Ma az Ofő megint kezdeményezett téma-bedobásilag egy beszélgetést az osztályban, hogy mit gondol az osztály sokasága: mi a jobb, ha mindenki ugyanazt gondolja, és ugyanazt csinálja, vagy ha sokféle véleményből kell választani és dönteni arról, hogy mit csináljunk. És egyáltalán: egy kérdésre egy válasz van csak, ha lehet többet is adni? Na, ez nem tűnt túl izgalmasnak, mert persze, hogy egyszerűbb menni valaki után, mint keresni az utat, amit lehet, hogy meg se találunk, vagy eltévedünk, még GPS-szel is megspékelve, ahogy anyu szokta, ha egyáltalán bekapcsolja a GPS-t. És különben is, nem kell állandóan gondolkodni, meg választani, azt rá kell bízni a vezérekre, mint a például a Vityára, aki a mi vezérünk és ő aztán Tovább a folytatáshoz
Vélemény kategória bejegyzései
A metróvezető

Elképzeltem. Nem egy fényképen, a valóságban. Hogy vezeti a metrót. Nem kicsit, nagyon; nem csak úgy, öltönyben: hanem beöltözve, teljes munkaidőben. Nemcsak az átadáskor, kamerás egy-műszakban, hanem váltott műszakokban: hol hajnalban, hol délután. Fizetésért. Azért a fizetésért. Levizsgáztatva. Időnként megszondáztatva. Az alkalmassági teszteken megfelelve.
Ő lenne a leggyorsabb, a legelső. A metróvilágbajnok. Az utasok nem lennének érdekesek: sőt, ellenségek lennének. Az ő járatain nem lenne kettős mérce a fölszálláskor, mindig csak az övéi szállhatnának föl. Az emberektől kapott fölhatalmazás alapján: az emberekkel együtt, az emberek érdekében nem állna meg minden megállóban; aki lemaradt, az maradjon is le végképp. Nem engedné az embereket megszorítani, ezért sem várna meg mindenkit. Azért lenne ő a metróvezető, hogy ő döntsön: mikor indul, mikor, hol és miképp áll meg, milyen gyorsan megy. Az emberek félnének az ő járatán, de ez nem zavarná, hiszen ő lenne a metróvezető. Magyar, nemzeti és keresztény metróvezető lenne, aki nem félne az utasok hangoskodó gyűlölködéstől. Sosem hazudna az embereknek, sosem rejtené szándékait az utasok elől, csak nem mondaná meg: hol fog legközelebb megállni. Ezért nem is lenne érdemes arra figyelni, amit a beszálláskor mond, hogy mi lesz a következő megálló. Tudná, hogy az utasok, az ellenségei kimutatnák foguk fehérjét, hogy hova akarnak utazni; kíméletlen megérkezési szándékukat letörné, mert nem lenne hová hátrálnia a vezetőfülkében. A vezetőfülkében is forradalmat csinálna, küzdene az orosz metró kocsik kivonása ellen.
Elképzeltem. Már csak meg kellene szavazni…
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 45.
Egyre közeledik a nótafaválasztás időpontja, mindjárt itt van a nyakunkban, már mindenki erről beszél, semmi másról, már a tanulás sem érdekes, az ráér majd később: érdekes, hogy az Ofő sem forszírozza magát emiatt, meg minket se nagyon.
A Samu, a Mráz Ágoston kerekképű kicsi fia csinált egy közvélekedés kutatási eredményességet, hogy extrapolálja a várható viktorista fölényes győzedelmet, de ezt mi szóra se nem érdemesítettük, mert ő minden hónapban kap a Vityától egy teljes garnitúra szabadidős ruhát, meg cipőt, meg új labdát, meg ipadot is, hogy nyugodtan köz vélekedhessen. Aztán Tovább a folytatáshoz
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 44.
Egyre izgalmasabb az élet az osztályban, mert ahogyan közeledünk a nótafaválasztás napjához, úgy válnak durvábbá a vitatkozások és a szócsépelések egymással szemben. Már volt két nemcsak sima szócsépelés is, de azt az Ofő végül is szétválasztotta tanári eréllyel bevetve. Bármi is történik, az azonnal összefüggésbe hozódik a nótafaválasztással és élesedő elfajulással kiabálásba torkollik. Már szinte nem is egy, hanem legalább három vagy négy osztály van az osztályban, ami korábban csak egy volt. Mert van egy a viktoristáké, van egy nekünk, van egy a kis-Vonáknak, és vannak még egy-ketten is. „Soha ilyen egységes még nem volt az osztály” – mondta a Vitya, amikor megint egy vitabeindulást csináltunk, de erre még csak nem is reagáltunk, mert a múltkor is mondott olyanokat, „egy a zászló, egy az osztály”, amiből majdnem verekedés lett. A kis Vona elkezdett kiabálni, hogy a Vitya mindig lop tőle valamit, hol a Trianont, hol a cigányokat, hol pedig a Horthy apánkat lopja el tőle és ez már nem ér, Tovább a folytatáshoz
miért hagytuk, hogy így legyen?
1. Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra,
Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk,
Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk,
Minden álmunk.
R. Virágok közt veled lenni,
Tudom, szép volna, kedvesem
Virág sincsen, te sem vagy már,
Miért hagytuk, hogy így legyen?
Virágok közt veled lenni,
Tudom, szép volna, kedvesem
Virág sincsen, te sem vagy már,
Nem ad választ ma senki sem!
2. El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így,
El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít,
El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra,
El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Sárga rózsa.
R.
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 42.
Ma azt mondta az Ofő, hogy szöveget fogunk értelmezni megértés okából, mert ha valamit nem fogunk föl agyilag, akkor még helyes irányba se nem tudunk menni előre. És a szövegek értelmezése azért is nehéz, mert bele vannak keverve mindenféle manipulációk, amiket le kell tudni szűrni, mint a húslevesről a forralási habzást. Ezt ugyan nem értettük, mert mi a húslevest enni szoktuk csak, nem szűrni. De nem érdekes a leves, mert ha „rizsa” is van utána hússal, akkor biztos jól fogunk lakni. És akkor az Ofő már folytatta is, hogy tudja, hogy mi nagyon szeretjük a krimiket nézni és kitalálni a gyilkosokat előre, mint a Hír tv, még mielőtt megtalálják bűnözőket a bűnöket üldöző igazi szervek, ezért most azt a rendőrségi közleményt kell szövegértelmeznünk felfogásilag, hogy „Közlemény/Budapesti Rendőr-főkapitányság/2014. március 20. 18:06/Rendőri eljárás során 2014. március 20-án a fővárosban életét vesztette egy 41 éves budapesti férfi./A haláleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya vizsgálja.” Az Ofő szerint először figyelmesen olvassuk el az internetes közleményt, aztán mélyedjünk el benne gondolatilag és igazságilag, nézzünk a szavak és a pontok mögé is, hogy meglássuk a szöveg lényeges mélységeit, és nehogy hagyjuk magunkat manipulálni a prekoncepcionális elő benyomásainktól megfertőződve. Minden beteketóriázás nélkül hozzá is fogtunk az elolvasáshoz, ami nem volt nehéz, mert a rövid szövegek elejét sem felejtjük, el mire a végére érünk, és így könnyebben lehet megértelmezni a leírtakat. Nekem rögtön gyanús volt, hogy milyen rövidre sikerült ez a Tovább a folytatáshoz
Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak
Hóditották ez országot
Derék, lelkes, úri szittyák,
Jóttevői szegény népnek:
Iskolában így tanitják.
De nem így volt ezer évig,
Munkás embert ág is húzta,
Egy-két ezer úr kötötte
Millió jobbágyát gúzsba.
Dalszöveg
37-ben mikor a hősünk,
Dani még a gimibe járt,
nem sejtette milyen gyorsan
jön majd el a változás.
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 41.
Ma a kis Erdős Virág azt kérdezte az órán, hogy miért történnek rossz dolgok a jó emberekkel és az ártatlan gyerekekkel, mert ez olyan érthetetlen és ma, 2014-ben is ennek miért kell bekövetkeznie, mikor annyi sok kaja meg mobil meg McChicken van, meg tele vannak a Plázák mindennel. Meg egyáltalán: mi az a rossz?
És akkor csönd lett az osztályban, mert éreztük, hogy a Virágnak megint igaza van, mint az anyukájának is, aki azt kérdezte, hogy „Na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen…”. És még a Robi is csöndbe burkolózott, mert nem talált semmit a Wikipédiában a rosszra megmagyarázásra, és még máshol se nem, ezért még neki is el kellett gondolkodnia magában hallgatva mások csendjét is. És akkor a kis TGM, az „öreg” TGM fia azt mondta, hogy a rossz az a nem jó, de ez mindenkinek más, és ezért van, hogy valami valakinek jó, de másnak nagyon rossz. És ez így egyáltalán nem jó. És ezt meg kellene változtatni.
Tovább a folytatáshoz


