„… Magyarország kormánya egy korábbi időszakban hibát, sőt bűnt követett el, amikor nem védte meg Magyarország zsidó származású polgárait. Szeretném világossá tenni, hogy a fölfogásunk szerint minden magyar kormánynak az a kötelessége, hogy minden állampolgárát származásra való tekintet nélkül megvédje. A II. világháború idején ennek a követelménynek, ennek az erkölcsi és politikai követelménynek Magyarország nem tett eleget. Ez bűn. Ugyanis akkor úgy döntöttünk, hogy a zsidó közösség védelmezése helyett a nácikkal való kollaborálást választjuk. Világossá tettem a miniszterelnök úr számára, hogy ez soha többé nem fordulhat elő, a magyar kormány a jövőben minden állampolgárát meg fogja védeni.” Orbán Viktor 2017.07.18.
Öt órája mondta. Magabiztosan. Egy pisszenés sem volt. Csak a kamerák kattogó zúgása hallatszott.
Öt órája mondta. Az ország házában! Netanjahu mellett állva. Bele a kamerákba. Most nem volt kitiltva senki.
Öt órája mondta. A világnak! Ha Macron elmondhatta, akkor Ő is elmondta. Ez hír lesz. Ez ütni fog!
Öt órája mondta. Magyarországnak is mondta? Magyarország biztosan hallotta. Meghallotta-e? És a nyilatkozó? Komolyan gondolta, vagy csak az alkalom mondatta vele?
Öt órája mondta. Nem szokta elszólni magát. Amit mond éppen, azt akkor meggondolta. Nála nincsenek véletlenek. Minden tudatos. Ezért mond ezt is, azt is. Szól ehhez is, ahhoz is.
Öt órája mondta. Egyszerűen. Világosan. Megérthetően. Lefordíthatóan. Minden tolmács értette.
Öt órája mondta. Kétség nem fér hozzá. Mosolygott is.
Aztán kezet fogtak. Befejezték a nemzetközi sajtó-tájékoztatót. Kimentek. Mindenki bekapta az utolsó pogit is. Elrakták a mikrofonokat és a kamerákat.
Csönd lett. Jöttek a takarítók.
Öt órája mondta. Most még csak szavak. Egyszerű, világos mondatok. Végre hangosan kimondott értékelés! Vállalt ítélet!
Mi jön most? Mi jön ezután? Az első lépést követi majd egy második is? Vagy folytatódik a hétköznapok pávatánca? Mi lesz a hétköznapokban? Fölélednek újra a plakátok? Szembenézünk végre a szembenézhetetlennel? Végig megyünk az úton?
A szavak elhangzottak. A mondatok szóltak. Tegyünk, hogy ne csak szavak maradjanak, ne csak üres mondatokká silányuljanak…
2017.07.18.
dr. Radnai György bejegyzései
Nézz a másik szemébe, és beszélgess vele.
(Tizenkettedik lecke – Timothy Snyder)
„Nemcsak az udvariasság miatt.
Hanem mert így lehetsz polgár
és a társadalom felelősségteljes tagja.
Így maradhatsz kapcsolatban a környezeteddel,
így léphetsz át a társadalmi korlátokon,
és így mérheted fel, kiben bízhatsz és kiben nem.
Ha a feljelentés kultúrája általánossá válik,
ismerned kell a mindennapi élet pszichológiáját.”
Ne fényképezz, ne takard el az arcodat, ne politizálj, ne használd a WIFI-t – áll a Vizes VB fő helyszíne körül, az út menti táblákon bejáratoknál: és még további 23 tiltás! Elrettentésül, félelem keltően ott van a TEK harckocsija is! Egyenruhás és civil őrző-védő emberek sokasága vigyázza a REND-et, a BIZTONSÁG-ot, a ZAVARGÁS-mentességet. Figyeld a másikat, mi van a kezében, a ruhája alatt, (a fejében), nem hagyja-e ott, „véletlenül” a táskáját, a sapkáját, a mondanivalóját vagy valamilyen gyanús csomagját?! Még be sem léptél és már mennyi izgalom; vagy talán nem is az, hanem szorongás, aggály, mert hoztad a gyereket, az unokát is? Haladjon, ne álljon meg, nyissa ki a táskáját, vegye le a szemüvegét, mi van a zsebében, mért nem megy már tovább – hallik minden „kapunál”. Jó, hogy egy órával hamarabb kijöttünk, jó, ha időben bejutunk. Hát Te is elkezded figyelni az előtted állót, a melléd kerülőt, azt a szemüvegest ott, a másik sorban. Ő is figyel téged. Meg a másik sorban állót is. Figyelem lett az egész világ, itt a bejáratoknál. Persze nem nézel a szemébe, persze sunyítasz, persze ott se vagy, csak a gyerekkel, az unokával bíbelődsz, hogy bejussatok, be: a „paradicsomba”. Már itt is, ott is fölsír egy gyerek, mélyeket sóhajt egy-egy idősebb ember, de senkisem morog, mindenki csoszog csak tovább. Így van ez rendjén, most ez a REND, önként jöttél, önként vállaltad, még örülsz is neki: hiszen „vigyáznak rád”!
Hova jöttünk, hol vagyunk?
Hol lennénk, itthon vagyunk, „nevét és virágát” is tudjuk.
