Vélemény kategória bejegyzései

„Tizennyolc évesen nem értettem, mi alkotja a személyes szféra megsértését.” (Anna Burns: Tejes)

Olvasok.

Papírből készített könyvből.

Szeretek olvasni.

Szeretek könyvet venni.

Bemenni a könyvesboltba.

Mindegy hol van: plázában vagy az utcasarkon.

Akár egy utcán álló bódéban is.

Válogatni.

Simogatni a borítókat.

Belelapozni elsőként.

Beleolvasni.

Egy kicsit elmélázni.

Az olvasottakon.

Aztán megvenni.

Bár mostanában egyre ritkábban veszek.

Talán az árak.

Talán a nyugdíj miatt.

Talán a szemem.

 

Most éppen a „Tejes” van soron.

„Tizennyolc évesen nem értettem, mi alkotja a személyes szféra megsértését.”

Lerakom a könyvet.

Tizennyolc évesen nem értett.

És?!

Később?

Én, te, mi – ők?

Értik?

Itt, Magyarországon.

Ami „most” nem olyan NAGY?!

Viszont annak akar látszani.

Mert nemzet-család-kereszt?!

Határon innen és túl?!

Sálra magyar!

Békét is!

Le a háborúval!

De mi köze ennek „a személyes szférá”-mhoz?

Normál időkben semmi.

Ma – sok.

Azt akarják: ilyen legyek.

Otthon is.

A négy falam közt.

Az ágyamban is.

Amikor a feleségemmel vagyok.

Amikor nem.

Amikor az unokáimmal vagyok.

Amikor nem.

Nem akarok így élni!

 

És, mi van a Te „személyes szférá”-ddal?!

  1. 03. 29. szerda

A BARCSI WC, AVAGY NOVÁK KATA

Nem nagy ügy.

Szóra sem érdemes.

Pláne nem megírásra.

Az olvasásáról (megnézéséről) nem is beszélve.

De ma – miután országos hír lett a közösségi médiában – nyilatkozott Barcs polgármester ura.

A Fidesztől.

Hogy persze: lehet röhögni.

 

DE MÉG NINCS KÉSZ!

 

Mert… és sorolta.

A végén még kinyögte: de hát mit lehetett tenni, csak akkor ért rá az excellenciás-méltóságos-kegyelmes asszony.

Akkorra meg még nem lett kész.

Igaziból.

Pottyantásra.

Csak „ÁTADÁSRA”.

Szerencsére nem kellett használnia…

  1. 03. 28. kedd

EZ MOST NEM LESZ VIDÁM…

Pontosabban: ez sem.

Sajnos már hozzászoktunk.

Ilyenek vagyunk.

Hozzászokóak.

A hatalom is erre játszik.

Erre a hallgatag apátiára.

Hogy majd ezt is elfogadjuk.

Csöndben tudomásul vesszük.

Aztán minden megy ugyanúgy tovább.

 

Most például választás lesz.

Megint.

A szokásos módon.

Ami a feltételeket illeti.

Súlyokkal, sodrással szemben, egyenlőtlen feltételekkel – az ellenzéknek.

Amit még egyenlőtlenebbé tesznek.

Most éppen egyéni képviselői módosítással.

Mindenféle előzetes egyeztetés nélkül.

Pedig megígérték az Uniónak: ilyet nem tesznek többet.

Nagyon kéne az a pénz.

De – úgy is látszik – a hatalom még jobban.

Persze: nekik elég csak mondani, nem kell annak igaznak is lennie.

Szóval: még mindig nem eléggé lejt.

Az a pálya.

Most újabb „cél” lett: „külföldiek, vállalatok, egyéb külsős szervezetek ne „vásárolhassák” fel a képviselőket, polgármestereket, frakciókat”.

Te érted ezt?

Mert én nem.

Eddig se lehetett.

Persze értem én is: Soros után jött a „dollárbaloldal”.

Amit a hatalom talált ki.

Erre.

Is.

Miközben minden, érted barátom, minden választáson a kormány közpénzből támogatja a Fideszt.

A csókos-vállalatokról nem is beszélve.

Hol nyíltan, hol …

„Egyenlő pályák, egyenlő esélyek – én kerékpárral megyek!”

Érted Te ezt?

Én sem.

 

Hozzászoktunk.

