Plakát
Minden vélemény számít!
Vélemény kategória bejegyzései
Két ember beszélget
Tegnap találkoztam egy barátommal, aki minden évben egyszer hazalátogat a tengeren túlról. Már vagy 20 éve ismerjük egymást, Ő már jóval megismerkedésünk előtt „elment új életet kezdeni” – ami szerencsésen sikerült is neki. Ilyenkor, mikor megérkezik, fölcsörgeti a régi játszótársakat telefonon, meghívja őket egy kávéra, ebédre, vacsorára. És közben jókat beszélget. Mi, tegnapra beszéltük meg az ebédet, én egy bécsi szeletet ettem tejfölös uborkasalátával. Ő is valami „egyszerűt” kért. A kerthelyiségben nem sokan voltunk: a több százéves fák árnyékában, madárcsicsergés közben mindenütt halkan folyt a diskurzus.
– jól nézel ki
– Te is alig változtál…
– hogy repültél, milyen volt az utad?
– egyre hosszabb, át az óceánon, így közelebb és közelebb a nyolcvanhoz, gondolhatod
– mégis jössz, minden évben
– persze, végül is más kintről és más bentről látni a dolgokat, két hétig magyarként Magyarországon és nem magyarként máshol
– és, a változások, szembeszökőek?
– mit mondjak: a nap ma is szépen süt, a Kerthelység, ahol vagyunk, kellemes, az emberek ugyanúgy sétálnak az utcán, mégis
– pedig, ahogy látom a közösségi oldalon, elég jól nyomon követed az itthoni eseményeket: nem elég kintről?
Tovább a folytatáshoz
Rövid telefon…
– Sándor, hogy álltok állományilag
– a kiképzésükre, nyelvtudásukra, kommunikációs képességükre, karate-tudásukra gondol, Főnök
– nem, azt ismerem: vagytok-e elegen
– a feladatokhoz képest szűkösen, a költségvetési lehetőségekhez képest sokan
– akkor még el tudtok viselni további megbízásokat
– ha kérdezi a Főnök
– nem kérdezem, mondom
– akkor el
– jól van, Sándor, akkor mondom a feladatot neked, majd add tovább
– hallgatom, Főnök, biztos előrehozatja az életpálya-modellt és a fizetésemelést
– ne bomolj, szó se lehet erről, minek, úgyis megcsináljátok, amit mondok
– hát az csak természetes, nem is kérdés: gondolkodás nélkül
Tovább a folytatáshoz
Hívatlan látogató…
Éppen elaludtam, De – mint mindig, elalváskor – még egyszer kinyitom a szemem körülnézni, hogy minden rendben van-e. Ez ugyan hülyeség, mert mi ne lenne rendben: elmozdult volna a szekrény, vagy a könyvespolcon nem könyvek lennének? Akkor is ezt csinálom. Minden este. Mint most is.
És akkor megláttam. A szobában. Benn.
Ott ült a fotelomban Orbán Viktor.
Á – gondoltam, biztos későn nyitottam ki a szememet, és már álmodom is. Amúgy is rossz napom volt, semmisem jött össze, és most ez is. De nem, ez nem lehet rémálom – morfondíroztam tovább magamban, hiszen ott áll az ajtó előtt a Hajdú, a TEK-es védőszekrénye.
Jó estét kívánok – mondta pálinkán erősödött, öblös hangon.
Alig tudtam a zavaromat leplezni. A gyűrött lepedőn feküdtem félmeztelenül, pizsamagatyában, félig már kómában. Most mi a francot kezdjek vele: rúgjam ki, mondjam neki, hogy húzzon a πcsába, üdvözölje a „felcsútijónénikéjét”? Magának is – krákogtam szememet dörzsölve, multikulturális szokásomat megtartva, minek köszönhetem a hívatlan „bevándorlását?
Jöttem konzultálni magához, mert mi kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére – folytatta rekedtesen. És maga pont jó konzulens lenne nekem, mert több érzékeny vizsgálati csoportba is beleesik.
Miről zagyvál ez itt össze, milyen csoportoknak vagyok én a tagja, még a Kertbarátok Baráti Kertépítő Nonprofit Egyesületébe se léptem be, akkor mi van – jajongtak a gondolatok a fejemben. Orbán úr, ha segítene és megmondaná: milyen csoportok vermébe estem én bele – kérdeztem udvariasan, hiszen mégiscsak egy miniszterelnök tolta be hozzám a képét, így estefelé a melegben.
