És egyszer csak észrevettem magamon, hogy kezdem a rendetlenséget rendnek látni, a megszokhatatlant megszokni, a kibírhatatlant kibírni, az elfogadhatatlant elfogadni, az elképzelhetetlent elképzelni, a bekövetkezhetetlent is várni. Ez lenne az egészséges életösztön, vagy csak a tehetetlen beletörődés?
Vélemény kategória bejegyzései
A fatolvajlásról
Több mint 170 évvel ezelőtt Poroszországban az új, fa-tolvajokról szóló törvényről hatalmas vita bontakozott ki. Korábban ugyanis a parasztok, ősi szokás szerint, összegyűjthették az erdőben a lehullott ágakat tüzelőnek. Az új törvény értelmében azonban bárki, aki a legapróbb gallyat felszedte, börtönbüntetésre számíthatott. Még felháborítóbb volt, hogy a vétkessel megfizetették az összeszedett fa árát, mégpedig az erdőtulajdonos által meghatározott értékben. Amikor a lovagi rend egyik küldötte a tartományi gyűlés vitáján megjegyezte: „Éppen mert nem tartják lopásnak, ha valaki fát vesz el, ezért történik ez meg olyan gyakran”. Marx erre azt írta: „Ennek analógiájára a törvényhozónak így kellene következtetnie: mert a pofont nem tartják emberölésnek, ezért olyan gyakoriak a pofonok. Deklarálni kell tehát, hogy a pofon emberölés.”
Nos, 170 évvel később, Magyarországon sikerült elérnünk ezt a gyakorlatot!
Viták a falopási törrvényről. Rheinische Zeitung, 1842. október 25. MEM 1. k. 111. Idézet Francis Wheen Karl Marx, Napvilág Kiadó
„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 32.
Minden vélemény számít!
Ma megint könnyedebb napunk lesz, mert nem kell suliba menni és még ráérek holnap hozzáfogni a leckéhez, mert az nem sok. Lustáztam reggel egy nagyot az ágyban, mert az anyus se tudott fölkelni korán, mert tegnap későig nézte a Casablancát, ami egy régi nagyfilm volt és sírt egy kicsit. Így várnom kellett a reggelire és azt mégiscsak jobb vízszintesen tenni, mint függőlegesen. Közben hívott a Robi, hogy van egy újabb ötlete a kampányolásra, el akarja mondani videó-üzenetben. És rögtön átváltott Skype-módra és bejátszotta a lejátszóba az üzenetet, ami arról szólt, hogy szervezzünk csattanásokat a viktoristákkal vitaformában, mert abban mi jobbak vagyunk. És már mondta is a témákat, hogy mi mindenről váltsuk Tovább a folytatáshoz
„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 31.
A tegnapi verekedés után, amit súlyosbodó sérülésmentességgel úsztunk meg, ma válságstáb-értekezést tartottunk az összefogásosokkal. Az azért most már mégsem járja, hogy nem megyünk ötről a hatra, hogy mi mindig a rövidebb fogpiszkálót húzzuk ki piszkálni a fogaink ínyeit – mondta a Szanyi gyerek, meg a Gréczy Zsolti is. Az se megy – mondta a Karácsony Gergő, hogy mi találunk ki valamit, ők meg lenyúlják és meghamiskázzák az egészet és saját képükre formálják. A Simon Gabi is sápadt fehéren, mint aki beteg azt mondta volna, hogy…de mi nem engedtük szegényt megszólalni hagyni, mert ő már nem tartozik közénk, mert az apukájának sok pénze volt, amit nem tud vagyonilag leellenőrizés alá vonatni. A Gréczy Zsolti azt Tovább a folytatáshoz
„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 30.
