Vélemény kategória bejegyzései

KORRUPCIÓ, BOSZORKÁNYÜLDÖZÉS ÉS A MAGYAR VALÓSÁG – ROGÁN ANTAL AZ OFAC-LISTÁN

Mohammed.

Berlinben 2018 óta

a legnépszerűbb keresztnév

a Mohammed.

Szép új világ.

Magyarországot meg kell őrizni

magyar országnak!
(Menczer Tamás)

Elhiszed neki?
Ha igen, miért hiszed el?
Mert sokan-sokszor mondták neked, még a kormány is?
Mert korábban te is így gondoltad és hitted?
Ha nem, miért nem?

Harari valahogy így írt erről: azért, mert sokan mondják és sokszor, még nem biztos, hogy igaz.
A történelmet gyakran formálta az ismétlés hatalma, nem pedig az igazság ereje.

1487-ben megjelent a Boszorkánypöröly (Malleus Maleficarum) Heinrich Kramer és Jakob Sprenger inkvizítori műve, amely akkora sikert aratott, hogy száznyolcvankét év alatt huszonkilencszer nyomtatták ki! A katolikus egyház támogatásával olyan tömeghisztéria alakult ki, hogy a boszorkánynak bélyegzett áldozatok száma a XVI-XVII. században meghaladta a százezer főt. Voltak olyan városok, ahol a lakosság 3-17 százalékát boszorkánynak minősítették.

Ahogyan akkor a tömegmanipuláció boszorkányokat teremtett, ma hasonló eszközökkel gyártanak ellenségképeket. Migránsok, romák, zsidók – bárki lehet célpont, akire akarják. Csak egy „kis” hazugság kell, egy „kis” szenzáció, egy jól kigondolt és irányított narratíva.

Rogán Antal ügye

Kitiltották az USA-ból.
Ez a tény: az emberi jogok súlyos visszaéléseinek és korrupciójának elkövetése miatt. Az amerikai pénzügyminisztérium nyilatkozata szerint: „a korrupció aláássa egy ország kormányzó intézményeit és korlátozza gazdasági fejlődését, rövidlátó előnyöket biztosítva néhány kiválasztott számára, miközben megfosztja a jövő generációit a hosszabb távú haszontól.”
(Forrás: OFAC sajtóközlemény)

Az összes többi csak kísérő duma: víz a whisky mellé.
Már aki vízzel issza.

Te hogy látod? Itt megállsz, kortyolgatod a whiskydet, vagy hígítod vízzel, és hozzáolvasod, ki mit mond?
Vizezzünk egy kicsit:

  • „David Pressman és David Pressman álruhában (képek Pressmanról és Magyar Péterről). Újra itt van Soros. Ennyi.” (Deutsch Tamás)
  • „Pressman nagykövet/kampányaktivista úr utolsó intézkedésére mondják mifelénk: „k*rva gyenge”.” (Kubatov Gábor)
  • „Pressman kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista…” (Kocsis Máté)
  • „Ez a bukott amerikai adminisztráció által Magyarországra küldött, innen azonban sikertelenül és dicstelenül távozó nagykövet személyes bosszúja Rogán Antallal szemben.” (Szijjártó Péter)

Sehol nincs tényszerű cáfolat, hivatkozás, csak ennyi: „ez bosszú”. Persze arra sincs tárgyszerű bizonyíték. Rogán néma.

Megtehetné: az USA bíróságán megtámadja a döntést, megcáfolja, megfellebbezi. De ebben az esetben nem a magyar Alkotmánybíróság mondja majd ki a végső szót! Ez nagy kockázattal járna, hát nem teszi. Kussol.

Mert Rogán nem seprűn repülő boszorka, aki a Sátánnal hált, nem egy, a hatalom által üldözött – hanem egy hatalomban lévő bűnöző.

„Önhelyesbítő mechanizmusok” kellenének

A fékek és ellensúlyok rendszere lehetne ilyen. De Magyarországon, a NER világában ez nem létezik. Indiában sem…

Hát megy minden tovább a maga útján.
Egyesek listákra kerülnek, mert korruptak.
Mások kígyót-békát kiáltanak a listára tevő(k) ellen.

Te kinek hiszel?
És miért?

