Megint vége.

Megint jön a következő.

Megint kérlelhetetlenül.

Pedig: lenne mit.

 

Hát akkor kérjünk – „MAGYAR”, többségi, kétharmados módra:

 

• bárcsak ott lehetnék „ingyért” az újévi Mága-koncerten: ott biztos meleg lesz
• bárcsak én is (megcsókolhatnám) megszorongathatnám a (legkisebb) magyar (fiú) Messi kezét, mert amihez nyúl, az arannyá válik (és ott ragad)
• bárcsak a „zén” kisgyerekem is azt suttogná nekem: „anyu, kapcsold le a lámpát a konyhában, mert takarékoskodnunk kell az energiával” és a fűtést nem kellene lejjebb tekernem
• bárcsak jó és keresztény magyarok élnének csak a hazában, nem „olyanok”
• bárcsak a Gulyás Gergely döntene a nyugdíj-emelésről is, nemcsak a Miniszterelnökségen dolgozók béréről
• bárcsak megtalálnám végre a „hetedik krajcárt”, hogy odaadjam a szomszédasszonynak: náluk nagyobb a baj (ja: ez kakukktojás itt)
• bárcsak megkapná a Cini művésznő a Kossuth-díjat és kifizetné a Pintér úr a ház-kölcsönét, hű de jó élet lenne azután
• bárcsak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében lehetne édeshármasozni az apácákkal, legalább megtudnám: mi az az „édeshármasozás”
• bárcsak megszívlelné az a fránya „unijó” a mi drága miniszterelnökünk önzetlen tanácsait a békéről, a jogállamiságról, a nemzetállamiságról és fölhagyna végre a kupeckedésével
• bárcsak megint megnyitnák a Puskás Arénát és a nővérek oda is kapnának ingyenesen belépőt, hű, de meg lennének elégedve
• bárcsak minden nemzeti érdek lenne, ami jó a drága „Magyar-messinek”, vagy fordítva
• bárcsak még hosszú évekig értékelhetné az évet a drága „Magyar-messi”, s emiatt ne kelljen nekije mindenféle polgári gittegylet zártkörű ülésére járnia
• bárcsak ne csak a Nézőpont mérné azt, hogy sokkal jobban élünk, mint azelőtt
• bárcsak jövőre is olyan jókat lehetne konzultálgatni a pedagógusokkal, az orvosokkal, a rendvédelmisekkel, mint idén is – a (semmiről) megoldásról
• bárcsak tudnák a gyerekek, mi az, hogy „réteges öltözködés”, nem lenne annyi beteg kisgyerek
• bárcsak lezárnák a schengeni határainkat is, hogy ne menjen el, aki el akar – a románoknak megint milyen mázlijuk van
• bárcsak ne az adományozókból lenne rászoruló, hanem rászorulóból lenne több adományozó – vigyázz: ez is kakukk-tojás
• bárcsak rendeznénk Olimpiát, labdarúgó VB-t, nemcsak olyan vizeset, hogy a drága „Magyar-messi” még jobban érezze, mennyire szeretjük.

 

Megint vége.

Megint jön a következő.

Megint kérlelhetetlenül.

Pedig: lenne mit…

 

2022. 12. 21. szerda kétszáz-kilencvenkilencedik nap

#NER #Orbán

Már unalmas.

És kontraproduktív is.

Mi a fenének reagálni rá.

Hogy ezt is mondja, meg azt is.

Hisz „csak” egy politikus.

Se nem edző, se nem szakértő.

Egy SPEKTÁKULUM.

Ő a spektákulum – ő.

Mindig és mindenkinek.

Róla és vele.

Most én is.

Látod?!

Olvasod?!

Minek.

Ugyan csak egy perc (lenne), de minek – az is sok.

Hisz’ színek vagyunk csak mi is.

Amikor írunk is, amikor olvasunk is.

Inkább árnyalatok.

Sötét, fekete foltok.

A tollunkból kicsöppenő pacák.

Aztán elkenődünk.

Szétfolyunk.

Elmosódunk.