Pedig nem kéne.

Föl kéne végre állnunk.

Kiegyenesedni…

 

  1. 03. 27. hétfő

„AZ IGAZAT MONDD, NE CSAK A VALÓDIT…”

Olvasgatom a híreket, általában az internetről.

Innen is, onnan is.

Írnak ezt is, azt is.

Többnyire csak az igazat nem olvashatom.

Még a valódit is csak ritkán.

 

Te, barátom: hogy vagy vele?

 

Most éppen az MTI hírét olvasom.

Állítólag az se „innen”; se „onnan”.

Csak olyan kinevezett „hivatalos”.

Így most arról derül ki.

Hogy milyen.

Lássuk a hírt: „újabb lépés az infláció leszorításához, létrejött az online árfigyelő rendszert előkészítő munkacsoport”.

„Vágod, haver”?

Létrehoztak egy munkacsoportot.

Aminek a funkciója: előkészítés.

Nem figyel még, nem „csökkent”, nem „drágít”, nem „büntet”, dehogy.

Előkészíti a majdani megfigyelést.

Ami majd adatokat eredményez.

Ami alapján lehet majd valamit intézkedni.

Ami majd az infláció megfékezéséhez vezet.

Hofi jut az eszembe: „A járdát nem harcolni kell, hanem betonozni!” (lassan írom, hogy értse, akinek kell…, ha kell háromszor is).

„Már 20 intézkedésről született döntés a drágulás megfékezése érdekében” – folytatódik a hír.

Az a qur@a infláció persze nem tud róla.

Csak háromtized (!!!) százalékkal csökkent: már „csak” 25,4 százalék!

Bezzeg odaát, ahol a szankciókat kitalálták: csak 8,6 százalék!

Szóval létrejött.

Az előkészítő munkacsoport.

Ne törődj vele – csak annyi a dolgod, hogy te fizeted.

 

Már tele van vele a lakáj-média.

Ezt fújják, ezt szajkózzák.

 

Barátom: ez a hír is „annyit ér, mint üveges tótnak a hanyatt esés”: se nem igaz, se nem valódi…

  1. 03. 27. hétfő

KÉPEK…

Az Erzsébet hídról.

Meg az Lánchídról.

1943-ból.

1952-ből.

Az egyik Buda felől.

A másik Buda felé.

Az egyiken éppen Pestről érkezik egy villamos, amott meg Pestre biciklizik valaki.

A másikon autók, teherautók és egy busz a pesti oldalon.

Párok sétálnak a hídon, emberek bóklásznak a téren.

Béke.

Nyugalom.

„Fecseg a felszín, hallgat a mély.”

Pedig már a Donnál…

Pedig már lesöpörték a padlásokat is…

Igaz: a másikat még nem robbantották föl.

A legtöbb magyar aranyérmet hozó olimpia sem történt meg még Helsinkiben.

Hídak.

Ha mesélni tudnának…

 

  1. 03. 27. hétfő

(Képek: ilyenisvoltbudapest)

 

EPPUR SI MOVE

Megfigyeltem.

Évek óta.

Mindig ugyanúgy jön.

A tavasz.

A teraszról ugyanis betűz a nap.

Amikor olyan az idő.

Télen is.

Csak akkor nem ilyen szögben.

Nem ily’ vakítón.

Olyankor is tudom nézni a tv-t.

De, amikor végre megérkezik!

A TAVASZ!

Akkor már nem.

Éppen a szemembe tűz.

 

Persze: meg tudnám oldani.

De nem akarom.

Szép.

Akkor is, ha zavar.

Van remény!

 

Szóval: mozog, mégis mozog…

  1. 03. 25. szombat

HEGEDŰ, CSAK EGY HEGEDŰ

Szép.

Békés.

A híres „csatorna”.

Ott, Velencében.

Ott úszik.

Éppen egy hegedű.

Körötte csónakok lebegnek.

A vízen.

Hallom a zenét.

Vivaldit vélem.

A négy évszakból a Tavaszt.

A szólót.

Bár felhős az ég.

Szép.

Békés.

Kár, hogy a világ belezavar…

  1. 03. 25. szombat

(Kép: Csodaszép Képek)

VÉGÁLLOMÁS

Az ott egy végállomás.

Állítólag ez a világ legszebb Lóvasút végállomása!

