dr. Radnai György bejegyzései

LEHET, TUDSZ, SZABAD RÓLA ŐSZINTÉN BESZÉLNI?!

LEHET, TUDSZ, SZABAD RÓLA ŐSZINTÉN BESZÉLNI?!

(Még egyszer Pokorni Zoltán megrendüléséről…)

Apai nagyapám órás volt. A csömöri zsidó-órás. Ügyes keze volt, bármit vittek hozzá: karórát, ébresztőórát, faliórát, mindig megjavította. Még azt is, amit nem is kellett: fölhúzta, aztán harmadnap megmondta az árát, a tulajdonos meg vitte boldogan. Jószívű ember volt, de amikor berúgott, akkor bizony eljárt a keze: lányait, fiait, még nagyanyámat is megverte olyankor. Aztán szétvált az útjuk és magányosan meghalt. ’44 után a lányok bujdostak, a nagyobb fiú munkaszolgálatra vonult be, apám meg Birkenauba tett egy „Nagy utazás”-t. Mindannyian „valahogyan” túlélték, de „fölfoghatatlan és megmagyarázhatatlan élményeik” megmaradtak: ők meg mindannyian itthon, a „hazában”. „Föl sem merült, hogy ne itthon” – mondták később valamennyien. Anyai nagyanyámat egy „igazi” magyar ember vette el feleségül, aki aztán nyilas lett. El is vált rögtön, amikor „kellett”, nem is értjük: korábban miért vette el? Nagyanyám – anyámtól külön bujdosva – megúszta, ahogyan anyám is, nagyanyám nővére viszont Mengele „kísérleti tárgya” lett, lelki és testi következményei, miután ő is „hazajött” egész életében kísértették.
Aztán hosszú csönd minderről.
Lehet, tudok, szabad róla őszintén beszélni?
Megszülettem, növekedtem, az „erről való” beszélgetés(ek) valahogy kimaradt(ak) a napi mesélésekből, öcsémmel „A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, a Kőszívű ember fiai, Az igazságos Mátyás király meséi” – dia-filmeken nevelkedtünk. A 6:3 fölidézése, Szepesi gól-közvetítései igazi ünnepek voltak. Hangosan sírtunk, amikor Rómában az olimpián Parti János tiszteletére fölhangzott a magyar Himnusz. Alig vártuk a tavaszi nagy ünnepeket: március 15-ét, március 21-ét, április 4-ét; majd a kenyér ünnepét augusztus 20-át. Ma is fülembe csengenek István király intelmei fiához: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő…”. …” . A Rege a csodaszarvasról, az Árpád-házi királyok, a tatárjárás, a három-részre szakadt ország tragédiája, Erdély… Petőfi, Arany, Vörösmarty, Jókai, Ady, József Attila és persze Radnóti! Belőlük „nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága”. Velük töltögettem egyre súlyosbodó „batyumat”.
Nem voltunk zsidók. Nem tartottuk magunkat zsidónak. Nem készültem zsidónak. Ez nem volt téma nálunk. Nem tanultam meg a szokásokat sem, nem jártam a zsinagógába. Még rabbiról sem hallottam. Sábeszdekli, kapedli vagy kipa, mezüze ismeretlenek voltak számomra. Úgy nőttem föl, úgy jártam ki az általános iskolát, hogy nem is tudtam: mi az, hogy zsidó (kérdés). Akkor nem tudtam: milyen jó volt úgy élni! A feledés nyugtató csöndje. „Ha nem beszélünk róla nincs is” tévedése. A nem vagyunk zsidók elhitetése kísérletének hamissága. A kibeszélés, a közmegegyezés (nélküli) hallgatás időszaka. A jég alá szorult halak néma tátogása.
Először anyai nagyagyanyám nővéréék, Babukáék mutatták meg „készenléti” csomagjukat. Aztán a gimnáziumban Vera néni, a magyar tanárnőnk, az „Egy szerelem három éjszakája” musical kapcsán beszélt Radnóti zsidó-zsidótlanságáról. Később első szerelmem, a szőke kékszemű Mari„1” jött haza zokogva: a villamoson lezsidóztak valakit! Gyakoribbá váltak a durva beszólások az MTK pályán. Sűrűsödtek apám éjszakai sikoltásai is… A jég hirtelen olvadt el: a macskák elkezdték kikapkodni a halakat a tóból.
Lehet, tudok, szabad róla őszintén beszélni?
Persze, hogy lehet. Persze, hogy szabad. Csak a kommenteket ne olvasd, csak a hátad mögött elhangzó beszólásokra ne figyelj. Mert ma tényleg(?) nincs zsidó-kérdés Magyarországon, legföljebb néhány óriás-plakátról néz le rád a „gyűlölt ellenség”, aki mindenért felel: a „migráns-áradatért”, az elszabadult árfolyamért, az ellenséges Brüsszelért, a „börtönbizniszért”, a sok akadékoskodó civil szervezetért, meg tudom is én még miért.
Lehet, tudsz, akarsz róla őszintén beszélni?
És akkor „fölrobban” az internet, hogy „valahol” egy aktív politikus bontogatta „batyuját” és akadozva, sírva-fakadva, megrendülten beszélni kezdett, mondta el történetét a „zsidó barátaival kifejezetten baráti viszonyt” ápoló, majd otthont-vesztett nagypapájáról, aki később a nyilasokhoz csapódott és „meghatározó szerepet játszott” tömeggyilkosságokban. De: „Magyarok voltak az áldozatok és túlnyomó részt a gyilkosok is. A nehézséget is ez okozza, ha zsidó ügyként kezeljük a dolgot, gondolkozunk felőle… Az áldozatokban is lássuk a testvéreinket, társainkat, honfitársainkat. Amiért itt vagyok, hogy kimondjam, egyek vagyunk a fájdalomban, a részvétben.” Őszinte szavak. Őszinte szavak? „Csak” az Ő magányos szavai? Kinek szánta? Figyelmeztetésül szánta? Hiszen a szavakkal sok minden elkezdődhet, el is kezdődik?! Vagy csak szavak maradnak, következmények nélküli szavak, mert „nem is azt kell figyelni, amit mond, hanem amit…”?
Lehet, tudsz, akarsz róla őszintén beszélni?
Ma nincs Magyarországon zsidó-kérdés(?)! Ott van „helyette” a cigány- és migráns-kérdés. Ami persze ugyanarról a tőről fakad. Ami ugyanúgy (föl)piszkálja a minden emberben benne lévő „gonoszt”. Mintha nem tanultunk volna a történelmünkből. Mintha visszaköszönne a 100 évvel ezelőtti világ. (Tegnap besétáltam kedvenc Libri könyvesboltomba, megdöbbenve láttam: roskadozva sorakoznak a polcon a friss, még „meleg és könyvillatú”, frissen nyomott irredenta könyvek, kiadványok, miközben az „Összetartozás” évéről povedál a kormány, az állami média.) Mintha a „hivatalos” kotta, elő-éneklése a közbeszédnek megint „hamis” lenne (pedig Fischer Iván többször is figyelmeztetett).
Lehet, szabad, akarsz róla őszintén beszélni?!
Cipeljük tovább a csurig tömött „batyunkat”. Kik-ki a magáét. Kibírhatatlanul nehéz, de nem bírjuk lerakni se. Nem akarunk kidobálni belőle semmit. Inkább roskadozunk alatta. Már alig lépkedünk…
2020.01.27.hétfő

