Fekete – fehér.
Jönnek – mennek.
Honnan – hová?
Onnan s – oda.
Egymást fogva.
Kéz a kézben – karolva.
Csak egy pillanatra.
„Látod?” – súgja.
„Ők is…”
„Látod ugye?” – duruzsolja ő is.
„De jó nekik…”.
Együtt…
Csak ők vannak.
Sirályok se.
Ketten – ketten.
Accoppiato.
Álmodozva – andalogva.
„Emlékszel?”
„Ha majd emlékezni fogunk!”
„Mikor először?”
„De jó így veled…”
„Amikor a „… holdtól cirmos éj” mozdult?”
„Mióta készülök, hogy elmondjam neked…”
„Azóta…”
„… nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét…”
„S idáig hallom én, hogy változik a sok/ rejtelmes, vékony, bölcs vonal/ hűs tenyeredben…”
„S idáig hallom én, hogy változik a sok/ rejtelmes, vékony, bölcs vonal/ hűs tenyeredben…”
Fekete – fehér.
Jönnek – mennek…
- 01. 31. kedd
(Kép: Judit Világiné Győri)