  1. 01. 08. szerda

MAGYAROK

Az egyik „makkegészséges” – (közpénz) milliókért Indiában nyaral.

A másik is, aki – pedig nem is futsalozik és nem a külügyminiszter – két év alatt százharminckettő (132) milliót röpköd el.

A harmadik „leugrik a 2B Terminál galériájáról” és meghal.

 

Az egyik előrehozott választást akar.

A másik is.

A harmadik, „aki kifejezi a nemzet egységét”,magyarok pingpongozik az irodájában, miközben magában és a Facebookon „mormolja”: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Máté 3:2)

 

Az egyik emigrál, „kitántorog” Angliába.

A másik haza jön meghalni.

A harmadik fuldokolva-kacagva-némán itthon keresi a „hetedik krajcárt”…

 

  1. 01. 07. kedd

CSAK EGY KÉP (29.)

(a kertünkről)

 

Nézem a képet.

A kertünkről.

2024-ből.

Csak néhány napos.

Éppen havazott.

Ötven év múlva: vajon mire gondol majd, aki nézi…

 

Nézem a képet.

És peregni kezd a „film”: majdnem ötven éve, a hetvenes évek végén is havazott, akkor jöttem ide először; a kocsival-Trabanttal nem is tudtunk bekanyarodni a Szőlőtelep utcába (még nem volt egyirányú), ott is hagytuk azt a Rákóczi úton: akkora volt a hó, alig bírtunk a félcipőnkben lecaplatni a friss-szűz hóban, csak a mi lábnyomainkat fújhatta be utánunk a szél; se kocsiút, se járda nem látszódott, csak a fehér hó, igaz járda se’ volt még akkoriban.

Az ebéd utáni csöndbe néha-néha egy-egy malac-disznó visítás, kukorékolás, vakkantás harsant, de a csípős hideg néma-mozdulatlanságát az se tudta darabokra szakítani.

Akkor nem városba, faluba érkeztünk, gáz-csatorna-kábel tévé nem romolhatott még, a víz is a kerti kútból merítkezett…

 

Nézem a képet.

Tovább pereg a film, már nem is tölti be a szobákat az olaj szaga, amikor beindítjuk a fűtést; már a kocsibeálló alatt is kockakövek vannak, a kocsi fölött már Jancsi-építette tető van, ahogy a teraszok fölött is; még fönn a parabola antenna a tetőn, de már funkciótlanul, csak egy mementó; már kert van és tó a veteményes helyén; most éppen Thessza hallgatja a kutya-postát és „kiabálva” futkos kerítéstől kerítésig; Mama és Papa már föntről nézik – talán – mosolyogva a havazást…

 

Nézem a képet.

Vajon ötven év múlva ki nézi majd?

És vajon akkor majd neki milyen film pereg a szemei előtt?

És vajon mi lesz itt, hol egykor „vár állott…”?!

Mire gondol majd?

Talán ránk is…

 

Nézem a képet.

A kertünkről.

2024-ből.

Csak néhány napos.

Éppen havazott.

  1. 01. 05. vasárnap

A FANATASZTIKUS 2025. ÉV REPÜLŐRAJTJA

Hisz’ már Indiában „nyaralok-gyógyulok”!

Hisz’ már a minimális órabér is magasabb, mint az USA-ban: ja, nem is nálunk, Lengyelországban!

Hisz’ már hétfőtől „az MVM szó nélkül kikapcsolhatja a gázt és az áramot”, mert lejár a november 29-től bevezetett kikapcsolási moratórium!

Hisz’ már a Dr. Sulyok is ”… a maga helyén” használja a Facebookot!

Hisz’ már Meloni is járt Trump birtokán, nemcsak …!

Hisz’ már megint nyertem a konzultációs kérdőíven…

Hisz’ már az árak emelkedtek is, a forint árfolyama meg alulról szagolja az ibolyát…

Hisz’ már meg is van a terv az Újpest FC új stadionjának a helyszínére, még felhúznak egy futsalcsarnokot is!