A SZÁGULDÓ RIPORTER – KÉPZELGÉS?!

A SZÁGULDÓ RIPORTER – KÉPZELGÉS?!

Kata reggel – ahogyan minden nap – bement a főszerkesztőhöz eligazításra. Ma terepre mész, száguldó riporter leszel – mondta neki foghegyről és már nyomogatni kezdte az Iphone-t, mert mindenképpen beszélnie kellett Árpival is a tegnapi KariGeri interjú folytatásáról, mert lesz folytatás, ebben biztos volt. Kata kisomfordált a főszerkesztői szobából, kávéját gyorsan megitta a tízfős riporteri „védett” szobában, magára kapta nutria-bundáját és az operatőrrel együtt elhagyta a Kunigunda utcai bázist. A hideg szél az arcába vágott, de nem zavarta, mert rögtön beültek a Skodába és már robogtak is. Hová megyünk? – kérdezte a sofőr, előre, csak ennyit morgott a fogai közül. Némán, maguk elé bámulva ültek a hátsó ülésen. Kata, miközben a reggeli álmos-ólmosságot próbálta túlélni a tegnapi Karigeri interjúra gondolt: tök-jó voltam, kurvára megfingattam azt a lakli, nyámnyila manust, se nyelni, se köpni nem tudott. Elmosolyodott, eszébe jutott, hogy a Híradó után csöngött a telefonja: Rogán vagyok, jó volt, hallotta az ismerős hangot, ne vedd figyelembe majd a Balázst, mikor azt nyilatkozza holnap, hogy „vállalhatatlan”, csak a szokásos elterelés lesz és lerakta, még mindig – mint egy jó sex után – bizsereg a háta közepéig mindene, a kollégák is, mind hosszasan gratuláltak neki, jó volt az a tegnapi nap, sok ilyet akar még.