Akkor: kitől félt bennünket, miért félt bennünket a hatalom; mire ez a nagy rend-biztosítás, ez a látványos erődemonstráció?! Hisz sehol egy migráns, sehol egy Soros, még csak egy tüntetés, tiltakozás sem látszik. Fenyegetés, riogatás az van, az persze mindennapossá vált; lehet, hogy nem is bennünket féltenek? De benne vagyunk mi is, már régen partnerekké váltunk: nem állunk meg beszélgetni, még a sorban araszolgatva sem, még a fontolva haladás közben sem. Nem köszönünk, nem nézünk, nem mosolygunk egymásra, nem tartozunk együvé, nincs új kapcsolat, barát: csak magunk elé meredve bámuljuk a frissen aszfaltozott járdát, fogjuk a gyerek, az unoka kezét egyre szorosabban, hogy már „fáj nagypapi” hallatszik mindenfelől.
Végre bejutunk.
Végre.
Ide igyekeztünk?
Megette a fene az egészet…
2017.07.17.
Csak kérdezek…
„Könnyen elképzelhető, hogy külön posztban is kijelentem: Magyarország pillanatnyi legzseniálisabb politikusa Orbán Viktor. Semmi idézőjel.” – gondolják, írják, mondják sokan innen is, onnan is; híresek és névtelenek; balosok és jobbosok; politizálók és politizálgatók; nagymamák és unokák.
Akkor kérdezek:
• Mindenki zseniális, aki rögtön elfelejti: honnan jött és kiket hagyott maga mögött?
• Mindenki zseniális, aki, amikor megkérdezik tőle, hogy mi lett az MKB Bank eladásából származó milliárdokkal, akkor az illetőket kirúgja a pártjából?
• Mindenki zseniális, aki apja kőbányáját monopolhelyzetbe segíti?
• Mindenki zseniális, aki körülnéz a saját térfelén, megszervezi szövetségesnek a „táborát”, majd egyenként levadássza őket, tönkreteszi szervezeteiket és a tagokat beolvasztja a saját szervezetébe; a kicsit is másként vélekedőket pedig kíméletlenül ledöfi, sőt megalázza?
• Mindenki zseniális, aki időben köpönyeget vált, föladja korábbi „énjét” és pl. liberálisból illiberális (sőt) lesz, amikor rádöbben arra, hogy másként nem kerülhet hatalomra?
• Mindenki zseniális, aki, valójában koloncnak tarja a nyugdíjasokat, de amikor pedig vár tőlük valamit, hogy rá szavazzanak, hogy kezet csókoljanak neki, hogy ellen-tűntessenek, akkor levelet ír nekik?
• Mindenki zseniális, aki kitalálja: mit akar hallani a többség és azt üvölti is nekik rögtön, persze utána „szarik rá”?
• Mindenki zseniális, aki vitázik a nép előtt, amikor szüksége van rá; és amikor meg nem, messze elkerüli a vitát, elmenekül a valódi vita elől?
• Mindenki zseniális, aki annyit mond: „folytatjuk”?
• Mindenki zseniális, aki ráérez az alantas ösztönök erejére, fölkorbácsolja azokat és maga érdekei elérésére használja?
• Mindenki zseniális, aki nem a szakértelmet, tudást, képességet értékeli, hanem a lojalitást és ezt törvénybe iktatja?
• Mindenki zseniális, aki ellenségként tekint mindenkire?
• Mindenki zseniális, aki a hatalomból azonnal ellenségeket kreál és minden tőle telhetőt megtesz ellehetetlenítésükre, megfosztja őket (majdnem) mindentől, ami normális emberi életük fenntartásához szükséges?
• Mindenki zseniális, aki visszaél hatalmával: alaptörvényt fogadtat el; szétveri az ellenőrző, kiegyensúlyozó intézményeket; a büntető jog eszközeivel szervezeteivel semmisíti meg politikai és annak vélt ellenfeleit?
• Mindenki zseniális, aki a közpénzekkel úgy garázdálkodik, mintha az a sajátja lenne?
• Mindenki zseniális, aki törvényeket alkot, hogy „törvényessé tegye” az „einstand”-ot?
• Mindenki zseniális, aki csak azért, mert szereti a focit stadionokat épít mindenhova, még a vidéki háza mellé is, adótörvényeket módosít, hogy legyen elég pénz rá; elképesztő mennyiségű pénzért vizes vb-t rendez, ugrótornyot épít, majd lebontja?
• Mindenki zseniális, aki árokpartjára löki a társadalom egyharmadát, majd ott is hagyja őket?
• Mindenki zseniális, aki törvényt írat, hogy falujában leválthassák a megválasztott polgármestert?
• Mindenki zseniális, aki visszamenőleges hatályú törvényeket vezettet be?
• Mindenki zseniális, aki vezér lesz?
Ezek így együtt adják ki a zsenit, vagy mindegyik külön-külön is zseni?
És, így együtt: kit látsz??!
2017.07.11.
Féligazság…
Minden vélemény számít!
(„… a nem értésnek marad nagyobb jelentősége…”) Nádas György
Olvasom Nádast, csócsálom, ízlelgetem, hogyan emlékezik Ő: ahogyan forgatja erre, forgatja arra az emlékeket; nézi innen is, onnan is, azok meg egy kicsit mindig változnak, vagy így, vagy úgy mutatják magukat. Gyerekként nem értette. Miért nem értette – kérdezi magától, vagy lehet, hogy nem is kérdi, én kérdem magamtól. Körbejárja, újra és újra megtapogatja: „Az emlékezet egyenragúként őrzi a nem értést és az értést, habár a nem értésnek marad nagyobb jelentősége.”.
