Vélemény kategória bejegyzései

MÉG MINDIG A VÍRUS ELLENI HÁBORÚRÓL – VILÁGOS BESZÉDET!

„A járványügyi intézkedések egészen addig fennmaradnak, amíg a lakosság átoltottsága kellő mértékű nem lesz” – mondta a Facebookon közzétett videójában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A kellő mérték elmondása szerint „körülbelül ötven százalék, vagy e fölött” – idézi a 444.

Világos beszéd.

Világos beszéd?

Most akkor mennyi is az a mennyi? Mi dönti majd el, amikor dönteni kell, hogy 50, 51 vagy 60 százalék elérésekor lehet oldani a járványügyi intézkedéseken? Netán „más” szempontok is „beleszólnak” majd a döntésbe?

Hisz’ nem normális helyzetben élünk, ahogyan arról Vörös Imre egykori alkotmánybíró írt: „március óta hullámzó különféle veszélyhelyzetekben és járványkészültségekben hánykolódva lassan nem tudjuk, hogy mi is a normális helyzet”. Ez nem amolyan kukacoskodó, „todománykodó” álprobléma, hanem mindennapjainkat befolyásoló szituáció: kijárási korlátozások, intézményi bezárások, rendezvények tiltása, családi ünnepségeken a résztvevők számának korlátozása nehezíti életünket.

Nem csoda, hogy tudni szeretnénk: mikor, milyen feltételek bekövetkezése(?) esetén térünk vissza a normális kerékvágásba!

Mert a mindennapi tapasztalataink – enyhén szólva is – nem megnyugtatóak: gondoljunk csak a „Orbán-Bakondi” effektusra, az engedély nélkül, de soha nem látható illegálisan „betolakodókra”, az ellenük kihirdetett veszélyhelyzet (törvényellenes) hosszabbítgatásaira. De az oltáshoz szükséges(?) regisztrációt se feledjük…

Szóval: VILÁGOS BESZÉDET!

  1. 01. 10. vasárnap

(Kép: nyugat.hu)

NAPLÓSZERŰEN…

(21.)

Szikrázóan süt a nap! Kellemesen csípős az idő, a berekfürdői tó csillámlóan fodrozódik, a parti ösvény cuppanósan megsüllyed a talpam alatt a megszívott víztől: mégis minden olyan békés, nyugalmas, álomszerű, mintha most nem is itt, a földön élnék.

Séta ide, séta oda: gondolataim nem eresztenek, haragosan és zavarosan – nem úgy, mint a tó vize – kavarognak, nem hagynak békésen sétálni Kókusszal. Talán, ha minden fehér lenne, ha mindent hó borítana – súgom magamnak, mégis meghallhatta Kókusz, mert megáll, fölemeli a földet túró, szimatoló orrát, hátrafordul, de mindent rendben levőnek talál, bár neki sem tetszik a „gazdi” arca, hát vakkant kettőt: gyere már!

Mi a baj, van egyáltalán baj? – susogja a parti nádas provokálón a kérdést, de választ nem vár, hajladozik tovább a tó szélén, ahogy a rabok imbolyogtak órákat annak idején a rámpán. Mi baj lenne, hisz’ kuglóf, kalács is jut, nem fekszik hanyatt a házfal, bár nem hűl a szilvalekvár sem „a régi hűs verandán”.

Viszont a hírek! Azok a videók! Beleégnek az ember agyába, ott villóddzanak fájóan és kitörölhetetlenül, most Amerika a soros, most ott tombol a félrevezetett indulat, gyűlölet, ott bújik elő megint a szörny-szellem a hasadékból, az emberek fölé emelt szószékről, és már rohannak is, támadnak és üvöltenek, törnek-zúznak, aztán majd jön a csönd. Kik ők, miért mentek „puszta kézzel” a világ legerősebb hatalmának? Persze az első válasz könnyen adódik: ők a megtévesztettek, akik elhitték Trump hazugságait, hogy csalás történt; de a kis ördögöm nem alszik, tovább kérdez és válaszol: ilyen egyszerű lenne?; valami másnak is kellett lennie, hogy közel 75 millió ember rá szavazzon; ez a finkelsteini agyszülemény eredménye?; 2016-ban nem ugyanezt kiáltották, csak akkor a másik oldalról?!; de akkor nem foglalták el a Capitoliumot; és nálunk nem ugyanezt kiabáljuk már 2016 óta?; ha ez lesz nálunk is 2022-ben, vagy hozzánk Lukasenka „gyűrűzik majd be? – vitatkozom egyre idegesebben magammal, csak Kókusz szalad előre gondtalanul: az ő bizalma töretlen a „gazdi” iránt: akkor talán a bizalom segítene – de gondolatban odabiggyesztek a mondat mögé egy kérdőjelet is.

