Archívumok

„DE MEGBA@NÁM…. BA@OTTUL”

Nincs kétszer!

Csak az a pillanat, az „akkor” van.

Ha elköltöd: elköltötted.

Magadra vess.

„Van másik!” – mondta egykor Eötvös Gábor.

És előhúzta a másikat a ruhájából.

És akkor mindenki nagyot kacagott!

 

De az életben nem így van!

 

„Ehess, ihass, ölelhess, alhass!” – írta a költő, és túllépett „e mai kocsmán, az értelemig és tovább!”

 

Viszont most, pártjaink és kormányunk nem ezt teszik.

 

Először ezek jutottak az eszembe az augusztus 20-ai nagy csinnadrattáról, az atlétikai VB-ről, az idecsődített diktátorokról; hisz’: „itt van az egész világ”, mondta röhögcsélve és büszkén a SAS, aki (mára már olyan kövér lett, hogy föl se tudna szállni a magosba), miközben – Európa legdrágább tűzijátéka alatt – parolázott a török, az azeri, az üzbég, a boszniai, a szerb elnökökkel, a katari emírrel, a kirgiz, a türkmén államfővel, volt kancellárral és a nemzet gázszerelőjével.

Neki ez most a KARÁCSONY!

És minden kívánsága teljesült!

Persze, hogy teljesült: megajándékozta saját magát.

A közpénzünkből.

Hol van már az a legszegényebb, legkisebb fiú, aki egy üres tarisznyával és egy kopott focicipőben elindult a világba, hogy megküzdjen a hétfejű sárkánnyal, a gonosz mostohával és elnyerje a világszép királylányt és a fele királyságot, ahol „három nap egy esztendő”?!

Itt és most egy nap az esztendő!

Kerül, amibe kerül; annyi, amennyi; hadiösvényen járunk; a veszélyhelyzet kihirdetve; háború van vagy béke; ez neki jár!

Hogy későbbre jut-e, nem érdekes!

A többségnek amúgy is annyi…

 

Aztán az is az eszembe jut, a „volt” pénzügyminiszter augusztus 17-én írt egy bejegyzést, amit – eddig – ezerhétszázan véleményeztek.

Arról: miért nem megy a most is zajló atlétikai világbajnokságra.

Elvi, elsősorban sport szakmai, közgazdasági, gazdaságpolitikai és morális okokat sorolt föl.

Amiért nem megy ki.

A VB-re.

Én sem megyek.

Viszont a „morgolódó” véleményemre kapom az „anyázó-szitkozódó-gyalázó” üzeneteket.

Tulajdonképpen innen is-onnan is.

Hogy a VB MEGÉRI!

Mert az befektetés.

A jövőbe.

Szerintem nem az.

Valamiért a gazdag, gazdagabb, leggazdagabb városoknak sem az.

Erre nincs pénzük.

Most.

Persze, ha burkolt szándékok rejtőzködnek a mélyben, az más.

Ha ő, a (kövér) SAS mégis olimpiát akar rendezni?!

Ahogy korábban tervezte?!

Mert álmodni csak szabad?!

Mert dédelgetett álmáról soha nem mondott le!

Az más.

Más?

Mert, ha elköltöttük, akkor azt nem tudjuk még egyszer elkölteni.

Ezt minden háznál tudják!

Csak az a legszegényebb, egykor üres tarisznyájú, kopott focicipőjű fiú, aki mára már (kövér) SAS lett, nem tudja.

Neki ez a nap: ÜNNEP.

 

Közben megjelenik a képernyőmön a bejátszás, hallatszanak a kirívóan durva, obszcén szavak „fehér, felsőbbrendű, magyar férfiaktól”, belebőgnek-böfögnek a világba: „de megba@nám…. ba@ottul”.

 

Nincs kétszer!

Csak az a pillanat, az „akkor” van.

Ha elköltöd: elköltötted.

Magadra vess.

„Van másik!” – mondta egykor Eötvös Gábor.

És előhúzta a másikat a ruhájából.

És akkor mindenki nagyot kacagott!

 

De az életben nem így van!

 

Ugye: megjegyezted…

  1. 08. 21. hétfő

„ÜNNEP VAN”

Az.

Hullanak a nyakakba a kitüntetések.

