Vélemény kategória bejegyzései

KÉP

Megint csak egy kép.

1920-ból.

Magyarországon – valahol.

Ez már nem „AZ” lehetett.

Csupa férfi.

Bajusszal.

Pedig már akkorra – először a történelemben – képviselőnő is bekerül a magyar parlamentbe.

Németországban már új neve van a Német Munkáspártnak: Nemzetiszocialista Német Munkáspárt.

(Már ő vezeti.)

A csehszlovák nemzetgyűlés elfogadja az alkotmányt, a nyelvtörvényt is és 20%-hoz köti a nyelv jogainak az érvényesítését; a magyar képviselő, Körmendy Ékes Lajos kijelenti: a magyarok akaratukon kívül kerültek a csehszlovák államhoz.

Horthy Miklós már kormányzó – már családjával be is költözött a budai királyi palotába.

Talán még nem írták alá a trianoni békediktátumot.

 

És kik ők, ott a képen?

A békésen sörözők?!

A mosolygósan a lencsébe tekintők?

Mire gondolhattak éppen?

Ott, abban az erdei vendégházban, vendéglőben?!

Doberdóra?

Hogy legalább vége van?

 

Kik ők?

Talán tanárok?

Talán szervezkedők, akik meg akarják változtatni a világot?

Melyiket és hogyan?

Talán „csak” barátok, akik összejöttek sörözni a „szabadba”?!

 

És a háttérben?

Azok a gyerekek?

Akik nem tudják, milyen sors vár rájuk?

Megérik-e és hogyan a következő békét?!

Sapkában, sapka nélkül?!

 

Nem tudják.

Nem tudták.

Aztán megélték.

 

És majd száz év múlva, amikor a rólam-rólunk készült digitalizált képet nézi majd valaki, ugyanezt fogja kérdezni: ki volt ő, kik voltak ők, vajon tudták…

 

  1. 04. 05. szerda

(Kép: József Sebestyén)

ELKÉPZELHETETLEN…

(egy kormánypárti „komment-monológ”)

 

Jogállam van Magyarországon.

Törvény előtti egyenlőség is.

 

„Megmondta azt a Varga Judit.

Benne volt a tévében is.

Még a TV2-ben is!

Pedig az tényleg független.

Olyan igazi.

Úgyhogy Józsikám, az bizony úgy van ám!

Akárhogyan is füstölögnek ránk a szankciósok, onnan az Európai Unióból!

Mert van nekünk egy Polt Péterünk.

Meg független bíróságaink!

Bármit is hadovál az az Ákos!

Mert ugye itt van az a Juhász Péter ügy, az a tizenhat(!) un. hazugság, ami persze nem is hazugság, mert azok úgy voltak igazak, ahogy most is, megállnák a helyüket ma is a Tényekben, bár most nincsenek választások, mint akkoriban, amikor mentek ott, a mi tévénkben, milyen nagyot is szóltak, mindenki átvette, akinek kellett, még a közszolgálati is sugározta, szóval megint le kéne adni őket BOLD-an szedve és a Nacsa alámondásával, hogy ma is megnyekkenje bele az a Juhász-szívós gyerek…”

 

Persze nem ment le.

Úgy, ahogy a Bíróság jogerősen döntött.

Végrehajtók sem mentek ki.

A TV2_höz.

Ja, mert az a Schadl gyerek előzetesben van.

Ő az elnök.

 

Mert Magyarországon jogállam van.

Törvény előtt egyenlőség is.

 

Hogy nem szakadt még ránk az ég…

  1. 04. 04. kedd

(Kép: MEDIA1)

KÉP

Töviskorona.

Rozsdás szögek.

Talpán, lábán sebek.

Mégis.

Lép.

Él.

 

Naponta.

Újból és újból.

Mindegy hol.

Mindegy ki.

Reggel-délben-este.

Kezdetektől végig.

Sárban-hóban-fagyban.

Lépni-menni kell.

Lentről.

Fölfelé.

Aztán vissza.

Oda-vissza.

Mert élni kell.

Küzdeni.

Ez adatott.

Csak ez.

(Csak ez?!)

Ilyen ez a világ.

Ilyenné tettük.

