(dühöngő-tervezet, ebben a formában piszkozat, nem terjeszthető, csak a miniszterelnök elé)
1. „Őszinte” megegyezési szándékot kell mutatni, meg kell ígérni, hogy minden ellenzéki párt tanult az elmúlt tíz év hibáiból.
2. Viszont tilos: előre, zárt körben, informálisan egyeztetni, mert még hátha közös nevezőre jutnának, akkor meg kellene egyezni valamiben és együttes indulás esetén még a végén nyerési esélyeik is lennének.
3. Minden ellenzéki pártnak önállóan kell indítani egy-egy jelöltet, hogy megőrizzék „arcukat”.
4. Megint be kell vetni a már „jól-bevált” civil-szindrómát: el kell érni, hogy több jól-hangzó, korábban már sikert elérő civil személy „önként és dalolva” bejelentkezzen jelölésre.
5. A jelöltek „megosztó” programmal induljanak: lehetőleg egy szűk, csak az elit értelmiséget érdeklő és érintő célt fogalmazzanak meg, rögtön derüljön ki, hogy más szándékuk nincs, csak a fényben megfürdeni.
6. El kell érni, hogy a Nézőpont Intézet mérje a jelöltet.
7. Azonnal jelezni kell, hogy melyik jelölt mögé melyik párt áll be, s melyik mögé semmiképpen nem, mert így lesz „igazi és demokratikus” és válik láthatóvá a sehova nem vezető verseny.
8. Ezeknek a civil és „független” jelölteknek „középre” kell pozícionálniuk magukat, azaz rögtön ütniük kell a másik ellenzéki civil jelöltet (is).
9. A még megmaradt „szabad” sajtóban azonnal cinikusan és kajánul le kell leplezni a megosztottságot, a küldetés lehetetlenségét.
10. Minél több civil jelöltet sikerül megnyerni (ön)jelölésre, annál nagyobb eséllyel lehet informális (kormányzati, kormányzati háttérű) pénzforrásra számítani.
11. Lehetőleg a választás előtti napig el kell húzni a vitákat.
12. Az zemberek, nos a zemberek: LE VANNAK SZ@RVA, MENJENEK CSAK A LECSÓBA!
2018. 10. 12. péntek
Vélemény kategória bejegyzései
VÁLASZTÁSRA FÖL!
– Apu, én akarok lenni az osztálytanács elnöke!
– Dicséretes, kicsi fiam.
– Már el is döntöttem be is jelentkeztem!
– Nagyszerű, és hogy tervezed az indulást?
– Már beszéltem az Ofővel, együtt reggelizünk holnap a suli büféjében, persze én fizetem, ami mindenki számára nyilvános lesz: Ő iszik majd egy kávét, én majszolok majd egy brióst, aztán együtt bemegyünk az osztályba, tíz perccel a becsöngetés előtt, de addigra mindenkinek ott kell lennie, mert különben bejegyzést kap az elektronikus naplójába, az osztály-hírharsona szerkesztő lánnyal is beszéltem, Ő majd a telefonjával csinál egy videó-spotot, amit rögtön föllök a Facebookra és a Twitterre.
– Jól hangzik. És aztán?
– Van a Horváth Csabi, tudod, aki már volt egyszer nótafa, na Ő már többször mondta az osztályban, hogy Ő lenne a legjobb elnöknek, és nagyon veszélyes lehetne rám nézve, ezér’ már szóltam a Robinak, aki egy nagyon harsány srác, mindig hadar és kiabál, és ez nagyon tetszik a lányoknak meg a Péternek, tudod, akinek az anyukájával olyan jóban vagyunk, akinek olyan frankó tervei vannak a pályaudvarok átrendezésére, hogy induljon el és már be is jelentkezett indulónak és sok szavazatot el fog csípni.
– Jó, és milyen lesz a kampányod?
– Már beszéltem a Csabi húgával, aki mondta, hogy a Csabi nem mos kezet vécézés után, meg lukas a zoknija, meg ismeri a Ceglédi Zolit a másik osztályból, meg ilyesmi, ezt közhírré fogom tenni; aztán meghívom a Mándokit, hogy gitározzon nekünk, meg az iskolai rádióban minden reggel beszélhetek fél órát a fociról, meg ilyesmi.
– És, tartalék-terved van, ha mégsem Te nyernél?