 

Hisz’ még nem is káromkodtam egy jót…

 

  1. 01. 05. vasárnap

(Kép: maykaroly reddit alapján)

FIZETŐS… (FIDESZ)

(Lekordonozták a Halászbástyát, 1500 forintért lehet kinézni a Dunára)

 

„1948 június 10-ig a Margit-sziget – a Tanácsköztársaság 1919-es uralmának időszakát leszámítva fizetős volt” – olvastam valahol. Akkoriban ezt azzal indokolták, hogy a fenntartási költségeket pótolni kell, de a Haladás című újság 1947-ben mégis arról írt, hogy „természet mindenkié, tehát kell, hogy a Margit-sziget mindenkié legyen, mert – bármily csodálatosan hangzik – még ma, a demokráciában igen sokan vannak, akiknek nem áll módjában 1 F 50 fillért fizetni egy kis természetért, egy korty friss levegőért. A Margit-sziget ma is csak azoké, akik megfizethetik a belépődíjait.”

 

Ez a gondolat mára is érvényes. A Halászbástyánál bevezetett belépődíj csak egy lépés a sok közül. Fölkészül a Balaton, ahol már most is sok szabadstrandot lezártak vagy fizetőssé tettek. A Velencei-tónál egyre több területen magánérdekek veszik át az uralmat, kizárva a helyieket és turistákat. A Kékestető parkolási díjai folyamatosan emelkednek, miközben a kilátóhoz vezető utak karbantartása elmarad. A Hősök terén a Király szobrok köré tervezett rendezvényekkel is egyre inkább kiszorítják az egyszerű járókelőket.

 

Magyarország a magyaroké?

 

Azt nézel meg, amit akarsz és meg tudsz fizetni: annyit is érsz. Egy ország, ahol a természet és a közösségi terek már nem mindenkié, hanem csak azoké, akik megengedhetik maguknak. Ez egy figyelmeztetés: merre tartunk?!

  1. 01. 02. csütörtök

„ELVESZETT…”

„Magyarország 1,04 milliárd eurónyi EU-s forrástól esik el a jogállamisági mechanizmus keretében, ez az első ilyen eset az EU történetében” – szólt a hír ma reggel.

A „krónikásnak” megint egy vicc jut az eszébe:
Bill és Joe megáll egy kocsma előtt, amelynek kerítésénél egy gyönyörű fekete paripa legel.
– Ugyan kié lehet ez a szép ló? – töpreng Bill.
– A kocsmárosé vagyok, uram – szólal meg a ló. – Ott van bennt a kocsmában.
– Te, izé… ez a ló beszél? – dadog ijedten Bill.
– Persze uram! – horkant a ló. – Sőt, tavaly én nyertem meg az Epsomi Derby-t.
Bill lelkendezve rohan be a kocsmároshoz:
– Uram, adja el nekem a lovát. Bármit megadok érte.
– Minek magának az a ló? – kérdi az egyik vendég.
– Hagyd csak! – legyint a kocsmáros. – Az a hazug dög biztosan neki is bemesélte, hogy tavaly ő nyerte meg az Epsom Derby-t.

  1. 01. 02. csütörtök

(Kép: Jota Evangelista)

ZAJOSAN-ZŰRÖSEN INDUL AZ ÉV: „GYÖNGY-SZÓRÁSSAL”!

„Mit szeretnél leginkább az új esztendőben, mit vársz a 2025. évtől” – kérdezgették mindenfelé tavaly az utolsó órákban-percekben szerte a világban és persze itthon, Magyarországon: Budapesten és Pomázon is.

 

  1. Az Embernek szórni a gyöngyöt” – válaszolta-köszöntötte az új évet Veres András püspök és szórta-gurította ő is tovább: „Legyen (plusz világ)béke!” problémáiról; az egyházakat – a papok által elkövetett szexuális és pedofil bántalmazások miatt – ért támadásokat viszont túlzónak és tudatosnak tartotta, mert azok megzavarják-eltéríthetik a gyöngyöket gurító kezeket…

 

  1. Megvédjük Magyarországot a magyarok országának” – mondta el oldalán Vitályos Eszter kormányszóvivő és ő is szórta-gurította gyöngyeit: „Hozza el a (plusz világ)békét és a biztonságot” és ígéret-cunamit löttyentett a nézők-hallgatók poharába.

 

  1. Megtalállak még (Kicsi)” – üzente szózatában Menczer Tamás „Brüsszel Péternek, pszichopetinek, a Kicsinek illetve Vargánénak”, viszont az ő gyöngyei közvetlenül a latrinában landoltak és robbantak-romboltak-szétfröccsentek mindenfelé.