Tovább a folytatáshoz
Interjú
„Arra a kérdésre, hogy mi az, amit másképpen csinált volna, azt válaszolta: tízedik éve miniszterelnök, és ha felsorolná az összes hibáját, „itt ülhetnénk még délután is”, a kérdés azonban az, van-e az embernek annyi esze, hogy ne ragaszkodjon a hibáihoz, márpedig a Fidesz-KDNP-nek megvan ez a képessége.” Orbán Viktor, Kossuth Rádió heti „rendes” interjú, 2015. június 5.
– Árpikám, akkor mostantól nem erőből csináljuk
– Főnök, ezt csak úgy mondjuk, nem csináljuk
– persze, tudom, mégis: a disznó sem tudja, mitől hízik, úgyhogy valamit akarok mondani
– jó, de nehogy gyöngy legyen…
– attól nem kell félni, különben is: ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok
– ugyan, vigyázz: ezeknek annyi eszük sincs, mint egy csirkének
– igen, ebből indulok ki én is, úgyhogy most egy kicsit önkritikus arcomat fogom mutatni
– de túlzásba azért ne vidd, mert ez nem TV, csak rádió
– ne bomolj, csak úgy csinálom majd, ahogy szoktam: mondom is, meg nem is, inkább nem is…
– ez jó, akkor beszélj a hibákról
– a Gyurcsányéról?
Tovább a folytatáshoz
Baranyi Ferenc: Költői kérdések
Baranyi Ferenc:
Költői kérdések
„Entre suscorazones y el mio
no habrá diálogo”
(Fayad Yamis)
Lehet-e kenyeres pajtásom az,
aki megkövezetteket rendeletileg kötelez
kenyérrel történő visszadobásra?
Árulhatok-e egy gyékényen azzal,
aki az árvák könnyét
palackozva exportálná?
Cseresznyézhetek-e egy tálból azzal,
aki nekem egy szemet s hagy,
viszont minden magot a szemembe köp?
Parolázhatok-e azzal,
aki úgy nyújtja felém a kezét,
hogy közben fityiszt mutat nekem?
Koccinthatok-e azzal,
aki oláh s szláv bánattól vidul,
a szittya dáridókon?
A Pozsgay Imre interjúhoz…
– Pozsgay elvtárs?
– igen, Kádár elvtárs
– hívja föl, kérem Aczél elvtársat, akar magától kérni valamit
– természetesen, Kádár elvtárs
– …
– Aczél elvtárs?
– szervusz, Imre
– azt mondta Kádár elvtárs, hogy valamit akarsz mondani nekem
– gyere át, jobb azt négyszemközt megbeszélni
– most indulok Aligára nyaralni, nem lehetne inkább mégis így megbeszélnünk?
– jó, két ügyről kellene beszélnünk
– mondjad, Gyuri
– az egyik az, hogy elindítottam a romániai magyar művészek áttelepítésére kialakított akciónkat
– nagyszerű, hogy ez nem nekem jutott eszembe
– arról lenne szó, hogy összeházasítjuk őket magyar lányokkal, fiúkkal, majd a családegyesítés keretében áthozzuk őket Pestre
– és nekem ebben mi lesz a szerepem?
– valamit majdcsak kitalálunk, hogy utólag majd tudjál róla emlékezni 2015-ben, ha majd kérdezik: pl. Te helyezd el Őket a Kortárs, a Nagyvilág vagy az Új Írás lapoknál
– köszönöm, akkor legalább nemcsak azt mondhatom majd el, hogy „a kirakatban olyan vonzó személyiségeknek is ott kell lenniük, mint én”
– jól van, Imre
– aztán mi lenne a másik ügy, Gyurikám
– tudod: itt van ez a tiltás, tűrés, támogatás elvünk
– igen, tudom
Tovább a folytatáshoz
Mit vegyek föl…
Esik. Hogy eshet ezen a napon az eső. Fölfoghatatlan. Pedig az Országos Meteorológiai Intézet mára már nyarat ígért.
Most mit vegyek föl? Akármibe mégsem mehetek, mit gondolnának rólam a többiek. Meg ott lesznek a notabilitások is, mint tavaly, meg tavalyelőtt is voltak. A sajtóról meg TV-ről nem is beszélve, talán még a Vatikán is küld valakit. Akárki nem lehet ott, ez olyan esemény lesz megint. Kiemelt programként van számon tartva.