Ma ki lesz? – kérdezte hirtelen az operatőr, ma kit nyírunk ki? Mára a Magyar és a Bánáti a „Soros”, nem nagy ügy, vágjunk bele…

2020. 01. 22. szerda

Trianon…

Beszélgetni kell Velük.
Nagyon sokat beszélgetni.
Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.
Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

– Papa, ráérsz egy kicsit?
– Persze, kis-unokám, neked mindig ráérek.
– Tudom, de lehet olyan dolgod, ami miatt mégsem.
– Olyan nem lehet: ha mégis, akkor hatályba lép az első pont, a „neked mindig”.
– Papa, dogát kell írnunk azzal a címmel, hogy „Levél egy erdélyi magyar barátnőmhöz” és azt mondta a tanárnő, hogy Trianonnak benne kell lennie és az örökké élő összetartozásunkról kell szólnia.
– Jaj!
– Ezt miért mondtad, papa?
– Hát, mert szerintem a fogalmazásod akkor lesz az igazi, ha arról szól majd, amit te gondolsz, azért írod meg, nem kell mindenféle karókkal körbekeríteni a gondolataidat.
– Igen, és aki olvassa, az is tudja, hogy majd, miről akartam írni?
– Nem biztos, de úgy kell megírnod, hogy amikor olvassa azt az ember, akkor sok minden átfusson rajta, olyanok, amiket már átélt ő is, akkor jó olvasni, mert egy kicsit az olvasó is írja a történetet.
– Hol vagyok én ettől, papa, de nekem nincs is erdélyi barátnőm, csak magyar, itthon, most hogyan írjak erről?
– Képzeld el, hogy mi lenne, ha ő Erdélyben élne, mert történne valami hirtelen, amire egyikőtök se számított és neki ettől kezdve ott kellene élnie örökké.
– Ez hülyeség, papa: ma már ott él az ember, ahol csak akar, de aki akar, az nem Erdélybe megy, minket az nem érdekel, a mi osztályunkból is elment két lány a szüleivel Liverpoolba, mert a szüleik ott próbálnak szerencsét.
– És?
– Néha csetelünk egy jót.
– Jól érzik ott magukat?
– Még nem, de már egyre jobban, mert járnak iskolába, most az angolt kell rendesen megtanulniuk, aztán majd mehetnek tovább, sok lengyel meg román gyerekkel lógnak együtt, földerítik a környéket, annyi izgalmas dolog zajlik körülöttük, de azért nagyon hiányzunk nekik: sokszor kérdezik, hogy megvan-e még az a pad az isi-udvaron a diófa alatt, ahol együtt lógtunk a szünetekben és röhögcséltünk a fiúkról.
– Értem, de térjünk vissza a „dogádra”.
– Mit írjak?
– Hát, ha engem kérdezel, ezt!
– De ebben nincs benne Trianon! Meg nem is Erdélyről szól?!
– De az összetartozásról igen! Arról, hogy sok a közös multatokban, hogy elfelejthetetlen emlékeitek vannak, hogy félszavakból is értitek egymást, mert a „pad” ettől kezdve nektek „az a pad” lesz, érted? Véglegesen összekapcsolt benneteket az a néhány év, amíg együtt voltatok.
– Ezt értem, papa, de már távol vannak és már egy csomó olyan dologról beszélnek, amit nem is értek.
– Bizony így van ez, kis-unokám: de megfigyelted? Nem kell ahhoz külföldre menni, hogy megváltozzon az ember, itthon is annyiféle ember van! Vannak, akiknek hosszú a hajuk és a pajeszuk, másoknak nem; vannak, akik hisznek Jézusban, és vannak olyanok, akik nem; aztán sokan hívják a papokat, hogy közvetítsen köztük és az Úr között, mások ezt kizárják. Vannak, akik imádják a magyar focit és kiabálnak, ha nézik, mások inkább sétálgatnak. És akkor még arról nem is beszélgettünk, hogy hányféleképpen és mit lehet válaszolni egy kérdésre! Tudod, szerintem ez nagyon jó, mert a sokféleség vihet előre bennünket, csak tudnunk kell tolerálni, elfogadni a másik ember másságát. Nem szabad ráerőszakolni, rákényszeríteni a másik emberre azt, amit mi gondolunk a világról.
– Papa, de mi köze van ennek Trianonhoz?
– Nagyon jó kérdés, kis-unokám, nagyon jó! Kár, hogy nem ezzel foglalkozik mindenki!
– A mi töri-könyvünkben az van, hogy trianoni békeszerződés után „a magyarság egyharmada idegen fennhatóság alá került”, négyszázezer embernek el kellett hagynia a szülőföldjét, jogsértések, kegyetlenségek történtek mindenfelé a magyarokkal, figyelmen kívül hagyták a győztesek az etnikai szempontokat és akkor még a területveszteségről nem is beszéltünk!
– Igen, a trianoni békeszerződés igazságtalan volt! De a békeszerződés egy folyamat vége volt! Mi vezetett vajon oda? Mi történt előtte? Miért az lett, ami lett? Tudod-e kis-unokám: a Habsburg-Magyar Monarchia lakosságának magyar területein mennyi volt a magyar-nyelvű lakosság aránya? És azt, hogy mi, magyarok hogyan viszonyultunk a más-nyelvű, más-kultúrájú nemzetiségek jogaihoz, igényeihez? Amikor megvan a másodfokú egyenlet, akkor már az eredmény is következik! De az egyenletet mi írtuk meg korábban!
– Hű, papa, ne idegeskedj, kezdem nem érteni, amit mondasz, meg különben sem vagyok jó matekból, de azt ugye hallottad, hogy a félévzáró dogám a legjobb lett az osztályból?
– Nagyon örülök, ez nagyon jó hír!
– Szóval, akkor mit is írjak?
2020. 01. 21. kedd