  1. június 30-án reggel hatkor innen indult az első menetrendszerinti lóvasút.

A Lánchídig.

Onnan reggel öttől este kilencig.

Zugligetbe.

Félóránként.

Csúcsidőben gyakrabban.

Egy-szintes, kétfogatú zárt és nyitott kocsik.

Az első osztályon való utazás – kezdetben – huszonegy krajcár volt.

A másodosztályon tizenhat.

Nehogymá’ keveredés legyen!

1868-ban!

A rendszerváltás után a közelben dolgoztam.

Egy svájci-belga-magyar Kft-ben.

Ott tanultam meg: mi az a teljesítmény-követelmény.

Profitnövelés!

Ha jól csináltam, azonnal siker!

A tulajoknak is.

Ha rosszul, rögtön büntetés.

Mert a tulajok is bánták.

Azonnal megjelent a következmény: nálam is, náluk is.

Itt nem volt érdekes: honnan jöttél, ki voltál.

Teljesíts és minden rendben.

Megtanultam egy életre.

 

Hm, mintha ma megint nem ez lenne a legfőbb követelmény.

A hatalomnál.

A közpénzek elosztásánál.

 

Kár.

Nagy kár.

De nekem mindegy, ha Neked is …

 

Viszont a végállomás még ma is szép…

  1. 03. 24. péntek

(Kép: ilyenisvoltbudapest)

SZURKOLÁS – HERGELÉS?!

Jönnek az EB meccsek.

Nagy a készülődés.

A „CSAPAT” is, a szurkolók is, az MLSZ is.

Hazai meccsek (is) jönnek.

Kell a telt-ház!

Az összetart(oz)áshoz!

A demonstráláshoz.

Ország-világ előtt!

Meg a szomszédjainknak.

Főleg.

Most.

Ilyen „háborús” helyzetben?!

Kell egy kis „olaj”.

Szóval: két nappal ezelőtt „Döntött az MLSZ: engedélyezi a történelmi Magyarország térképét ábrázoló drapéria bevitelét” – így az MLSZ honlapja.

Mert az MLSZ írt az UEFA és a FARE szervezeteknek: „A két szervezet az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az „árpádsáv” színei nem minősülnek rasszista magatartásnak…”.

Mára kiderült.

Ez egyszerűen egy penetráns hazugság.

De(viszont): „Nincs ellentmondás a történelmi jelkép ügyében”! – így tegnap az MLSZ.

Mert az MLSZ engedélyezi.

Nem az UEFA és a FARE.

Itthon meg ők a „zúr”(ak)!

Meglátjuk.

Mi lesz.

Este.

Meg hétfőn.

Lesznek-e molinók.

Mi lesz rajtuk.

Vagy sem.

És lesz-e skandálás.

Vagy sem.

Meglátjuk.

 

Csak majd ne kelljen szégyelljük magunkat…

  1. 03. 23. csütörtök

(Kép: Népszava)

DUNAPALOTA ELŐTT

1943.

Budapest.

A Duna pesti oldalán.

Egy nő és két férfi.

Mosolyognak.

Néznek a kamerába.

Mögöttük a Ritz Szálló.

Ott áll: büszkén, pompásan.

Ahogyan Fellner Sándor és Sós Aladár megtervezte.

Luxusszálló.

Mintha Párizsban lenne.

Már itt szállt meg Jagatjit Singh Bahadur maharadzsa.

Ahogyan Arnold J. Toynbee történész is.

George Creel Kalifornia állam kormányzója is lakója volt.

Rabindranáth Tagore irodalmi Nobel-díjas sem máshol talált szállást.

A nő és a férfiak magabiztosan állnak ott.

Vajon mire gondolhatnak?

Már elúszott az „a dinnyehéj”

Nem ismerik a jövőt.

A közeljövőt sem.

Hogy mi történik majd.

Még nincsenek árván maradt cipők sem a Duna partján.

Még nem zavaros a víz.

Pedig már akkor is „fecseg a felszín, hallgat a mély”.

A szállót ugyan még nem érte az a bomba.

Nem döntötte romba végérvényesen.

„A Duna csak folyt.”

Ők nem gondoltak a jövővel.

 

És mi most?!

 

  1. 03. 22. szerda

(Kép: ilyenisvoltbudapest)