Tegnap este (is) a VB-meccset néztem, közben járt az agyam: a fűtés lecsavarva, a hűtőszekrény-ajtó sincs nyitva, a lámpák leoltva (Varga Judit alapján), ablakok becsukva, akváriumom régóta nincsen, vízcsapok elzárva, számlák befizetve, a vízdíj-számlám – az éves elszámolás alapján – hetvenhétezer forint visszatérítést tartalmaz (lejárt a számla, de a visszatérítés még nem érkezett meg, majd késedelmi kamatért jelentkeznem kell a Vízműveknél), akkor nézzük tovább a meccset.

Sima. Csak a portugálok vannak a pályán. A riporter csak a Ronaldót alázza. Persze: a magyar szurkoló utálja őt. Ő meg tüzeli, hergeli a magyart. Vége. Lefekszem. Olvasok egy kicsit, a háttérben a tv-ből jön a nosztalgia zene, elalszom…

Reggel az asszony kérdi: „mikor jöttél lefeküdni? Megszűnt az ársapka!” A reggeli szokásos műveletek, majd lehuppanok a notebook elé, kinyitom az oldalakat: „A Kormány 494/2022. (XII. 6.) korm. rendelete az uniós szankciók életbelépése okán az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezésekről” – olvasom a Közlönyben, rögtön lefordítom az orwelli szöveget: nincs tovább ársapka a 95-ösön, aláírás Orbán Viktor sk. Szóval már itthon van. Nélküle nem merték. Mi lesz, amikor Katarba megy a VB-re? Biztosan megy? Hisz’ a szerbek kiestek. Biztosan megy: onnan is tudja a vészhelyzetet irányítani.

Nézem tovább az oldalakat: „A kormány elismerést érdemel csupán azért is, hogy eredeti vállalását meghaladó időtávban ki tudott állni mellette, elmentek a falig” – írja a Dániel, a Deákéktól, „Egy átlag család több százezer forintot takarított meg az intézkedésnek köszönhetően. Ki tudja meddig bírtuk volna, ha áprilisban más jutott volna a kormányrúdhoz…” – folytatja. A marhája. Sehol nem kapni üzemanyagot. Ahol meg időszakosan van, ott kilométeres sorok, már rendőrt kellett hívni a tereléséért. Ő meg megtakarításról hadovál. A rendelet meg a szankciókról. Mint kiváltó okról.

Tovább hazudnak. Rendületlenül.

Olvasom a „lestrapált” Hernádit. Össze-vissza beszél. Zavartan. Persze: nehéz, ha tudja, de nem mondhatja. Mert meg akar felelni a gazdának. Hisz’ egy „hajszálon” függ ő is. Ahogy a többi is. „Függnek”. Sokért. Annyiért – most – megéri. Nekik. Mi le vagyunk xar@a. Hívom a rokonokat, ismerősöket: Angliában, Svájcban, Németországban: náluk van, lehet kapni is, most éppen csökkennek az árak. Mondom nekik az itteni helyzetet, szörnyülködnek. Nem értik. Ők sem értik.

„Csak erdősítésre Tiborcz István és apja együtt már több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el” – olvasom a következő hírt. Szegény fiú. Persze, hogy kéne továbbra is. „A magyarok mindössze 31 százaléka érzi magát anyagilag biztonságban, és 39 százaléka rendelkezik legalább egy hónapra elegendő megtakarítással – derült ki egy ezer fős, reprezentatív, internetes kutatásból”. A válaszadóknak csak a 18(!)%-a rendelkezik hat hónapra elég tartalékkal.  Deák szerint ebből többszázezer volt az ársapka „eredménye”. „Hülye haver”, ezeknek az embereknek kocsijuk sincs!

Tovább hazudnak. Rendületlenül.