DEKÓDOLÁS: „nem külföldiek, de mégsem magyarok”…

DEKÓDOLÁS: „nem külföldiek, de mégsem magyarok”…
A Nagy Testvér természetesen figyel engem (is).
Az utóbbi időben többet foglalkozom (a kelleténél?) a Trianon-kérdés kapcsán az „Összefogás Éve” témával. Hogy-hogy nem egyre gyakrabban „ugranak” föl „reklám-oldalak”, amelyek fölhívják a figyelmemet „érdekes” cikkekre. Legutóbb egy tavalyi interjú bukkant föl, amiben Raffay Ernő (történészprofesszor), a Mediaworks megyei lapcsaládja kérdéseire fejtette ki véleményét a Trianonhoz vezető okokról.
Raffay megkapta a Joker-kérdést: „Vannak olyan konkrét felelősök, akiket a történelem ítélőszéke elé lehetne állítani?”.

Válasza – különösen az összeborulás , bocsi, akarom írni az összetartozás éve meghirdetésének az ismeretében – felettébb érdekesen különös, ha úgy tetszik elgondolkodóan fölháborító: „Korántsem csak Károlyit és Kun Bélát tartom felelősnek. A baj 1875 után kezdődött, a kapitalizmus viharos gyorsaságú kiépítésével. Tisza Kálmán miniszterelnöksége (1875–1890) alatt úgy jött létre a nem magyar kézben lévő tőkés gazdaság, termelés és pénzügyi rendszer, hogy jórészt nem külföldiek, de mégsem magyarok kezébe kerül a keletkező hazai vagyon.”
Szóval akkor soroljuk
– a nem keresztényekkel nem keveredik egy rendes magyar fideszes
– a nem külföldi, de mégsem magyarral sem
– a börtönbizniszből hasznot váró romáknak meg aztán végképp coki!
Kivel lesz itt a nagy összetartozás?!
2020. 01. 20. hétfő

EZ MOST HOSSZÚ LESZ…

EZ MOST HOSSZÚ LESZ…
„A Fidesz ellenzi a keresztény
és a nem keresztény
lakosság keveredését”.
(Orbán Viktor)

Ez most nem egy rövid bejegyzés lesz. Mentségemre legyen mondva, úgy látom ugyanis: az elmúlt években egyre fokozódó gyűlölet-feszültségek újabb, nagyon veszélyes szintre léptek, félelmetesen és egyre gyorsulóbban közelednek a végkifejletük felé.
Minden magyar állampolgár életét – így vagy úgy – alapvetően meghatározó ügyről, a magyar romák elleni gyűlölködés gerjesztéséről van szó, ami nem hagyhatja nyugton az embert, mert megint erősödik, egyre jobban izzik a gyűlölet, mára már (majdnem) mindennapossá, megszokottá vált: s alig „várja” a szikrát, hogy lobbanhasson.
Most „csak” két hírrel: a gyöngyöspatai roma gyerekek szegregációja miatt hozott bírósági döntés kormányzati támogatásával, következményeivel, és a miskolci cigányasszony petevezetékének kivételével és következményeivel foglalkozom.
1) Gyöngyöspata, mint a „Soros” jelszó
„Az MTI hírét szó szerint idemásolom:
Gyöngyöspatai iskolaügy – Rétvári: a kormány természetben szeretné kompenzálni a gyerekeket