– Persze, már megbeszéltem az Ofőval, hogy akkor megváltoztatja a szabályt és új szavazást rendel el, ahol már csak azok szavazhatnak majd, akik, de a részletek most nem érdekesek, meg különben is: olyanok a szavazási szabályok, hogy az erősebb mindent visz, az pedig az Ofő meg Én vagyok!
– Akkor harcra föl!
2018. 10. 11. csütörtök
MÉG EGYSZER „GÜL BABA TÜRBÉJÉ” -RŐL…
Tegnapi bejegyzésemben „Bözsi-néni” írt egy levelet Gül Babának, ami természetesen nem Gül Babáról szólt. A megírásra „Bözsi-nénit” az késztette, hogy a kormányfő Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök társaságában felavatta Gül Baba türbéjét, majd részt vett imádkozásukon.
Ez az avató esemény akár csodálatos példája is lehetett volna annak, hogy korabeli sérelmeken, ellenségeskedéseken, hódítási szándékokon is túl lehet lépni; az eltérő kultúrák, vallások szerint élők között is van lehetőség a másik kultúrájának az elismerésére, az együtt-élésre, egymás értékeinek az elismerésére.
De ez az avató-ünnepség nem erről szólt!
Ennek az avatásnak ugyanis más volt az üzenete:
1. két – egy kicsi és egy nagy – diktátor mutatta föl középső ujját Európának, intett cokit Brüsszelnek, Berlinnek, Párizsnak; tudatta, hogy a hatalom-gyakorlási módszerek, technikák hasonlósága, azonossága erősebb kötelék minden más szempontnál; az egyéni-diktátori érdekek érvényesítése mindent megelőz;
2. a magyar miniszterelnök („aki még sohasem hazudott”) megint bizonyította, nem azt teszi, amit mond, illetve nem azt mondja, amit tesz, azaz megint hazudik, mert muszlim bevándorlókkal riogat, hogy „azok” mind terroristák, bűnözők, ezért meghosszabbítja (az idők végezetéig, vagy az Ő ideje végéig) a rendkívüli állapotot; ijesztget azzal, hogy a bevándorlók elveszik népünk kenyerét; félti a keresztény embert a világban, miközben a jelenlétével azt láttatja, hogy ez nem is igaz, mert tényleg, nem igaz; bátor, szókimondó embernek tartja magát, aki még arra sem képes, hogy egy újságírói kérdésre egyenesen válaszoljon, tudniillik arra, hogy támogatja-e Törökország uniós tagságát, azaz azt (is), hogy 3 és fél millió „migráns” a belépés esetén azonnal uniós állampolgár legyen; miközben hadiipari megállapodásra törekszik Törökországgal;
3. és végül a Fidesz szavazóknak, a „Bözsi néniknek” is szólt az üzenete, akiknek mindent el kell hinniük, helyeselniük kell, amit a magyar miniszterelnök mond, csinál, közvetít, pl. most bólogatniuk, tapsolniuk kell, hogy a miniszterelnök éppen részt vett egy imádkozáson, (amit korábban elítélt és az olyan magyar embereket, akik ilyet cselekedtek, ellenségnek titulált); és nehogymá’ elgondolkodjanak Gárdonyin, Mohácson, a Budai Vár elestén, a 150 éves megszálláson, azon, hogy kultúránkba mennyire beépült, mennyire részévé vált az a 150 év, mert még multikulturális gondolataik születnének…
Szóval „Bözsi néni” levele nem is Gül Babához íródott…
2018. 10. 10. szerda
KEDVES GÜL BABA!
Most, hogy drága miniszterelnökünk szerint is azon daliás korszak (a Mohácsi vész korának) szülötte vagy, „amikor „nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak”, a váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet, és arra figyelmeztet, hogy ma is ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk”, engedd meg, hogy próbáljak fölnőni Hozzád!
Én egy egyszerű, Fidesz-hívő magyar ember vagyok, aki követi áldott miniszterelnökünk minden szavát és lépését, mától áldani fogom dervis úr az Ön nevét is. Már kutatásokba kezdtem, hogy vajon azér’ kapta-e a nevét, mert rózsák nőttek az Ön sírja köré, vagy mert kopasz tetszett volt lenni, vagy mert „a szertartások során képes volt arra, hogy bántódás nélkül megcsókolja a dervisek által „gülnek” nevezett tüzes vasat”. Egyébként ez nekem teljesen mindegy is, a fő, hogy drága miniszterelnökünknek is eszébe jutott.