Kinek-kinek.

Oszt’ miért is?

Hát azér’.

Mert „kiérgyemelték”!

A NER-ben!

Azok, akik fontosok!

Ki kitüntetést kap, ki meg szabadságot!

Emlékeztek a terroristára, aki liftet akart fölrobbantani ellenzéki képviselővel; aki megveretett egy szókimondó politikust; na ő szabadságot kapott N Katótól.

Most meg ki kapott kitüntit, na ki?

Hát persze: a Kitörés Túrát szervezők.

Hát persze, hogy ők.

Csodálkozol?

Persze, hogy nem.

 

Ugye azon sem, „SS-tetoválással a nyakán mászkált a valtonos biztonsági őr az atlétikai vébén”?!

Az M4 szerint 200(?) országban hárommilliárd ember láthatta!

 

Ünnep van.

Magyar(os) ünnep…

  1. 08. 19. szombat

(Kép: 444)

„KAPACITÁSGONDOK”

Vannak.

A Honvédkórházban.

A kiemelt kórházban.

A „MAGYAR” csúcsok-csúcsában.

 

Két napig – ott – nem lehet SZÜLNI.

Menj a … máshova.

 

Írta meg ma reggel a Telex.

A fővárosi Honvédkórház oldalára föltöltött határozat alapján.

„Határozatom annak közlésével végleges” – olvasható is.

Közben meg „fogy a magyar”.

No nem ezér’.

Pedig kaptak „parancsot” is.

A magyarok.

Hogy ne fogyjanak.

Mégis fogynak (legalább teltkarcsúakként).

Szóval most két napig – ott – nem lehet SZÜLNI.

Viszont volt állománygyűlés.

A Honvédban.

A csúcsok-csúcsában.

Ünnepeltek.

Vass Albertet is (föl)idézte a parancsnok.

Addig se kellett a „zorvoshiánnyal” foglalkoznia.

A csúcsok-csúcsában.

Ahova most (még) nem nevezett ki új vezénylő-tábornokot a Kató(ka).

Se új, se régi fürdőruhában.

 

Közben megkezdődött!

Volna.

De eső volt.

Hát kicsit halasztották.

A Budapesti Atlétikai VB első versenyszámának a rajtját.

A férfiak 20 km gyaloglását.

Végre mégis megkezdődött!

Amit hárommilliárd ember láthat majd!

(Meg a DNS-utcai harcos is!)

A szüléseket még orvos se.

 

A kettőnek semmi köze egymáshoz.

Vagy mégis?!

 

Remélem az Atlétikai VB megnyitóján és első napján senki nem akar majd szülni.

  1. 08. 19. szombat

LEHET KOMOLYAN-KOMOLYAT ÍRNI A MAI SZÓCSÉPLÉSRŐL?!

Bement.

Hisz’ péntek van.

Akkor „Jó reggelt Magyarország!” van.

Vagy „lesz”.

Megint élt az „első péntek” alkotmányos jogával.

Megtehette, megtette.

Magabiztosan elmagyarázta.

Az elmagyarázhatatlant.

Szokás szerint a „mikrofon-állvány” hagyta.

 

Lehet erről, a mairól (is) komolyan-komolyat írni?

 

Ma reggel egyszer ki is kelt magából: „Ami sok, az sok”!

Mert a multik emelik az egekbe a” zárakat”!

Lásd például az autópálya-matrica díjait.

Amiben a Lölő-haver vastagon benne van és kaszál majd!

Meg a CBA is emel: kizárólagosan magyar tulajdonosi háttérrel.

Igaz: Pomázon éppen bezárták a boltot.

Nem várták meg, amíg mellettük kinyit a LIDL.

Mert a versenyt nem bírják.

Ja: ezt egy hónapja mondta.

Ma is mondhatta volna.

Miközben a benzin ára hamarosan hétszáz forint fölé emelkedik!

Mert a jövedéki adó.

Amit az unió kényszerít ránk…

 

Lehet erről, a mairól (is) komolyan-komolyat írni?

 

Megy Stirlitz éjjel az utcán. Egyszer csak meglát a távolban két fénylő pontot.

– Egy kamion – gondolta Stirlitz.