„… az ékkő, a foglalat, a nyakék, a drágakő, főleg a féldrágakő. Féligazság…”.
Leteszem a könyvet. Előveszem a pipámat, megnézem a fejét is, szárát is, mennyire tiszta, szelel-e; kinyitom a pipadohány zacskóját, megtömöm a pipa száját, átszurkálom a jó szelelés végett, aztán előveszem a pipagyújtómat is, és lassan, akkurátusan meggyújtom a dohányt.
Közben nemcsak a kezem jár.
Féldrágakő, féligazság – szólítanak meg.
Fél.
De ez nem a fele. Nem arról van szó, hogy nem egész, hogy nem annyi, talán csak valamivel kevesebb. Ez nem azt jelenti, hogy nem számoltunk bele mindent, nem számoltuk végig és ezért most itt tartunk, most ennyi jött ki. Nem arról van szó, hogy csillog ez is, ragyog ez is, igaz, nem igazi, de mégis.
Itt másról van szó.
A féligazság nem ez!
A féligazság nem az igazság fele!
Semmi köze, az igazsághoz – fogadom el, értem meg talán.
Gondolkodva szívom tovább a pipám, jól szelel, a dohány se nem túl nedves, nem is száraz. Pont jó – gondolom, akkor végig szívom.
De még nem nyúlok a könyvhöz, nem folytatom az olvasást, már nem a féldrágakő, az ékkő, a nyakék meséje foglalkoztat. Már az elmúlt napok filmje pereg előttem, ahogyan a híradó kockái is követik egymást, hírről hírre, megállíthatatlanul. Már Kövért hallom, hogy mi lesz itt ősszel, „jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok” fenyeget, fölszedik majd a flasztert, gyújtogatni fognak, lezárják a várost, fröcsögése „magyaros bajuszán” megül, és csak hergeli, csak hergeli „népét”, kidagadt ütőerei majdnem megpattannak a halántékán; már a film Németh Szilárdot mutatja, aki meg úgy öklendezi föl a szavakat, mintha hányna, mert amit mond, az büdösebb, savasabb, rosszabb annál is; már magyar zászlóerdő előtt szórja átkait a miniszterelnök, háborúról, a haza veszélyeztetettségéről, idegen érdekeket behozó civilekről, belső és külső ellenségről vízionál, amit egy kéz irányít, egy spekuláns keze van a dologban és Ő ezt nem hagyja; és már peregnek is a kék óriás és kisebb plakátok, már szinte csak a kékség látszik, semmi más, már kékre lépünk, kékbe töröljük a lábunkat is… Mindeközben halk, visszafogott hangon, olyan magaskulturálisan, szinte viszolyogva ejtjük ki a szájunkon: „fasiszta”, és már vitatkozunk, ellen-érvelünk, osztunk és szorzunk, pedig már egy szikra is elég lenne…
„Féligazság” – súgom magamnak, csak figyelj és gondolkozz nyugodtan, hisz „Halált virágzik most a türelem”: hisz „van benne valami”, hiszen nincs már más eszköz, csak az engedetlenség; hiszen az indulat szüli az indulatot; hiszen „a haza minden előtt”; a Soros meg tényleg pénzember, még ha vagyona egy részét a köz jobbítására fordítja is.
Akkor mégis „lehet benne valami”?! (És hogyan fogok én emlékezni ezekre a féligazságos napokra vajon – fut el a szemem előtt egy belső futóhír, de ahogy jött, tovább is szalad…)
Nem!
Ahogy Hofi mondta annak idején, itt elveszett már az „i”: ez gazság, még talán annál is rosszabb, mert elaltat, megnyugtat, leszerel és csak arra inspirál: fogadd el, és állj mögé!
A pipám teljesen leégett már, észre sem veszem és már csak a szárat szívom, már íze sincs.
Fölemelem hát Nádast, folytatom az olvasást a brillekről, a gyémántról, a féldrágakőről meg a féligazságról.
2017.07.08.
Márpedig akkor választás lesz!
Tállai András, aki parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, a NAV vezetője és sok más tisztség büszke viselője is, nem szereti a szentistváni polgármestert.
A hétvégén ezért választás lesz.
Értitek, ugye?
Azér’, mert a szentistváni polgármestert a Tállai nem szereti.
Ezér’ a falunak vége lett!
Mert Magyarországon, ha a falu országgyűlési képviselője, aki parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, a NAV vezetője és sok más tisztség büszke viselője is, nem szereti a falut, akkor coki van! De a Tállai, aki parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, a NAV vezetője és sok más tisztség büszke viselője is, nem a falut nem szereti, hanem a megválasztott polgármestert (ahogyan azt már az előbb is írtam, de hát mostanában nálunk mindent legalább kétszer, de sokszor még többszőr is le kell írni, sőt: el is kell mondani, és még akkor sem biztos, hogy megérti, akinek kell), ezért megüzente, ha eltakarodik az a polgármester, akkor abból a faluból Kánaán is lesz akár!
És hát a Tállai csak úgy nem beszél!
Így hát a testület márciusban lemondott.
Mert azér’ a hatalmasságok szavát megértik a kishatalmasságok.
Akkor választás lesz!