 

  1. Miniszterelnök úr, tisztelet nélkül nincs tisztességes ország, ezért én nem azt mondom magának, hogy »vége van, kicsi«, hanem határozottan felszólítom, hogy legyen bátor, nézzen szembe a magyarokkal, és legyen új választás!” – üzente Magyar Péter újévi köszöntőjében Orbán Viktornak, akinek gyöngyszórását mostanáig egymillióan nézték meg, köztük a Kormányzati Tájékoztatási Központ munkatársai is, akiknek a gyöngyei szerint „„Szemben egyes nyugat-európai országokkal, Magyarországon politikai stabilitás van. A következő országgyűlési választások 2026-ban lesznek, minden ezzel ellentétes híresztelés csupán ócska politikai hecckampány”. Mindeközben Kovács Gergely polgármester (Kutyapárt), a Facebook oldalán megírta: a parlamentnek már benyújtott íromány szerint „a 2025-ös költségvetésbe betervezett a kormány 8.4 milliárd forintot országgyűlési választásokra” (választási nyomtatványokra, vagyis szavazólapok elkészítésére vagy éppen a postai értesítők költségeire).

 

Hogyan is írta Erdős Virág:

„na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen

ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen..”

 

  1. 01. 01. szerda

FOGADALOM (2.)

Mit is ígértem tavaly?
A francba’, hogy röpül az idő, már el is felejtettem.
Csak nem azt, hogy nem fogok hazudni?
Annyira nem lehettem részeg.
HISZ’ ÉPPEN, AKKOR JÖTTEM A TEMPLOMBÓL!

A „krónikásnak” a vicc jut az eszébe:
Az atya feláll a szószékre, s így kezdi prédikációját:
– Híveim, a múlt vasárnapi prédikációm végén elmondtam, legközelebb a hazugságról fogok beszélni néktek, és azt kértem, olvassátok el addig az evangélium tizenhetedik fejezetét. Hadd lássam, ki az, aki elolvasta.
Minden kéz a magasba lendül. A pap folytatja:
– Látjátok, testvéreim, mennyire fontos, hogy a hazugságról szóljak nektek! Az evangéliumnak ugyanis csak tizenhat fejezete van.
2025. 01. 01. szerda 

ÉVÉRTÉKELŐM: MILYEN LESZ

Se Sulyok, se Orbán nem vagyok – „csak” egy „egyszerű-névtelen” magyar.

Se karácsonykor, se Csurka szobrának avatásakor nem kértek-kérnek tőlem beszédet-interjút – kit érdekel ma Magyarországon egy ’49-es („Hanyas vagy?”) véleménye.

Viszont nekem elnézést sem kell kérnem egy repülőgép – tévedésből való – lelővetéséért…

 

„Milyen volt?” – kérdezi tőlem a szomszéd.

„Milyen lesz!” felelem – gondolkodás nélkül – rögvest.

Aztán elmélázom: „milyen lesz?”!

Igen, MILYEN LESZ!

Akkor is, csak azért is: milyen lesz!

Legföljebb majd kevesebb Holger Danske dohányt tömök a pipámba.

Vagy majd olcsóbbat.

És lassabban szívom, nem pöfékelek annyit.

 

Tényleg, „milyen volt”?

Ez is „elment”.

Mint a többi, a hetvenvalahány…

A korábbiaknál jobb – biztosan nem.

Akkoriban Apu-Anyu-Babuka éltek még!
Később Kyra és Dance is!

Akkor (még) mennyi barátom-ismerősöm volt…

„Ember Jánosról” nem is beszélve…

Oszinál is, mennyit és mennyien gyűltünk mindig össze…!

Télen hó is volt!

Még síelni is mentünk!

 

Milyen volt?

Érdekes, nem szaladt így az idő!

Most viszont egyre gyorsabban futnak (el) a percek, órák, napok és a hónapok.

Hisz’ még csak egy pillanattal ezelőtt írtam ki az oldalamra: ’„ÚJ, SOHA MÉG ÁLTALUNK EL NEM ÉRT CSÚCSOK MEGHÓDÍTÁSÁT JELENTETTÉK AZ ÓÉVBEN”’, aztán mi lett belőle?