Nézem a térképet. A benzinkút-infón: a közelünkben mindenütt piros a jel, NINCS. A „gyerek” mégis beül az autóba, neki az munkaeszköz, megy keresni mégis. Egy óra múlva jön: 95-öst kapott, nem is álltak ott sokan, persze most tizenegy óra van. Szerencséje volt. Magyarországon megint „szerencse” kell. Hogy kapjál. De legalább a Ronaldo nem volt kezdő…

Tovább hazudnak. Rendületlenül.

Gulyás szerint Orbán Viktor hazautazott. Albániából. Nem maradt ott. Részt vett a döntésben. Rajta tartja a kezét az ütőerünkön. Nem veszi le onnan. Ő az ország orvosa. Belőle nincs hiány. Ott van minden kilométer-kőnél. Az ő páncélozott járműve megy. Tele tankkal. A mentők kérik a lakosságot: engedjék őket előre a kutaknál. Orbáné nem ott tankol.

Tovább hazudnak. Rendületlenül.

Pittyeg a gépem, üzenet jött: „a francia kormány 100 EUR segélyt ad 10 millió szerény jövedelműnek 2023-ra benzinhozzájárulás címen ….”. Persze. A Macron. Ja: nem így írják, ott nem így írják, nem az elnök adja. Csak nálunk adja a zOrbán. Ja: ilyet nem ad. Ilyet se. A tanárokat is lexa@ja. A Pintér is. AZ államtitkára meg közben azt hazudja: nem akarnak a tanárok tárgyalni, politizálnak. Közben a kormány menekül a probléma elől.

Tovább hazudnak. Rendületlenül.

Persze ő még sohasem hazudott. A Matolcsy sem. A Gulyás, a Varga, a Szijjártó sem. Soha. Csak egy órája, egy napja. Az Ecofinról is. Hogy nem volt napirenden. Hogy nem is vétózott a Varga Misi. AZ az áldott jó gyerek Karcagról. Legföljebb „nem bontotta ki az igazság minden oldalát”. De a féligazság is hazugság!

Tovább hazudnak. Rendületlenül.

Tegnap este (is) a VB-meccset néztem, közben járt az agyam: a fűtés lecsavarva, a hűtőszekrény-ajtó sincs nyitva, a lámpák leoltva (Varga Judit alapján), ablakok becsukva, akváriumom régóta nincsen, vízcsapok elzárva, számlák befizetve, a vízdíj-számlám – az éves elszámolás alapján – hetvenhétezer forint visszatérítést tartalmaz (lejárt a számla, de a visszatérítés még nem érkezett meg, majd késedelmi kamatért jelentkeznem kell a Vízműveknél)…

Érik, minden érik, ma még hangtalanul…

2022. 12. 07. szerda kétszáz-nyolcvanötödik nap

(Kép: 444)

#NER #Orbán #szankció #benzinhiány

Az „Átkosban” „lett” egyszer a Penészlek.

Emlékeztek?

A kihaló falu.

Ez az, ami akkoriban, a „szocilizmusban” elképzelhetetlen volt: hogy egy faluban csak” öregek” éljenek; a Posta is megszűnjön(!); a busz-megállót is leszereljék; mert a busz se jár arra, orvosnak-ápolónak se híre, se hamva ne legyen; iskola aztán végképp minek, egy gyereknélküli faluba.

Beültünk a kis Trabantunkba a feleségemmel és lementünk körülnézni. Debrecenben, az Arany Bikában aludtunk, olaj-kályha ontotta a meleget, amíg bírta az olaj, de jót aludtunk a – Nyolcadik utas a halál – mozi után. Aztán vasárnap át Penészlekre, séta a faluban, aztán vissza Debrecenbe és haza. A 24 literes tank persze kiürült (a hét literes(!) fogyasztás ellenére), megálltunk hát egy kútnál, pechünkre akkorra derült ki, hétfőtől fölemelik az üzemanyag árát néhány forinttal(!), úgyhogy bizony több-százméteres sor állt a kútnál, egy óra múlva vidáman indultunk vissza Budapestre.