– Kamion az anyád – gondolta a bagoly.

 

Lehet erről, a mairól (is) komolyan-komolyat írni?

 

Mert háború van.

Meg az Unió.

Meg Soros Gyuri bá’ szelleme.

Meg kezdődik az Atlétikai VB Budapesten.

Ott a helyed!!!

Veszélyhelyzetben.

Szerencsére fegyverkezünk is.

Oda-oda mondogatunk a szomszédjainknak.

A „biztonság(unk” kedvéért.

Meg azér’ is, mert „A magyar történelem izgalmas, kacskaringós és viharvert, és mivel rólunk szól, nekünk kedves is”.

Miközben mellettünk „a háború intenzitása nő, és egyre brutálisabb”.

 

Mi a magunk útján járunk…

 

 

Lehet erről, a mairól (is) komolyan-komolyat írni?

 

Stirlitz megy az erdőben, amikor megreccsen a bokor.

– Legközelebb nem hagyom otthon a pisztolyomat – gondolta Stirlitz.

– Legközelebb? – gondolta a medve.

 

Lehet erről, a mairól (is) komolyan-komolyat írni?

 

A „miniszterelnök számára meg van tiltva a jóslás…” – mondta.

Ezért jósol mégis.

Mert ő más.

Fólia nélkül is.

Évvégére elérjük.

10-20 év múlva motorok leszünk.

Lehagyjuk.

Már majdnem a kis-Lisztest is elvitte a Liverpool.

Igaz: szeptemberre már megint csak egy csapatunk maradt állva.

A porondon.

Az is: hol is?!

 

Lehet erről, a mairól (is) komolyan-komolyat írni?

 

Stirlitz megitatta a macskát benzinnel, az ment öt lépést, és összeesett.

– Biztosan kifogyott a benzin – gondolta Stirlitz.

 

Lehet erről, a mairól (is) komolyan-komolyat írni?

 

Közben tovább lopnak.

Mindent.

Ami mozog és ami nem, azt is.

Rendületlenül.

Tehetik.

Hát teszik.

Te meg komám: ülsz csak a rádiód előtt és hallgatod.

Őt…

 

Lehet erről, a mairól (is) komolyan-komolyat írni?

 

Stirlitz megdöbbenve konstatálja, hogy irodájából eltűnt a vodkás üveg, a kozák sapka, meg a harmonikája.

Egyszer csak harmonikaszóra lesz figyelmes.

Végigoson a folyosón, majd berúgja az ajtót, és értetlenül mered a láthatóan részeg, kozáksapkában harmonikázó Müllerre, aki így szól:

„Mi van Makszimovics, asszed csak neked van honvágyad?”

 

  1. 08. 18. péntek

(A Stirlitz viccek az internetről, kép az indexről)

TERJED…

Kapok egy üzenetet.

A Messengeremre.

„Öreg vagy: már nem vagy hasznos semmire…”

Ennyi.

Egy ismerős is megküldi.

Ő is megkapta az üzenetet.

Úgy döntök nem érdekel: lexarom …

 

Aztán fölugrik a cím: „Itt a kormány legújabb terve a magyar egészségüggyel” az indexről.

Átszervezik a háziorvosi rendszert.

Azér’: ne maradjon sehol betöltetlen háziorvosi tisztség.

Ahol hat hónapot meghaladóan van üresedés, azt a körzetet hozzácsapják egy másikhoz.

Akkor nem lesz üresedés.

Láttál már ilyet?

Ezér’ irigyelnek minket a németek.

Hogy „dőlene” már rájuk a ház.

Hogy is mondták a fideszesek annak idején: „aki a nyugdíjasoknak ad, az a jövőt áldozza föl”!

 

Persze ennek semmi köze az üzenethez.

Amit az előbb kaptam.

 

Augusztusban már emelkedni fognak a reálbérek – így az egyik miniszter.

Meg majd októberben meglátjuk a nyugdíjakat is.

Addigra biztosan lemegy majd az infláció egyszámjegyűre.

Meg a dunai árvíz is.

Az könnyebben.

Mer’ most az nincs.

Addig ki kell bírni.

Valahogy.

Majd kimegyünk a Budapesti Atlétikai VB-re.

Háromtól huszonháromezer forintért.