Mintha nem is tél lenne, pedig a fehér táj – persze akkor meg Kókusz nem örülne, bár biztosan nagyokat hemperegne benne.

Kaszál a vírus, irgalmatlanul csapkod, nem nézi, kit talál, egyre közelebb és mélyebbre hatol: tegnapelőtt temettük a mindig vidám, tevékeny, mindenkinek segítő rokont, aki éppen nyugdíjas napjait akarta unokái javára „áldozni”, legalább erre… De ez sem érdekelte a kaszást. Az egész világon arat, hogy-hogy nem tudjuk megállítani sehol, mitől indul be újra és újra? És miért gondolja a hatalom, hogy a hazudozás, a félretájékoztatás, a félinformáció jobb, mint az igazság, hisz minden kiderül – később. Most akkor 2021-ben végig velünk marad a vírus? Egész évben veszélyhelyzet lesz? Ahogyan az az illegális bevándorlók miatt is már öt éve van kihirdetve és meghosszabbítgatva? És ki látott egyet is? Kit érdekel a törvény szövege, betűje? Akkor: ugyanígy tovább? Persze: oltási tervünk már van, de sokszor az oltópontokon se tudják, hogy oltópontokká váltak, hogy kit kell beoltani, hogyan szerezhet róla tudomást, aki már oltakozhat? Miért nem von be az „illetékes elvtárs” mindenkit, aki segíteni tud: az önkormányzatokat, a civileket, ja, hogy „azok” nem magyarok, nem „elvtársak” a mai illetékes szemében? Ja, hogy már ez is ’22-ről szól, az emberek meg dögöljenek meg, az unokák sírjanak?

Kókusz hirtelen megáll, fölkapja megint a fejét, szimatol, kicsit fújtat, ugrásra merevedik piciny teste: ja, „csak egy macska”, már nem is érdekli tovább… hát én is baktatok tovább a napsütésben.

De legalább még nem vagyok bamba, a nyál még nem csorog le a számszélén kétoldalt: de ezek a gondolatok: mi lenne, ha esne az eső és köd borítana mindent? Hagyjuk. Annak idején, a rendszerváltáskor milyen büszkék voltunk: van demokráciánk, jogállamunk. Most meg olvasom: a lakosság fele szerint Magyarország nem tekinthető jogállamnak, a többség szerint a bíróságok nem függetlenek, az ügyészség elfogult, a közmédia politikai befolyás alatt áll, a lakosság egy része szerint a kormány az EU-ból való kilépést fontolgatja. Nagyot szívok a pipámból, talán rá is harapok a pipa ajkára: hogyan jutottunk idáig, lopakodva, rejtőzködve? Vagy „nemzethy magyarságunktól eltelve”? Nem mindegy: nem akadályoztuk meg, ahogy szoktuk, nem akadályoztuk meg, duma, az bezzeg volt. Ilyenek vagyunk, de talán most, talán holnap – és magamon is mosolyogva újra szippantok egy jót a HOLGER DANSKE dohányból.

Már visszafordultunk a Fürdő utcába, a mindig zajos, hangos utcácska most kihalt, kopasz, viszont szikrázóan süt a nap, kellemesen csípős az idő, a berekfürdői tó még mindig csillámlóan fodrozódik…

  1. 01. 07. csütörtök

M. TAMÁS MEGSZÓLALT: BRÜSSZEL…

  1. TAMÁS MEGSZÓLALT: BRÜSSZEL…
  2. Tamás politikus, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a Facebookon egy videóban megszólalt a koronavírus elleni Pfizer vakcináról, arról, hogy Brüsszel megint elb@@@ta, ezért vagyunk mi magyarok lemaradva, pedig hogyan is mondta a SAS: „Kis túlzással, de mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne. Büszkék lehetünk a tudós asszonyra, aki egy kisújszállási asszonyság egyébként, mint megtudtam.”

Már vártam. Hogy ezt mondja valaki a kinevezettek közül. Hát M. Tamás „elmontta”, amit el kellett mondania. És persze nemcsak a regisztrált százezreknek (az ígéret ellenére nem kapnak semmilyen többlet-információt semmiről), hanem az egész magyar népet tájékoztatta. (Sorost nem említette, őt majd később, nyilván az oltási tervnél húzza elő: „van másik”.)

Jó hírt is mondott az M. Tamás: folytatjuk az együttműködést Kínával és Oroszországgal, arról nem mondott semmit, amiről a Gulyás Gergely szólt, hogy az oroszok nem bírják szuflával, nincs kapacitásuk, mi azér’ tárgyalunk.

  1. Tamás!

Tudod mit mondott Áder János? Bizalom kell, érted: B I Z A L O M!

Hát ezt most megint nem erősítetted: nagy sz@rt adtál neki…

2021. 01. 05. kedd

„MERRE TOVÁBB…”

„Merre tovább …”

 

Beszélgetni kell Velük.

