Vélemény kategória bejegyzései

MINTHA ANYÁM LENNE OTT A KABÁTBAN

Mintha anyám állna ott.

Nem, nem ő az: nem ilyen ridikülje volt.

Mégis, akár ő is lehetne.

Kendővel a fején.

Akkoriban még a szelek is mások voltak.

Sokkal erősebben fújtak.

De nem anyám az.

Bár már – akkoriban – arrafelé laktunk.

A Fehérvári úton.

A Rege cukrászda közelében.

Ott – néha-néha, amikor megjöttem a késő estig tartó kosárlabda edzésről – gesztenyepürét ettem.

Talán egy forint húsz fillér volt?

Kevesebb?

Vagy több?

Már nem emlékszem.

De isteni volt.

 

Mintha anyám állna ott.

A Móricz Zsigmond Körtér és a Villányi út találkozásánál.

De nem, nem lehetett ő.

Akkor már a Testnevelési Főiskolán dolgozott.

Bár, ha a 61-es villamos megállójába ment éppen?

Az pont oda vitte.

A TF-re.

Reggel hétre ment mindig.

Itt, a képen meg nincs olyan korán.

Alig vannak emberek az utcán.

Pedig az egy mindig zsúfolt, lármás tér volt.

Persze: munkában vannak.

Akkoriban mindenki dolgozott.

Hatályban volt közveszélyes munkakerülőkről szóló törvény.

Mindenkinek volt is, lett is munkája.

Munkanélküliség nem létezett.

Aztán hogy mit „termelt” az a munka, mennyit „ért”, már másodlagos volt.

Vagy harmadlagos.

A TERV volt a fontos.

A nagy terv.

Évente.

Kongresszusról-kongresszusra.

Középtávra.

Azt kellett teljesíteni.

„Mindig” teljesítették is.

Az átmenetben.

A szocializmusba.

Szóval: mindenkinek volt munkája.

Anyámnak is.

Akár mehetett éppen munkába.

De mégsem ő volt.

 

Emitt buszok várakoznak.

Amott egyetlen autó.

Mögötte egy rendőr?

Vagy katona?

A lámpák már nem égnek.

Hirdetőoszlopok a fák között.

Büszkén hirdetnek mindenfélét.

(Még nem Simicskának, nem a MAHIR CITYPOSTER Kft-nek.)

Talán a MÉH-nek?

Vagy a MALÉV-nak?!

A Röltex-nek?

És kinek szólnak azok a hirdetések?

Mire hívják föl a figyelmet?

Bár senki nem nézi őket.

Hideg van.

Hűvös, orkánerejű szél is.

Ekkor még nem ismertük Rajkint: „Tavasz, nyár, ősz, tél – bezzeg odaát!”

Nem, nem lehet anyám.

 

És, ha majd hatvan év múlva?

Valaki egy fekete-fehér képet lát?

Észreveszi rajta majd az anyját, apját?

Meglátja majd őket?

Meghallja majd szuszogásukat, hangjukat?

Átéli újra, csak egy pillanatra a hatvan éve előttit?

 

Hát persze…

 

  1. 03. 21. kedd

(Kép: ilyenisvoltbudapest)

A TRABANT

Trabant 601-es.

A KOCSI!

Akkoriban.

Nekünk is volt.

Ha jól emlékszem: negyvenötezer forintba került.

Amikor néhány év múlva eladtam, (több vevő is volt!) akkor is kaptam érte negyvenötezer forintot.

Igaz: akkoriban két (jól látod: kettő) százalék volt az infláció.

Persze a kínálat…

Szóval: a Trabant 601.

Botkormányos.

Húzni-nyomni-forgatni kellett.

Kicsi volt.

Zötykölődött.

Alig gyorsult.

Száz felett már nyöszörgött.

Az M 7-en, az érdi kaptatóra csak kettesben vánszorgott föl.