Budapest, 2020. január 17., péntek (MTI) – A kormány elismeri, hogy a szegregáltan oktatott gyöngyöspatai gyerekeknek jár a kártérítés, de az emberek igazságérzetét és a több mint hatvan érintett sorsának jobbra fordulását is az szolgálja, ha ezt nem készpénzben, hanem más formában, oktatásként, képzésként kapják meg – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Rétvári Bence kiemelte: a tankerület és az önkormányzat a perben többször is javaslatot tett a természetbeni kárpótlásra, de sem az első-, sem a másodfokú ítélet nem foglalkozott ezzel.
Felidézte, a Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítélete százmillió forint megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot. Az alperesek a Kúriához fordultak, kérve az ítélet felfüggesztését, ám ezt a bíróság nem tette meg, a kártérítés kifizetésének határideje így január 17. maradt.
A gyerekek érdekét az szolgálja, ha nyelvi, informatikai képzésben, szakképzésben részesülnek, ha segítséget kapnak beilleszkedési nehézségeik leküzdéséhez és a trauma feldolgozásához – mondta.
Hozzátette, olyan segítséget szeretnének nyújtani, amellyel kompenzálni lehet a korábban elszenvedett hátrányokat és amivel a fiatalok használható tudáshoz jutnának. Oktatási ellentételezést kapnának, nem pénzt, amit vagy erre fordítanak, vagy nem – magyarázta.
Az államtitkár közölte: az emberek igazságérzetét is az szolgálná, ha az elmaradt képzést képzéssel kompenzálnák, ráadásul a pénz „nem alkalmas a társadalmi helyzet kezelésére, csak a feszültség szítására”.
Hozzátette: a Soros György által támogatott alapítvány – amely a felpereseket képviselte – „nem teljesen véletlenül” nem foglalkozott a képzéssel és terelte pénzügyi síkra az ügyet. Úgy véli, az alapítvány szándékosan politikai tőkét akart kovácsolni az ügyből, hogy a szegregációra hivatkozva lejárassa Magyarországot a nemzetközi színtéren.
Rétvári Bence megjegyezte: az alapítvány tevékenysége csak arra alkalmas, hogy nehezebbé tegye romák és nem romák együttélését, és akadályozza a békés egymás mellett élést.
A politikus szerint „különösen kétszínű” a 2004 és 2010 közötti kormányokban szerepet betöltők megszólalása az ügyben, ugyanis amikor kormányon voltak, nem tettek semmit a jogsértő helyzet felszámolásáért, most pedig, amikor a kormányzat oktatással és képzéssel szeretne segíteni, hangosan kritizálják ezt.
bGK \ bám \ ppd \ bpt