Nagyon sokat beszélgetni.

Hogy ŐK többet örülhessenek,

kikerüljék a köveket,

ne kövessék el azokat a hibákat,

amiken én, mi elbuktunk.

Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

 

Mostanában nem beszélgettünk: talán a koronavírus, a nem-igaz tél vagy más lehetett, nem tudom. Csak csöndesen és egyhangúan folydogált az életem, ő meg az ország másik csücskében élte az övét. De most megint megmozdult a karomon az okosóra, hívást jelzett, azonnal ugrottam a géphez és már meg is jelent a mosolygós arc és hozzá a hang

  • Mizújs, Papa, régen beszéltünk.
  • Megvagyunk, mi megvagyunk, hát ti?
  • Semmi különös: nem szeretem a digis oktatást, megszívjuk mindig, de ez van, mindjárt itt az érettségi, most írtuk töriből a próba-érettségit, remélem sikerült, úgy örülök! – hadarta el egy szuszra
  • Ez nagyszerű!
  • De most választanom kell, hova adjam be a jelentkezési lapomat és nem tudok dönteni – torzult el egy kicsit az arca, de lehet, csak az internet szakadozott egy kicsit.
  • És: hova lehet? – tettem föl a ráterelő kérdést
  • Hú: építészmérnök akarok lenni és lehetne ide is, az itteni egyetemre jelentkezni, de Pestre is, meg franciába, oda is néztem helyeket – fújta el gyorsan a lehetőségeket, szerinted, hova adjam be?
  • Attól függ, TE mit akarsz, mit tartasz fontosnak, kis-unokám?

Akkor csönd lett hirtelen, mintha kimerevedett volna a kép is, talán megint az a fránya internet-kapcsolat lehetett az oka, az ablakom előtt a karácsonyi díszek: a fenyőtobozok, még a nyelvét lógató fehér díszkutya is egy kicsit megmozdultak, mintha érdeklődve várnák a választ, de lehet, csak én képzelődtem.

  • Franciaországban nagyon jó lenne, de ott az albérleti díjak olyan drágák, nézegettem, koleszba meg helyet kapni annyira nehéz, itthon biztosan könnyebb lenne, itt lennének anyuék is, Pest se lenne rossz, de ott is minden ismeretlen lenne, nem tudom, annyi bizonytalanság van mostanában…
  • Értem én, ez most nagyon nehéz, ez most tényleg egy valódi döntési helyzet, ilyenkor érdemes egy kicsit magasabbról rápillantani a dolgokra, kicsit távolabbra-előre nézni, mert az is, mint a holnap mindjárt itt lesz.
  • Nagyon nehéz – és mintha elcsuklott volna egy pillanatra a hangja, talán a szeme sarkából is elindult egy csöpp lefelé és piciny csíkot húzott volna az arcára, a csönd megint bántóan hosszú lett.
  • Tudod, kis-unokám, nekem szerencsém volt: amikor nekem kellett döntenem, akkor még nem volt olyan lehetőség, hogy külföldre menjek tanulni, úgyhogy maradtam otthon, a biztonságban, ráadásul nekem ötéves volt az egyetem, szóval könnyebb volt: viszont azt kaptam, ami volt, és az akkor a legjobb volt! Szerencsém is volt, mert elindulni, kilépni valamiből mindig a legnehezebb.
  • De papa, nekem azért is nehéz, mert én nem olyan vagyok, mint apa, aki csak odaült a könyv elé és már értette is, nekem egész nap ott kell görnyednem, újra és újra hozzá kell fognom, már összefolynak a betűk a szemem előtt, de még mindig tovább kell olvasnom, de még mindig maradnak kérdéseim, olyan nehéz mindig…
  • Hát, megértem, mert sokkal többen vannak, akiknek küzdeniük kell, de a végén sokkal nagyobb lesz az örömük!
  • De papa, akkor is nehéz, meg az ismeretlen félelmetes is, mit válasszak?
  • A többiek, az osztálytársaid, választottak már?
  • Ki ezt, ki azt.
  • Te is fogsz, meglátod.
  • De mi lesz, ha nem jól választok? Az borzalmas lenne!

És megint csönd lett, az én torkom is összeszorult, mintha hirtelen onnan akartak volna fölbuzogni a mögöttem hagyott félévszázadban velem történtek, a sok elrontott választásom, a néhány sikeres, eredményes döntésem és következményeik, amik miatt az lettem, aki; az nem lettem, aki. És már a kis-unokám is ott tart: megkezdődött az ő „félévszázada”, neki biztosan sikerül…

2021.01.02. szombat

AZ IPARŰZÉSI ADÓ MEGFELEZÉSE UTÁN…

AZ IPARŰZÉSI ADÓ MEGFELEZÉSE UTÁN…

(ez most egy „kicsivel” komolyabb és hosszabb lesz, karácsony után nem szerencsés elolvasni)

 

A „parraghi” ötlet valóra vált.