Aztán eltűntek a sorok a benzinkutak körül.

Most visszatértek a sorok.

„Penészlek-ország” lettünk.

Se Posta, se tanár, se elég orvos és ápoló.

Se „szocilizmus”.

És mégis.

Tényleg „Penészlek-ország” lettünk…

2022. 12. 05. hétfő kétszáz-nyolcvanharmadik nap

(Kép: 444)

#NER #tanárokért #szankció

Nézem a képét.

A hivatalos oldalról.

Semmi különös: egy „szabályos arc”.

Élénk, kamerába néző tekintet, tiszta szemek; füle mögé fésült, vállra hulló haj; már a szeme alatt és az orra mellett a szájáig húzódó kis „szarkaláb”; a fülben egyszerű fülbevalók – vajon ki lehet ő? Egy pénztáros a Plázából? Tanítónő? Óvónő? Szervezetet vezető igazgató? Talán verseket is szavaló színésznő? Gyereke jövőjéért aggódó anya? Csak egy élni, boldogulni akaró magyar nő?

Ha nem tudnád, ki ő, még, bárki lehetne …

De tudod.

Miközben írok, a háttérben megy a TV: éppen a Gettómilliomos. Láttad te is? Egy „senkiről” szól, aki mégsem az, de az India, ez meg Magyarország, itt nincs (már-megint-még) se gettó, se „legyen ön is milliomos”, itt tanulni kell, tanárok kellenek, nem húsz millió rúpia, „így volt megírva…”

Nézem a képet.

Egy tankerületi igazgatóról. Akinek a jogszabály szerint feladatai vannak. Érvényesíti és érvényesítteti – szakmai iránymutatást nyújtva – a köznevelési intézményekben a hatékony gazdálkodást, értékeli a szükséges feltételek meglétét, biztosítja a gazdálkodási kereteket. És még sok egyéb feladatot is ellát. Ezért kapja a fizetését. Hogy eszközeivel segítse a normális oktatást.

Élve jogaival(?) kirúg hat megbecsült és a diákok által szeretett-kedvelt tanárt. A diákok érdekében. Szerinte ez a diákok érdeke. Lehet, hogy a gimnázium is működésképtelenné válik. A tanár-hiány miatt.

Persze nem állt ki a tantestület, a diákok elé indoklással. Azt nem vállalta. Ha van gyereke, biztosan nyugodtan néz a szemébe. Ahogyan a kamerába is.

Mi, diákok, tanárok, szülők meg vergődjünk a hálóban – hogyan is írta Pilinszky: Halak a hálóban című versében:

„Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.”

De Rábel Krisztina élénken a kamerába néz, tekintete tiszta, fülében egyszerű fülbevaló – nem, ő nem pénztáros a plázából…

2022. 12. 04. vasárnap

#NER #tanárokért

SMINKSZOBA

Ezek szerint sminkelni (is) kell.

Hisz’ sminkszobát is kapott.

A mindig mosolygós „fülbevalós”-t.

Kell rá a púder.

A pirosító – mit nem írok: a „narancsosító”.

De mégsem elég rá.

A smink már nem takar eleget.

„Azok” a foltok átütnek.

Már a „profi” pakoláson is.

 

Már Magyarország is sminkben!

Már „smink” borítja.

Aki – a határon túlról – ránéz, azt sem tudja mi van alatta.

Smink nélkül már rá sem ismernének.

Vajon mit, kiket takar a smink?

„… erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat…”?

Smink takarja.

Vajon mi van alatta?

Többséget-e, kisebbséget-e; vagy csak a kormányt, az uralkodó pártot-hatalmat?

Mi lehet a „profi” pakolás alatt?!

 

Ki van a smink alatt: egy köztársasági elnök-asszony fülbevalóval, egy „én még sohasem hazudtam” focimániás miniszterelnök, egy minősíthetetlen házmester, milliárdos strómamák, újgazdag @eggnyalók, hivatalnok lakájok, milliós jutalmakkal tankerületi igazgatók??