Egyébként nagyon sajnálom bajtársát, akit Dugovics úr letaszajtott a mélybe és bocsánatát is kérem az egri nők és asszonyok forró vizes locsolkodása miatt is, biztosan a nagy kavarodásban tévedtek víz kiöntése során.
Fiamnak már a Fenerbahce lett a kedvenc csapata, lemondott a Reálról és a Barcelonáról is.
Remélem hamar utcát is elneveznek Önről.
Addig is nyugodjék békében, imádkozom Önért, azt még nem tudom, hogyan, de addig is áldott legyen a neve:
Bözsi néni
2018. 10. 09. kedd
LÁTSZÓLAG …
Látszólag fölkel a nap reggel, s elindul a város – bár, ha metróval, HÉV-vel mész, nem biztos, hogy oda is érsz.
Látszólag a tavaszt nyár, a nyarat ősz, az őszt pedig a tél követi – bár, ahogy a fölmelegedést jósolják, már nem olyan „biztos”.
Látszólag az ország, a város, mindenki éli mindennapi életét – bár a rendszerváltás óta egy millió ember kitántorgott az országból.
Látszólag gyógyítanak a kórházakban – bár azér’ sürgősségi osztályra ne legyen szükséged.
Látszólag megújultak az iskolák – bár jobb, ha nem kérded: mi a tananyag és telik-e majd továbbtanulásra.
Látszólag politizálnak a politikusok – bár nem érted meg őket, mert csak elszenveded döntéseiket.
Látszólag azt olvasol, amit akarsz – bár már megszüntették az újságot, nem fogható bárhol a rádió, amit hallgatnál.
Látszólag kimondhatod a véleményedet – bár, ha az nem egyezik a hivatalossal, le se sza@ják.
Látszólag szavazó állampolgár vagy – bár a voksod nem ér annyit, mint a hatalomra szavazóé.
Látszólag hozzájuthatsz a közérdekű adatokhoz – bár ahhoz hosszú életűnek kell lenned.
Látszólag megvédenek téged – bár nem azt tapasztalod, hogy azok ellen, akik ellen kéne.
Látszólag ehetsz, ihatsz, ölelhetsz, alhatsz – bár ez nem is olyan biztos, ha nyugdíjas, közmunkás, hajléktalan vagy.
Látszólag minden annak látszik, aminek mondják – bár …
2018. 10. 09. kedd
ÁLRUHÁBAN …
Hol kezdjem a mesémet? A varázsnál, a lónál, vagy a dakota varázslónál? Igaz-e, nem igaz-e, ki tudná azt megmondani? Élt egyszer a nevesincs királyságban egy csudaszép, egykoron snájdig király, aki híres volt nadrágjáról, öblös hangjáról, szókimondásáról, s persze arról is, hogy sohasem hazudott, akinek csudaszép neve is volt, úgy hívták: „a mindig győző Viktor”! Nemhiába szerette a nép „a mindig győző Viktor” királyt: nem volt több hozzá hasonlatos királya a magyaroknak: rendre kétharmaddal tudta kormányozni királyságát, de ne firtasd a kétharmad kijöttét, úgyse értenéd. Ma már nem is érdekes ez, mert ugye a mesében minden lehetséges, hát még abban a királyságban.
Történt egyszer, hogy a Viktor király hírét vette a királyi tanácsadóktól, akik rengeteg aranyér’ a Nézőpont Intézetbe tömörültek, hogy bizony a szegény földnép úton útfélen morgásra adta az ő fejét, mert erősen sanyargatva érezte magát: többek között a földi helytartók, a magasrangot viselő hivatalnokok és az ő családtagjaik miatt, no és nem is beszélve a királyi párt – mert akkoriban, az illiberalizmusban ez is lett már – és a szövetséges senki nem ismerte, mérhetetlen párt tisztségviselői és vadászai által. Jól van ez így? – tett föl magának magában a kérdést „a mindig győző Viktor” király és azon nyomban álgatyát, hosszúujjú inget vett magára és a nyakába csokornyakkendőt is kötött, gyorsan elzavarta maga mellől a TEK vitézeket (no nem nagyon messzire, csak két lépéssel hátrébb), kiszállt a VW buszából, a hírmondókat is odébb tessékelte és hozzáfogott a vegyüléshez, hogy színről színre meglássa saját szemével is a földi valóságot, megismerje a panaszok valódiságát. Mert gondolhatjátok: jaj lesz annak, aki nem úgy tesz a királyságban, ahogyan az kell!