Karácsonyra megszületett, újévre hatályba lép, szóval beérett de már előtte is rothaszt, mérgez, ahol csak tud. Nem kell ezen csodálkozni, Orbán ezt akarja: megint megosztani, megint cokit adni az alul levőknek, megint megbüntetni az „eltévelyedett” önkormányzatokat. Közben hamis és álszent dumával (a vírus ellen kell a forrás, mindenkinek hozzá kell járulni) hazudozik tovább.

„Most már nincs tovább … ez így nem mehet tovább … a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elvárja a kormánytól, hogy ne csak a fideszes városokat támogassa” – hallatszik mindenfelől, és a díszkivilágosításokat (ahol tudták és lehetett, de nem mindenütt lehetett) egy estére(?!) lekapcsolták.

Ez biztos jó lesz első lépésnek. Talán most tényleg ez csak az első lépés lesz: nem az egyetlen. Mert ez most már nem elég!

Bár a kutya sem kérdezett, akinek meg kellett volna végképp nem, mégis leírom, amit gondolok. Mert én (is) érintett vagyok: egy kisvárosban élek, ahol (még) van közvilágítás; az utcák burkolata (már) néhol repedezik, kátyús, van, amelyik esőben nem is járható; a szemetet (még) elviszik; a víz sem csordogál mindig a vízcsapból; az egészségügyi ellátás (még) működik, ahogyan az iskola és a szociális gondozás is megy, szóval: MÉG élhető kisváros.

De vajon meddig?

Hisz’ kisvárosunk elkövette azt a skandalumot, hogy nem az „örökkévaló” Fideszes polgármestert választotta polgármesternek, sőt: egyéni körzetben egy Fideszes jelölt sem kapott közbizalmat. Ez nem volt semmi! Szerintem ez azt mutatta, hogy a Fideszes vezetés baromira elrontott valamit, amiből elege lett a választóknak, qurv@ra elege. És elzavarta az egész bagázst, de hát nem mindenki akart elmenni: mi történt, történik? Mínuszos kasszát hagyott hátra a megyei pénzügyi bizottság élére repített volt Fideszes polgármester; a kormány elvette a gépjárműadó egy részét (nagyobbat, mint gondolnánk); most meg elveszi az iparűzési adó felét, hogy majd úgy és annak adja vissza, akinek jónak látja.

Na ebből (is) van elegem!

De mit lehet(ne) tenni?

Úgy gondolom, többféle választás is lehetséges

  1. a szokásos, teszem is meg nem is: közleményes, siránkozó, sopánkodó; ahogyan eddig is mentek a tiltakozások; továbbra is duzzogás meg irgum-burgum; egy kis sipákolás az ATV-ben, a Klubrádióban; egy-két cikk a Népszavában, a HVG-ben, a telexen; napirend előtt fölszólalások a parlamentben; valami jelkép-kitűző a gomblyukba meg ilyesmik;
  2. a látszatos: világítást lekapcsoló, tiltakozó aláírásokat gyűjtő; akár még az Alkotmánybíróság is beadványt lesz kénytelen elbírálni; legvégső esetben föl, egészen Strasbourgba;
  3. és a valóban beleálló.

Szerintem most érkeztünk el a lényeghez, oda, ahová eljutottak a fiatalok is az internetadó elleni tiltakozásukban; ahova majdnem (drukkolok és amennyire tudok részt is veszek akciójukban) elértek az SZFE diákjai, ahova reményeim szerint elérnek majd!

Szóval: hadd szóljon!

Persze kimondani, leírni egyszerű, de eredményesen, hatásosan megcsinálni nem egyszerű, mert

  • a reakció nem lehet ugyanolyan, mint az „akció”: az önkormányzat nem élhet „vissza” (ahogyan azt a kormány napról-napra teszi) hatalmával, lehetőségeivel, tehát nem sújthatja büntetéssel a neki nem tetszőket, nem háríthatja (csak) rájuk a következményeket;
  • aztán nem kompenzálhatja azzal sem a gondokat, hogy a terheket a lakosságra hárítja, hisz’ a források hiánya miatt a szolgáltatásokban az a lakosságnál fog lecsapódni;
  • nem adósodhat el, nem adhatja el a közvagyont, csak azért, hogy pénzhez jusson, mert az nem vezet sehová, sőt ellehetetleníti a jövőt!