Végtelenül…

 

Megint interjút adott. A házi-tollnokának. Arra vigyáz: állványnak kell lennie a másiknak. Csak egy golyóstollnak, nem krónikásnak. Szóval megszólalt neki. A „sohasemhazudós”. Megint értelmezte a világot. Ami körülötte forog. Ami „úgy” is forog, ahogy akarja. Ő legalább is úgy gondolja. „Tegnap” azt mondta, „A foci nem politika”. Ma azt: „… Lionel Messi a legnagyobb… Az utolsókból lesznek az elsők. Ennél tisztább keresztény történet aligha létezik… A nyugati világnak először kellett megtanulnia más szabályok szerint viselkedni. Most nem vendéglátók voltak, hanem vendégek, mégis kísérletet tettek arra, hogy rákényszerítsék a szokásaikat a vendéglátókra… ezt a pénzt bármi másra is elkölthették volna, örüljünk, hogy a futballra költötték… van egy sötét ló… Horvátország nem sötét ló… Amit láttam, az arra mutat, hogy helytállhattunk volna… most ki kell jutni a következő Eb-re, és aztán jöhet a vb… 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball… A magyar csapat úgy játszik, ahogy a magyarok gondolkodnak az életről… A futball globális játék, de nemzeti alapon játsszák… Szerencsére akkor nem hallgattunk azokra, akik a sportot hátra akarták sorolni… Mert akkor már mindent rendeztünk, amit rendezni lehet és érdemes – az olimpián kívül.”

Akkor mégis az?!

És a tanárok? És az orvosok? A diákok és a betegek? Az öregek? Velük mi van, velük mi lesz? Mi is menjünk focizni? Mert a pályákat most fűtik? Alulról? Viszont az isibe nehogy hőmérőt vigyél be! A parlamentbe se! Megette a fene az egészet…

 

Már unalmas.

És kontraproduktív is.

Mi a fenének reagálni rá.

Hogy ezt is mondja, meg azt is.

Hisz „csak” egy politikus.

Se nem edző, se nem szakértő.

Egy SPEKTÁKULUM.

Ő a spektákulum – ő.

Mindig és mindenkinek.

Róla és vele.

Most én is.

Látod?!

Olvasod?!

Minek.

Ugyan csak egy perc (lenne), de minek – az is sok.

Hisz’ színek vagyunk csak mi is.

Amikor írunk is, amikor olvasunk is.

Inkább árnyalatok.

Sötét, fekete foltok.

A tollunkból kicsöppenő pacák.

Aztán elkenődünk.

Szétfolyunk.

Elmosódunk.

Végtelenül…

 

2022. 12. 20. kedd kétszáz-kilencvennyolcadik nap

(Kép: nemzetisport)

#NER #Orbán #foci

mondta az „eligazításon”, bár hozzátette: „„keveset foglalkozott eddig az oktatással”, de az anyósa, a felesége, az egyik menye és mindhárom násza pedagógus, ráadásul mind a hat unokája iskolába jár…” (444 alapján).

Ő legalább őszinte ember (volt valamikor). Most „csak” cinikus erősfitogtató. Mint a (mostanában) templomba-Katarba járó gazdája. Aki ugyanúgy járja a pávatáncát, ahogyan a Néppárt-os „bulija” előtt is, ugye emlékeztek: „ez már nem az a NÉPPÁRT”, de nem lépünk ki, megreformáljuk?! Most ugyanezt a táncot „ropja”, de most már a tét az Unióból való kilépésünk, ugye te is észrevetted?! Közben a haverja, a Tölgyessy Péter meg az Partizán(?!)-ban „osztja az észt”, azt harsogja a mikrofonba: nála nem hordott nagyobb koponyát a föld, a magyar ellenzék a (hasáig) cipőjéig sem ér föl?! Persze a „Szili Katalin”-féle szélkakasoktól-tyúkoktól másra nem is lehet számítani…

És Neked, Neked milyen ismereteid vannak „ezekről…”, Te sem értesz hozzá?! Vagy Te még vezetni sem tudsz?!

Akkor nézegess Csodaszarvast! Hol, hol: hát a „zújjáépült” Postapalota oldalában. Azt csodáld! Ha erő kell, ha eligazításra van szükséged, hát fordulj a múlthoz, a „MAGYAR” múlthoz – krumpli, cukor helyett is. Persze attól nem fogsz majd jóllakni, nem fogsz megvilágosodni, de legalább egy jó kis mesében elmerülsz: „Hol volt, hol nem volt, messze keleten volt, volt egy híres, hatalmas fejedelem. Tudom, hallottátok hírét, nevét: Nimród volt a neve. Ennek előtte sok ezer esztendővel élt ez a Nimród, de híre fennmaradt. Mert Nimród volt az apja Hunornak és Magyarnak, annak a két dali szép vitéznek, akinek maradványai a hunok és magyarok…”

Na látod. Na hallod?!