Persze utána a népeknek úgy kell majd viselkedniök, hogy az tetszen a Tállainak, mert csak akkor jön el a Kánaán, mit eljön: a falu lesz a Kánaán! Ömleni fog a sok zsozso, meg lesznek látogatások is, akár még maga Tállai is „lejön” a futballpálya megnyitójára, mert az lesz az első, ami megépül majd, a Mészáros fogja megépíteni, a Makovecz tervei szerint! A kezdőrúgást meg a 97 éves Lajos bá’ rúgja majd, ha le tudja rakni a mankóit, aki még látta Csapajevet is, dehogy a Csapajevet, a Puskást a Népstadionban, a 7:1-es meccsen. Utána meg az öregfiúk, akik most is berúgják, még a kocsmafalát is, játszanak majd az asszonykórussal, mert az még most is van a faluban: a Bözsi néni, a Julis néni, meg a szomszédból átjön majd a Vali néni is, ha a fia éppen nincs berúgva és be tudja indítani a Trabantot, ami még mindig jár. És lesz kolbász is, meg lilahagyma meg sok oldalas, szalonna is, ha a falu éppen disznót vág akkor, meg az a nagy dínom-dánom, ami még lesz akkor.
Aztán nagy csönd lesz.
Mert hazamennek majd a vendégek, jóllakottan, pityókásan, megelégedetten, hogy megint milyen nagy jót tettek itt is, büszkének és erősnek fogják magukat érezni, és csak azt nem fogják érteni, amikor a sofőrjüktől elfordulva, a hátsó ülésen horkolva elalszanak, hogy miért nem elégedettek az emberek.
Pedig még választhattak is.
Szabadon…
2017.07.07.
Ördögök és angyalok?!…
„Tudsz úszni, nem… és ha megfizetem?” (Hofi Géza)
„Van véleményed, nincs… és ha megfizetem?” (Gyűjtés)
Van ugye az egyrészt, meg van a másrészt. Meg aztán a mindazonáltal. Meg hallani ezt is, meg azt is, mert lehet így is, meg úgy is. Ilyen világban élünk. Tényleg így, csak így lehet élnünk?
Olvasom a neves történésszel készült hömpölygő nagy-interjút. Azt, amelyiknek a kiemelt címe: „Horthy tudta, hogy nem vezethet be diktatúrát”. Amelyikben az egykori kormányzó mai megítélésének az ellentmondásairól és a populizmusról beszélgetnek. Komolyan, tudományosan és ítélően. Persze szigorúan a tények, a kutatási eredmények alapján. Semmi populizmus, semmi demagógia, semmi politikai elhajlás, csakis középről. Semmi ármány: ravaszkodás kizárva. Mellébeszélés, köntörfalazás, csűrés-csavarás, na, ezt már nem tudom.
Beszélgetnek. Nyilván néhány nappal ezelőtt beszélgettek. Talán egy héttel hamarabb, vagy kettővel. Aztán átolvasták, javítgatták, kiegészítették, majd leadták. Talán a szerkesztő is belejavított, ezért újra átnézték. Aztán tegnap megjelent.
De megjelenhetett volna akár nyolc évvel ezelőtt is, vagy még régebben. És megjelenhetne akár jövőre is, vagy tíz év múlva.
Mert úgy beszélgettek. Úgy írták meg. Úgy fogadták el.
Lehet így is. Szerintük: csak így lehet!
Mert így időtálló. Így elnyűhetetlen. Így tartós!
Meg így nem lehet belekötni, nem lehet támadni: se jobbról, se balról; se a hatalomból, se ellenzékből.
Tulajdonképpen nincs is benne vélemény. Nincs is benne állásfoglalás. Még csak nem is eligazító. Még fogódzót, támpontot se ad.
Itt vannak például ezek a szoboravatások is, mit kellene velük kezdeni vajon – jön a kérdés. Jó kérdés, megszokottá fognak válni, még csak sokat se kell várni – olvasom ki a sorokból, mert a támogatók és az elutasítók is csak részigazságokat állítanak, ezek az emlékezetpolitikusok nem a maguk bonyolultságában látják a dolgokat, „ők – a történészektől eltérően – ördögökkel és angyalokkal szeretik benépesíteni a múltat…”, olvasom tovább.
Akkor most mi is legyen a szobrokkal: épüljenek csak tovább nyugodtan; sokasodjanak is; teremtsenek kultuszt is; vagy mi legyen? Hiszen, ahogy olvasom, a névadó tengernagy se nem ördög, se nem angyal, hanem csetlő-botló, hús-vér ember; akinek pechje volt és kormányzó őfőméltósága lett; kinek a neve „országmentő”-t, a „hongyarapító”-t jelentett”, amiből később vált csak „nemzetvesztővé”, akinek végül ki kellett neveznie Szálasit is, aki mára „kivételes államférfiú”-vá avanzsált! Ki is volt (lesz) hát Horthy Miklós: rendteremtő, Hunyadi János és Kossuth örököse, netán demokrata, vagy fasiszta diktátor, szörnyeteg, véreskezű gyilkos?! De hát senki nem fogadta Őt Európában, csak később, persze Hitler, Mussolini és a pápa is, de ide a kutya se jött hozzá, akkor ez jelent(ett) valamit?
Hát akkor most hogyan gondolkodjak, miképp vélekedjek, hogyan foglaljak állást, hogy ne legyek se demagóg, se populista, se egyoldalú: támogassam a szoborépítők mozgalmát, lelkesedjek, hogy megint találtunk egy kiemelkedő államférfiút, aki magyar stb.; vagy éppen ellenkezően? És miért úgy, miért nem fordítva?!