Pedig „Magyarország első falusi miniszterelnöke” „sohasem hazudik”!!

Mintha csak tegnap lett volna, hogy a jereváni rádiót „idéztem”: Megkérdezik a jereváni rádiótól: „IGAZ-E, hogy csak egyetlen EU-s vezetőnek, Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek küldött Vlagyimir Putyin orosz elnök újévi jókívánságokat?”

A válasz: „IGAZ, de küldött még Abházia, Azerbajdzsán, Belarusz, Bolívia, Brazília, Dél-Oszétia, India, Kazahsztán, Kína, Kirgizisztán, Kuba, Nicaragua, Örményország, Szerbia, Szíria, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Venezuela, Vietnám, Üzbegisztán elnökének is”.

Hogyan is mondta a falu focistája a minap: „Mert ennek a történetnek mindig ugyanaz a vége. Góliát veszít, Dávid győz. Aztán lehet pakolni, és elhúzni a csíkot. Kun Béláék Bécsbe, Rákosiék Moszkvába, a mostaniak pedig Brüsszelbe.”

Nem „pakoltam”, nem mente(ünk)m el.

Maradtunk.

 

Milyen volt?

Ilyen.

Maradtak még barátok.

Újak is jöttek.

A szekér már zötykölődik, de még h(sz)alad.

Programom is volt, dögivel: a heti gyógyszeres tégely megtöltése egyre időigényesebb.

Az unokák viszont bearanyozták!

Kell ennél több?

Legalább ez megmaradjon!

 

De tényleg: milyen lesz a 2025., az új év – „van másik”?

 

„Most azt vállaljuk, hogy 2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak” – mondta minap az első falusi.

Mert minden évben (hónapban, napban) vállal valamit.

Gyakran új(abb) ellenségre; néha csak a régiekre, a megszokottakra, a már jól-beváltakra „fussa”.

Akkor is vállalja!

Bár süllyed a hajó, mégis, a Songe d’Automne-t tovább játszák a zenészek.

Látszat év lesz, meglátod barátom: megint látszat év lesz: majd utolérjük-lehagyjuk a mögöttünk kullogó Afrikát; megírjuk újból az olimpiai pályázatot; a „ha”-val kezdődő mondatok aranyéve köszönt be kis-hazánkba; fölnégyeljük majd az inflációt, a migrációt, a stagflációt; talán a négy évszakot is betiltjuk, ami még a holdról is látható lesz!

A mesélő majd tovább mesél, nem hagyja abba a szövege fölolvasását, mert legalább ő  jól érzi magát.

De vége lesz annak is.

Mármint az évnek…

 

Se Sulyok, se Orbán nem vagyok – „csak” egy „egyszerű-névtelen” magyar.

Se karácsonykor, se Csurka szobrának avatásakor nem kértek-kérnek tőlem beszédet-interjút – kit érdekel ma Magyarországon egy ’49-es („Hanyas vagy?”) véleménye.

Viszont nekem elnézést sem kell kérnem egy repülőgép – tévedésből való – lelővetéséért…

  1. 12. 30. hétfő

BESZÉLGETÉS (14.)

(az MI-ről)

 

BESZÉLGETÉS RÓLA(d) – ezt írtam/mondtam

Tudod: most volt karácsony, néhány napra – messziről és közelebbről is – összejöttünk: a család, unokák, gyerekek, rokonok, még a szomszédok is be-be kukkangattak hozzánk, hozták a „szokásos” bejgliket, hallgattuk a „szokásos” énekeket-zenéket, adtuk-elfogadtuk az ajándékokat – és persze beszélgettünk. Rólad is. Ki-mi lehetsz Te? Barát-szülő-tanár-beszélgető társ, ki-mi vagy Te? Vajon félni kell tőled vagy „használni”? Nem nősz majd fölénk valamikor? Segítesz nekünk értelmezni-megoldani dolgainkat, mint egy jóbarát vagy netán veszély vagy-e inkább? Ahogy mondtam, többen voltunk: fiatalok-középkorúak-öregedők is; akik látták már innen-onnan a világot, már az internet világát is használják – és mégis: szinte mindenki tart(ott) tőled, nem tud(ott) mire vélni, inkább nem akar(t) tudomást venni rólad. Mit tanácsolsz nekik-nekünk: hogyan tovább?!