Ott van-e a „bakterház s a bakter előtte”, s az a kő is, amire „az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap…”, hát a diákok, tanárok?

Nem, ők nincsenek ott, nekik nincs is sminkszobájuk…

2022. 12. 03. szombat kétszáz-nyolcvanegyedik nap

#NER #Orbán

Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket. Qur@ára át. Semmi újdonság. De mégis: az ember már csak ilyen, reménykedik. Aztán megint kapja az újabb pofont. Újból és újból. Hülyére veszik. A hatalomból. Nekik ezt is lehet. Mert arra gondolnak, egyenként úgyis levadásznak. Mert azokat levadásszák, akik „HÜLYE VAGY”-ot kiáltanak.  A tiltakozókat, a polgári engedetlenkedőket. A sztrájkolókat. Ja: azt már nem is lehet. Ha mégis, akkor kirúgnak. Bennünket. Mert csak együtt (vagyunk) lennénk erősek. Külön-külön és egyenként – gyengék vagyunk. Ezért mindig nyugodtan bedobnak egy-egy csontot elénk. A ketrecünkbe. Műcsontot. Rágjuk csak. Mint a gittet. Emlékszel: igen, a „kis-nemecsekre”, meg a többiekre?! Bár akkoriban Áts Feriék tisztességesek voltak. „Ezek” nem azok. Tisztességtelenek. Lopnak, átvernek, csalják a feleségüket-férjüket: mégis „kereszténynek” hazudják magukat – nekünk. Persze a püspökeik sem különbek.

Szóval megint átba@nak bennünket. Azt mondják: nyugdíjreform lesz. Majd 2025-ben. Emlékszel a kiflicsücsök-evőre? Az akkor még a péktől lopó Fideszes képviselőre? A Selmeczi Gabira?  Ó lett akkoriban a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott, aki 2010. december 16-án csütörtökön azt mondta: „másfél éven belül lesz egyéni számla”! Miután elloptak háromezer milliárdot. Te tudod mi lett a pénzzel? Te sem? Én sem. A Polt Petya sem? Az ÁSZ sem? Zakson. Egyéni nyugdíj-számlád viszont nincs. Pedig megígérte. A kifli-csücskös. Persze akkor sem beszélték meg veled, hogy ellopják, mit mondok: hogy megreformálják a nyugdíjrendszert. Nem is szóltak, csak utána. Akkor már hiába mentél az utcára, a Hősök terére. Most másképpen tették: elküldték a reform-tervet Brüsszelbe. Nem is szóltak neked. Nekem se. Se a szakértőknek. Minek. Nem arra van ez a terv, hogy megcsinálják. Csak elküldésre. Emlékszel az alaptörvényre? Ami egy vonaton, egy nevezetes „ölben” lett lepötyögve. Közöd volt hozzá? Semmi. Onnan is jött. Oda is megy. Majd. Ahhoz már lesz közöd…

Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket.

Lesz neked, nekem elrettentő haderőnk. Ezt mondta Berlinben a Szentkirályi Alexandra kaszinó-tulajdonos férje. Aki mára már – saját jogon – honvédelmi miniszterré avanzsált. Mert ez kell ahhoz, hogy a magyar embereket megvédhessék. Ellenség a láthatáron? Nem tudsz róla? Majd lesz, nyugi. Lesz két pillér is. Mert Kelet felől jön a háború, Délről meg a „zillegális migránsok”. Persze kell a „közös erő” is, a NATO, de a főcsapás az „elrettentő haderő” lesz. Ment az elefánt meg a kisegér a hídon, a kisegér odaszólt az elefánthoz: „hallod ahogyan dübörgünk?!” És nem is kerékpárral mentek. De a kisegér jól bepálinkázott. Magyar pálinkából. Te is katona leszel. Én is. hetvenhárom évesen. Meg se kell gyógyulnunk, legföljebb leszerelünk…

Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket.