Hiszen a történelem itt és most, éppen ebben a kérdésben is velünk él; itt és most (is) példát, analógiát mutat(hat), hiszen a történelem válaszokat is ad(hat), ha jól kérdezünk, ha jól értelmezünk, ha figyelünk.
De a történész nekem nem felel. Nekem nem válaszol. Ez nem futballmeccs -sugallja, amit stadionban játszanak és aminek az lesz a győztese, aki több gólt rúgott. Itt nem lesz végeredmény se, talán végső megoldás se…
De hogyan lehet így a kizökkent időt helyrehozni – próbálkozom megint.
És jön a válasz: van ugye az egyrészt, meg van a másrészt. Meg aztán a mindazonáltal. Meg hallani ezt is, meg azt is, mert lehet így is, meg úgy is, vannak ördögök is, meg angyalok is. Ilyen világban élünk.
Tényleg így, csak így lehet élnünk?
2017.07.04.
Telefonos „Zéró tolerancia” …
„Hiába végződött ilyen szerencsésen az eset,
mégiscsak rávilágított arra,
milyen őrültség ennyi kockázatot
vállalnom a tudomány és az emberiség üdvéért.
Az emberiség különben is hálátlannak bizonyult”
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje
A plakát harsány, hivalkodó, magamutogató, mindenkihez szóló, elkerülhetetlen harsona. A telefon ezzel szemben meghitt, intim, bizalmi viszonyra alkalmas eszköz.
A kormány az elmúlt napokban megint „áttapétázta” az óriásplakát reklámfelületeket; kidekorálta a tömegközlekedési megállókban elhelyezett plakát-helyeket; reklám-videókkal, politikai-spotokkal júdás-pénzért megfertőzte az összes televíziót; a „társadalmi hirdetések” perceit, óráit – „csak 18 éven felülieknek” karika nélkül – kell végig nézniük a magyar emberek millióinak; és csak a kormány (meg a felületeket, médiákat, szórakozó helyeket, sport-rendezvényeket üzemeltető, birtokló tulajdonosok) tudják milyen helyeken „vigyorog ránk”: „NE HAGYJUK, HOGY SOROS NEVESSEN A VÉGÉN!” csattanójú szlogen és Soros György (elrettentő, megrémisztő, indulatokat-gerjesztő??!) időskori képe.
Hogy a folyamatok mikortól és miért indultak, arra ma már nem is emlékszik senki; hogy hova vezetnek, mit fognak majd eredményezni, nos arra a kérdésre ráérünk majd akkor felelni, „amikor a hídhoz érünk”, mert ugyebár, akkor kell majd átkelnünk rajta, ahogyan azt a magyar miniszterelnök – magát szellemesnek és frappánsnak gondolva – nem is olyan régen mondta.
Csakhogy az események rémisztően elszaporodtak! Már aktív szereplőként, kormányzati együttműködőként tevékenykednek a politikai térben a „kopaszok”; már önkéntes szabadcsapatok is, nem elszórtan őrült egyének – megtorlás nélkül – élnek az állam erőszak-monopóliumával; közben a magyar miniszterelnök – egyesekben félelmet keltő, másokban harci kürtként ható – történelmet újraértékelő beszédeket mond; a parlament felestörvénykezéssel, alkotmánysértő módon hoz a választásokat alapvetően befolyásoló törvényt; tovább folytatódnak „bűnösnek-kikiáltott” ellenzéki politikusok előzetesbe helyezései; újabb és újabb médiákat vásárolnak föl strómanok, lakáj-nemzeti tőkések; nagyköveteket rendel be a magyar külügyminiszter, ha olyannak ítéli a küldő ország politikusának véleményét. Mindezen történések egyre növekvő tömege és gyorsuló üteme jelzi: valami új kezdődött Magyarországon mostanában!
„Kivételes államférfiú” – mondja a magyar miniszterelnök, mert elveszett világháború, 133 nap vörös terror és a trianoni diktátum súlya alatt sem omlott össze az ország, sem a történelem(?). És sokasodnak a Horthy-szobrocskák a köztereken; nyomják már és gyorsan el is fogynak a polcokról, standokról Horthy-trikók; szerveződnek a Horthy emlékét ápoló, az igazi Horthyt bemutató előadások, konferenciák; miséket celebrálnak az ellentengernagy lelki üdvéért; miközben növekvő hangzavar hallik jobbról, hogy ki lopta el a másik ötletét, ki is szereti igazából és még jobban a nemzetmentő-gyarapító Horthy Miklóst. Akiket ez itthon riaszt, akikben ez félelmet kelt, akik közülük már indulnak is a varródobozukhoz, (mert mindig így kezdődik); azok mind idegenszívű, gaz nemzet és hazaárulók, akik bedőltek az átkos rendszer propaganda butításának, sőt, még annál is rosszabbak!