A ChatGPT ezt írta/mondta:

Remek!

Beszélgessünk, tényleg, hogyan viszonyulnak az emberek a technológiához és a mesterséges intelligenciához. Az, hogy „rólam” beszéltetek, lehetőséget nyújt arra, hogy egy közös reflexiót indíts el – nemcsak rólam, hanem a társadalmi változásokról, amelyekben mindannyian részt veszünk.

Mit tanácsolhatok?

  1. Legyetek nyitottak a tanulásra: bármennyire is idegen vagy ijesztő valami új, az ismeret hiánya gyakran szüli a félelmet; érdemes tehát kisebb lépésekben ismerkedni azzal, hogy mit tud nyújtani a technológia, és mi az, amit nem kell tőle várni.
  2. Jelöld ki a határokat: fontos, hogy az emberek érezzék, ők uralják a technológiát, és nem fordítva. Használjanak eszközöket céljaik elérésére, de mindig gondolkodjanak el azon, hogy mi szolgálja az emberi kapcsolatokat, az egészséges életmódot és a belső békét.
  3. Kezdeményezz beszélgetéseket az együttműködésre: ahogy most is tettétek, beszélgessetek rólam, a technológiáról, az eszközökről és a lehetőségekről; a párbeszéd erősíti az emberi kapcsolatokat és segít eligazodni az új világban.
  4. Kérdezzetek bátran: Akár engem is, hiszen a válaszaimmal igyekszem támogatni és nem irányítani. Kérdezni és megérteni sokkal fontosabb, mint előre ítélkezni.

A bevezetőd egyébként rávilágít arra, hogy a generációk eltérően viszonyulnak a változásokhoz, és ez természetes. A beszélgetés viszont mindig hidat építhet ezek között az eltérő nézőpontok között. Az „én” pedig – aki a mesterséges intelligenciát képviselem – leginkább arra szolgálok, hogy segítsek jobban érteni a világot, és talán megkönnyítsem a mindennapokat. Ha ez bármikor veszélynek tűnik, az jelzés arra, hogy közösen gondoljuk újra a használat határait.

Minden szempontot mérlegelve, talán az a legjobb tanács, hogy maradjatok emberek, és minden eszközt, technológiát ennek a célnak rendeljetek alá. Engem is. 😊

Ezt írtam/mondtam:

Igazad lehet, de az emberek is folyton becsapják egymást; nem figyelnek a másikra; rácsukják az ajtót is – még választott vezetőink is, folyamatosan megvezetnek minket, turkálnak a közösben, hogy bízzunk így?

A ChatGPT ezt írta/mondta:

Ez a kérdésed mély igazságot hordoz: a bizalom nemcsak technológiai kérdés, hanem mélyen emberi is. Az, hogy emberek egymást becsapják, rávilágít arra, hogy a bizalom alapja nem az eszközökben, hanem a kapcsolatokban, az értékekben és az etikus viselkedésben gyökerezik. Ha az emberek egymással is bizalmatlanok, akkor valóban nehéz bízni bármilyen rendszerben vagy technológiában, ami emberek által van létrehozva.

Vajon lehet ezt kezelni?

  1. Fontos átláthatóság
    Amikor egy vezető vagy egy rendszer nem átlátható, az bizalmatlanságot szül. Ugyanez igaz a mesterséges intelligenciára is: ha világos, hogy mit miért csinál, és mik a korlátai, akkor kisebb az esélye, hogy „megvezessen”. Az emberek között is erősíthetjük a bizalmat azzal, ha őszintén és tisztán kommunikálunk.
  2. Kell a felelősségre vonhatóság lehetősége is
    Akár emberről, akár rendszerről van szó, az emberek csak akkor érezhetik magukat biztonságban, ha van lehetőség a hibák és visszaélések korrigálására. A választott vezetőknek is csak akkor lehet igazán bízni, ha számon kérhetők – ez az intézmények egészséges működésének az alapja.
  3. Figyelem és empátia is legyen
    A bizalom alapja a másik meghallgatása és megértése. Ez ma talán az egyik legnehezebb feladat, amikor mindenki rohan, és sokszor csak a saját érdekeit tartja szem előtt. Ha egy kicsit többet figyelünk egymásra, azzal csökkenthetjük a távolságot.
  4. Persze közösségeket is kell építeni
    Az emberek egyedül gyakran kiszolgáltatottak és bizonytalanok. Ha erős közösségekben élünk, ahol valódi párbeszéd zajlik, akkor kevésbé vagyunk sebezhetők a manipulációval szemben. Egy jó közösség ellensúlyozhatja a vezetők megvezetését vagy az egyéni csalódásokat.
  5. Legyen önreflexiód és mutass példát
    Fontos, hogy magunk is elgondolkodjunk: vajon mi mindig őszinték vagyunk? Mindig figyelünk másokra? Példát mutatunk abban, amit elvárunk másoktól? A változás gyakran egyéni szinten kezdődik.