Persze a híres falujába ment, oda, ahol született, ahol először látta meg Isten áldott napját: megvan-e vajon még a ház, a porta, hogyan élnek arrafelé a népek, rendben mennek-e vajon a dolgok vagy sem. S láss csodát: mindenfelé betonozott utcácskák, virágos lámpavasak, bitumenes kocsi-beállók, s még egy hatalmas makoveczista építmény is volt, ahol nyilván lovas-póló meccseket lehetett rendezni a nép nagy vígasságára. Ugyan rejtette arcát „a mindig győző Viktor”, de valahogyan mégiscsak tudomására jutott Lölő uramnak a hír, hogy híres vendég érkezik a faluba, ezért a közmunkások díszegyenruhába öltöztek, abbahagyták Lölőék portáján a fűnyírást, díszsorfalba tömörültek, mintha éppen ünnepséget tartanának és vivát, vivát – kiáltották harsányan, mert be volt ígérve a két kupa sör a jó üvöltözésért.
A király álruhában elégedetten mosolygott, igazgatta a nyakán a csokornyakkendőjét, néha a nyelvét is kidugta a szájából, s rövid séta után visszaült VW autójába, hívatta hű kidoboló szolgáját, akit Havasinak szólított: doboljad ki édes fiam, mindenkit tömlöcbe veretek, aki azt híreszteli, hogy gond van e királyságban, azok mind ellenségeink!
Úgy is tett.
Hogy a nép hogyan élt? Ki tudja, csokornyakkendőjük persze nem volt.
A mesémnek hát vége: „Ha hibát követtem el valahol, kerüljön vissza a maga helyére, mentől hamarabb és mentől kisebb zajjal.”
2018. 10. 06. szombat
BÖZSI NÉNINÉL
– Hogy van, Bözsi néni?
– De jó, hogy kérdezi, drága Viktorom: nem jól.
– Ne mondja már, Bözsi néni, látom a ház rendben, a szőlő is, a tűzifa is megvan télire, most emelem majd a nyugdíjat is, kell ennél több?
– Hát a gyerekek nagyon hiányoznak: kinn vannak London-országban szerencsét próbálni, lehet, hogy már nem is magyarok, mert bárcsak magyarul tudnak, de az unokáim ott születtek.
– Hát csak ez a baj, majd mondok egy másik beszédet.
– Meg az egészség sem a régi: találtak valamit a ketyegőmnél, előjegyezte a Székely doktor a műtétet, de most hallom, már nem doktorizálhat.
– Inkább arról beszéljünk, hogy mennyi minden épült itt a faluban maguknál, Bözsi néni!
– Hát épült alulról locsolós, műfüves, estifényes futszallós pálya, szoktam is látni azt a veszekedős gyereket, na, segítsen már, azt a jólfésültet, akik mindig berendel valakit magához és jól megmondja neki, tudja, akinek a szülei sok pénzzel kedvezményelték, na hogyishíjják?
– Nem érdekes, Bözsi néni, nincs sok időm!
– De Viktorom, ugye elvisz engem egyszer sétautazásra, ahogyan a Schmidt Mariskát is, azzal a szép bumburnyák géppel?
– Bözsi néni, most nem ezért jött ki velem ez a sok riporter: megint hoztam konzultációs ívet!
– De örülök, aztán miről nyilatkozzak?
– Hát a demográfiai helyzetről!
– Jaj, Viktor, maga nagyon huncut gyerek, elkerüli már a gólya ezt a vidéket: inkább az ÁFA lenne kisebb, nem tudná elintézni?
2018. 10. 05. péntek
SORSOK …
„Az Örökkévaló szabad akarattal
ajándékozta meg az embert,
a választás súlyos és minduntalan
erkölcsi következményekkel járó
terhével és lehetőségével.”
(Frölich Róbert–Gábor György–Vörös Kata: ÉS 38. sz.)
Emberek.
Akik szabadon élni, boldogulni akarnak. Magyarok és nem magyarok. Magyarországon és – amikor úgy hozza a sorsuk – máshol. Küzdenek. Van, amikor kudarcot vallanak. Aztán újra és újra megpróbálják. Nem adják fel.
Ettől emberek.
