„Jobb, ha vannak kérdéseink, mint ha ismerünk minden választ.”
James Thurber
2015. március 13.
dr. Radnai György bejegyzései
Végjáték 40.
Minden vélemény számít!
Örökösök
– Istvánom, ma mit fogunk nyerni?
– ugyan már, nem kell minden nap nyernünk, Ráchel, ma élvezzük az életet
– nem úgy van az, apu azt mondta, hogy úgy a legjobb tenni a hazáért, hogy pénzt kapunk érte
– akkor ma nem teszünk a hazáért, nem elég, hogy tegnap is, tegnapelőtt is tettünk?
– nem, „Magyarország ma nagy lehetőségek kapujában áll”, én akarom megkapni a lehetőséget
– én meg pálinkázni akarok, amíg lehet, méghozzá adómentesen, apádat is áthívjuk, ma nincs meccs, nem kell átadni egy stadiont se, együtt ihatunk
– nem isztok, ma is kell nyernünk, a saját lábamon akarok nyerni, meg a tiéden, a Vajna csaja is kapott egy százmilliós lakást, nekem is kellene még egy, nem akarok leégni a svájciak előtt, nem vihetem őket minden nap az Operába, haza meg még nem hozhatom őket
– ne bomolj már, Ráchel, néhány éve még apád is azt mondta, hogy „csak ne mi nyerjük a legtöbbet”, mi történt az óta?
– fölhatalmazást kaptunk, mindenre, amire meg nem, arra meg azt mondjuk, hogy megkaptuk, én meg meg akarom csinálni, meg apu is meg akarja csinálni, mert a Toldi Mária is azt énekelte, hogy „Rövid az élet”
– azért kell inni inkább
– nem érted az egészet, foglalkozz csak a lámpákkal, a többit bízd rám, meg apura…
Beszélgetnek
– mindenképpen nyerni akarok Tapolcán
– Főnök, érdemes?
– mindig nyerni kell, kerül, amibe kerül, nálam ez a fő vallás
– hogy csináljuk, Főnök
– koncentráltan bedobunk mindent, amit csak lehet
– ez mit jelent
– cirkuszt, ígéretet, erőt, a negatívabbnál is lejáratóbb kampányt
– ez könnyű lesz, ebben már van rutinunk
– amiben kell, én leszek a központban
– ez nagyon jó hír
– gondoltam
– mivel kezdjük?
– mindennap politikai viták lesznek, melyeket meg kell vívni, tehát ezekbe bele kell állni, vállalni kell, mert több harcosságot, egyenes, világos érvelést, minden egyes támadásra pedig egyenes, világos választ várnak az emberek
– már gyűjtjük is az anyagokat meg a témákat, de mi legyen az első?
– megrendezzük a vizes VB-t a mexikóiak helyett, mert mi bezzeg bírjuk pénzzel
– ez jó, a Gyárfást nem kell nagyon mutatni a TV-ben, ugye?
– jól mondod, aztán erősítsetek rá a bróker-botrányra és még erőteljesebben kenjétek a szocikra: jó lenne megint bilincsben látni egy szocit
– de most a mieinket kellene elvinni
– ezt még közöttünk sem akarom hallani
– stadiont nem kellene avatni?
– építeni fogunk, a Vasasét
– mi legyen március 15-én?
– sok diák
– de nem akarnak kijönni a Nemzeti Múzeumhoz
– rendeljen ki a KLIKK mindenhonnan legalább tíz gyereket és egy tanárt
– de ezek, önérzetesek és nem jönnek, ahogy a lengyelek se
– akkor hívjátok az azerieket
– és ki fog fordítani nekik?
– nem kell, hogy értsék, hogy mi történik nálunk…
2015. március 12.
Üzenet a demokratikus oldal politikusainak:
„Nincs szándékomban átrendezni a székeket a Titanic fedélzetén.” Rogers Morton
Tabák András: (1490)
Hiszen az történt,
amit az ország akart.
Szemfödő alatt végre,
ki erővel, csellel ült a trónra.
Nincs többé vajdafia Mátyás,
a nyúzó, az igaztalan.
Csak a lélegzetre nem vetett ki adót,
s csak a koldust nem sarcolta meg.
Ki pedig rázúgolódott,
sok jeles urunkat, papunkat
Torkonragadta és vártömlöcbe zárta,
kegyelmet nem ismert, csak kényúri haragot.
A magyari jó erkölcsöket naponta elhagyta,
olasz mód szerint élt
Pompának, vadnak, könyveknek, testi gyönyöröknek,
s hogy híre-neve örökké megmaradjon,
Márványpalotákra, mulatóházakra, hitvány fényességre
hányta el az ország kincsét,
Visegrádra, Tatára és Budának várára, talján cifraságra
meg a szűnetlen sok hadakozásra.
Háborút háborúra vívott,
mert nagyravágyó volt, telhetetlen és kevély.
A törökkel sosem is a békességet,
de az esztelen viszályt kereste.
Hogy töröknek írmagját, de még nevét is kioltsa,
ellene a harcot kész volt vívni holtig.