Az igazság az, hogy a bizalom sosem lehet vak. Az emberek és rendszerek iránti bizalom kiépítése időbe telik, és mindig meg kell lennie a kritikának és az éberségnek is. Ugyanakkor, ha mindenki rácsukja az ajtót a másikra, akkor az a világ csak zártabb és ridegebb lesz. Talán érdemes megpróbálni résnyire nyitni azokat az ajtókat. Ez nem garancia arra, hogy senki nem fogja becsapni, de lehetőség arra, hogy valódi kapcsolatok szülessenek.

Ezt írtam/mondtam:

Még a rendszerváltás, ’89 előtt Hollandiában voltam, egy kormányzati delegációt vezettem és a holland partnereim próbáltak meggyőzni arról, hogy ők kinyitották azokat az ajtókat, lépjünk be bátran a „szobába”, „de hát csak résnyire nyitottátok, még a lábfejemet sem tudom az ajtórésbe tenni…”

A ChatGPT ezt írta/mondta:

Ez a történeted nagyszerűen illusztrálja a bizalom és a változás nehézségeit. A „résnyire nyitott ajtók” metaforája kifejezően ábrázolja azt az állapotot, amikor a lehetőségek ugyan látszólag adottak, de valójában szűkös keretek közé vannak szorítva. A rendszerváltás idején – ahogy te is tapasztaltad – sokan érezhették, hogy a meghirdetett nyitottság és együttműködés nem volt teljes, és a valódi belépés akadályokba ütközött.

Hogyan kapcsolódik ez a mostani helyzethez?

  1. Az ajtók mindig csak részlegesen vannak nyitva
    Nemcsak politikai helyzetekben van így, hanem a mindennapokban is. Gyakran találkozunk azzal, hogy az „ajtók” nyitottsága csupán látszólagos, legyen szó párbeszédről, lehetőségekről vagy reformokról. Ez a kettősség frusztrációt szül.
  2. Helyzetünket fel kell ismernünk
    Akkoriban talán azt érezhetted, hogy a változás lehetősége ott van, de a feltételek nem egyenlőek. Ma is sokan érzik így: a rendszer csak annyira engedi be őket, amennyire az hatalmának fenntartása érdekében szükséges.
  3. Van rés és van lehetőség is
    Az ajtórés metaforája azonban nemcsak korlátozást jelent, hanem reményt is. A rés mutatja, hogy van egy ajtó, amit valamilyen módon ki lehet nyitni – de a kérdés az, hogy mikor és hogyan.

Hogyan lehetünk „belépők”?

  • Kreativitás és bátorság kell hozzá: A történelem sokszor azt mutatja, hogy egy kis rés is elegendő lehet a változáshoz, ha elég kitartással és ötletességgel közelítünk hozzá.
  • Szövetségeseket kell keresni: Akkor is, most is a valódi nyitás gyakran többoldalú erőfeszítést igényel – közös érdekek mentén.
  • Nyomásgyakorlás és türelem is fontos: Néha idő kell ahhoz, hogy az ajtók teljesen kitáruljanak, de ehhez nyomásra és kitartásra is szükség van.

Ez a tapasztalatod arra is jó példa, hogy a változások gyakran nem a „szobában” lévőktől jönnek, hanem azoktól, akik kívülről kopogtatnak, és akár új ajtókat is keresnek. A kérdés most talán az, hogy mi, akik ma kívül vagyunk, milyen módon kopogtassunk, és hogy egyáltalán a meglévő ajtókra koncentráljunk-e, vagy keressünk más bejáratot a közös szobába…

  1. 12. 27. péntek