Amikor négyen ültünk benne.

Semmi „extra”.

De ment!

A barátom egészen Londonig!

Rá is csodálkoztak.

Ha bezártad és véletlenül benne hagytad akkor annyi.

Én is így jártam egyszer.

Jött a vállfa-trükk!

Kívülről egy késsel az ablakot letoltam egy kicsit.

Hogy beférjen a vállfa.

És akkor megindult a játék: a kilincs eltolásával.

A tizenötödik vállfa után sikerült.

Újra volt autóm!

Ami ment.

Nekem: száguldott.

A tetőn csomagtartó.

Arra raktuk a kiságyat, a kiskádat.

Mentünk nyaralni.

A három gyerekkel!

És elvitt!

Akkor a Fertő tóhoz.

A Trabant 601-es!

Egyszer ellopták.

Reggel ott hagytam a Lánchíd pestihídfőjénél.

Este mentem a „sluszluval”.

Dugtam a „semmibe”.

Egy év múlva telefon: „magától lopták el a Trabantot” – ismeretlen női hang.

„Összevesztem a fiúmmal, itt és itt megtalálhatja”.

Ott volt.

Biztonsági zárral védve.

A Trabantom!

Újra együtt!

Rég vóot…

 

  1. 03. 19. vasárnap

(Kép: József Sebestyén)

 

A BAYER

Természetesen (neki legyen mondva) a „szokásos” módján (előtte persze egyeztetett, akivel kellett) megint megnyilvánult: „…kiadom az elfogatóparancsot Biden és Zelenszkij ellen” – írta meg a blogjában, mert szerinte az egyik „pukizott”, a másik CIA ügynök (az olvasóra bízom a választást).

 

Stirlitz jut az eszembe:

A háború vége. A Reichstagban mindenki magába roskadt. Hitler kétségbeesetten bolyong az épületben, de rá se hederít senki. Belép Stirlitz dolgozószobájába. Stirlitz felugrik:

– Heil, Hitler!

Hitler fáradtan:

– Legalább te ne szórakozz velem, Makszimics!

  1. 03. 18. szombat

„CSAK” FEKETE-FEHÉR VOLT…

1964.

Éppen elkezdem a József Attila gimnáziumot.

Akkor még nem tudom: életem legszebb korszaka kezdődik.

A „Jóskában”!

A Feneketlen tó partján.

Ott, a templom mellett.

Kinyílt a világ!

Persze úgy, ahogy én akartam – látni.

Szépnek.

Egyszerűnek.

Vannak a jók.

Meg vannak a rosszak.

Persze, hogy én-mi a jó oldalon állunk.

Vannak barátok.

Meg van az ellenség.

 

Fekete-fehér.

 

A TV is.

Ott, Jászboldogházán.

1964-ben.

A falu egyik házában.

Ahol van TV készülék is.

Talán a szilveszteri kabaré megy.

A műsor.

Amit látni kell!

Meg a TV-t nézni.

Ami a horgolt terítővel borított asztalon van.

A TV-n is ott a horgolt „alátét”-terítő.

Az elengedhetetlen dísz-figura – gyertyával.

Az ablak előtt függöny.

Minden ragyog.

A tiszta szobában.

Már-már „polgári”.

Könyvek nincsenek.

Még.

Majd lesznek.

Fillérekért.

Jászboldogházán is.

1964-ben.

Mindenki eljött.

A gyerekek is.

Szépen felöltözve.

A férfiak zakóban.

Az asszonyok pulóverben.

Talán széket is hoztak magukkal.

A vendégségbe.

TV-t nézni.

Most a kabarét.

Máskor mást.

Ez (volt) akkoriban a természetes.

Mert nem volt – akkoriban – sok TV.

Hát – akkoriban – közösen nézték.

A meccseket.

A Gagarint.

Az Olimpiát.

A Táncdalfesztiválokat.

Mindegy mit.

1964-ben.