Az egészséges.

Jó levegőn vagy.

Izgulnod se kell.

Bár soha nem látott létszámú a magyar küldöttség, de éremesély, döntőbe-jutási esély alig.

Viszont addig se mész a háziorvosodhoz.

A szomszéd körzetbe.

 

Persze ennek sincs semmi köze az üzenethez.

Amit az előbb kaptam.

 

Miért nem mész el katonának?

Biztosan többet kapnál.

Hogy nem bírod el már a puskát (sem)?

Már futni sem tudsz?

Kerékpározni se?

Hát a lovaglással, hogy állsz?

Rá se ránts, ne aggódj: az „új” háború nem olyan lesz, észre sem veszed, aztán…

Mindenesetre arra készül a magyar (kormány)!

Hanggal is.

A környezetünkben közben röhögnek rajtunk.

Tényleg: te mikor röhögtél utoljára egy jót?

De tényleg!

Már nem is emlékszel rá?

Az unokákkal való nevetgélés nem ér.

Ahhoz másnak semmi köze.

Már odaadtad az iskolakezdésre azt a „kis” pénzt?

Még nem?

Igyekezz, mert mindjárt szeptember lesz!

 

Persze ez sem függ össze az előbbi üzenettel.

Amit kaptam egy ismeretlentől.

 

Tudod komám, most legalább meleg van.

Nem fázunk.

Azt majd télen.

Bár már – „szerencsére” – nincsenek olyan hidegek.

Majd fölöltözünk.

Rétegesen.

Persze azt még meg kellene élni…

 

Kaptam egy üzenetet.

A Messengeremre.

„Öreg vagy: már nem vagy hasznos semmire…”

Ennyi.

Egy ismerős is megküldte.

Ő is megkapta az üzenetet.

Úgy döntöttem nem érdekel: lexarom …

 

  1. 08. 17. csütörtök

 

CSAK A SZOKÁSOS

Ma megint vizsgálaton voltam: reggel hatkor „bepattantam” a kocsiba, irány a pesti kiemelt kórház, először az másodikra caplattam föl, ott volt a papír az ajtóra kifüggesztve, beírom magam, már csak a harmadik helyre lettem jó, aztán vissza az elsőre le, persze a sorszámláló még leragasztva, már legalább tizenketten tébláboltak ott, persze még nincs hétóra sem, de már mindenki legyezi magát valamivel, végre megjelenik – talpig fehérben – egy enyhén túlsúlyos ápolóféle, mogorván odaszól „nekünk”, „regisztrációba voltak már, ugye, taj-kártyát kikészíteni, beutalót is, de aki nem volt a regisztrációba’, az irány a földszint, mindenki megértett, ugye”, azzal leszedi az A4-es papírt a sorszám-automatáról és eltűnik, senki nem megy le regisztrálni, már mindenki „ismeri a dörgést”, lépegetünk előre a sorszámunkért, miközben szállingóznak befelé a vérvételt elvégző nővérek…

Háromnegyed nyolcra túlvagyok a vérvételen, kimegyek sétálni, csak tizenegy körül érkezik majd a „DOKTOR ÚR”, attól függően, hogyan végez az osztályon, hiába: kevesen vannak itt is, ebben a kiemelt-központi kócerájban, viszont nagyon sok a beteg – sorszám ide, sorszám oda, a központi ütemezés, regisztrációs kényszer sem segít, pénz kéne ide is, de ma nem erre megy el az a regiment állami suska, közpénz se…

Egy évvel ezelőtt találtak nálam valamit egy rutin-vérvételen, azóta járok ide: kezdetben havonta, aztán kéthavonta, mostanára – beállt a vérképem – már négyhavonta, szinte „haza-járok”, lassan-lassan már ismerek minden sarkot, ülőke-szakadást, hol csúszósabb, hol meg ragadósabb a kövezet, hol számítsak vérfoltokra…