Erről momentán nincs ismeretem, hogy ezt most miért volt fontos százmillióért megépíteni. És pont oda.

De veszett már több is „Katarban”. Meg a mocsárban. Sajnos veszni is fog még.

Pedig TŐLED (is) függ, meddig és mennyi…

2022. 12. 17. szombat kétszáz-kilencvenötödik nap

(Kép: mandiner)

#NER #Orbán

 

• Ugye ez a „Beszéljük meg” műsor?
• Szép napot kívánok, igen ez, ön van vonalban!
• „Drága Magyar úr”, csak azt kérdezném magától, hogy mitől fog megváltozni?!
• Mi változzon, kedves uram?
• Maga kétségkívül tudja, mert hallgatom a műsorát, pedig nem értek én az internetes kütyühöz, de a gyerek segített, szóval „Drága Magyar úr”, hát a helyzet!
• Milyen helyzetre gondol, talán, ha konkrétabb lenne…
• Biztosan ismeri a verset, azt a „nemcsak a puskacsőben”-est, amiben egy többoldalas mondatot írt, amiben mindannyian benne vagyunk, tudja, az a nagy költőnk írta, na, mondja már, itt van a nyelvem végén, de öreg vagyok én már és lassú…
• Illyés Gyulára gondol?
• Hát persze, köszönöm, „Drága Magyar úr”, persze, hogy rá, ő írta abban a nagyszerű versében, hogy még „a száj elé kapott ujj „pszt”-jében” is ott van, a „halló”-ban is, „mindenekben”, az „óvodákban”, „az apai tanácsban, az anyamosolyában”, mindenben: mitől fog ez megváltozni?
• Azért ma ez nem így van már, azok az idők elmúltak, maga sem gondolhatja komolyan, hogy…
• „Drága Magyar úr”, ugyan, hagyja már, magunk között vagyunk, itt az interneten, itt csak beszélhetünk-írhatunk nyíltan, amit csak akarunk!
• Azt nem mondtam, de…
• „Drága Magyar úr”, hagyjon akkor engem beszélni, most olvastam, hogy a Hernádi gyerekei is beszálltak a bizniszbe, szálloda-tulajdonosok lettek, hogy a FŐNÖK úgy használja a közpénzt, mintha a sajátja lenne, meccsre jár a hadigéppel, még a gyerekét is cipeli magával, veszélyhelyzetben, abban az uniós parlamentből bilincsben viszik el az alelnökasszonyt, mert dugipénzt rakott a szoknyájába, nálunk meg a Völner és a Simóka vigyorog a pofánkba, arról a Farkas gyerekről ne is beszéljek, folytassam, „Drága Magyar úr”?
• Látom nagyon mérges és ideges!
• Dehogy vagyok ideges, csak magas a vérnyomásom, sok gyógyszert kellene ennem, dehát mást is kéne, az árak meg az égben, és akkor kiszúrja a szememet mielőtt elutazott Katarba vagy hova tizenöt százalékkal és közben ott a vigyor a szája szélén: mérges vagyok, „Drága Magyar úr”, mérges, mitől fog ez megváltozni?!
• Maga mire gondol, mitől?
• Na látja, „Drága Magyar úr”, ezt a kérdést tettem föl magának is néhány perccel ezelőtt és milyen jót beszélgettünk, nem is vitatkoztunk, pedig az milyen nagyszerű és demokratikus, dehát mit csináljunk: csak beszélünk, írunk, fázunk már az iskolákban, óvodákban, kórházakban is, mert hogyan is írta az a költő, tudja, akiről az elején beszélgettünk:

„mert ahol zsarnokság van,   minden hiában,   a dal is, az ilyen hű,   akármilyen mű,

 

mert ott áll   eleve sírodnál,   ő mondja meg, ki voltál,   porod is neki szolgál.”