Azt mondja az egyik: már hétszázezren is! Rögtön jön a röhögés. Erre megjelenik a másik: már egymilliónál is többen! Még nagyobb röhögés. De a röhögés nem rettenti el őket. Te is kitölthetted. Ahányszor csak akartad. Még most is. Újból és újból. Egyet nem tehetsz: ellenvéleményt nem nyilváníthatsz! Az nincs benne a pakliban. Hát csak röhögsz. Kínodban. Sírni csak a győztesnek szabad! Vagy, ha fázol. Nem tudsz mást, csak parizert adni a gyereknek. Mert már az iskolában sem kap kaját. Ott is fázik. Legföljebb kiküldik a fagyba tornázni. Akkor sem melegszik föl. „Az a hülye gyerek”…

Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket.

Azt mondják: jön a pénz, már majdnem itt van, 2022-ben vagy 2023-ban biztosan itt lesz. Te meg fogod és elolvasod a hivatalos határozatot: „A Bizottság megállapította, hogy bár Magyarország tett lépéseket, ennek ellenére továbbra is fennáll a kockázat az uniós költségvetés tekintetében…”. Szóval coki. Nyalhatjuk. A szánk szélét. Hátha maradt még ott valami. Neked, nekem, nekünk. Mert nekik maradt! Nekik, a közpénzből meggazdagodottaknak. Ne irigykedj! Jut is, marad is. Nekik. Minden jogszerű. Minden törvényes. Polt szerint. De most már van egy új HIVATAL. Ahol. Ugyan már. Erről is szólt az a határozat. Ne olvass annyit…

Megint. Ahogyan már tizenkét éve. Átba@nak bennünket.

És még a tanárokról nem is írtam. Se a békéről. A Bolt-taxisról sem…

Hogyan is írta Pilinszky János a Summa című versében:

„Tíz ujjam van. Hajam. Fejem.

Egyhelyben állok.

De csurom vér és forog a korong,

és nincs világ, és nincs megállás.”

 

Tényleg megint…

2022. 12. 02. péntek kétszáz-nyolcvanadik nap

#NER #Orbán #veszélyhelyzet

Kihirdették.

Megint.

Most meg is hosszabbították.

Kétszáztíz napra.

Minden jogszerűen történt.

Hisz’ még háború van.

Így közelebb kerülünk a békéhez.

Érted?

Akkor fideszes vagy.

Nem érted?

Akkor büdös-sorosista libsi.

Hogy nem lehet ezt érteni?!

Mert azonnal kell intézkedni.

Hogy béke legyen.

Miket írok?!

Nem azér’.

A látszatér’.

Meg, hogy nagyobbat szóljon.

Meg könnyebb legyen.

Eltussolni, közbeszédül közbeszerzéseket-nyerni, a szlengben lopni.

Meg, ha kell, oda lehessen csapni.

Egy jó nagyot.

Bár arra úgyse lesz szükség.

Értitek, ugye?!

A lehetőség.

A fenyegetettség.

Annyi elég.

 

Kihirdették.

Megint.

Azér’ ugyanúgy röpdösnek.

Mint eddig is.

Mennek majd Katarba is.

Veszélyhelyzetben.

Ami jár, az jár.

Annak, aki.

Neked is.

A vizes fa tüzelőnek.

Meg konzultációs kérdőizé.

Neked is föltűnt már, hogy évről-évre ilyentájt mindig?

Aztán annyi?!

Ki nem @arja le.

Van rá pénz.

Arra „fussa”!

Meg a női futsal Eb megrendezésére.

Háborús vészhelyzetben.

Meg a férfi U17-es Európa-bajnokságnak is.

Meg az Európa-liga döntőjének.

Meg a 2023-as atlétikai világbajnokságnak.

Ba@meg.

 

Ez most egy kissé hosszúra sikerült.