Ott, Jászboldogházán.

És máshol is.

Fekete fehérben…

  1. 03. 18. szombat

(Kép: MTI Fotó: Lajos György, Hadas János)

AZ INDEX

Nemrégen szétverték.

Ahogyan azt a NER-ben szokás.

Vásárlásnak álcázták.

Sima adás-vételnek.

Nem mondták: az interneten is kell egy népszerű oldal.

Csak einstandolták.

A szerkesztőség otthagyta őket.

De volt az a pénz…

Hát „megújultak”.

Neked legyen mondva.

Azóta: olvashatatlan lakáj-média lett.

Szófosó szócső.

Álcázva.

 

Itt van például az infláció.

„Februárban 25,4 százalékra mérséklődött az infláció a januári 25,7 százalékos csúcsot követően…” – írják.

„A várakozásaink beigazolódtak…” – így a miniszter, évvégére jö(het)n a „zOrbán” Viktor által megjósolt egyszámjegyű.

Bameg: nézem az eurostat 2023. februári inflációs adatbázisát.

Az európai átlag februárban csökkenő, 8,5%!

A magyar 25,7%!

Az utolsók vagyunk.

Messze a legutolsók a sorban.

Vágod, haver?!

Erről persze kussol.

Az index.

 

Itt a másik hír.

A Hunwaldról.

„Fellélegezhet Hunwald György” – így a cím.

Mert másfél évtized után a kúria megsemmisítette az összes elmarasztaló ítéletet.

Állítólag most már vége.

A Magyar Nemzet szerint.

Onnan idéz.

Nem a hiteles oldalról.

Mert „úgy értesült”.

Azér’ az index még továbbra is meghurcolja.

A Hunwaldot.

Akit korábban Hunvaldnak hívtak.

Akinek ráment az élete.

Mert ez így „szokás” a NER-ben.

Az index meg sorolja, amit már hatályon kívül helyezett a kúria.

Emlékeztetőül.

Érvnek.

A sajátjainak.

 

Hogy nem szakad rájuk az ég…

  1. 03. 18. szombat

BÁTRAK!

Szöllősi György nyilatkozott.

Tudjátok: ő a nemzeti sport jelenlegi főszerkesztője.

A nemzeti sport azonnal lehozta.

Mert ez az interjú nemzetstratégiai, mit nem írok: nemzeti-sportstratégiai kérdés.

Meg aztán: mégis csak ő a főnök!

Meg a zegyik legjobb barátja a…

Hát lehozták.

 

Hű de bátrak!

 

„Feleki László belebukott az 1954-es vb-döntő tudósításába”

Ez volt a headline!

Aki 1928-ban született.

Mint az apám is.

Aki a Magyar Televízió Sportosztályát létrehozta és 1989-ig vezette.

Őt nem rúgták ki.

Akkor már „nem olyan szelek” fújtak.

De akkor is.

Egyszer az Onyiscsenko – tudjátok, az a „szovjet” öttusázó – az olimpián megbuherálta a párbajtőrét.

Csalt.

Amikor kellett, a tőr találatot jelzett.

A riporter elmondta.

Benne volt a tévében.

Apámat hívták Pestről.

Az „illetékes elvtárs”.

„Azonnal küldd haza, a szovjetek nem csalnak!”

Apám válaszolt: „Akkor én is jövök”.

Akkoriban ő volt az Intervízió (a szocialista országok tévéinek a szövetsége) sportrészlegének a vezetője.

Ő volt a kapocs – vele tárgyaltak az Eurovíziótól (a gaz kapitalista tévék szövetsége).

Visszahívták.

„Jó, maradjon a riporter, de máskor…”.

Elképzelem.

A mai nemzeti sportot.

Meg az M4-et is.

Ahogy kiállnak.

Vállalják.

Ez így nem mehet tovább!

Irgalmatlanul sok pénz ömlik a sportba, de nem hasznosul megfelelően.