2022. 12. 13. kedd kétszáz-kilencvenegyedik nap

Megrezgett a telefon: egy ismeretlen számot mutatott, a gyomrában görcsös idegességet érzett, azonban a telefonja rezgett és rezgett és rezgett, nem hagyta abba, arra gondolt: „lehet, hogy ez mégis egy fontos hívás”, a gyomra nem hagyta abba a morgást, fölvette: „akkor jön Katarba?” – hallotta a kérdést és egy pillanatig nem is hitt a fülének, forgott vele a világ, hogy lehetséges ez, de nem is érdekelte, „persze, hogy megyek, nagy örömmel” – válaszolta, mire azonnal jött a viszontválasz: „akkor a repülőn találkozunk” és már újra néma minden, csak az agya zakatolt, még mindig nem akarta elhinni, hogy mehet Katarba a labdarúgó VB utolsó négy meccsére.

Nem bírt nyugodtan tovább ejtőzni az ágyban, bár a gyomoridegessége egy pillanat alatt eltűnt, pedig ilyen időben még délig szokott heverészni, de most arra gondolt, ez olyan hír, ami meghatározó lesz az elkövetkezendő éveire. Sok haverja mondta már: az Ő környezetében nincsenek véletlenek, ott minden előre kikalkulált szándékkal történik, ami többnyire csak később derült ki. Olyanról még senki nem hallott, hogy valaki a közelébe kerülhetett anélkül, hogy Ő akarta volna. Mint a férfi-nő kapcsolatban is, mindig a nő kezdeményez. Itt meg Ő. Mindig. Mert persze, hogy meg akarta nézni a VB döntőt, még élőben sohasem látta, de, hogy a külön-géppel menjen, ilyen társaságban, arra álmában sem számított.

Az agya azonnal zakatolni kezdett: vajon miért? Az föl sem merült benne, hogy „csak úgy”, a két szép szeméért hívják, erről még nem hallott soha. Mit akarhat tőle, mit vár, mit kíván majd cserébe tőle, „Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit” – ugrik be neki hirtelen, de most ez nem csal mosolyt az arcára. Mit akarhat? Nincs mese: föl kell hívnia a Tónit, mégsem szállhat úgy föl a gépre, hogy nem tudja, mi vár rá?! Együtt hajtottak egykor a Fidelitasban, de az régen volt, azóta egészen máshová sodorta az élet, Tóni mindig – bármi áron – a „magasba” tört, szemben vele, aki „csak” túl akart élni mindent, „csak apránként, semmi feltűnő”, mert a kispénz is pénz és nem is kell hozzá nagy foci. Beindította a kisvállalkozását, pénzügyi és marketing tanácsadást vállalt bárkinek, aztán hamar rájött: vagy egy multinak lesz a „házi-barátja” tanácsadója, aki így olcsóbban tudja megoldani ezt a feladatát, vagy beáll a sorba a közpénzt-kuncsorgók hosszú sorába, amihez viszont elengedhetetlenül kellett a fideszes kapcsolat. Ezt kezdetben nem vállalta, később meg már olyan hosszú lett az a sor, nagyok a különleges igények, hogy nem volt már érdemes. A multival a kapcsolat működött, ugyan nem hozott sokat, de úgy-ahogy megélt belőle, luxus-autókat nem kívánt gyűjteni, a „szívni-valóra” viszont futotta.

Mit akarhat tőle?!

Ugyan – mint minden magyar férfiember – értett a focihoz, de tudta, amit tud, az oda nem lesz elég, a közel ötórás úton, VELE a fociról, nem lesz elég. Utána kell olvasnia, föl kell hívnia a szakíró haverját, a Kristófot is, segítsen a fölkészülésben, ő tud mindenről és jó „beszélőkéje” is van, olyan bennfentes infókat, anekdotákat tud arról a világról, igen, őt fogja fölhívni, addig is mindent elolvas, amit csak talál az interneten, még a Végh Antalt is újraolvassa, hátha az is szóba kerül majd…

De mit akarhat tőle valójában?!

Aztán arra gondolt, van-e valami, amivel megszorongatják a fa@kát, hogyan is mondta Virág elvtárs: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire, ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!”. Egyre idegesebb lett, mert eszébe jutottak a kis-stiklik az adónál, a számlázásoknál, meg az ajándékoknál, már csurom lett mindene, „ablakot kéne nyitnom” – morogta bosszúsan és a kutya is fölkapta a fejét, hogy mi van a gazdival, mitől lett olyan ideges, egy perccel azelőtt, míg meg nem szólalt az a kütyü a kezében, egészen normális volt, most meg már bűzlik, mint a szomszédnál az a ronda blöki.