Ma azt javasolta a Robi, hogy szervezzünk egy klubot, ahol mindenről lehetne majd dumálni, amiről csak akarunk, nem lennének tabuk, amiről nem lehet beszélni, mint a polinézeknél. Mindig meglep a Robi, mert ilyeneket is tud, mert az interneten sokat szörföl. És azt is mondta, hogy akkor meg tudnánk hívni sok jó-fej koponyát, akiktől sok mindent meg lehet majd érteni, csak oda kell majd figyelni arra, amit mondanak. Elmondtuk az ötletet az összefogásosoknak is, hogy mit szólnak hozzá az ötlethez, mert akkor el lehetne kezdeni szervezni az elsőt ma délutánra. Mindenkinek tetszett az ötlet, csak még két kérdésre nem tudtuk a választ: mi legyen a klub neve és kit hívjunk meg az elsőre. Mi azt javasoltuk, hogy legyen a XXI. Század, de erre többen azt mondták, hogy olyan már van és azt sok öreg híres tudós elfoglalta és akkor az nem jó. Akkor valaki a Jövő nevet dobta be, de ez sem tetszett. Egyszer csak elhangzott a „Jövés Menés Közben Mire Gondolsz”, rövidítve „JöMeKöMiGo” név, ami viszont mindenkit megragadott, mert semmi értelme nem volt és ezért jónak gondoltuk.
Tovább a folytatáshoz
„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 29.
Tegnap elment az osztály színházba, a Vígszínházba megnézni egy híres színházi darabot, amire mondta az Ofő, hogy nem évül el, szemben sok lopással, amit öt év után nem lehet megtalálni. Azért ebbe a színházba mentünk, mert ez közel volt az iskolához, és a darab is csak negyed tízig tartott, és azt gondolta az Ofő, hogy utána könnyen hazajutunk. De mi a színház után még lógtunk meg dumcsiztunk egy kicsit a Robival, meg a többi összefogásossal. Az osztályban nagy vita volt, hogy ide menjünk színházba vagy máshova, mert a viktoristák azt mondták, hogy az Eszenyi színháza nem jó színház és a Balázs Péternek kellene lennie az igazgatónak, de a Robi azt mondta, hogy a Balázs még egy pályázatot se tud rendesen beadni, úgy kellett megbuzerálni a kiírást, olvasta az interneten. Erre a Kerényi gyerek azt mondta, hogy most már elég volt a nemzetközis liberista, kozmopolitista, anarchista, buzista színházakból, vérbő, magyar anya és apa által vezetett, igazi magyar színház kell, ahol a magyar életet zanzásítják meg a magyar színészek. Erre azt mondta a György Petya, akinek az apukája egy esztéista, hogy ő csak jól akar szórakozni és nevetni a színházban, tőle lehet az vérbő vagy vér-szűk is akár, és az se baj, ha nem a zanzás magyar életről szól, csak persze utána Tovább a folytatáshoz
„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 28.
Ma még nem nyílott ki a pitypang, de nagyon meleg van és anyu azt mondta, hogy mindenki megbolondult, különösen a természet, már azt se tudja az ember, hogy tél van, vagy tavasz és még sokáig morgott, de azt már én nem hallottam, mert elmentem a suliba.
Az osztályban nagy fölbolydulás fogadott, mert az Ofő óriási megemlékezést írt ki a holokausztra, mert az hetven évvel ezelőtt volt és a mi iskolánkat is érintette. Akkor még nem így hívták az iskolát, hanem valami Nagybányai Vitéznek, de ez most nem érdekes, hanem az, hogy sok gyereket mindenféle sárga csillag hordására kértek, amit ők teljesítettek, mert nem tehettek mást. De nem csak ezt kérték tőlük, hanem azt is, hogy Tovább a folytatáshoz
„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 27.
Ma dolgozatírás volt, ami nem mindig öröm, sőt inkább nem, mert először is sohasem tudjuk, hogy mi lesz a címe, másodszor az is lutri, hogy ki ül majd mellettünk, mert újabban az Ofő jelöli ki a padtársakat dogaíráskor, harmadszor sokszor nincs idő arra sem, hogy jól végig rágógumizzuk a témát, mert csak röpdorit kell csinálnunk. Ma nagyon nagy volt a meglepődésünk, mert egyszerre nem is 1, hanem 2 cím közül választhattunk és eddig, amióta 4 éve az Ofő az Ofő, még soha nem választhattunk: az lett az egyik cím, amit az Ofő odatálalt az osztály elé, hogy „Merre haladsz Hazám, Magyarország”, a másik pedig az, hogy „Mi lesz veled Hazám, Magyarország április hatodika után?” Megint nem lett meglepetés viszont, hogy a viktoristák egy kupacba kerültek az utolsó padokban, mi pedig az első padokat kaptuk, pont az Ofő Tovább a folytatáshoz
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 26.
