomolj, azt se tudom, mi az?!” Persze, már emlékszem: a kötcsei bulin ez volt a státusz-szimbólum.
Itt meg már egy menekült afgánnal riogat az MTI, hogy szexuális erőszakot követett el… – ez még 2018-ban történt.
Aztán megjelenik a kerítés, amivel Orbán védi Európát – fölröhögök hirtelen…
„Rapport Ricsi remi sötéttel!!!” – írom, szegény Kállai Gábor is lájkolta, azóta már elment ő is…
„ÉS HOGYAN FOGUNK EBBŐL A GYŰLÖLKÖDÉSBŐL KILÁBALNI…” – kérdeztem 2015-ben, kisebb vitát kiváltva.
„A migránsok elvették a munkámat! (László Petra)” – írtam ezt is 2015-ben.
„Unokám ma három ötöst hozott az iskolából! Kell ennél több jó hír a mai Magyarországon?….” – ennél nem volt jobb hír 2013-ban nekem Magyarországon.
„Egyelőre a végére értél.
Nézz vissza holnap, ha szeretnéd további emlékeidet is látni!” – figyelmeztet a Facebook…
És folytatódik a történet, a történetem, a történetünk.
Összetartoznak, mert – ha akarjuk, ha nem – összetartozunk.
Az én történetem a tiéd is; a tied meg az enyém is.
A múltunk.
„Tudunk egymásról, mint öröm és bánat./ Enyém a mult és övék a jelen./ Verset irunk – ők fogják ceruzámat/ s én érzem őket és emlékezem.”
Mindig történik valami.
A történetünk folytatódik.
Mindig ugyanúgy?
Meddig ugyanúgy…
- 09. 09. péntek egyszáz-kilencvenhatodik nap