„2020 a nemzeti összetartozás éve lesz” – inkább az őszinteségé, a tisztázásé lenne…

Hogy telt az év vége, haver: „kaja-pia-nők” rendben? Nem emlékszel, de jó volt, rögtön gondoltam, csak ittál, evés nehogy-má’, minek azt, legalább nem hízol, különben is, csak szomjas voltál, mint mindig, az nem csillapodik soha, na hagyjuk is: elmúlt, ahogy az év is, mert azt tudod, hogy 2019-ben kevesebb volt a munkaszüneti nap, mint 2018-ban, nem is vetted észre, de nem is érdekelt, te úgyis csak annyit dolgoztál, amennyit, minek többet, a piára fusson, igaz, haver? Jól van az úgy, Maris, hozz még egyet, hadd igyon a haver, kutyaharapást szőrével!

Hanem haver, mi lesz idén?

Ugyanúgy tovább a lenini úton, csak a pia meg a kocsma? Nem, a lenini út az nem egy orosz sörfajta, de lökött vagy. De hallottad: 2020. a nemzeti összetartozás éve lesz, nem a piával, azzal te tartozol össze: 100 éve írták alá a trianoni békeszerződést, azóta TRIANON! Haver vágod, már 100 éve?! Na, legalább erről hallottál, tudod, mi az a TRIANON: új nemzetállamok jöttek létre, megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarország kétharmadát elcsatolták, a magyar határon kívülre szorult közel hárommillió háromszázezer magyar, családok szakadtak szét, települtek át magyar területekre. Nem, nem jár le, mert te azt hallottad itt, a Banditól, aki pedig hallotta az Imrétől, ő meg a Karesztől, aki „városlátott”, tanult ember, néha olvas is, csak nem szeret, de azér’ egyszer olvasta a Pesti Srácoktól, akik ’56 hősei voltak; hogy te milyen marha vagy, csak tovább marhulsz, ahogy öregszöl, haver, ez hamis legenda, amit kitaláltak, hogy ne kelljen szembenézni a valósággal, hogy ne kelljen elgondolkodni azon, hogy mi és miért úgy történt, ahogy, haver, Trianon nem villamosjegy, ami lejár a hónap végén; az egy háborút lezáró szar békeszerződés, amit tudod kik írtak alá, haver? Hát a magyar népjóléti és munkaügyi miniszter Benárd Ágost és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár, vágod, haver? Szerinted akkor nem ér, kamu az egész, mert vagy Horthynak, vagy az akkori Viktornak, a Simonyi-Semadam miniszterelnöknek kellett volna; de haver, na látod, ők – ahogy a Viktor se – nem voltak bolondok, hogy aláírjanak egy ilyet, de alá kellett írni, mert kész volt az ítélet. Hogy mondod? Hogy azér’ nem érvényes, mert már volt egy másik háború is, aminek vége lett és ott is aláírtuk a békeszerződést, tehát már az a tuti?! Igazad van: ma már a párizsi békeszerződés a gilt, úgyhogy még három faluval kisebbedett Magyarország, mert a két háború közt is elbarmoltuk, hogy akkor se érvényes, azt mondod, mert azóta rendszerváltás is volt; volt-volt, de azóta is aláírtuk, hogy elismerjük a határokat; hogy az nem lehet, de haver lehet, sőt: ez van és kész!

Ne evvel foglalkozz, inkább avval: miért történt, ami történt?!

Hogy az baromság, az csak duma, az csak a kopaszokat érdekli, meg a libsiket, mert pénzt kapnak érte, amiből te annyit tudnál inni, de nem te kapod, te annyit értesz az egészből, hogy „Csonka Magyarország nem ország…”, meg „Nem, nem soha”, meg Édes Erdély, „Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk/ Mi egy vérből valók vagyunk!”, hogy az milyen szép, hogy még te is sírsz rajta. Haver, igyál még egyet, akkor talán nem fogsz sírni, mert én akkor is szeretlek, sírósan is, ahogy nem érted a világot, a világodat, ahogy üveges szemekkel nézel a Marisra. De azér’ haver, 100 év alatt is sok minden történt, meg a Trianon előtt is, leszarod, nem érdekel, csak az, hogy „Mint a leszakított haldokló virág/ Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág”, de szép is volt az, amikor énekelték a Puskás Stadion avatásán!

Na, haver: te miért iszol, mondd meg nekem, mert szomjas vagy, mert akkor ellazulsz, akkor nem érdekel az a kurva, érthetetlen és zavaros világ, meg az se, hogy minden olyan szar, nem jutsz ötről a hatra, mindenki csak téged baszogat, csicskáztat, meg minden rohadna otthon, ha az asszony nem állna helyt, a gyerek is távol, hát azér’ iszol, most ne sírj nekem itt, vagy mégis sírj inkább, vagy dühöngj, aztán igyál tovább és hajnalban fordulj az egyik oldaladról a másikra az árokban, hogy reggel mégis valahogy menjen tovább minden, mint azelőtt. Maris! Hozz még egyet a haveromnak, igyon csak tovább, úgy kell neki, ő már nemcsak érti a lényeget, úgy is cselekszik: nem kell itt változtatni semmin.