Elfolyik.

A pusztába.

Mondjuk a Szöllősi ilyet nyilatkozna.

Bátran.

De ő nem 1928-ban született.

Hát ilyet nem nyilatkozik.

Minden megy tovább ugyan úgy.

A pénz is.

Neki is.

 

Viszont, évek múlva, az akkori főszerkesztő, amikor nyilatkozik a sportrádiónak, nem kell majd mondania: Szöllősi belebukott…

 

  1. 03. 16. csütörtök

MEGINT AKTUÁLIS…

 

„Én csak egyet mondok, Pelikán elvtárs: a nemzetközi helyzet fokozódik!”

 

„Az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk!”

 

„Kiadtuk a jelszót: legyen narancs! És lett magyar narancs! Mi nem ígérgetünk a levegőbe.”

 

„Hát süketek maguk, Tisztelt Bíróság?”

 

„Pszt! Aztán egy mukkot se…” (Bacsó Péter utasítása)

 

  1. 03. 16. csütörtök

PADON

(1962.)

 

Ülnek.

Nem beszélnek.

A padon.

Az egyiken kalap

Egy kicsit a szemére döntve.

A másikon svájci sapka.

Éppen rágyújt.

Szipka a szájban.

Benne talán Munkás, vagy Kossuth.

Kifelé gyújtja a gyufát.

Úgy kell.

Úgy szokta.

Bot a lábai között.

Háttal ülnek az útnak.

A macskaköves útnak.

Kabátban.

A Nap csak enyhén melegít.

Néznek.

Nem beszélnek.

Két öreg.

A múlt században születhettek.

A padnál is idősebbek.

Mennyi mindent mesélhetnek.

Ha vannak gyerekeik, unokáik, talán déd…

A két háborúról.

’56-ról még nem.

1962-ben.

Hol születtek?

Honnan indulhattak?

Hova jutottak?

Magyarországról megint Magyarországra?

Lentről föl?

Aztán megint le?
Hazából ki?

Aztán gyalog vissza?

A történelem sodrában?

Az „ütött-kopott utcák nevét” dúdolva?

Mert itt születtek, ez a hazájuk?

Most csak ülnek.

A Millenniumi Földalattin utaztak vajon?

És az első csilingelő villamoson?

Gyerekekként, fogva anyjuk kezét?

És: jártak-e polgáriba?

Utána mi lett velük?

Most ülnek.

Nem beszélnek.

Egyikük akár Bandi bácsi is lehetne.

Vagy Fecó bácsi.

Nem ők azok.

És az életük?

Hasonló utat jártak végig?

Fényben és árnyékban?

Ha mögöttük a macskakövek mesélni tudnának!

Csak simán hallgatnak.

Most hatalmas gumikerék alatt „nyögnek”.

Korábban paták csattogtak rajtuk.

Ők csak ülnek.

Fejükben a filmjük.

Biztosan Oscar Díjas lenne.

Mennyien „írták” a történetüket?!

Ferenc József, Kun Béla, a trianoni döntést hozok, az Ellentengernagy, Rákosi, Nagy Imre, Kádár…

És persze munkások-parasztok.

És ők, maguk.

Most csak ülnek.

A cigi még nem gyulladt meg.

  1. 03. 15. szerda

(Kép: József Sebestyén)

KIVONATOSAN – CENZÚRÁZVA…

(2023. március 15. NER)

 

Nincs is.

Van.

Ne írj ilyeneket!

Attól még…

Akié a média, azé az ország – „A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot” (miniszterelnöki politikai igazgató).

Az alsótagozat negyedik osztályában nehogy má’ „áthallásos” előadással emlékezzenek március 15.-re! – „BETILTOM”! (a Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban az igazgatója).

„Szeretettel várjuk önöket az eseményen, előzetes sajtóregisztráció nem szükséges” – Orbán Viktor ünnepi szónoklata előtt sajtófőnöke).