MTI 2020. január 17., péntek 16:48”
Vegyük sorba:
– a kormány elismeri, hogy jár a gyöngyöspatai gyerekeknek a kártérítés; ugyan ezt a gondolatot, a nyilatkozó Rétvári Bence nem folytatta, de ez két dolgot biztosan jelent; egyrészt azt, hogy – a kormány szerint is – a szegregált oktatás kárt okozott a gyerekeknek, másrészt azt, hogy a bírósági döntés jogszerű volt; de ez csak az első mondat volt, utána jött a folytatás;
– az emberek igazságérzetéről, mára aztán beindult a gépezet, a Századvég nevű Intézet gyorsan „meg is kutatta” a kérdést és megállapította, hogy „a magyarok kétharmada (69%-a) igazságtalannak tartja a százmilliós gyöngyöspatai kártérítést”, mintha ennek a manipulációs hangulatkeltésen, a roma lakossággal szembeni ellenszenv fölkorbácsoláson kívül bármilyen szerepe is lenne a Bíróság jogerős döntésére;
– az érintettek jobbra fordításának szolgálatáról(?), ugyanis az a „jó állam” tudja, hogy mi kell a romáknak (eddig a szegregáció), bezzeg ők nem tudják, ahogy a szegénységben élők, a hátrányos helyzetben lévők sem, ezért nekik is „jobb”, ha természetben, szolgáltatásokban kapják, amit kapnak (persze a szolgáltatást nyújtó Mészárosoknak, Tiborczoknak is így a jobb, mert akkor ők is részesülnek a közpénzből);
– és arról, hogy mégse pénzben kellene a kártérítést kifizetni, lásd a fentieket; különben is a pénz nem alkalmas a társadalmi helyzet kezelésére, csak a feszültség szítására, ami azért „érdekes” megállapítás, mert amikor a tehetősebb emberek pénzéről van szó, akkor a kormány nem ennyire finnyás, viszont például a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének a kérdéséről még csak tárgyalni sem akar;
– és akkor jön megint és őrült erővel a „sorosozás”, a burkolt zsidózás, amikor a Soros György által támogatott alapítvány politikai tőke-nyereségéről kezd beszélni, mintha a gyöngyöspatai ügy nem a szegregációval kezdődött volna; ráadásul megvádolja az alapítványt azzal, hogy a romák és a nem romák békés együttélését akadályozza, nyilván azzal, hogy a nyilvánvaló jogsértést jogi útra terelte.
Az orbáni nyitány, a rétváris megnyilatkozás után tegnap megjelent Völner Páltól, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárától egy nyilatkozat, megszületett a kormányhatározat: „A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését”! Az indoklása szerint ez az első lépés a „börtönbiznisz” megállítására, ami – szerinte, az igazságügyi államtitkár(?) szerint – egy tudatos visszaélés a joggal, rontja a közbizalmat. Völner úr, a közbizalmat nem a jogot védő civil szervezetek veszélyeztetik, hanem a jogállamot sértő, megcsúfoló, semmibe vevő állami intézkedések és ezt semmiféle (hamis) közvéleménykutatás nem teszi semmivé! Nem a „Magyar Györgyök”, a balliberális oldalhoz, a Soros-szervezetekhez kapcsolódó ügyvédek okozzák, gerjesztik a feszültséget, nem ők a veszélyes ellenségek, hanem éppen fordítva Ön és a magyar kormány a felelős a kialakult és alakuló helyzetért. Azok a felelősök, akik „ál”-közvéleménykutatásokkal hergelik a lakosságot, akik manipulált kérdésekkel mérgezik az emberek tudatát, akik miközben az összetartozás évéről prédikálnak megkülönböztetnek magyar a magyartól, szítják az indulatokat, egymásra uszítják az egymás mellett élőket: újabb tragédia lehet ebből!
2) És akkor hirtelen megjelennek „hírek” arról, hogy minden 10 megszületett gyermekből egyre több a „cigány”
„Nemrég robbant a botrány, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórházban állítólag olyan beavatkozásokat hajtottak végre roma nőkön, amik súlyosan sértették azok reproduktív jogait: egy nő méhét ikerszülés után indokolatlanul távolították el, a beavatkozásnak megváltoztatták a szövettani eredményeit, egy fiatal roma nőnek pedig konkrét egészségügyi indok nélkül távolították el a petevezetékeit”
Az egyik eset még 2016 októberében történt (lásd a 168óra cikkét): „„Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!”. Bár egyelőre nem bizonyított tény, azt, hogy ez a mondat elhangzott, több forrásból is megerősítették”. Azóta is a helyén van(nak) az orvosok, a nyomozás akkor kezdődne el, ha a roma asszony újra műtétnek vetné alá magát.
Alig lehet indulat és a történelmi párhuzamok megfogalmazás nélkül írni az esetről.
Magyarország (ma még) az Európai Unió tagja. Értékei, elvei vonatkoz(ná)nak rá is.
De nem ez látszik!
Cudar idők jönnek, de nem a meleg ruha a segítség…
2020. 01. 19. vasárnap

IBOLYÁN INNEN, IBOLYÁN TÚL…

IBOLYÁN INNEN, IBOLYÁN TÚL
A fővárosi főügyész halált és közröhejt megvető bátorsággal súlyosbítást kért az elvetemült Gulyás Mártonék ellen az Állami Számvevőszék narancssárgára (hallatlan: narancssárgára!) festése miatt.
Ahogyan azt már a korabeli sajtó (közte az MTI, a Pesti Srácok, a 888 megírta, a közizé bemondta) 2018. január 17-én a kora délutáni órákban – arcukat sállal el nem takaró, kigyúrtnak és kopasznak egyáltalán nem mondható, jobboldali szemmel azonnal észrevehető – veszedelmes, a közrendes Fidesz-KDNP(?) tagok és szimpatizánsok nyugalmát veszélyeztető (föltehetően 31 és 59 év közötti), férfiaknak látszó emberek, előre megfontoltan érkeztek a számvevőszék székházához.
Tiltakoztak. Az ÁSZ tendenciózusan az ellenzéki pártokat vegzáló vizsgálatai miatt.
A festés nyomán a műemléki védettség alatt álló épület 1 napon túl viselte a „sérülés-nyomokat”, aminek a meggyógyítása meghaladta (közbeszerzési eljárás nélkül, közvetlen meghívással, vagy éppen azér’ is) a 3,2 millió forintot, nem is beszélve a festékszín meggyalázásáról.
A bíróság az egyik vádlottal szemben 240 óra közérdekű munkát és 120 ezer forint pénzbüntetést, egy másikkal szemben 240 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, a többi „elvetemült gazfickót” 3 év próbára bocsátotta.
A fővárosi főügyész enyhének találta a büntetést és tárgyalás tartását kérte.
Közben Simonka György, Tiborcz István, Borkai Zsolt (stb.) boldogan szopogatja whiskyjét: ki itt, ki ott.
A mesének nincs még vége…
2020. 01. 17. péntek