Hisz’ éppen erről van szó, vágod haver?! Kicsit kapiskáld, vakarászd, de nehogy megtaláld a miértedre az igazi választ, inkább igyál tovább. Így van ez TRIANONNAL is. Sírunk, dalolunk, folytatjuk, ami kétszer már katasztrófát okozott; hogy hagyjalak békén, ezt már nem érted, neked annyi elég, hogy egyharmadunk maradt, meg a románok, a szlovákok, horvátok tehetnek mindenről. Értelek haver, nagyon is értelek, mesélt nagyapád az első háborúról, meg ami előtte volt: hogyan éltek, milyen nyelven beszélgettek, milyen jogokkal rendelkeztek a nemzetiségek, tudod mikor született a nemzetiségi törvény és annak milyen hatásai voltak? hagyjalak békén, inkább beszéljünk a fociról, mert azt érted, pedig azt se, haver, mert csak azt látod, ami a felszínen van, pedig a lényeg sohasem látható, na mindegy, dühös lettem és tehetetlen, meg már sötét is lett hirtelen…

Igyál inkább haver, ne gondolkozz…

2020. 01. 07.kedd

„2020 a nemzeti összetartozás éve lesz”
– inkább az őszinteségé, a tisztázásé lenne…

Trianon csak úgy, váratlanul a semmiből, a sűrű homályból egyszer csak alattomosan, mint egy sunyi róka elősündörgött? Tényleg így volt, ez „ma is” a hivatalos verzió? És ha nem, ha nem így volt? Akkor vajon mivel és mikor „kezdődött”: tényleg 1920. június 4-én „indult” a történet, Magyarország tragédiája? Vagy előbb? Vajon hogyan és mi történt?
Lehet(ne) erről itt és most, a XXI. század Magyarországában okosan, indulatmentesen, gyűlölködés nélkül beszélgetni? Vagy továbbra is a politikának alárendelve, mozgósító jelszónak értelmezve „csak” kiabálni szabad?!
„Az elszabadult képzelet napjainkban azt hitette el velünk, hogy az államnak és az államban élő nemzetnek teljességgel azonosnak kell lennie. De a történelem rácáfol erre az elképzelésre: nincs Európában egyetlen olyan állam, amelyik egyetlen nemzeten alapulna, s ezt a tényt Európa kulturális fejlettségének tükrében kell értelmeznünk. A nemzetiségek tökéletes elszigeteltsége az államalkotás csecsemőkorához tartozik.” (von der Pfordten, idézi Ungvári Tamás: csalódások kora)

2020.01.06.hétfő

„Hát végre akadnak tanáremberek, kik e nagy bűnt megbélyegzik. Van-e abból haszna a hazának; ha szűk látókörű embereket nevelnek neki? Olyan egyszerű e dolog. Az ember sírni szeretne dühében, hogy ez – kényes kérdés. Nem a hazafiság revíziójáról van szó, habár a frázis ügyes. Arról van szó, hogy a csámpás, elfogult, kártékony hazafiság-magyarázat helyébe jöjjön már az igazi magyarázat. És az igazi hazafiasság. Jöjjenek a szabad, messzelátó, büszke szemek, a halló fülek, az értő és hasonlító elmék. Ne ordítsuk mindig a hazát, de szeressük, s legyünk számára olyan értékesek, olyan jók, amilyenek csak lehetnek e nagyszerű, világosodó korszakban fejlett kultúremberek. Egy statisztikus bebizonyította, hogy minél kisebb és elmaradtabb egy ország, annál hosszabb a nemzeti himnusza. Andorra köztársaságé vagy negyven strófából áll. A tibetiek, mikor nemzeti dalukat el akarják énekelni, tíz napig alig pihennek valamit. Kultúrországban az emberek nem énekelnek folyton a hazáról, s a haza igen boldog.”

Ady Endre: A hazafiság revíziója, Budapesti Napló, 1905. július 17.

2020.01.05.vasárnap

EMLÉKEZÉS…

Amire én emlékezem, arról mostanában már nem emlékezik meg senki: legföljebb titokban, gondolatban.

Van ugyanis – és mindig lesz helyette – más, olyan csinnadrattás, ünnepi-beszédes; olyan sokatmondó „semmit” mondós, kőbevésett monumentális, irgalmatlan közpénz-szórásos kinyilvánítós emlékezés! Olyan Országgyűlési Határozatban rögzített fölszólítás: „Az Országgyűlés az Alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, de egyben erőt merítve a külhoni magyarság megmaradásba vetett hitéből és értékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit, a 2020. évet a nemzeti összetartozás évének nyilvánítja.”

„A magyarok számára a Trianon szóban benne van a két vesztes világháború, a „felszabadításnak nevezett megszállások”, két szörnyű diktatúra, a 2004-es népszavazás, a 20. század végi magyarverések, Malina Hedvig kálváriája, az ukrán nyelvtörvény vagy a Beke-Szőcs-ügy” – dörögte Pánczél Károly a Nemzeti összetartozás bizottság elnöke; bár a magyarság öt különböző országban találta magát, mégis az „eltelt száz esztendőben a nemzeti nyelv, az irodalom, a hitélet és a hagyományőrzés révén a magyar identitás tovább él az országhatáron túl is” – emlékeztetett az elnök, hiszen – ahogyan azt Orbán Viktor miniszterelnök úr is mondta, a kormány 2010-től „megkezdte a magyarság határon átívelő közjogi egyesítését, bevezette a kettős állampolgárságot és törvénybe iktatta a nemzeti összefogás napját… a Kárpát-medencében létezik egy magyar kulturális, oktatási és gazdasági tér” – zárta le érces gondolatmenetét.

Trianon a kezdet? Tényleg ott kezdődött? És Trianon a vége? Azóta nem történt semmi?! Trianon „igazságtalan”! És a „mi igazságunk” igazságos?

„(Mit adhatnék?) Porlandó szégyen/ Vagyok már csak, ki idejében/ Érzi szégyenes voltát./ Kivert bikának sorsa biz ez,/ Ki elveszti a csordát.” – írta Ady, de ma „nem ildomos” őt olvasni.

Amire én emlékezem…

2020. 01. 04. szombat