T1. (31 éves)
Elvégezte a SOTE-t, az orvosit. Természetesen szak-vizsgázni akart. Alaposan körülnézett itthon a választható kórházak között, de mindenütt középkori állapotokat; kiszolgáltatottá tevő körülményeket; megalázó szerződési feltételeket talált. Akkor külföldi pályázatok után nézett. A sok lehetőség közül hármat kiválasztott, az összes helyre elküldte jelentkezési pályázatát, azonnal reagáltak rá és mindenütt rögtön fogadták is volna. Választhatott! Választott egyet. Ez négy éve történt. Az évek során többször hazajött körülnézni, mert bármennyire is elégedett volt sorsával, mégsem érezte jól magát odakinn. Itthon mindig ugyanaz az elkeserítő helyzet fogadta: semmi nem változott! Végül sikeresen levizsgázott, miközben önálló egzisztenciát is teremtett. Újra hazajött a friss szak-diplomájával körülnézni, de ugyanazt a lepusztultságot, kilátástalanságot találta, hát visszament. Ősztől szakorvosként, az egyik leghíresebb klinikán fog dolgozni.
Addig járja a világot …
J. (45 éves)
Mire felnőtt, olyan mindenhez konyító, vagány, bevállalós férfi lett. Először az apjával ment nyugatra, segíteni a munkájában, aztán már egyedül: Anglia, Ausztrália, aztán megint Anglia. Ahogy „kupálódott”, úgy mert egyre többet vállalni: már csapata lett, csupa magyar fiú. Aztán megismerkedett egy magyar lánnyal, összeházasodtak, a fiú föladta a vállalkozását, mert a lánynak nagyon szaladt a szekér, úgyhogy azóta besegít neki. Már lakásra gyűjtenek, családra gondolnak.
Megérkeztek…
Zs. (46 éves)
Itthon élte a magyarok szokásos életét: megnősült, gyerekei születtek, vállalkozást indított, amihez kölcsönre volt szüksége. Kapott, visszafizette a dupláját, de még mindig megmaradt a duplája. Mindent fölszámolt, csődbe vitt, majd – nyelvtudás nélkül – a családdal elrepültek szerencsét próbálni. A szerencse nem kacsintott rá, élte a kivándorlók életét: dolgozott, ami jött, fizette, amit kell, ráment a házassága is, de tovább küzd, eszébe sem jut „hazajönni”.
Kallódik…
T2. (55 éves)
Csak úgy élte, éli az életét. Ahogy lesz, úgy lesz. Mindig „csak” próbálkozik, küzd ugyan, de a lehetőségeit nem ragadja meg. 10 éve már külföldön tengődik, de nincs semmi baja: kaja-pia-cigi-nők mindig jönnek-mennek. A jövő nem érdekli, ami csurran, addig elég, amíg; és még futja utazásokra is. Hát akkor nincs is semmi baj?!
De mi lesz 10 év múlva?!
T3. (24 éves)
A középiskola elvégzése után – mert angolból is érettségizett – Dániába jelentkezett tovább tanulni. Fölvették. Munkát vállalt, hogy fizetni tudja a költségeit, a tanulás jól megy, megismerkedik egy német sráccal, jól vannak. Portugáliába küldi az iskola, hogy ott ismerkedjen a marketinggel, most Peru van soron, aztán meglátja. Néha hazajön, meglátogatja a nagymamát, aztán megy vissza a dolgára. Most még tanul.
Ő is megérkezett.
André (45 éves)
Francia állampolgár, tanár. Egyszer járt Magyarországon, megtetszett az ország: itt ragadt. egy vidéki városba költözött, tanári állást vállalt egy kétnyelvű iskolában, megtanult magyarul. Ma már osztálya van, él-hal a diákjaiért, akik nagyon szeretik.
Itt ragadt!
Mila (65 éves)
Holland lány, aki még az átkosban költözött Magyarországra, mert tetszett neki az akkori magyarok nyitottsága. Munkát vállalt, ide költözött. Ma már megint Hollandiában él.
I. (66 éves)
Nyugdíjas. Előtte könyvelő volt egy multinacionális cégnél. A lánya férjhez ment és Bécsbe költözött, megszülte a gyermekét. Az unoka miatt kiköltözött hozzájuk, albérletet vett ki hozzájuk közel. Most válik a lánya, még nem tudja mit tegyen.