A JUDIT!

A JUDIT!
(80.)

Megcsörrent a telefonom, „Mindjárt kapcsolom” – hallottam a titkárnő hangját, majd rögtön utána Judit (akkor még nekem Csehák Judit miniszterelnök-helyettes) kérdését: „át tudna most jönni hozzám?, természetesen, akkor várom”. Gyorsan összekaptam magam, ami azt jelentette, hogy azonnal indultam az Arany János utcába. Gyalog mentem és a nagy meleg ellenére „mégis” siettem. Páterrel föl a hatodikra, jobbra a hosszú miniszteri folyosón keresztül, majd be a titkárságra, a titkárnő rögtön betessékelt – a másik titkársági szobán is át – a hatalmas miniszteri szobába, Ő fölállt a hatalmas íróasztala mögül (csodálatos „ősi darab” volt, később elmesélte, hogy a pincében porosodott, onnan hozatta föl), rögtön elém jött, a kezét nyújtotta és kávéval kínált. A dohányzóasztalhoz invitált. A kávé után még jobban csurgott rólam a víz. Egy kicsit összehúzta szemöldökét, (akkor még nem tudtam, hogy ez nála az intenzív figyelmet jelenti) és rögtön a sűrűjébe vágva újra megszólalt: „meg akarom újítani a tb rendszert, ehhez keresek olyan vezetőt, aki partnerem lenne, vállalja?”.

32 éve történt.

Aztán a munkatársa lettem, és ahogy mindenkivel: összetegeződtünk. Csapatban dolgoztunk, csapattagokként kezelt bennünket, ahogyan magát is. Mindig figyelemmel és érzékenyen reagált mindenre, soha nem az volt az érdekes, ki mondja. Persze Ő döntött. Így volt ez kormányon és kormányon kívül, ellenzékben is.

Egyszer, a világbank meghívására, többek között a magyar nyugdíjrendszer bemutatására (figyelem: az USA kormányát akkor érdekelte a magyar nyugdíjrendszer, de hol van ez már?!) Amerikába utaztunk és amikor Washingtonból New Yorkba mentünk, a hatalmas bőröndjét nem engedte nekem, hogy a csomagtartóba tegyem: „csak nem gondolod, ha azt akarom, hogy egyenlőként bánjanak velem, akkor…”. Ugyanakkor lenyűgözte partnereit, amikor az egyik amerikai minősítő intézetben jártunk és az egyik afroamerikai vezető elbűvölve hallgatta fejtegetéseit, miközben nem volt pénzügyi szakember.

Sok vitánk volt. De nagyon jó volt Vele vitatkozni is: mert azok viták voltak, nem egyoldalú kinyilatkoztatások, ahogyan az ma (is) van. Mert Őt nemcsak a szociális érzékenysége vezérelte (bár természetesen mindig az volt az erősebb), hanem figyelembe vette a lehetőségek, adottságok korlátait is.

Judit! Maradj mindig vidám és bizakodó…


2020. 01. 17. péntek

SIMONKA GYÖRGY „ÁLLATORVOSI LÓ”

A SIMONKA GYÖRGY „ÁLLATORVOSI LÓ”

A fideszes „áldozat” (még mindig országgyűlési képviselő) Simonka György büntetőperének előkészítő tárgyalásán többen beismerték bűnösségüket. Köztük volt egy felszámolóbiztos, aki beismerte, hogy 20 millió forintot akart az üzletből, ami viszont ellenkezett Simonka György érdekeivel, amit viszont sikerült „áthidalni”: Simonka György kiegészítette a díjat a kívánt összegre.

Simonka György az előkészítő tárgyalásról (is) szabadlábon távozott. (24.hu cikke alapján)

  1. 01. 16. csütörtök

A JOGÁLLAM

A JOGÁLLAM

Az Európai Parlamentben vita folyik a magyar jogállamiságról: a Fidesz tiltakozik, mert szerintük minden rendben van nálunk: az igazságszolgáltatás független; a sajtó, a tudomány, a kultúra szabad; egyszerűen „csak” vita van a balliberálisokkal, akik nem akarják megvédeni az európai keresztény kultúrát (sem).