Már rég visszajöttem a sétámról, a karomon is csak egy kis-piros pötty (nem olyan matolcsys) jelzi a „szuri” helyét, nyugodtan üldögélek a helyemen, egyre többen és többen érkeznek mellém, előveszem Szekfűt, a „Három nemzedék”-et, egy Széchenyi idézetnél nyílik ki: „Mert nincs tagadás, hogy valahol több képzeleti tehetség, de egyszersmind több nyavalygó képzelet is létezzék, mint magát szünetnélküli álmokban hintázni szerető Hunniában“, rögtön elcsalinkázik az agyam a valómtól, már egészen máshol járok: mi történik itt és miért, velünk „Hunniában”, ahol az egyiknek Jachtra telik és Caprira a közpénzből, a másiknak legyezőre se az orvosi rendelőben…

Aztán megérkezik a „DOKTOR ÚR”, egy óra múlva már én is benn vagyok, „Jól néz ki, Radnai úr, a vérképe is”, még fölírja a „felhőbe” a receptet, átadja a decemberi beutalót, a nyaralásáról kérdezem, dünnyög valamit mosolyogva és már kinn is vagyok, ahol csak gyűlik, csak gyűlik a „nép”, az istenért nem akarnak elfogyni …

„Legalább a vérképem rendben” – súgom magamnak, de mégsem tudok igazán örülni …

  1. 08. 15. kedd

(Kép: Hadházy Ákos oldaláról)

LUJZA ÉS JENŐ

(39.)

(utánzat)

„Talán a humor segít, mert a helyzet borzalmas…”

 

  • Jenő, megint nem vittél el Bölényesre!
  • Hova??
  • Hát, ahova az Orbán Viktor is elment…
  • Ő Tusványosra ment, nem a romániai Bölényesre!
  • Nekem mindegy: oda se vittél el, pedig már a múltkor is megígérted, hogy most aztán tényleg elviszel oda.
  • Oda csak az mehetett el, akit meghívtak!
  • Igen? És azokat a román-zászlós embereket, akik …
  • Lujza, nem is engedték be őket!
  • Nem?
  • Nem!
  • Akkor is, Jenő, ne viselkedj úgy, mint egy kiöregedett bokszbajnok, legalább meg kellett volna próbálnunk.
  • Aztán miért kellett volna megpróbálnunk odamenni, Lujza?
  • Hogy végre élőben is lássam az Orbán Viktort!
  • Nézd meg a Facebookon, annyi is elég belőle.
  • Jól van, Jenő, ne idegeskedj, olvasd inkább a híreket…
  • Attól se leszek nyugodtabb.
  • Nem? Pedig itt vannak a celebek!
  • Kik, Lujza?
  • Hát a celebek, például az Alexandra is, aki bevitte azt a gyomrost is az inflációnak!
  • Az az Alexandra nem celeb!
  • Nem? Pedig úgy néz ki, nem egy bokszolónak!
  • Hagyd abba ezt, Lujza.
  • De Jenő, azt írja az internetes újság, hogy a benzin nem hallgatta az Alexandrát és szerdától emelkedik fog!
  • Mi fog emelkedni?
  • Hát az ára!
  • Persze, mert a benzin nem élelmiszer!
  • És nem fog majd „begyűrűződni”?
  • De, fog és akkor majd az élelmiszerek ára is emelkedni fog.
  • És akkor is kiáll majd az Alexandra, hogy csak nyolcat számoltak a gyomros után és fölállt?!
  • Nem fog!
  • Mondom, hogy celeb az az Alexandra! Olyan helyes pofikája van, biztos lesz majd róla is egy bikinis kép a mandinerben!
  • Ott nem lesz!
  • Kár, de ő mért nem úszta át a magyar Balatont?!
  • Nem tudom, Lujza.
  • Biztosan nem elég pénze fürdőruhára.
  • Mért ne lett volna?
  • Annyi biztosan nem volt…
  • Százezer forint? Neki az nem pénz!
  • Jenő, erről jut az eszembe: mi van a Jachtunkkal?
  • Mivel???
  • Hát a 62STEEL Szuperjachtunkkal, amivel majd Capriba megyünk hajókázni!
  • Lujza: meg vagy bomolva?!
  • Potom 2,6 milliárdba kerül csak, vegyünk egyet az egyik cégünkkel!!!
  • Ki vagyok én, egy Mészáros?!
  • Nem, Jenő, te nem vagy még egy gázszerelő sem, de a nyugdíjunkból csak telik?!
  • Nem telik.
  • Akkor lízingeljük!
  • Hagyd abba, Lujza!
  • Te Jenő: láttad tegnap a meccset?
  • Melyiket?
  • Nem a Fradit, azt már nem érdemes nézni: a Szoboszlaiét!
  • Láttam!
  • Azt is láttad, hogy letérgyepelt a Dominikünk? Pedig magyar ember nem térgyepel le, csak az asszony előtt!
  • Hát ő mégis.
  • De…
  • Fejezd be végre, Lujza: inkább nézegesd a celebeket.
  • Jenő: mért nézegessek én celebeket?!
  • Az olcsóbb, Lujza…
  1. 08. 14. hétfő