Mit akarhat?!

Az ellenzékhez nem köti semmi, tüntetésekre nem jár, csak a Hír tévét nézi meg az M1-M4 sportot, Bödőcsöt sem hallgatott soha, a kamerát a telefonján és az Ipadján leragasztotta, a Snowden filmet se nézte, Facebook-Twitter fiókja nincs, most vette meg A NAGY TÉVESZME című könyvet a liberálisok hülyeségéről, jó, az átkosban tapsikolt a KISZ taggyűléseken, elment néha túrázni az úttörőkkel, de semmi több.

Mi a francot akarhat tőle?!

Megint rezegni kezdett a telefonja, de ez más szám volt, pontosabban nem jelent meg szám a kijelzőn, de most mégis fölkapta, egy teljesen ismeretlen hangot hallott: „az előbb tévedés történt, nem magát kerestük, eszébe ne jusson kimenni a reptérre” és már meg is szakadt a kapcsolat, süket csönd.

„Hű ba@@a meg, ez meleg volt” – gondolta, „a döntőt akkor is megnézem az M4-en”…

A valósággal való minden egyezőség kizárt, ha mégsem…

2022. 12. 13. kedd kétszáz-kilencvenegyedik nap

#NER #Orbán

(Kép: Szeretlek Magyarország)

„Sajnálatos, hogy létrejött egy politikailag motivált tiltakozáshullám, ami nem arról szól, hogyan javíthatnánk meg a rendszert, hanem hogy hogyan tudnánk destabilizálni” – nyilatkozta Csák János az egyik kormányzati lakáj-médiában, miközben évek óta xa@nak a pedagógusokra, nem tárgyalnak velük,

„Mindent elkövetek azért, hogy az uniós adófizetők minden egyes eurócentjét szabályosan költsék el” – mondta Biró Ferenc, az uniós pénzeket érintő korrupció feltárására létrehozott Integritás Hatóság elnöke (Telex interjú), miközben még alig van embere.

„Te is fiam, Brutus? Szánkózni indul az elnök úr? Húzzon sálat, hideg lesz…” – így fenyegetőzik Bayer Zsolt a Matolcsyról, mert kinyitotta a száját.

Szijjártó Péter személyesen üdvözölte Mészáros Lőrinc új vállalkozását, mintha jutalékra dolgozna, ő lenne a kijáró-fiúja a legendás gázszerelőnek, erről viszont Bayer Zsolt nem emlékezett meg a blogjában.

A példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként a „nagy múltú(?) Duna-díjat, mit nem írok: a Sára-Csoóri Életműdíjat vehette át Kudlik Júlia „példakép”, de Júlia most még nem szólalt meg, önálló estjeit viszont a választási „harcban” minden kormányhoz közel álló média sugározta.

Szerencsére qur@ára süket vagyok…

2022. 12. 09. péntek kétszáz-nyolcvanhetedik nap

#NER

Utazik.

Katarba.

Biztosan külön géppel megy.

Közpénzből.

A megemelt, több-milliós fizetéséből is telne rá.

Mégse abból.

Mert akkor nem ő lenne.

Meccset nézni megy.

Négyet is.

Mert meghívták.

Pedig a szerbek hamar hazautaztak.

Mert szereti a focit.

Pedig nem is a Gálvölgyi.

Te üzemanyagot szeretnél.

Venni.

Nem közpénzből.

Mégse kapsz, talán holnap.

Tűzifát vennél.

Nem közpénzből.

Mégse kapsz.

A tanár tanítani szeretne.

A diák tanulni.

Nekik nincs hozzá „külön-gépük”.

Még veszélyhelyzetben sem.

Se több-milliós fizetésük.

A közpénzt pedig nem rájuk költik.

Az egészségügyre sem.

A nyugdíj-kassza mögül is kivonultak.

Az elesettek mögül is.

Majd a gyerekek.

Akik nem akarnak maradni.

Se Katarba repülni.

A MOL kilátóba se akarnak fölmenni.

Még veszélyhelyzetben sem.

2022. 12. 08. csütörtök kétszáz-nyolcvanhatodik nap

#NER #Orbán #szankció #benzinhiány

(Kép: MOL-campus)