Nem tanulunk.

A másik kárán se.

Pedig látjuk.

Tapasztaljuk.

Percről percre.

Mégis.

Mégse.

 

Töviskorona.

Rozsdás szögek.

Talpán, lábán sebek.

Mégis.

Lép.

Él.

  1. 04. 04. kedd

(Kép: Amina Saeed)

A SZILI

Először Újpesten, a stadionban láttam őt közelről, egy koncerten voltunk a ’90-es években többezred magunkkal, tőlünk néhány székre ült, mosolygott, élvezte a koncertet, talán köszöntötték is, mint VIP vendéget.

Aztán beugrik jelölése Köztársasági Elnöknek, ami aztán az egyik utolsó csöpp lett abban a bizonyos pohárban az MSZP és az SZDSZ között.

A későbbiek már nem érdekesek.

Most pénzt keres.

Azt, hogy hogyan: nem érdekes.

Egy egyszerű történet lett az övé.

Olyan tipikusan magyaros.

Keresztényi.

 

Tükörbe azért ne nézzen a nagyságos asszony…

  1. 04. 03. hétfő

(Kép: K-Monitor)

HŐSÖK(?)!

Egykor voltak: a Szocialista Munka Hősei!

Oroszul: Герой Социалистического Труда, magyar átírásban: Geroj Szocialisztyicseszkovo Truda (wikipédia)

Tudniillik: az 1953. évi V. törvény alapján a Magyar Népköztársaság érdekeinek szolgálatában és azok elősegítésében, a szocializmus építése terén kimagasló érdemeket szerzett személyek kitüntetésére az Országgyűlés alapította meg a Szocialista Munka Hőse kitüntető címet.

Most már éppen ideje lenne.

Megint alapítani egyet.

A maiaknak.

Persze nem tudom: jóváhagyná-e a „zOrszággyűlés”.

A magyar.

Bár lehetne rendeletileg is megalkotni.

Ma úgy is „szabályos”.

Úgy is „törvényes”.

Rendkívüli helyzet van.

Most éppen nem tudom.

Hogy melyik.

A migrációs vagy a háborús.

Persze a neve nem az lenne.

A „Szocialista” nem lenne.

Benne.

Akkoriban dolgoztak.

Fizikailag.

Is.

Jelvény is járna hozzá.

Na persze nem „olyan”.

Csillagos.

Címeres.

Hanem: talán koronás.

Ja és persze sok pénz is.

Mondjuk dollár.

Euro nem.

Mert az olyan „szankciós”.

Már vannak javaslatok is.

Soroljam?

Csak példaszerűen.

Jó?

Akár Te is folytathatod.

Egybe írom őket.

Csak a vezetéknevüket.

Nem fontossági sorrendben.

Csak ahogy éppen eszembe jut.

Deáknacsademeternagyselmeczideutschbayerbencsikkósanovákschmidtschmittrogánmészárostóthdzsudzsák.

Szerintem járna NEKI is.

A SAS-nak is!!!

  1. 04. 02. vasárnap

SZÉP…

Tegnap kirándultunk.

Akár Münchenig is mehettünk volna.

Annyit mentünk.

De most nem oda mentünk: csak „ide”, Szabadkígyósra”.

Megnézni a Wenckheim-kastélyt.

Tudod hol van?

Nem messze a román határtól.

Még nem jártunk ott.

De „arrafelé” igen.

Néhány éve is ott jártunk.

Arrafelé.

Azóta semmi sem változott.

Na jó: ez így nem igaz.

Új utak épülnek.

Csomópontok is.

Viszont a falvak, házak, sörözők…

De nem erről akarok „mesélni”.

Hanem a KASTÉLYRÓL!

Ami 1875 és 1879 között épült.

Ott, Békésben.

Ma megint „vármegyében”.

Ybl Miklós tervei alapján.

Mert Wenckheim József Antal – talán az Egy magyar nábob – fölépíttette.

Érzed a különbséget?!

Hatalmas!

Szóval: megnéztük a Kastélyt.

A könyvtár-szobát.

A szalont.

A fürdőszobát a süllyesztett-csempézett kád-medencével.

A pipákat.