És mert hadakozásához
sléziaiaktól, morvától, csehtől, Bécsországtól
Pénzt, fegyvert, s frigyet nem nyert,
megrohanta s felprédálta mindet.
De bús serege, hollós zászlajával,
ím, végleg sárba-porba verve.
Szabad már Prága és Bécs és Boroszló,
és szabad a Magyarok Országa.
Zsarnokhitről megtért, vitéz nagy jó urak,
istápjaink: Kinizsi, Báthori, Zápolya
S ország ékessége, Tamás úr, az érsek
királyt koronáznak.
Vladiszláv úr jó király lesz,
istenfélő, kegyes és szelíd,
Nem zsarnoka, de fivére, atyja
nagyúrnak, lovagnak, nemesnek.
A béke jött el vele, a bőség s az áldás kora,
becse lesz a bornak, búzának, baromnak.
Ozmán népét nem ingerli
innét ugyan senki többé,
Ebvásár csak egyszer volt Budán,
tatári dúlás sem lesz még egy.
Ezért hát kincs, dénár és arany
fegyverre, hadra már el nem orozható.
Ezután mindenki azt aprít bátran a tejébe,
amije van, s amit el nem ivott.
Akkor meg miért jajong
a rút, pokol pórnép?
Miért, hogy hol van, hova tűnt
Mátyás, az igazságos?
ezredvég, 2015. január-február
Semmi különös 2.
Két neves újságíró „cseverészik” az egyik csatorna beszélgetős műsorában. Szóba kerülnek az egyre növekvő egyenlőtlenségből fakadó „problémák”, igazságtalanságok. Hogy ma már a világ leggazdagabb 80 emberének a vagyona annyi, mint 3 és félmilliárd emberéé! Hogy tavaly a leggazdagabb 1% birtokolta a világ vagyonának 48%-át, szemben az öt évvel korábbi 44%-kal. És, hogy ez mennyire „aggasztó”. De azért gondoljuk csak meg: ezek a gazdag emberek nagyon ügyesek, mert ők valami olyat, de olyat tudhattak, amit más nem, valami olyat, amiért kijárt a piac jutalma a gazdag embernek. És a világ is ezért tudott őrülten előrehaladni. Meg hát szegénység mindig is volt és mindig lesz is. Mert évekkel ezelőtt, például Kínában milliók éheztek, ma meg már milyen szépen növekednek, a szegények ugyan szegények, és még szegényebbek lettek a gazdagokhoz viszonyítva, de már legalább nem éheznek. És az, hogy nem éheznek, az annak is betudható, hogy az ügyes embereket ott is méltányolta a piac.
Meg aztán – folytatódott békésen tovább a beszélgetés – azt is észre kellene venni végre, hogy a gazdag emberek felelősségtudata, a világért érzett felülmúlhatatlan aggodalma már odáig jutott, hogy önként (és dalolva) lemondanak a vagyonuk egy részéről, mert a világ fejlődését meghatározó projekteket is finanszíroznak. Itt van például a számítógépes guru, aki ahelyett, hogy vett volna még egy vitorlást, vagy még egy Ferrarit, inkább sokmillió dollárból megfinanszírozta a fekáliából, emberi ürülékből egészséges ivóvizet projektet. És ez milyen szép dolog, szinte felülmúlhatatlan, mert képzeljük csak el a szomjazó gyerekek millióit, a verejtékező munkások százezreit, akik nem jutnak egészséges ivóvízhez. És mivel a tudósok szerint fogy a föld ivóvíz készlete, a föld jövője múlik majd a projekt sikerén.
És akkor az jutott az eszembe, hogyha ilyen nagy a baj, akkor azt mégse néhány milliárdos kénye-kedve szerint orvosoljuk, akkor ahhoz talán a világ kormányainak, nemzetközi szervezeteinek kellene valamit tenniük. Amihez persze pénz kell, nagyon sok pénz! Amit persze adóban be kellene szedni, a gazdag emberektől, a leggazdagabb nyolcvantól is. Amit persze ők nem akarnak megfizetni, mert minden fillér fáj nekik. Ezért oda mennek, ahol adókedvezményekkel (is) támogatják őket. Akiket pedig nem kellene. Ezért aztán nincs elég bevétele az államnak, nem tud fekáliából egészséges ivóvizet projektet finanszírozni. Nem baj, a guru, ha akarja, majd finanszírozza. Milyen cuki, milyen megható…
2015. január 30.
Baranyi Ferenc: A halál igazi oka
Baranyi Ferenc
A halál igazi oka
Tabáknak, a túlvilágra
Megfélemlítve a nemzet fele.
Megvásárolva cirka negyede.
És megalázva, ki ember maradt
a fékeveszett jogtiprás alatt.
Ez az állapot vitt el, nem a rák,
folytattad volna harcodat tovább,
ha úgy ítéled: eredménye lesz.
Hogy életben maradni érdemes.
Küzdöttél volna tovább még a kórral,
dacolva testi-lelki fájdalommal,
ha csöpp remény is maradt volna még,
hogy egyszer mozdul majd e béna nép.