MÁR TÍZ ÉVVEL EZELŐT IS MONDTA ÉS MONDTA…

(„a kutya maradt, csak láncot cseréltek.”)

 

Hogy élsz?

Elégedett vagy?

Kajára, rezsire, netán egy-egy könyvre „fussa”?

Egyszer-egyszer meg tudsz hívni vendégeket?

Néha-néha nyaralásra is telik?

Gyerekeidre, unokáidra is?

Itthon vannak, itthon dolgoznak?

„Polgárinak” érzed, ahogy élsz?

Akkor …

 

Miért van ez így?

Miért marad ez így?

 

Eltöltöttem néhány napot Németországban a rokonságnál. Ott, ahol állítólag „irigykednek” ránk. A sikereink miatt. Mert nekik nincsenek. Néhány napig én is élveztem a „sikertelenségüket”. Sétáltam a kerítések nélküli „falusi” házak virágoskertjei előtt; a tiszta, eldobott csikkek-nélküli utcákon; köszöntem a mellettem elsétáló, nyugodt és vidám embereknek; beszélgettem a színes-bőrű indiai pappal, rámosolyogtak a gondtalanul és felszabadultan játszadozó színes-bőrű (nekik nem) idegen-bevándorló gyerekekkel; a piros lámpáknál én is nyugodtan várakoztam, mint a többiek, míg a lámpa nem váltott zöldre: talán azért, de lehet, hogy nem azért, mert nem volt kihirdetve a veszélyhelyzet.

Aztán sétáltunk, a mára már nekem oly ismerős bázeli utcákon-tereken, nézegettük a kirakatokat, a pipa-szivar bolt lenyűgöző kínálatát, a nagy építkezéseket, megcsodáltuk a Rajna fölött átívelő hídról a folyót, a híd lábánál a „híres” kávézót, később kiültünk a „mi” kávézónk teraszára egy kapucsínóra, fagyira – mellettünk egy család pihent, az asszony csadorban. Hát, itt sem volt kihirdetve a veszélyhelyzet

Pedig rossz időnk volt: végig szakadt az eső, alig bújt elő a fellegek alól a meleget adó nap.

 

Aztán hazajöttünk.

Mára már „visszazökkentem” a normális(?) itthoni kerékvágásba.

 

Pedig itthon hét (vagy „tizenhárom”) ágra süt a nap.

 

Aztán elindulunk a kocsival vásárolni, de minden irányban áll a forgalom, se balra, se jobbra nem tudunk menni: persze, a körgyűrű építése, a budakalászi elkerülő út kialakítása „oda”, se paripa, se pénz. Ezért minden átmenő forgalom rázúdul a kisvárosunkra, majd …

Visszajövünk. Leülök a gép elé: „Pénzes proliság mint „nemzeti nagytőke” – az elmúlt tíz év legnagyobb átverése” – dobja föl a címet, „Orbán Viktor pontosan tíz évvel ezelőtt, a 2013-as tusnádi beszédében hirdette meg a „nemzeti tőkések” programját”. Azóta lopnak nyíltan. Persze nem így hívják, hogyan is mondta az egykor szebb napokat is megélt kis-Gulyás: kellene még harminc-negyven Mészáros Lölő, hogy nem szakad rájuk az ég?! Veszélyhelyzetben. Rákeresek az ominózus Orbán beszédre, szerinte „helyes dolog, hogy a magyar kormány nem válságkezelésre, hanem egy új, a személyiségi jogokat tiszteletben tartó, az emberi jogokat tisztelő, a szabadság eszméjét elfogadó, de mégiscsak új politikai és gazdasági rendszert próbál fölépíteni”. Ahol az előállított termékből és értékből minél több maradjon az országban. Ezért kell „nemzethy tőke, nemzethy tőkések”. Akik aztán offshore cégekbe, jachtokba, spanyol luxusüdülőkbe stadionokba „menekítik” a pénzüket. A nemzethyek. Veszélyhelyzetben. Közben meg … hagyjuk.