A toronyba is fölmásztunk.

Neked legyen mondva: a lépcsőzés.

Viszont a végén a kilátás!

Bárcsak ilyen lenne az ország előtt is…

 

  1. 04. 02. vasárnap

KÉPEK

Kerestem képet az első iskolámról.

Ahová jártam.

Elsőbe.

Amikor a Kék golyó utcában laktunk.

Ott, a Déli pályaudvar mellett.

A Ráth György és a Greguss utca között.

A Csaba utcai suli.

Egyszer csak „belebotlottam”.

A képernyőmön ott „lett”.

Pontosabban megjelent.

Ma délelőtt.

Az a tabló.

A Csaba utcai általános iskola I. A. osztályának az 1957-ben készült képe.

Azóta ellenőrzöm.

Tényleg én vagyok ott a képen?

Először a Szüdi Jancsi volt ismerős.

Aztán a Takács Peti.

Később a Szigeti Laci.

A tanárnéni már az első pillanatban is, de sajnos nem jut az eszembe a neve.

Pedig a mosolya, a haja, a keze ismerős.

Hatvanhét éves.

A kép.

Vajon mire gondolhattam akkor?

A kantáros nadrágomban állva, kicsit hunyorogva.

Akkor már túl lehettem az első „ötösömön”.

Ami nem is volt ötös.

Csak egy „l” (láttam) bejegyzés.

De pirossal.

Én boldogan rohantam haza: „anyu, ötöst kaptam!”

Anyám megnézte, megsimogatta a buksimat és elmosolyodott.

Erre biztos nem.

Talán a „fontosságomra”.

Hogy komolynak kell lennem.

Annak is kell látszanom.

Még nem tudtam, néhány hónap múlva már verekedek is.

Védem a gyengébbeket.

Az erősebbektől.

A hangosabbaktól.

Mert ezt fontosnak tartottam.

Már akkor is.

És akkor levertük a mosdót.

Az osztályban.

Aput behívták.

Meg kellett csináltatnunk.

Mert ugyan engem löktek a mosdóhoz.

Nézem a képet.

Emlékszem.

Ez a lenti udvar.

Hisz ott van mögöttünk a lépcső-lejáró.

A következő osztállyal.

Az udvaron körbe volt egy igazi, salakos futópálya is.

Egyszer a Sír Kaja bácsi fiával versenyeztem is.

Aki atletizált.

Persze kikaptam.

Mert nem tudtam: nem elég az elején vezetni.

A végén kell.

A Kaja bácsi fia tudta.

A Jancsi meg a Peti vigasztaltak.

Akkor még nem tudtam: forradalom, ellenforradalom.

Csak a pincére emlékszem.

Meg az orosz tankra.

Ami lőtt a házunkra.

Meg apura, aki köti a nyakába a sálat.

Mert mennünk kellett a pincébe.

De ő nyugodt volt.

Anyám meg ideges.

A képen komoly vagyok.

Pedig nem tudtam: hatvanhat évvel később nézegetni fogom magam.

De szép is volt!

 

  1. 03. 31. péntek

(Kép: mozgalmak.hu oldal)

Ui: vajon ki vagyok én?

HARCBAN A VILÁGBÉKÉÉRT, ELŐRE!

A nemzetközi és a hazai burzsoázia elleni harc fokozódik! Ébernek kell lennünk, mert az ellenség nem nyugszik! Szocialista sporttal a békéért! Éljen a párt és a dolgozó nép megbonthatatlan…!

 

Nem is olyan rég’, még ezek a jelszavak voltak – csupa nagy betűvel – pingálva a táblákra, amiket a vonulók vittek a május elsejei felvonulásokon.

Ma már nincsenek.

Május elsejei felvonulások.

A „jelszavak” velünk maradtak.

Ugyanúgy butítanak, hülyítenek.

Van, amikor nem táblákról köszönnek be a hálószobánkba.

„Csak” a szokásos péntek reggeli közszó-mocsokból.

Magától a miniszterelnöktől.

Ne mondjátok: ne foglalkozzá’ már állandóan vele.

Már késő.

Hat.

Őrjítően hat.

Tegnap például az egyik pomázi önkormányzati képviselő a Facebook oldalán megköszönte.