ÉS akkor a világsajtó fölhördül, egyszerű emberek, történészek, embermentők, újságírók, politikusok szólalnak meg, jönnek fölháborodott külföldi tiltakozások, a diplomáciai jegyzékek vagy csak az egyszerű kérdések. De a magyar külügyminiszter, aki egy futsal csapatot vett már föl (szakmai és nyelvtudás, tapasztalat és karrier-háttér, múlt nélkül) a Külügyminisztériumba, hősiesen állja a sarat, oktatja ki a kétkedőket és nyugtatja meg telefonon az izraeli nagykövetet is: „A magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben”! Mindenki nyugodjon le, igyon egy pohár vizet, „hagyja a dagadt ruhát másra”, csak a magyar kormány és benne Orbán Viktor miniszterelnök látja jól a kérdést, minden szavát aranyba kéne önteni és meg kellene érteni, de persze ez nem várható el a tiltakozóktól.
Közben nagy bulit csap a kormány (Fidesz), ahol megünnepelik a „NAGY GYŐZELMET”, a 99 százalékot, a hihetetlen és mégis ÚJABB NAGY MAGYAR SIKERT, vagyis a nagy semmit! És ott a magyar miniszterelnök megint rátesz egy lapáttal: „Most is van ilyen magát felsőbbrendűnek képzelő, elszánt és sikeres pénzember a háttérben … Pechünkre éppen egy magyar, Soros Györgynek hívják … a humanitárius blablát nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, ha egy ilyen pénzügyi spekulánsról van szó … egy kiterjedt maffiahálózatot működtető spekuláns, aki Európa békéjét és jövőjét veszélyezteti … rám azért annyira dühös, mert mi a nagy tervének és nagy üzletének útjában állunk…”!
És Ő kikéri magának az antiszemitizmus vádját! Mert Ő nem az! Mert Ő csak kimondja az igazat. És persze azt ki is plakátoztatja! Ország világ elé, hadd lássa azt mindenki, kívül is, belül is!
Soros György Schvartz Györgyként látta meg a világot, apja így emlékszik a Horthy korszak végére: „Aznap, amikor a sárga csillagot bevezették, korán reggel villamosozni hívtam a kisebbik fiamat. Mondhatni, tanulmányútra indultunk. Könnyen ráállt, hogy együtt mérjük fel, mit tart a közvélemény az emberi jogok e durva megsértéséről. A villamoson az emberek kissé komorabb képet vágtak, mint máskor – de talán egyszerűen csak álmosak voltak. Mindenki úgy tett, mintha nem venné észre, hogy léteznek férfiak, nők és gyermekek, akik sárga csillagot hordanak a mellükön.” (Soros Tivadar: Álarcban) Soros (Schvartz) György meg így: „Az én világlátásomat a második világháború tragikus tapasztalatai formálták. Amikor Magyarországot megszállta a náci Németország, és deportálták a zsidókat Auschwitzba. Én elég szerencsés voltam azzal, hogy édesapám megértette, hogy ami Magyarországon folyik, az nem normális. Hogy ez távol áll az egyensúlyi állapottól. És ha követed azokat a szabályokat, amelyeket általában követsz, akkor meghalsz. Ez volt az én tapasztalatom a második világháborúról, és alapvetően ezt a tapasztalatot alkalmaztam mind a globális pénzpiacra, mind pedig politikai nézeteimet tekintve.” (2003. Fortune magazin) Soros aztán 0947-ben kivándorolt.
Most meg ott vigyorog ránk megint a falakról, mert a házfalakon megint ott a jel! Ne legyenek kétségeink: ez megint a jel!
De a magyar miniszterelnök kikéri magának.
A külügyminisztere pedig telefonon cáfol.
Hogy a „senkik” meg ne hallják.
A jel pedig megteszi hatását…
2017.07.03.
Mosolyok…
Mama ma reggel rám mosolygott: megismerem ám magát…
A nap is kisütött hirtelen, ma végre tényleg szép napunk lesz.
Kórházba kellett mennem egy vizsgálatra, úgyhogy ma sugározni fogok, persze nem vészesen: a Geiger Müller számláló alig mozdulna ki, ha mérne; semmi különös, csak belülről is látni akarnak.
Szóval bementem. A földszintre kellett mennem először, hogy beregisztráljanak a rendszerbe. A recepciós asszisztens a nagy melegben savanyúan nézett rám, elvette a leleteimet, nagyot sóhajtva rám nézett, majd nyomogatni kezdte a számítógépét a pulton, aztán vakargatni kezdte a fejét, zavartan forgatni a papírjaimat, kereste az aláírásokat, majd annyit mondott: maga nincs a listán, ma nem megy; majd megint lenézett a papírjaimra, megtalálta az aláírást, az más, akkor miért nem töltötte ki a kérelem-lapot, rótt meg mérgesen, itt írja alá, hogy tudja a kockázatokat és vállalja a felelősséget, majd én kitöltöm, csak írja alá, most akkor menjen el a büfé mellett, üljön le ott egy székre és majd szólítani fogják, de mondja, ugye nem evett, nem ivott semmit ma még, mert ha igen, akkor mehet haza.
De nem kellett hazamennem.
Aztán nemsokára behívtak, kifaggattak, amiről kellett, megkeresték és megtalálták a vénámat, aztán sugárzásképessé tettek egy tűszúrással és kiküldtek egy órára a „Pálmaház” földszinti pihenőjébe, majd szólítjuk, jött megint az ukáz.
Kimentem, leültem. Egy mosolygós, pizsamás ember csoszogott arra éppen.