 

Hogy élsz?

Elégedett vagy?

Kajára, rezsire, netán egy-egy könyvre „fussa”?

Egyszer-egyszer meg tudsz hívni vendégeket?

Néha-néha nyaralásra is telik?

Gyerekeidre, unokáidra is?

Itthon vannak, itthon dolgoznak?

„Polgárinak” érzed, ahogy élsz?

Akkor …

 

Miért van ez így?

Miért marad ez így?

  1. 08. 13. vasárnap

VISSZAZÖKKENÉS…

„Akár 27-ig is eltarthat, mire megkapja a járandóságát” – olvasom a hírt, már itthon.

A nyugdíjról van szó.

Mivel a „posta” viszi ki.

Addigra biztosan az infláció is lemegy.

Mert a „zOrbán” megfenyegette.

Az inflációt!

Hogy menjen le.

Ahonnét most jöttünk, ott nem a „zOrbán” a miniszterelnök.

Se németben, se …

Viszont a „németek már irigyek ránk” – olvasom a szájkarate bajnokot.

Igaz viszont: ott az infláció egyszámjegyű, nem olyan „magyaros”.

Már régóta.

Nálunk még mindig az egekben.

De csökken – már „csak” majdnem „huszonnal” kezdődik.

Viszont a postás majd két hét múlva hozza csak a nyugdíjat.

Ami nem emelkedett, nem emelkedik annyival.

Talán majd novemberben, ha a „gazda” jónak látja és emeli.

Addig a te gondod.

Miből és hogyan élsz meg.

Meg a „Bözsi néniknek”.

Mert nekik csak virág és Nemzeti Konzultációs Kérdőív jár a „gazdától”!

Meg a „csápolás”.

A nyugdíj ráér még két hetet.

Ha addig megkapja.

Mert levelet még – sokszor ajánlva – sem!

 

Viszont nem esik…

  1. 08. 10. csütörtök

MISÉN

Tegnap este is kisütött a nap.

„Bepattantunk” az autóba és átkocsikáztunk a szomszéd „faluba”, a kocsik alig hallhatóan surrantak az utakon, a madarak vidám csiripelése hallatszott mindenünnen, megérkeztünk az egyszerű és mégis lenyűgöző templom elé, körötte három színes-bőrű – két lány és egy fiú – önfeledten játszadozott, az egyik lány haja „rasta-hajba” fonva.

Lassan-lassan emberek tűntek föl mindenfelől, egymásra mosolyogtak, kezet-ráztak, halkan váltottak néhány szót és beléptek a templomba.

Házigazdánkkal mi is bementünk, „én még beköszönök, ti menjetek csak előre”, fölmentünk a belső-lépcsőn az emeletre, hamarosan utánunk jött, előkészítette az orgonát, kirakta a kottákat, a „forgatókönyvet”, nyújtotta a „Zsoltárok könyvét”, majd leült a billentyűk, a gombok és kis-kallantyúk, lábpedál elé.

Lenn egy csöngő-kolomp hangja csilingelt és belépett a három színes-bőrű gyerek, már fehér ministráns ruhában, amiből alul kilátszott a fehér tornacipőjük.

Megszólaltak az orgona lelket-remegtető sípjai, mindenki fölállt, a ministráns gyerekek előkészítették a gyertyákat, majd visszamentek és bekísérték a színes-bőrű indiai lelkészt: megkezdődött a mise.

… „„Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” …”

Közben az orgona hol erősebben és mélyebben, néha halkabban és méltóságteljesen búgott és búgott remegtetően.

Aztán a templom előtt a színes-bőrű-indiai lelkésszel összemosolyogtunk és elmenőben még láttuk, ahogy a színes-bőrű gyerekek újból vidáman rohangásztak, bringáztak a fákkal ölelt sétányon…

  1. 08. 06. vasárnap