Úgy tűnik: olyan jogkövető és erkölcsös (a köz számára elfogadhatóan előnyös) cselekvés lehetősége, ami megállásra készteti majd a kormányt, annak belátására, hogy döntése a lakosság, a közösség elleni tett, nem lehetséges, ahogyan az sem, hogy az önkormányzatok ellássák a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló, 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (1) bekezdésben foglaltak szerinti kötelező és általuk önkéntesen vállalt feladataikat, érvényesítsék hatáskörüket.

Tehát…

  1. 12. 28.hétfő

(Kép: Népszava apápai)

 

MÉG EGYSZER: „MEGÉRKEZETT A VAKCINA BELGIUMBÓL”…

MÉG EGYSZER: „MEGÉRKEZETT A VAKCINA BELGIUMBÓL” …

Már írtam róla, megérkezett a vakcina, „de” Belgiumból – és persze nem Orbán fogadta: sem a határon, sem a kórházban.

Vajon miért nem?

És akkor beleolvasok Timothy Snyder A szabadság felszámolása (fordította L’ Homme Ilona, 21. Század Kiadó 2019) című könyvébe, ami (többek között) a történelmi nézőpontokról szól, arról, hogyan lehet a történelmet a „szükségszerűség” és az „örökkévalóság” szemszögéből is nézni: az első szerint: „… a jövő csak a jelen kiterjesztése, ismerjük a fejlődés törvényeit, nincsenek alternatívák, és ezért nincs is semmi tennivalónk”, a tények sem érdekesek, akkor is majd eljön a sokkal szebb jövő. Az „örökkévalóság” viszont nem foglalkozik a jövővel, csak a jelen az érdekes, ami „körbe-körbe forog”, a nemzet egy ciklikus áldozat-történet középpontjában áll: ebben a kontextusban sem tehet semmit az egyén, mert az ellenség úgyis eljön, akármit teszünk, „… a kormány nem segítheti a társadalom egészét, csupán a fenyegetések ellen képest védelmet nyújtani.”

Láss csodát, éppen itt nyílik ki a könyv: „Hatalomra kerülve az örökkévalóság politikusai szükséghelyzeteket állítanak elő, és az így kiváltott érzelmeket manipulálják. Mivel képtelenek a megújulásra vagy nem is akarják azt, figyelemelterelő manőverként a polgárokból gyors váltakozásban hol eufóriát, hol felháborodást hívnak elő, és a jövőt belefojtják a jelenbe. A külpolitika terén az örökkévalóság politikusai vagy becsmérelve leszólják, vagy felszámolni igyekeznek más országok azon teljesítményeit, amelyek a saját polgáraik számára követendő mintának tűnhetnek. Az örökkévalóság politikusai a technológia lehetőségeivel élve politikai fikciókat terjesztenek otthon és külföldön, letagadják a valóságot, és az életet cirkusszá és indulatokká redukálják.” (18. old.)

Kell-e bizonyítanom: Orbán az „örökkévalóság” „felkent” politikusa: úgy gondolkodik, úgy mérlegel, úgy hazudik, úgy cselekszik?! Szükséghelyzetet vizionál, idestova már öt éve, hisz még mindig kihirdetve és állandóan megújítva hatályban az „ideiglenesen Magyarországon állomásozó” („seholnemláthatótalálható”) illegális bevándorlók miatti veszélyhelyzet; a koronavírus ellen is háború zajlik rendőrökkel, fegyveres katonákkal; aztán itt van Soros is meg Brüsszel, a belső ellenségekről nem is beszélve. Nem győzzük számontartani a gaz, becstelen nemzetünkre rontókat, akik ellen rendre győzelmet arat a vezér (eufória), de mindig „jőnek” újak, még veszélyesebbek, szinte legyőzhetetlenek, mert Európa is, a Néppárt is ellenünk (fölháborodás), de a kormány (Szijjártó, Pintér, Kasler, Cecília asszony, az Operatív Törzs) helyén van és megmenti a hazát, közben meg nem futja (mindenre nem juthat) a szegények, az elesettek, a rokkantak, az öregek, betegek segítése.

De akkor is: a koronavírus elleni háborúban a védőoltás megérkezése fölér egy D nappal, egy normandiai partraszállással!

Orbán mégse ünnepelte meg.

Vajon miért nem…

  1. 12. 27. vasárnap

(Kép: wikimédia)

AZ IPARŰZÉSI ADÓ MEGFELEZÉSE UTÁN…

AZ IPARŰZÉSI ADÓ MEGFELEZÉSE UTÁN…

Tegnap Orbán Viktor megint szenvtelen arccal kinyilatkoztatott: a járványra hivatkozva megfellebbezhetetlenül „gazdaságvédelmi” intézkedéseket jelentett be, többek között a kkv-k és az egyéni vállalkozások iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkentik (ördögi, akarom írni „parraghi” javaslat alapján), az önkormányzatok kieső bevételeire a 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást(?) kapnak, a nagyobbak helyzetét egyenként(?) áttekintik, aztán meglátják.