Elkezdtem olvasni a Rubicont. Trianon, mi más volt a sláger a lapban. Néha elgondolkodva fölnéztem, aztán tovább olvastam. Különösebben nem voltam ideges, hogy mi lesz velem, mi történik a következő órában, de az ismeretlentől való gyomor-idegességem egyre csak erősödött. Újra olvasni kezdtem, a „Válogatás a két háború közötti magyarországi pártok programjaiból (1919-1944)” fejezethez érkeztem. Primitív, egyoldalú, fajvédő, uszító, demagóg szólamok: akárcsak ma, gondoltam, semmi sem változott. Az idegességem nem csökkent, új erőre kapott!
Letettem az újságot, fölálltam és elkezdtem sétálni. A mosolygós, pizsamás ember ugyanott csoszogott, szinte egy helyben téblábolt csak. Vajon hová indult éppen?
Visszaértem a „helyemhez”, megint elő az újsággal, „… az ezeréves Magyarország … külső és még inkább belső ellenségeinek csapása … munkásuralom … kalózlobogója alatt idegen, ellenséges faji uralom foglalta el és a legborzalmasabb terrorral, a pénz hatalmával, az osztálygyűlölet felszításának szörnyű mérgével … négy hónapon át…”, „… a trianoni béke becikkelyezéséről szóló törvény … kényszerítő nyomása…”, ez 1922-ből; „… a magyar célkitűzés csak az lehet: a történelmi Magyarország határai között nagy nemzeti erőfeszítéssel, minden jó szándékú erő összefogásával … az egész népet tenni nemzetté…” már 1943-ból. Nem gondolok most 2017-re, most még csak ’22-ben tartunk.
Még mindig nem szólítanak. Akkor gyerünk a büfébe, vizet veszek, azt kell innom, legalább fél litert, fölhajtom, nem nyugtat. Megint a mosolygós, pizsamás ember csoszog velem szemben, jobban megnézem: a pizsamája elől, a lába-között erősen kidudorodik, nedves is, láthatóan már átszivárgott a betét, hiszen a WC felé igyekszik, veszem észre. De Ő csak mosolyog…
Mikor öt órával később hazaértem, Mama – mosollyal az arcán – megint rám köszön szelíden: megismerem ám magát, maga a szomszéd, de most ideköltözött…
A napkorong elé lassan egy gomolyfelhő úszott és a szikrázó világosság hirtelen bágyadt, lemondó félhomállyá változott…
2017. 06. 30.
Nagy buli volt…
Az Alaptörvény(ünk) szerint a népszavazás intézménye valós (bár mára már az állampolgárok, ellenzéki pártok számára ellehetetlenített) intézmény, amelyet „legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére” az Országgyűlés ír ki; népszavazást kezdeményezhet még a Köztársasági Elnök (még soha nem kezdeményezett) és a Kormány (már kezdeményezett) is; érvényesség és eredményesség („… ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott”) esetén kötelező érvénnyel bír; a részletes szabályokat törvények, rendeletek határozzák meg; érvénytelenség esetén nincsen semmiféle jogkövetkezménye!
Ezzel szemben a nemzeti hitvalláson alapuló Alaptörvény(ünk) nem ismeri a „Nemzeti Konzultáció” intézményét. Nincsen róla sarkalatos törvény, feles törvény, de még egy megveszekedett kormányrendelet se, miniszteri rendeletről, miniszteri utasításról nem is beszélve (a szerkesztés lezárva 2017.06.28.). A magyar jog nem ismeri ezt az intézményt: nem tudható, mi fán terem; eszik-e vagy isszák; kivel kell és mikor lehet konzultálni; ki írhatja ki; vannak-e formai követelmények a kiírásra; hova kell a konzultációs válaszokat hivatalosan elküldeni; ki ellenőrzi a válaszokat; hol lehet jogorvoslatot kérni és kapni; meddig kell a konzultációs íveket visszaküldeni, megőrizni; melyek az eredményesség kritériumai; mik az eredményesség föltételei és a (z esetlegesen) eredményes „Nemzeti Konzultáció” mik a jogi következményei.
Semmi.
Viszont tegnap nagy buli volt! A Bálnában! A PÁRT zártkörű rendezvényén, megbízható talpasok jelenlétében; betanított tapsolók, önkéntes hívek garmadája előtt, óriási csinnadrattával ünnepelte saját magát és „minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációját”! A fölvezető zenekarok, akarom mondani szónokok dicshimnuszát és alpári „sorosozását” a Horthy-magasztaló labdarúgószakértő fölolvasó harci indulója követte. Zúgott a „nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén”; az „egészen addig, amíg van munkanélküli magyar ember, nem szabad másnak (értsd: migránsnak, gazdasági bevándorlónak, Brüsszel által idezsuppoltnak) munkát adni”; a most dől el, mert „visszafordíthatatlan” helyzet van; az „őrült ötletek csimborasszójaként” emlegetett szolidaritással riogatás; a „német történelemhamisítás” bemutatása; az „eurorealisták vagyunk” kinyilvánítása; a „tömeges integráció illúziója megbukott, helyette párhuzamos társadalmak jönnek létre, növekvő bűnözéssel, romló közbiztonsággal, terrorveszéllyel és terrortámadásokkal” kijelentése. Mert Európában nem kérdezik meg az embereket, csak nálunk, kis hazánkban A meghosszabbított(?) beküldési határidőig 1 680 333 ember (persze, aki később küldte be, annak a válaszát is figyelembe vette a „zemberbarát” kormányunk), sok-ezerrel több, mint eddig bármikor is konzultált a kormánnyal és minden kérdésben 99% volt a támogató válaszok aránya!