Mint a veszélyhelyzet is.

De választhatsz: ezt például nem olvasod el.

A veszélyhelyzetet se olvasod.

Azt „élvezned” kell.

Legföljebb nem élvezed.

Kihirdették.

Megint.

Most meg is hosszabbították.

Kétszáztíz napra.

Minden jogszerűen történt.

Hisz’ még háború van.

Így közelebb kerülünk a békéhez.

Érted?

Akkor fideszes vagy.

Nem érted?

Akkor büdös-sorosista libsi.

Hogy nem lehet ezt érteni?!

Mert azonnal kell intézkedni.

Hogy béke legyen.

Miket írok?!

Nem azér’.

A látszatér’.

Meg, hogy nagyobbat szóljon.

Meg könnyebb legyen.

Eltussolni, közbeszédül közbeszerzéseket-nyerni, a szlengben lopni.

Meg, ha kell, oda lehessen csapni.

Egy jó nagyot.

Bár arra úgyse lesz szükség.

Értitek, ugye?!

A lehetőség.

A fenyegetettség.

Annyi elég.

 

Kihirdették.

Megint.

Azér’ ugyanúgy röpdösnek.

Mint eddig is.

Mennek majd Katarba is.

Veszélyhelyzetben.

Ami jár, az jár.

Annak, aki.

Neked is.

A vizes fa tüzelőnek.

Meg konzultációs kérdőizé.

Neked is föltűnt már, hogy évről-évre ilyentájt mindig?

Aztán annyi?!

Ki nem @arja le.

Van rá pénz.

Arra „fussa”!

Meg a női futsal Eb megrendezésére.

Háborús vészhelyzetben.

Meg a férfi U17-es Európa-bajnokságnak is.

Meg az Európa-liga döntőjének.

Meg a 2023-as atlétikai világbajnokságnak.

Ba@meg.

 

Ez most egy kissé hosszúra sikerült.

Mint a veszélyhelyzet is.

De választhatsz: ezt például nem olvasod el.

A veszélyhelyzetet se olvasod.

Azt „élvezned” kell.

Legföljebb nem élvezed.

Zakson.

Annyi minden van az életben, amit szintén nem.

Észre sem veszed.

Egyel több vagy kevesebb, mindegy.

Tegyél még egy vizes fát a kályhába.

Legalább a füsttől nem látod, az „erdőt”.

 

Megírtam.

Ezt is.

Az élet megy tovább.

Hogyan is énekelte Toldi Mária Majláth Júlia dalában:

 

„Rövid az élet, futnak az évek,

nem tudjuk melyik, mit ígér.

Melyik hoz könnyet, melyik lesz könnyebb,

hogy jó, vagy rossz, ha véget ér.

 

Rövid az élet, de amíg élek,

gyűjtöm a szépet veled én.

Megbecsült percek, évekké lesznek,

emberhez méltó sors az enyém.”

 

Úgy legyen!

Ámen.

2022. 11. 29. kedd kétszáz-hetvenhetedik nap

#NER #Orbán #veszélyhelyzet

.

Annyi minden van az életben, amit szintén nem.

Észre sem veszed.

Egyel több vagy kevesebb, mindegy.

Tegyél még egy vizes fát a kályhába.

Legalább a füsttől nem látod, az „erdőt”.

 

Megírtam.

Ezt is.

Az élet megy tovább.

Hogyan is énekelte Toldi Mária Majláth Júlia dalában:

 

„Rövid az élet, futnak az évek,

nem tudjuk melyik, mit ígér.

Melyik hoz könnyet, melyik lesz könnyebb,

hogy jó, vagy rossz, ha véget ér.

 

Rövid az élet, de amíg élek,

gyűjtöm a szépet veled én.

Megbecsült percek, évekké lesznek,

emberhez méltó sors az enyém.”

 

Úgy legyen!

Ámen.