Ez már – a karácsony, a szeretet ünnepe előtt – nyílt háború, kíméletlen, elvakult bosszú a „lázadók” ellen, a nemzet(h)y-keresztény(?) magyar kormány sajátjait, magyarjait bünteti, korbácsolja.

Az interneten megkeresem Ferenc pápa híres, 2014. december 22-én elmondott beszédét: „deformata reformare, reformata conformare, conformata confirmare és confirmata transformare [annak, ami alakjában eltorzult, visszaállítani az alakját; azt, ami visszanyerte alakját, a céljának megfelelővé alakítani; azt, amit céljának megfelelővé alakítottunk, megerősíteni; a megerősítettet pedig átalakítani]” – mondta akkor, amikor a „római kúria reformjáról” beszélt, arról, hogy a kúria feleljen meg, „a mai kornak, az idők jeleinek és mindannak a jónak, amit az ember elért, hogy jobban szolgáljuk azon férfiak és nők igényeit, akiket segítenünk kell…”. Ehhez kell az egyházi reform, de nem (a ráncok eltüntetésére) plasztikai műtét, mert nem a ráncoktól kell félni, „hanem a bűn szégyenfoltjaitól”!

„Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.” (János 10:1 21) Ez van, ezt kéne szeretnünk? Hogy a kormány jár ki-be az akolba, de messze elkerüli az ajtót?!

Megérettek már a cserére, de ahogyan azt Ferenc mondta: „Nem elégedhetünk meg azzal, hogy kicseréljük a személyzetet, hanem el kell érni, hogy … lelkiekben, emberileg és szakmailag megújuljanak.”

De vajon milyenek ők, a „magyar-keresztény-nemzeti” vezetőink, „elöljáróink”? Vajon nem ugyanolyanok, mint a kúria bíborosai? Vajon nem ugyanolyan „betegséggel” küszködők, csak nem beszélnek róla, mert nincs egy igazi pápájuk? Soroljuk csak, vajon ugyanúgy:

  1. Nem érzik magukat nélkülözhetetlennek, halhatatlannak, felmentettnek?
  2. Nem buzog bennük a túlzott szorgosság?
  3. Mentálisan vajon „megkövültek”, mára nem veszett ki belőlük minden emberi érzékenység?
  4. Funkcionalizmusuk miatt nem váltak ember-ellenessé?
  5. Nem vesztették-e el a „szeretetközösségüket” és ezért folyton csak lármáznak?
  6. Nem szenvednek „spirituális Alzheimer-kór”-ban, amikor már csak szenvedélyeiktől, szeszélyeiktől függenek?
  7. Hát az „önteltség” betegségével hogyan állnak, hisz „csak az a jó”, amit ők akarnak.
  8. Nem élnek-e folyamatosan kettős, képmutató életet: vizet prédikálnak és bort isznak?
  9. Nem panaszkodnak-e folyamatosan, hogy a világ, Brüsszel, Soros, meg ki tudja ki-mindenki a szegény magyart támadja?
  10. Nem a FŐNÖK istenítését gyakorolják folyamatosan?
  11. Nem közömbösek-e minden más iránt, ami nem hoz (nekik), csak visz (valamit az elesetteknek)?
  12. Nem mogorvák, barátságtalanok mindenkivel, aki nem tartozik a nyájukhoz?
  13. Nem szenvednek-e a „felhalmozás”, a harácsolás, a „semmi nem elég” betegségében?
  14. Nem zárkóztak-e be saját világukba, ahol az összetartozás követelménye még a gondolkodás követelményét is megelőzi?
  15. Nem magamutogatók-e?

Ferenc pápa hozzáfogott.

Nem is olyan lassan nekünk is kéne…

  1. 12. 20. vasárnap

NAPLÓSZERŰEN…

(20.)

Megint búsuló idő van, már elmúlt tizenegy és még mindig olyan az idő, mintha hajnali hat lenne: ez a tél már csak ilyen, pedig, ha a hó ropogna a talpam alatt! De nem ropog, csak csúszik a vizes terasz, sár ragad a cipőmre a fűben, a fekete rigónk sem trillázik a kertben. Már egy hét sincs karácsonyig, de hol van az a „régi” karácsonyi hangulat? Mikor volt utoljára fehér karácsony, olyan meghitt, izgalmas, gyermek-kacagásos, gyertya-gyújtogatást várós? Viszont a kivágott fenyőnk helyén a föld már zöldell, az elvetett magok vékony szálai kibújtak és elindultak, de nagyon várják a hótakarót a hideg ellen. A kerti tavunkat is föltöltöttem vízzel, aranyhalaink már lehúzódtak a „mélybe”, mozdulatlanságba merevedtek, csak a keringető forrás dallamos csobogása hallik…