A pomáziak segítségét.

Hogy csaknem egymillió forintot befizettek az önkormányzat szolidaritási számlájára, amibő támogatni lehet majd az időseket, akiknek a rezsire sem telik.

Mert olyan magas a gázszámlájuk.

Erre „valaki” azt válaszolta: „…és minél tovább támogatjátok a háborúpárti ellenzéket, s nem tértek mihamarabb észhez, annál többször kell majd ilyen és ehhez hasonló mondatokat szövegezned. Sok sikert hozzá!” És egy gifet is a kommentje alá biggyesztett, amiben egy kisgyerek akar verekedni.

Merthogy Pomázon nem a Fidesz nyert.

Hanem a civil összefogás.

Akik persze így „ellenzék” lettek.

Azaz ellenség – még egy „kisgyereknek” is.

Szomorú, nagyon szomorú.

Vitázni kellene, szembeszállni?

Megértené?

Elgondolkodna egy kicsit?

Másképpen nézne a világra?

Hisz ma sem hisz a szemének, a fülének, a korgó gyomrának, a fűtésszámlájának…

 

„Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság

és egy nappal az élet is. Alszik a tábor…”

 

  1. 03. 31. péntek

ÉLJEN A FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE!

(és a megbonthatatlan magyar-szovjet barátság)

 

Ma ünnepli.

A születésnapját.

A Fidesz.

Harmincöt évesek lettek.

Hosszabb kort éltek meg már, mint a Magyar Dolgozók Pártja.

Megöregedtek.

Már pocakot is eresztettek.

Mára már elhagyták az elveiket.

Viszont szeretik a hatalmat.

Azt nagyon.

A többi le van @arva.

A barcsi wécébe húzzák le.

Majd őket is…

  1. 03. 30. csütörtök

(Kép: Orbán Viktor oldaláról)

POLITIKA – CSAK POLITIKA?!

Miért politizálsz?

Miért nem hagyod az egészet a francba?

Nyugdíjas vagy, foglalkozz magaddal: rád fér.

Ott vannak az unokáid is.

Olvass, sétálj Thesszával, utazgass.

Hetven felett: mi közöd már a politikához.

Örülj, hogy élsz.

 

De hát én nem is politizálok!

 

Csak – a házirendünk szerint – olvasom és fizetem a rezsi-számláinkat.

Néha ránézek a bankszámlámra.

Megyek vásárolni az asszonnyal és elhűlve (még nem elhülyülve) nézem az összeget a fizetéskor.

Hallgatnám a Retro Rádióban Bródyt, Koncz Zsuzsát, de nem adják őket.

Betelefonálnék „Drága Bolgár úr”-nak a klubrádióba, de az megszűnt.

Szurkolnék a magyaroknak a meccseiken, erre transzparensek, sálak látszanak, amelyek elborzasztanak.

Mennék moziba Jeles András filmet nézni, de csak propaganda filmek mennek.

Lemegyek a HÉV megállóhoz, közben a plakáton: 97 %!

Hívom a háziorvosomat – többórás program lesz belőle, pedig csak időpontot szeretnék.

Beszélgetek a barátommal, ugyanerre panaszkodik.

Megy a beszélgetés a magyar sportadón: „MAGYAROK? MAGYAROK, SEHOL A VILÁG!”

Nézem az interneten a hírösszefoglaló főcímeket: a románok gyalázzák a magyarokat, Orbán békét akar, a MOK a haza ellensége, Gyurcsány-Soros-migráns.

Belenézek a Sztárban Sztárba, aztán beleolvasok az oldalon a kommentekbe: Oláh Ibolya részeg…

 

Még az unokáimnak nem kell hittanra járniuk.

 

Miért politizálsz?

Miért nem hagyod az egészet a francba?

Nyugdíjas vagy, foglalkozz magaddal: rád fér.

Ott vannak az unokáid is.

Olvass, sétálj Thesszával, utazgass.

Hetven felett: mi közöd már a politikához.

Örülj, hogy élsz.

 

Hát, tudjátok: én nem akarnék, de az betüremkedett az életembe…

 

  1. 03. 29. szerda