Közben Orbán Viktor miniszterelnök megfújta a fanfárokat: leplezetlenül bírálja a gyöngyöspatai iskolai szegregációról hozott bírósági döntést, kilátásba helyezi a döntés figyelmen kívül hagyását, ami után az indulatok Gyöngyöspatán elszabadultak; megkérdőjelezi az elítélt bűnözőknek járó anyagi elégtételt.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára rákontráz: „jár-e egyáltalán kártérítés az elítélteknek a rossz börtönkörülmények miatt”. Mert hogy ez üzlet, amit futószalagon lehet megnyerni a „zsebüket tömő dörzsölt” ügyvédeknek – ahogyan ezt a „nemlétező” KDNP frakcióvezetője állítja!

Nos
– a miniszterelnök ezek szerint mégiscsak foglalkozik üzleti ügyekkel is, igaz: az elhíresült „lámpabizniszt” nem tartotta annak;
– a keresztény humanitás úgy látszik a magyar kormányzópártnál (és a „nemlétező” betűpártnál” csak az Európai Parlament vitájában számít érvanyagnak, a gyakorlatban nem;
– jogállam van Magyarországon, hiszen a kormány annyira független a bírósági döntésektől, hogy a neki nem tetszőket végre sem hajtja.

Ja: hogy a börtönkörülmények rendben vannak-e; a roma gyerekek szegregált „oktatása” helyénvaló-e, eredményes-e, az „összetartozás évéhez” méltó-e?

Ki nem xarja le.

A kormány biztosan…

2020. 01. 16. csütörtök

ELSÍRTA MAGÁT…

ELSÍRTA MAGÁT…
„A nyilasok hetvenöt évvel ezelőtt 328 ártatlan, védtelen embert mészároltak le Budapest tizenkettedik kerületében.” A Maros utcai rendelőintézetben. Tegnap, a megemlékezésen részt vett Pokorni Zoltán polgármester is, aki – a MAZSIHISZ tudósítása szerint – „megrendítő beszédet mondott, szót ejtve a nyilasok közé állt és gyilkossá lett nagyapjáról, Pokorni Józsefről, a városmajori tömeggyilkosságok meghatározó alakjáról. Beszéde közben a sírástól elcsuklott a hangja.”
Én elhinném neki, hogy sírása a valódi megrendüléséből fakadt. Elhinném. Ha lenne folytatása is. Ha nem fejeződne be könnyei letörlésével. Mert a sírás, a rádöbbenés „csak” a kezdet, ha nincs folytatása, akkor „annyit is ér”.
Leveszem a polcról Görgey Gábor, „A kivégzés éjszakája” kis könyvét és belelapozok:
– „Ki volt ez? – kérdezte anyám, amikor apám visszajött a hálószobába.
– Nem tudtad? A Prónay Pali.
– Prónay? Az a különítményes?
– Az. Mindig bolond volt.
– Ez neked bolond? Egy szörnyeteg! És mi az, hogy Pali?
– Huszártiszt bajtársam volt ő is valamikor.
– Na és! Neked egy szörnyeteg akkor sem lehet Pali!
Anyám mondta megint ki a lényeget.”
Mert a következmény nélküli sírás megint nem elég!
Mert következmény nélkül megint beláthatatlan következményei lesznek. Ahogyan akkor is történt.
Pokorni Zoltán a Fidesz egyik meghatározó vezetője. Gondolkodó, látó tanárember. Véleményvezér, aki felelős azért, amit a kormányzópárt tesz. Szavai, megnyilvánulásai, tettei figyelmet kelthetnek, elgondolkodásra késztethetnek.
Mindenkit.
De „csak” sírni, „csak” kimondani nem elég: még ha bátorságra is vall!
Tettek kellenek!
A Turul-szobor még ott áll a helyén. Wass Albert szobra, a német megszállás áldozatainak emlékműve ott virítanak Radnótival, a holokauszt áldozatainak (többször meggyalázott) civil megemlékezésével szemben. A „zsidózás” ma (hivatalos, a miniszterelnök megerősítésével) cigányozásba és migránsozásba aljasul. A kormány szándéka szerint Trianon emléke megint kibeszélés és megértés nélküli (hiteltelen) „összetartozássá” silányul.
Pokorni Zoltán, ma megint „Nem elég megborzongni”…
2020. 01. 14. kedd