Kordonok mindenütt!

A március 15-i hősöknek „feladata volt, hogy megvédjék a magyar nép jogait, ma pedig a mi feladatunk, hogy ezeket az értékeket megvédjük” (Telex) – viszont az ukránoknak béke kell…

„Én nem tudom, mi van velem, püspök úr, de az utóbbi időben semmi sem sikerül. Pedig tele vagyok jó szándékkal. Próbálom megérteni a vonalat, de mindig mellényúlok. És ráadásul a vízállás is egyre emelkedik.” (Pelikán a börtönben)

  • Antikám, kik lesznek ott: lengyel turisták, székelyföldi magyarok?
  • Nem, FŐNÖK! Kerítések, fekete ponyvák, beléptető-kapuk.
  • Rendben.

„Látjuk, hogy (Petőfi) odakanyarítja a tizenkét pont elé, hogy legyen béke” – mondta a szónok, meghamisítva Petőfit és egy jót integetett a (megdöbbent és néma) tömegének.

„Nekem is tetszik – buzgólkodik Virág elvtárs –, sok álmatlan éjszakánk fekszik benne. Kerültük a sablonokat.” (A Tanú)

„Sírni fognak maguk utánam” – mondja Virág elvtárs; „Erre azért nem mernék megesküdni” – motyogja Pelikán; „bárcsak már ott tartanánk, hogy megtudjam” – mormogom magamban…

  1. 03. 15. szerda

VILLANÁSOK

„Csütörtök volt. Esett az eső…” – kezdődött Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben regénye alapján készült fergeteges film Márkus Lászlóval, Krencsey Mariannéval, Rajz Jánossal, Garas Dezsővel, Szendrő Józseffel, majd folytatódott: „A rendőrség fenntartja a rendet!”, mire a vendégek között kitört a pánik és elszabadult a pokol.

Ma még nem fog.

Pedig megjelent a rendelet a gazdaságmozgósítási tervkészítésről és hozzá a minisztérium nyilatkozata is (ATV), benne: „Világháború fenyeget! A nyugati fegyverszállítások egy helyi háborút globális konfliktussá szélesítenek. Magyarország békét szeretne, de az országot minden körülmények között meg kell védeni.” És, mert egy minisztérium nem tud, röhögés nem hallatszott.

Viszont kitüntetés-özön hullott, no nem a „zégből”, s persze Parraghnak, Schmidt Máriának, Parragh Lászlónak is jutott, (Bayer most nem kapott), az indoklást elolvasni sem érdemes.

Polt Péter megint „magyarázta a bizonyítványt”, mint Karinthynál a rossz tanuló, „bénégyzetmínuszpluszmínusznégyzetgyökbémínusznégyácészerkétá”, szép lassan, hogy mindenki értse egyenletesen: „… azért nem hallgatták ki az előző polgármestert a keszthelyi sörgyár felújításának ügyében, mert nem lett volna releváns információja…”, persze fideszes volt a polgármester úr, de legalább nem vitte közpénzen a Fradi-meccsre Németországba a testületet. Nem a Polt, ő nem ment ki, talán számított az eredményre. Viszont elkészült „végre” az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport 196 oldalas(!) jelentése, ahogyan a HVG írta, abból: „úgy tűnhet, hogy persze bizonyos mértékű korrupció van, ahogy az ez elleni fellépés eszközei is adottak, de a helyzet nem drámai, és aki nem ismeri a számtalan korábbi eset és botrány nyomán a magyarországi viszonyokat, akár azt is hihetné, hogy a jelentés mondjuk Ausztriáról szól…”. Nesze neked, fogd meg jól! Hát csócsálgassuk csak, mást úgysem tehetünk(?).

Villanások.

Mai „termés”.

Bár esett ma az eső, nem volt csütörtök…

  1. 03. 14. kedd