Ma tényleg nagyon nagy öröm fog történni, igaz nem engem fog érni, de akkor is megírom, mert ez most nagyon fontos nekem. A Balázsról van szó, akit kicsi korában Bogyinak hívtak, és akinek ma lesz a szülinapja, és ez nagyon jó ünnep, olyan, mint a szilveszter meg az újév, csak most nem maradunk fönn hajnalig, csak sokan összejövünk és lesz ebéd meg minden. Apu mesélte, hogy amikor a Bogyi megszületett, akkor apu nem borotválta meg a bajuszát, és azóta is bajuszban jár, mert azóta se vágta le és nem is fogja. Meg azt is mesélte, hogy a születési műtő a másodikon volt a János kórházban, és egyszer csak egy ápolónő egy pólyásbatyut hozott ki a kezében és a pólya nyöszörgött, mert az volt a Bogyi és fölvitte a harmadikra, mert ott volt a csecsemőszoba és ott fürdették le a Bogyit. De akkor ezt apu nem tudta, csak izgatottan járkált le és föl, föl és le, mert Bogyi anyukája akkor már 24 órája vajidott vagy vajúdott, mert szűk volt a medencéje. És amikor visszajött az ápolónő, apu megkérdezte, hogy megszületett-e már a baba, amit akkor még nem tudott, hogy fiú-e vagy lány-e a Bogyi, és akkor azt felelte az ápolónővér, hogy éppen az előbb vitte föl a kisfiút. És akkor apu azt is kérdezte, hogy egészséges-e a Bogyi, mert akkor már Bogyi volt, és megvan- e mindene, még a fütyije is, és jól van-e a Mari, Bogyi anyukája. És minden rendben volt. A Papi meg, a Bogyi nagypapája éppen közvetíttet egy síversenyt és azt mondta a TV-ben, az egyik lesiklásnál, hogy ezt az aznap születetteknek is látniuk kellett volna, olyan szép volt, és ezzel üzente meg, hogy mennyire örül a Bogyi születésének. A Mami, a Bogyi nagymamája is sírt, úgy örült és ezt én nem értem, hogy miért sírnak a felnőttek, amikor örülnek. A Babuka nem sírt, Ő sok mindent hozott ajándékba. Hát így született a Bogyi, negyven évvel ezelőtt…
tanuló
„A Magyar Krónika: kinyílott a pitypang. Megírom.” 25.
Mengele a „Halál Angyala”
Ma megfogalmazást kellett írnunk házi feladatként történelemből, de mi ezt irodalomnak fogjuk föl, mert ott szoktak írni, a történelemről meg sokat beszélnek. De most nekünk mégis írni kellett, mégpedig a háborús életről, és ezt így első látásra nagyon érdekesnek találtam, mert a „World at Arms – Wage war for your nation!” játékban a Robi mindig nyer, és arról sokat lehet beszélni és írni. De nem ez lett a tárgy, hanem hogy a papi meg a mami, a nagy-nagyősök miket meséltek: hogyan éltek, mit csináltak, jártak-e meccsre, volt-e telefonjuk, hány szobás kéróban laktak, mit ettek, meg minden ilyesmiről. De aztán az Ofő, azt mondta, hogy inkább azt írjuk meg, hogy ma hogyan gondolnak arra az időre, meg mi maradt meg bennük. Nekem már nem élnek a nagy-nagyőseim, mert már meghaltak. De a Robinak még él az egyik, „Drága Mamának” hívják és néha szokott vele is dumálni, bár már nagyobbat hall és nehezebben érti a mai nyelvet, de azért ha elkezd beszélni, abba sem tudja hagyni.
Nekem mákom volt, mert apám megőrzött valami írást, még a 60’-as évek végéről születhetett, amit nemrégen ő, vagy valaki más írt, már nem tudom, és most azt lemásolom: „Akkoriban már igazán jól éltünk, minden évben le tudtunk menni a Balatonra, és még télen is egyszer-egyszer eljutottunk Galyatetőre karácsonykor. Akkor voltam először igazán Tovább a folytatáshoz