Emberek.
Akik szabadon élni, boldogulni akarnak. Magyarok és nem magyarok. Magyarországon és – amikor úgy hozza a sorsuk – máshol. Küzdenek. Van, amikor kudarcot vallanak. Aztán újra és újra megpróbálják. Nem adják fel.
Ettől emberek.
2018. 10. 04. csütörtök
NEMZETI KONZULTÁCIÓT!
Honfitársaim, MAGYAROK!
A világ forr, pezseg, a Bombardier Global repülők alacsonyan szállnak: esőt jeleznek!
De MI, MAGYAROK kitartunk!
Nem hagyjuk magunkat becsapni, meg másokat sem békén: érezzék csak a törődést!
Veszélyes időket élünk, már a Századvég, a Heti Válasz, a Petőfi Irodalmi Múzeum sem a régi: nem győzöm figyelemmel, dorgálással, mert MI (ÉN) „sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”, így hát – jó magyar kifejezéssel élve – kirúgjuk őket. De nem nyugszik a határainkon kívül élő ellenség sem: Mindenféle hazug un. „Jelentéseket” gyárt, mindenféle cikkelyekkel fenyegetőzik, meg rendre lepofozza a Vidit is.
Ezt már ÉN sem hagyhatom tovább! Mert „Nem jó az, ha Magyarországon valaki vállaltan keresztény, vállaltan nemzeti gondolkodású és emiatt megbélyegzik, ázsiainak tartják” – még ha onnan is érkeztünk, oda is tartunk, tehát lehet benne valami. De hogy jönnek ahhoz, hogy ők ezt ki is mondják!
Ezért, alig telt el néhány hónap és ÉN már megint kíváncsi lettem, HOZZÁM hű honfitársaim, a véleményetekre: megint konzultációra hívlak benneteket.
„Újra itt van, újra itt van a nagy” lehetőség, éljetek vele!
Nem kell aggódnotok, már az eredményt is tudom: megint nyertünk!
Most a kérdéseim a látszólag a „gyermekáldásról” szólnak majd. Ugyan ettől se születik majd több gyermek e szép hazában, viszont megint lecsipegethetünk rengeteget a közpénzekből a nyomtatásnál, a szétosztásnál, a kihordásnál, a plakátozásnál, a spotok elkészítésénél, ami megint növelheti a saját lábán álló leányaink és vejeink megélhetését.
Bízzatok BENNEM továbbra is!
Hisz bővül, gyarapszik országunk: új börtönöket, stadionokat, kilátó-helyeket építünk mindenfelé, majd sor kerül a HÉV jegypénztárakra is, megláthatjátok, ha győzitek kivárni.
Siker, siker hátán: már az államadósság is az eget ostromolja, de ÉN kitartok, mert imáitokat hallom, érzem lelkemben; s ti tudjátok, a jó munkához és a pénzhez idő kell, amit megadtok NEKEM, tudom!
Hát hajrá magyarok!
2018. 10. 04. csütörtök
ÉS AKKOR …
És akkor bezárták a tanszéket, ahol kutatott
És akkor rögtön kirúgták, mert „csak”
És akkor utánanyúltak és máshol sem engedték dolgozni
És akkor nem tarthatta meg az előadását sem
És akkor nem szólalhatott föl a parlamentben, mert „csak” az Európai Unió Parlamentjének volt a tagja
És akkor rendszeresen együtt jártak meccset nézni: a miniszterelnök, a MOL vezér, a gázszerelő, a bankelnök, a repülőgép-tulajdonos és a Legfőbb Ügyész
És akkor még mindig nem történt semmi ELIOS ügyben
És akkor már harminc éve egy közpénzekkel kitömött oligarcha repülőgépével járt a magyar miniszterelnök külföldre meccset nézni
És akkor megígérte, hogy továbbra is így jár majd
És akkor nem volt fűtés a Fóti Gyermekvárosban
És akkor sürgősségi osztályok zártak be orvos, ápoló és műszerezettségi hiány miatt
És akkor a kilakoltatások napi rutinná váltak
És akkor az utcán már nem szabadott életszerű életet élni
És akkor a Soros és a migráció a kormányzati propaganda sláger-témája maradt még mindig
És akkor 34 ezer forintra büntették, mert kijavította a járdát
És akkor, ha a hülyeség fájt volna, az egész ország üvöltött volna…
2018. 10. 03. szerda