Majomdal
Archívumok
József Attila: A Dunánál
1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt – néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
Tovább a folytatáshoz
Pitiség
Gáza. Ukrajna. Maláj gép.
A stadionépítés nem áll le. „olyan tételeket zárolnak, amelyek kifizetése egyébként is átcsúszott volna 2015-re…”. A Fradi járhat a legjobban – kiemelt lesz, ha továbbjut. orbángáspár.
Hol élek?!
József Attila. Elégia
Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,
füst száll a szomorú táj felett,
úgy leng a lelkem,
alacsonyan.
Leng, nem suhan.
Te kemény lélek, te lágy képzelet!
A valóság nehéz nyomait követve
önnönmagadra, eredetedre
tekints alá itt!
Itt, hol a máskor oly híg ég alatt
szikárló tűzfalak
magányán a nyomor egykedvű csendje
fenyegetően és esengve
föloldja lassan a tömény
bánatot a tűnődők szivén
s elkeveri
milliókéval.
Tóth Árpád: ÁLARCOSAN
Tóth Árpád
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
EXTRAPROFIT…
RTL Klub. Extraprofit. Pfúj! Adót neki. El kell venni. Nem jár neki.
Aránytalan, progresszív adót neki. Mert nem adta el a csókosnak. Mert nem tapsol föltétel nélkül. Mert nincs a csapatban. Mert nem a mi kutyánk kölyke.
Közgép. Mészáros és Társa. Extraprofit. Hurrá! Adókedvezményt neki. Visszatérítés nélküli állami támogatást juttatni hozzá. Jár neki!
Arányos közteherviselést. Lineáris személyi jövedelemadót. A mieinknek. A követőinknek. Az alattvalóinknak.
Gazdaságpolitika. 2014. Magyarország.
ui: Nézem a szakértőt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. „Fingja” sincs arról, hogy mi az extraprofit jelentése. Még Marx nevét kiejteni is szégyelli. Megyünk előre. A szakadék felé.
Intelem 1927-ből
„A cél: hogy minél több magyar legyen képes illúziók ködétől, a demagógia lángolásától távol, nyugodt szemmel beletekinteni a valóságba, mely ma, sajnosan tudjuk, számunkra nemigen nyújt vonzó képeket. De amíg ezt el nem érjük, sem nemzeti célkitűzésekről, sem nemzeti öntudatról nem beszélhetünk, csak éppen délibábokra támaszkodva. … Jól tudjuk, hogy ezt a nemzeti öntudatot nem lehet máról-holnapra megteremtenünk. Az útnak közbeeső állomásai vannak. Egyik: a lelki kapcsok fenntartása és megszilárdítása, mely a trianoni határok közé szorult magyarságot köti össze leszakított testvéreivel… A másik állomás: szociális megértés életrekeltése minél több magyar lélekben. Ennek hiánya társadalmunknak legsúlyosabb jelensége.”
Szekfű Gyula: A magyar folyóirat problémája. Magyar Szemle, 1927.
Vajon mikor írták?
„A törvényhozói hatalom könnyen átváltozhat pártdiktatúrává, majd kormány abszolutizmussá, ennek pedig az lesz a következménye, hogy a népképviselet közönséges törvénygyárrá fajul, kiszolgáltatja az országot egyetlen klikknek, és meggátolja minden olyan új idea felmerülését, amely nem nyeri meg a kiváltságos társaság tetszését. Ez a többségi klikk végül annyira beleássa magát az ország testébe, hogy lehetetlenséggé válik az egészséges politikai váltógazdaság, amely időnként friss légáramlattal megtisztíthatná a közélet miazmás atmoszféráját.”
Balla Antal: A liberalizmus történelme, 1926.
Móricz Zsigmond: Fillentő
FILLENTŐ
Volt az én kis pajtásomnak, „Fillentő”-nek más neve is, de már arra nem is emlékszem. Csak így hívták őt, mert sose mondott igazat. Mikor pedig erősen ráripakodtak egy-egy hazugság után, lesütötte kis konok fejét, s rendesen azt dunnyogta:
– Én nem hazudok.
– Hát?
– Csak fillentettem.
Megint…
Oly távol, messze van hazám,
Csak még, még egyszer láthatnám,
Az égbolt, felhők, vén hold, szellők,
Mind róla mond mesét csupán.
A sorsom jó vagy rossz nekem,
Itt minden, minden idegen,
Más föld, más ég, más táj, más nép,
Óh bár csak otthon lehetnék.
Holdfényes májusok, muskátlis ablakok,
Hozzátok száll minden álmom,
Ott ahol él anyám, ott van az én hazám,
S ott lennék boldog csupán.