Az asztalomon megint kinyílik a könyv: „Szivemet a puskatus zúzta,/ Szememet ezer rémség nyúzta,/ Néma dzsin ült büszke torkomon/ S agyamat a Téboly ütötte” – írta Ady, pedig nincs is háború, csak a miniszterelnök vízionálja a vírus (Soros, Brüsszel, álbaloldal) ellen és rögvest megveszi az izraeli Vaskupola radarrendszert 125 millió dollárért (35 milliárd forintért), miközben „Húsz éve nem haltak meg annyian egy hónap alatt az országban, mint novemberben”, ami 52%-os(!) növekedés az előző évhez képest. A koronavírus nemcsak butít, öl is, de sajnos nemcsak közvetlenül, hanem áttételesen is, ahogyan azt a számok mutatják. „Ember az embertelenségben,/ Magyar az űzött magyarságban,/ Újból-élő és makacs halott.” – olvasom tovább a költőt, de most magyar – nemcsak a vírus, hanem – a magyar ellen is háborúzik: akkoriban aki nem értett egyet a háborúval és hangot adott nemtetszésének az minősült hazaárulónak, ma mindenki, aki nem ért egyet a magyar kormány (Orbán) háborús retorikájával, intézkedéseivel. Nagyot fordult a világ, vagy csak visszazökkent a kerékvágásba?

Itt van mindjárt a karácsony: milyen lesz?

„… Krisztus születése … a szeretet, az ige … megkaptuk az alapvető, a földi léten túlmutató célunkat … magyarság esetében … ősi kultúra …nemzeti érték … hálás …” – koppannak a szavak Káslertől, miközben a kormány valódi tettei (a táppénz, a teszt mizéria, az elmaradt bérek) naponta korbácsolják a pedagógusokat: micsoda hazugság, képmutatás a Krisztusi parancsokat emlegetőtől!

A homály kinn sem oszlik.

„Az apa férfi, az anya nő, erről beszélni sem érdemes” – így a miniszterelnök, de beszél róla, beíratja az alaptörvénybe az „evidenciát” és közben megkülönböztet, kirekeszt, megaláz embereket. „Idén kis karácsony lesz … egy este lehet, hogy belefér”, már ami a vírus elleni harcot illeti, de a síelést továbbra is kéri mellőzni: vajon hol él ez az ember?

A kerti tavunkat viszont már föltöltöttem vízzel, aranyhalaink lehúzódtak a „mélybe”, mozdulatlanságba merevedtek, csak a keringető forrás dallamos csobogása hallik…

  1. 12. 18. péntek

LEVÉLFÉLE NYUNYÓKÁNAK

LEVÉLFÉLE NYUNYÓKÁNAK

 

„Hová tűnt Damon Hill?”

És maga, Cecília asszony?

De a kérdés valójában nem ez, hanem: miért nem válaszol erre a kérdésre még a ZOPERATÍV TÖRZS se?

Nem találgatok, mert úgy járok, mint Palik László az 1997-es Magyar Nagydíjon.

De mégis: hová tűnt?

Mert a levele megjött, a borítékon a Feladó: Dr. Müller Cecília, NEMZETI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT, Magyar Államkincstár, vakcinainfo.gov.hu és a díj hitelezve.

Akkor minden rendben, él, dolgozik, hisz írni is tud.

De az ördög nem alszik: ha a levelet még előbb írta? Ha nem is maga írta, csak aláírták a nevét (dátum nincs a levélen)?

Á, az nem lehet, kizárt: a NER-ben ilyen elképzelhetetlen.

„Tisztelt Honfitársaként” figyelmesen olvasom a levelét, főleg azt keresem, vajon miért írt nekem, az egyszerű nyugdíjas „Honfitársának”: tájékoztat; konzultál; az adataimra kíváncsi; csak úgy, mert aktívnak kell látszani; propagandából?

Nem találgatok, mert úgy járok, mint Palik László az 1997-es Magyar Nagydíjon.

Mert a leveléből, Cecília asszony nem derül ki: mire föl ez a nagy pénzszórás, levelezgetés, a Posta leterhelése karácsony idején.

De ha már ilyen szépen „összejöttünk”, engedjen már meg néhány idevetett mondatot, ha még el is olvasná, vagy elolvastatná a propagandistáival meg a ZOPERATÍV TÖRZZSEL, netán – amire persze nem számítok – használná is.

Szóval olvasom a hírekben, hogy „Európa-szerte december 27-én indulnak a koronavírus elleni oltások” jelentette be Ursula von der Leyen asszony, akire önök annyira haragszanak, de szerencsére még tagjai vagyunk az Uniónak, hát megkérdezem: nálunk is akkor kezdődnek majd az oltások?

Ha nem, miért nem?

Ha igen, akkor milyen terv szerint, milyen sorrendben, hol történik majd az oltás?