De láttad, rég nem képes erre,
s a lelked kínja tested is kikezdte,
így hát a kórnak roppant könnyű volt
megtörni azt, ki még sosem hajolt.
Te nem maradhatsz tétlen odafent sem,
rájössz hamar, hogy ott sincs rend, a mennyben,
s – elnézve a sok elkanászodott
angyalt – az Úristent ostorozod.
Ezredvég XXV. Évfolyam, 2015. január-február
Semmi különös…
Nincs jó napom.
Semmi különös, még sincs.
Nem nagy ügyek: kiöntöm a vizet, leverem a poharat, megbotlom a szőnyegben, nem értem a híreket.
Nem ülnek az érveim.
Nem vagyok meggyőző.
A gyerek is visszaszól.
Nem találom a kapukulcsot.
Nem indul az autó sem.
A kutyám rángat, húz.
Vissza sem hívnak.
Akkor fölmegyek a szobámba, ledőlök az ágyamra, magamra húzom a takarót, kezembe veszem Radnótit: van egy hely…
És hetven évvel ezelőtt, apám a priccsen, dideregve hová húzódott…
2015. január 28.
Beszélgetések..
1.
– mit szólsz, Árpikám
– mihez, vezérem
– hát ezek a dekások csak összeültek
– úgy kell nekik
– azért nem ilyen egyszerű a dolog, engem kihagytak, sőt ki is akarnak tiltani, meg azt is akarják, hogy mondjak le; ÉN, aki mindent megteszek a népemért, nemzetemért, a világ magyarságáért, modellértékű példát mutatok a többi, botladozó nációnak
– ne is foglalkozz vele, nem ér az egész annyit: néhány öreg libsi meg bolsi összedugta a fejét, ebből se lesz semmi
– de szervezkednek, beszélgetnek, gondolkodnak, civilkednek: a végén még kapnak pénzt a norvégoktól is
– azt nem fognak, de a fél világtól persze már kaptak bíztató levelet, de azzal úgysem tudnak semmit kezdeni
– én mikor fogok ilyen leveleket kapni?
– viccelsz, Vezérem, minek Neked levél külföldről, most jön Hozzád a Merkel meg a Putyin, ezek a látogatások többet érnek majd mindennél
– ezért nem értem én sem ezeket a dekásokat, hiszen ezt tudták ők is, mégis szervezkednek
– kiröhögtetik magukat, már a mieink írtak is erről néhány glosszát
– akkor is idegesítenek: túl sok a tüntetés, a tiltakozás, most meg már a jövőről is akarnak beszélgetni, mi lesz ennek a vége
– ezen ne morfondírozz, az nem a Te dolgod
– ebben igazad van, támadjunk
– na, látod, ez a Te hangod: mit csináljunk?
– először is csináljatok valamit ezzel a Juhász gyerekkel, mert már nagyon a körmünkre ég
– több szálon is elindultunk, de túl nagy a nyilvánosság
– aztán sikáljátok el Ráchel operaházi látogatását a királyi páholyban
– nehéz lesz, de rajta vagyunk
– Én meg addig kiutazom az új szaúdi királyhoz
2.
– mit szólsz, Bernadett
– mihez is, András
– hát a DEKA megalakulásához
Tovább a folytatáshoz
Dragomán György: Máglya
El kell égetni…
„… Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.”
József Attila: A Dunánál
Mindannyian cipeljük a terhet, hordozzuk a magunk érthetetlen, titokzatos történeteit. Azokat, amiktől azok lettünk akik. Azokat, amiknek a következményei vagyunk. És félünk a következményektől. Magunktól. Ezért leromboljuk, újraépítjük, megírjuk, majd átírjuk, besározzuk, majd megszépítjük, végül el akarjuk felejteni. Aztán meg félünk a felejtéstől. Attól, hogy nem tudjuk majd kiolvasni a „lisztből”, és ezért nem tudjuk majd, hogy kik is vagyunk valójában. Félünk a szembenézés eredményétől, ezért a történetünk folytatásától, az életünktől is. Pedig a szembenézés elkerülhetetlen.
A kislány, Emma szembenéz a történetével, titkaival. Ami nem is egy történet, nem is egy titok. Ami mindannyiunk sok kis története, titka, ezért maga a történelem. Mert mindannyiunk nagyszülei, szülei, testvérei, barátai és ellenségei a szereplői és írói voltak annak, ami aztán eseményekké bonyolódott. Ami nem fejeződött be, ami még mindig tart és folytatódik, újraíródik és újrajátszódik.
A történet Romániában játszódik, de játszódhatna itt is, lehetnénk akár mi is a főszereplői. Talán azok is vagyunk, hiszen minden ismerős: a hirtelen megszerzett szabadság gyönyöre; az el nem múló kételkedés, a másikkal szembeni bizalmatlanság; a visszaütés, a megtorlás mindent legyőző vágya bennünket is jellemez.
Vajon ki lehet lépni ebből a körforgásból?! Vajon el lehet kezdeni egy új történetet?!
Dragomán György: Máglya