Olvasok.
Papírből készített könyvből.
Szeretek olvasni.
Szeretek könyvet venni.
Bemenni a könyvesboltba.
Mindegy hol van: plázában vagy az utcasarkon.
Akár egy utcán álló bódéban is.
Válogatni.
Simogatni a borítókat.
Belelapozni elsőként.
Beleolvasni.
Egy kicsit elmélázni.
Az olvasottakon.
Aztán megvenni.
Bár mostanában egyre ritkábban veszek.
Talán az árak.
Talán a nyugdíj miatt.
Talán a szemem.
Most éppen a „Tejes” van soron.
„Tizennyolc évesen nem értettem, mi alkotja a személyes szféra megsértését.”
Lerakom a könyvet.
Tizennyolc évesen nem értett.
És?!
Később?
Én, te, mi – ők?
Értik?
Itt, Magyarországon.
Ami „most” nem olyan NAGY?!
Viszont annak akar látszani.
Mert nemzet-család-kereszt?!
Határon innen és túl?!
Sálra magyar!
Békét is!
Le a háborúval!
De mi köze ennek „a személyes szférá”-mhoz?
Normál időkben semmi.
Ma – sok.
Azt akarják: ilyen legyek.
Otthon is.
A négy falam közt.
Az ágyamban is.
Amikor a feleségemmel vagyok.
Amikor nem.
Amikor az unokáimmal vagyok.
Amikor nem.
Nem akarok így élni!
És, mi van a Te „személyes szférá”-ddal?!
- 03. 29. szerda