„Teljes konszenzus van” – folytatta a szónok, olyan, amelyet még nem látott a föld: se Észak-Koreában, se Nicolae Ceausescu Romániájában, de még a Rákosista Magyarországon se.
A kormányfő emlékeztetett: „Az emberek egyöntetűen kiálltak amellett, … mi döntsünk az adókról, energiaárakról, … a magyarok nem akarnak illegális migránsokat befogadni”! A magyar emberek még a szitán is átlátnak, le a gaz terrorista támogató civilekkel, a trójai falovasokkal, a maffiahálózatokkal, le a brüsszeli királysággal, le Soros Györggyel, a legfőbb gonosszal, mert „számunkra az érvek súlya és nem az érvek gazdájának származása” számít! És akkor „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok”, nehogymá1 Andorra legyünk.
Összegezzük: Mi az a „Nemzeti Konzultáció”, amit 6 453 666 magyar, nem Magyarországon élő magyar, külhoni magyar ember nem küldött vissza, ami senkit semmire nem kötelez, aminek a hitelessége több, mint kérdéses, ami csupa álkérdést tartalmazott, amire a kormány közpénzek milliárdjait költötte.
Közben tovább folyt a buli; dínom-dánom; kaja-pia-nők mindenütt, az ország meg ment a lecsóba…
2017.06.28.
Még mindig kihirdetve…
„Végül a Reichstag három héttel későbbi felgyújtása könnyítette meg a dolgát: erre hivatkozva fogadtatta el a felhatalmazási törvényt, hirdette ki a rendkívüli állapotot, számolhatta fel a parlamentalizmust és a személyes szabadságjogokat. Csakhogy még a terror gépezetének megindulása után, 1933. március 5-én megtartott választásokon is a náci pártnak csak a szavazatok 43,9%-át sikerült megszereznie! „Mindent összevéve az utolsó német választásokon a felnőtt lakosság azzal búcsúzott el a véleménynyilvánítás jogától, hogy 56,1%-ában nem a nemzetiszocialistákra és nem Hitlerre szavazott.” (Ormos Mária: Hitler. Bp., 1993. T-Twins. 203. o.)
Neki még annyi sincs! Neki még annyi sem volt!
És mégis, megcsinálta. És már lépked is tovább, nincs megállás: csak előre, az ismert és „bevált” úton!
A magyar kormány, az először 2015. 09. 15-én kihirdetett és azóta folyamatosan hatályban tartott migrációs válsághelyzetet 2017. szeptember 7-ig az egész ország területén fenntartja – közölte szokásos alamuszi mosolyával, kedélyesen csacsogva, de mégis dörgedelmesre sikeredve Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 2017. március 2-án csütörtökön, a Kormányinfón.
Az éhezők viadala záró részében a lázadók vezetője meggyötőrt arccal jelentette be, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel vállalja, és ezért kinevezi magát elnöknek Panem élére átmeneti ideig: az, hogy ez az átmeneti elnökség mennyi ideig fog tartani, mikor lesznek majd választások, azt nem tudta megmondani, mert nem tudta, mennyi ideig tart majd az általa kreált, fenntartott (tömeges bevándorlás okozta) válsághelyzet.
A helyzet nem reménytelen, csak kilátástalan.
Mert, ahogyan az hírlik, ahogyan az az utcákon-tereken terjed, ahogyan az a kötelező Szabad Nép-félórákon elhangzik, azok csak jönnek és jönnek. Ugyan eggyel sem találkoztunk az utcánkban, rokonaink se futottak össze velük sehol, pedig nagy a család és az országban szétszóródva élnek Szombathelytől Karcagig; ugyan (hála istennek és lekopogom) még asszonyaink, lányaink se szenvedtek el még csak „vetkőztető pillantásokat” se tőlük (bezzeg nem múlik el nap, hogy kis színes hírként itthoni erőszaktevőket, asszonyverőket ne kapnának el, ne ítélnének el); de hírek, azok vannak dögivel. De „a helyzet fokozódik”, a terrorveszély (a határt illegálisan átlépők miatt?) erősödik, hiszen egyre többen fulladnak a tengerbe, egyre nő az embercsempészek száma, hiszen hiszen van!
Aztán ráadásul, „mindenféle fölhatalmazás nélküli” brüsszeli bürokraták, apparatcsikok, sőt az Unió Bírósága is támadja a harcban álló, a végek megvédéséért síkraszálló hős nemzetünket és a velünk összefogókat is.
Szóval: „csapataink harcban állnak”! Különösen a soknyelvű, árammal megerősített kerítéseink!
Akkor meg maradjon csak hatályban a Kormány 269/2015. (IX. 15.) Korm. rendelete, meg az annak nyomán kihirdetett 41/2016. (III. 9.) Korm. rendelet szerinti válsághelyzet is, mert ahogy írja a rendelet: válsághelyzetben alkalmazható a válsághelyzet, márpedig most alkalmazható. Aztán meg meghosszabbítható. És megint.
Aztán később, amikor kell, amikor a helyzet úgy kívánja alkalmazni is lehet!
Nyár van. Tikkasztó meleg. A kabócák vidáman ciripelnek hajnalonta. A fekete rigó-fiókák éppen elhagyják a fészküket. A kutyák lustán, elnyúlva alszanak a bokrok aljában.
Semmi sem mozdul.
Semmi sem.
Semmi.
2017.06.26.