Szóval: mit vegyek föl? Jesszusom, mindjárt indulni kell. Bár megvan az ülésrend, de mégsem érkezhetek utolsónak. Meg aztán beszélgetni, társalogni is kell, meg kell mutatni magunkat, hogy mi is itt vagyunk, számítunk és számíthattok is ránk. Ma ez mindennél fontosabb: benne lenni a kiválasztotti körben. „Aki számít”-nak kell lenni, lássa mindenki.
Vagyis: mit vegyek föl? Elegánsan kell megjelenni. De agyonázottan hogy néznék ki. A kocsi meg most nem jó, valami miatt okádja a füstöt, most meg nincs egy százasunk megjavíttatni. A taxi is húzós már. Az esernyő meg alig fog föl valamit. A hajam is kész lesz, meg majd fölverem a sarat is a lábamra.
Tovább a folytatáshoz
Elment…
Öt éve, minden reggel fél nyolckor elindulunk egy nagyot sétálni kutyámmal, Kyrával. Először fölfelé megyünk az utcánkban, aztán balra kanyarodunk a főútra. Ott majdnem egy kilométert sétálunk lefelé, majd az iskola mellett balra fordulunk. Akkor mennek a gyerekek az iskolába, ki szaladva, ki bandukolva, van, aki édesanyja kezét szorongatja. Mindenesetre nagy a zsivaj, Kyrát ilyenkor rövid pórázon tartom. Aztán tovább a bölcsi és az ovi mellett előre a Hév-állomásig.
És ott, mielőtt át kellene menni a lámpánál az úttesten, minden nap találkozunk egy idős nénivel. Pont a zöldséges előtt. Minden nap: ha esik, akkor is, ha fúj, akkor is, a napsütéses időről nem is beszélve. Bottal az egyik kezében, a másikkal egy gurulós szatyrot húz magával. A horpadt szatyor alján lehet csak valami, látszik, hogy szinte csak a szatyrot kell húznia. Mindig mosolyog, és mindig megáll, lehajol és megszólítja Kyrát: „szépségem, megsimogathatlak?”. De Kyra gyanakvó kutya, és soha nem hagyja magát megsimogatni, egy kicsit hátrébb lép olyankor és elhúzza a fejét. „Pedig nekem is volt egy kutyám, de Ő nem volt ilyen szép, még megboldogult uram is élt akkor, 65 évet éltünk együtt, szépen ment el, a temetésén sokan voltunk kinn, a pap nagyon szépen beszélt, mindenki sírt” – kezdi el mesélni az életét. „Most is mindjárt megyek a temetőbe hozzá, olyan jókat szoktunk beszélgetni, aztán délután jönnek a gyerekek, arra is készülök ezzel-azzal” – folytatja. „De már egyre nehezebb, a jövő héten be is Tovább a folytatáshoz
Egyre dühösebben
– Gizike, hívja össze nekem az agytrösztöt
– mire készüljenek, Főnök
– letartoztatták a FIFA elnökségének a nagyágyúit, a Blatter is elkezdett bujdosni, nehogy begyűrűzzön hozzánk is ez a nagy korrupció ellenességi szokás, még a végén itthon is gondok lesznek, és nemcsak a Simont, meg a Hiszékenyt kell letartóztatni, ha az FBI elkezd kutakodni
– értem, akkor a fociról akar beszélgetni, Főnök?
– a frászt arról, az legyen a Csányi meg a Csaba, a Tarsoly Csaba gondja, jobban aggaszt viszont, hogy nem jött be az Altus elleni kampány, meg az M4 autópálya ügye a Simicska-féle, meg egyre hangosabban kezdik támadni azt az áldott jó Tiborc gyereket
– itt is vannak
– no, mit csináljunk gyerekek, kezdek egyre dühösebb és idegesebb lenni, és az már nektek se lesz jó
– eddig mindig bevált, amikor visszatámadtunk, most is ezt kell tenni
– de ezt már kiismerték, a Gyurcsány is elment hozzájuk tárgyalni és fogadták is és meg is hallgatták és volt, aki igazat adott neki, ráadásul a Néppárton belülről, szóval így hogyan támadjak vissza?
– ezek itthon nem számítanak, Főnök, hisz tudod, itthon az az érdekes, hogy mi lesz a bevándorló iszlamistákkal, meg akik itt vannak, meg a cigányokkal, nekünk ezt a vasat kell ütnünk
Tovább a folytatáshoz