2022. 11. 29. kedd kétszáz-hetvenhetedik nap

#NER #Orbán #veszélyhelyzet

Menczer Tamás

hazament, fáradtan fölakasztotta a kabátját a fogasra, levette a cipőjét a lábáról, lábujjait megmozgatva bebújt papucsába, táskáját a kezében fogva bement a szobába és puszit csókolt a feleségének a feje-búbjára. „Mi volt ma benn?” – kérdezte az asszony, de meg sem várva a választ már mondta is: „Láttad a Gyurcsányt? Tizenkét pontban indokolta, hogy a VIKTOR náci, ezt nem hagyhatod! A vacsora előtt választ írsz a gyucsányi förmedvényre!”, és már húzta is ki a széket az asztal alól, amin az Appée MacBook Pro 2021 14,2” Liquid Retina XDR ezüst Apple Pro (8C/14C)/16GB/512GB (mkgr3mg/a) feküdt. Tamás szó nélkül lehuppant a székre, kikötötte a narancs-sárga nyakkendőjét és a heverőre dobta, kigombolta a legfelső gombot az ingén, fölcsapta a nyolcszázkilencven-ezres MacBook fedelét, ami azonnal halkan életre kelt, bepötyögte a központ által meghatározott jelszót a gyurcsanysorosfa@ok-menczer-t, bepötyögte a Facebook-ot, megkereste a Gyurcsány oldalát és olvasni kezdett. „Milyen szellemes a Feri” – gondolta mosolyogva, de az asszony rögvest rámordult, „ne vigyorogj, írj!” és Tamásunk arcáról a mosoly kínos vigyorrá szelídülte és azonnal hozzáfogott. „Az a baj, hogy a Fletó tényeket és hihetőket írt, nekem erre nem szabad reagálnom” – gondolta, „tehát én azt fogom írni, hogy VIKTOR mire gondol”, és már írta is. „Legyen benne, hogy eredmények, hogy összefogás, Jóisten” – súgta neki az asszony és biztatóan a vállára rakta a kezét…

Két óra múlva hívta az Antit, aki azonnal kiadta az írottakat lektorálásra, de ő akkorra már megette a vacsoráját is és békésen horkolt az ágyában, tudta, Antiék mindent intéznek, még az oldalára is fölteszik majd a kész művet.

Lehet, hogy így történt, lehet, hogy nem, hisz Tamás mehetett volna a Karmelita kolostorba is levenni a cipőjét…

2022. 11. 27. vasárnap kétszáz-hetvenötödik nap

#NER #Orbán #Menczer

(Kép: mandiner)

Ez most nem lesz egy vidám bejegyzés.

Tőlem biztosan megszoktátok már.

Nem lesz szó benne se a Holokausztról, se zsidókról, fociról se.

Csak a regnáló hatalomról.

 

Öregszel. Én is. Egyre többen és többen. Már majdnem kétmillióan vagyunk – hatvan felett – Magyarországon. Mert a világ már csak ilyen. Már túléljük a csecsemőkori betegségeket, a vírusok meg-megújuló támadásait, a háborúkat és a békéket is. Én, te, mi lettünk, vagyunk a túlélők! Túléljük(?) még ezt az időszakot is. Meglátod! De, a tér egyre szűkül, egyre kisebb. A sétáink egyre rövidebbek – az emlékeink viszont egyre hosszabbak lesznek. Hogyan is írta Juhász Gyula:

 

„Az öregség. Fáradt tekintetében
Kihúny a vak mohóság, kapzsiság
S szelíden pislog az emlék világa.
A keze nem szorul konok ökölbe,
De símogató békélten pihen meg
Az ifjúság fején és vállain.”

 

A kiszolgáltatottság botját már nem eresztjük. Remegő kezünkkel görcsösen szorítjuk. Még, amit tehetünk, tudunk – tesszük. De már védelemre szorulunk. És a kultúránk, a hagyományaink szerint meg is kapjuk: szeretetben, törődésben, együttérzésben. Pedig ma mindenkinek nehéz. Nagyon nehéz. És mégis: eddig ebben nem történt változás.