A levelében erről hallgat, hogy miről, azt nem írja. Annyit ír: ikszeljem be a négyzetet és akkor kapcsolatban maradok Magyarország kormányával. És ha nem ikszelek, akkor én már „Bástya elvtárs” vagyok, aki nem számít?

Egyébként a kollégája, tudja, a futsalos adriai matróz, aki szülei, rokonai kölcsönéből áll a saját lábán, naponta önti rám a friss üzeneteit, hogy az orosz vakcina már itt van, meg ki is utaztak Vlagyivosztokba vagy Moszkvába néhányan ránézni a folyamatokra, meg a dokumentációt is fordítja már Schmidt Mariska, de lehet, hogy nem is ő, de ez mindegy is, szóval akkor a Petya vagy a Pintér Sanya fog szakmailag tájékoztatni, ha ikszelek?

De nem találgatok, mert úgy járok, mint Palik László az 1997-es Magyar Nagydíjon.

Meg aztán a számok is, Cecília asszony: azok úgy ugrálnak össze meg vissza, matematikus és virológus legyen a talpán, aki ebből meg tudja állapítani, hogy hány az óra, Vekker úr?

Szóval: nem találgatok, mert úgy járok, mint Palik László az 1997-es Magyar Nagydíjon.

De ugye jól van? Mert a műsorát mindig nézzük a kis-unokákkal, nagyon élvezik, akkorákat nevetnek…

Tisztelettel:

Radnai György

  1. 12. 17. csütörtök

NÉHÁNY NAPRA KIMARADTAM: A SZEMLÉLŐDÉS ZAVARTALAN…

Mindig van valami: most éppen a függöny-karika nem stimmel, azt kell megigazítani, hogy a függöny kecsesen hulljon alá; aztán jöhet a kilincs, azzal sem stimmel valami, hogy feszegetés és erőlködés nélkül ki lehessen nyitni; a szárító rudak egyike is kiakadt a sínből, így a teregetés nehézkes és szinte lehetetlen; szóval mindig van valami. De ez a jó: nemcsak szemlélődni jöttem 71 éve a világra, megváltoztatni is azt (legalább kicsiben)!

Tényleg: változtattam valamit is?

Mert tényleg változott a világ, nagyon is változott, ez nem kérdés. De egy dolog biztosan nem: ha csak szemlélődsz és nem cselekszel, akkor minden marad a régiben.

 

A koronavírust elszenvedett betegek általában átmenetileg elvesztik a szaglásukat és az ízlelésüket.

Vajon a NER is egy vírus? Hiszen a NER-ben is az emberek többnyire és átmenetileg(?) elvesztik, no nem a szaglásukat és az ízlelésüket, hanem a látásukat, hallásukat, nem hisznek sem a szemüknek, sem a fülüknek.

Itt van például az a miniszterelnöki mondás, hogy „A vírus nem én vagyok”, miközben folyamatosan azt ígéri, hogy megment minden embert, mert együtt sikerülni fog. Közben közpénz-százmilliárdokat osztogat a járvánnyal össze nem függő mondvacsinált célokra, kilencedszer is megváltoztatja a „gránitszilárdságút”, megtudhatjuk, hogy most már ő a legfőbb parancsnok is, meg az apa férfi, az anya meg nő, meg vásárol Izraelből Kupola-fegyvert, sakk-olimpiát is rendezünk hamarosan – az emberek meg ugyanúgy reagálnak, mint eddig is, az meg annyit is ér. Viszont D. Tamás, aki már nem fiatalkorú másodszor is megköveti(?) a Néppárt frakcióvezetőjét, de hát „tuggyuk”: D. Tamás bocsánat kérése annyit is ér…

Szóval szemlélődünk.

Bezzeg N. Katalin nemcsak szemlélődik: olyan videót rittyent a Facebookra, hogy láss csodát, (ma 15 órakor) 319 ezer ember nézi meg, viszont a többség vigyorog és dühöng rajta, de Katóka szerint félreértették őt és tovább folytatja álom, akarom írni ámokfutását.

Bezzeg V. Judit volt labdarúgó szerint a SZ. Jóska ügy le van zárva, már abban nincs semmi érdekesség, nem kell azzal foglalkozni tovább. Érdekes: a Vatikánban is több Bíboros hasonlóan vélekedett a nyilvánosságra került papi pedofíliáról, a papok közti homoszexualitással összekapcsolódó álszentségről és hazudozásról Ferenc pápa minden intelme ellenére. Közben a Fidesz egyik reklám-fotóján V. Judit és N. Katalin mosolyogva fogja közre Sz. Jóskát, aki viszont szakállasan vigyorog a teleobjektív lencsébe: az mindent elbír.

Mi meg szemlélődünk tovább, a karaván meg halad…

  1. 12. 16. szerda