 

De most, ez a kormány ezen is változtatott: kezdte a nyugdíjrendszer állami garanciájának alkotmányos megszüntetésével, folytatta a szociális törvény módosításával és most a egészségügyi rendszer tervezett átalakításával ráteszi a pontot az i-re. Az államnak már nem vagyunk – a többiekkel – „egyenlő” állampolgárai. „Annyit érsz csak, amennyid van…” – mondta egykoron a mára megint miniszter fácánölő. Neked nem emelik milliósra sem a fizetésedet, sem a nyugdíjadat, szociális segélyedet. Te nem vagy hittant oktató, hát neked-nekem-neki coki! Mert a szankciók, mert az ár-sapkák, mert Soros, mert a fa@om tudja miért. Csak. Mert NEKI inkább stadion kell a háza sarkába, Olimpiát akar megnyitni, űrhajót akar a világűrbe lőni, hogy a Holdról is lássák.

És mi mégis élünk!

 

„A haja őszén megcsillan mosolygón
A verőfény, mint a havas mezőkön,
Melyek fölött a kéklő végtelen van.”

Tudjátok: ez nem költségvetési kérdés! Még csak nem is a rezsié. Ez nem arról szól, hogy nem jut már erre meg arra pénz. Nem. Ez nem igaz. Ez hazugság. Az ő hazugsága. „Akarhatná” „csinálhatná” másképpen is. Megtehetné. Futna rá, jutna rá. De nem akarja. Mert már elszállt vele a világ…

 

Legalább a legkisebb unokám már majdnem a csúcsra ért! Falmászásban…

 

Ez most nem volt egy vidám bejegyzés.

Tőlem biztosan megszoktátok már.

Nem volt szó benne se a Holokausztról, se zsidókról, fociról se.

Csak a regnáló hatalomról.

2022. 11. 25. péntek kétszáz-hetvenharmadik nap

#NER #Orbán

Csopak híres és idős tölgyfáját.

 

Vajon ki tette?

És miért?

Érdemes ezeket a kérdéseket föltenni?

Ma, Magyarországon?

A NER országában?

Már kitűztek nyomravezetői jutalmat is.

Már az ismeretlen tettest föl is jelentették.

Biztosan: már nyomoznak is.

A tettest talán majd megtalálják.

Vagy nem.

Nem érdekes.

Nem ez az érdekes…

 

Csopak híres és idős tölgyfáját körbe-fűrészelték.

 

Huszonhárom fokot mért az egyik képviselő a magyar Országgyűlés üléstermében.

És?

Hogy csak tizennyolc fok lehetne?

Belehelték!

Mit csináljunk, ha a bölcsisek lehelete nem képes fűteni.

Az iskolásoké sem.

A hajléktalanokról, betegekről nem is beszélve.

Belehelték.

Senkit nem jelentettek föl.

Nem is fognak.

Legalább a Poltot nem hozzák nehéz helyzetbe.

Majd létrehoznak egy új HIVATAL-t.

A HŐÉRTÉKELÉSI ÉS HŐTÚLLÉPÉST MEGELŐZŐ HIVATALT.

És kinevezik majd az élére … mindegy.

 

Csopak híres és idős tölgyfáját körbe-fűrészelték.

 

Ez „csak” foci.

Aki ebben politikát lát, az vessen magára.

Az egész világ vessen magára.

„MI” akkor is kiutazunk Katarba, meccset nézni.

VIP helyre.

Veszélyhelyzetben.

Mert kell egy kis kikapcsolódás.

 

Csopak híres és idős tölgyfáját körbe-fűrészelték.

 

Hogy a fűrész nem vágta le a kezét…

 

2022. 11. 24. csütörtök kétszáz-hetvenkettedik nap

(Kép: propeller)

#NER #Orbán