Ma nincs iskola, de összefutottunk a Robival, mert mi haverkodók vagyunk, akik tartják az összeborulást nem csak választáskor. Szóval ment a duma mindenféléről, meg a csajokról különösen, amikor Robi azt mondta, hogy meg kellene hívnunk a Kövér Laci apukáját egy ofő órára beszélgetni két okból is: egyrészt rá kellene kérdezni arra, hogy hogyan tudott ilyen szép, kackiás bajuszt növeszteni, mert ezt már mi is szeretnénk elsajátítani, mert ez olyan magyarosan hetyke és a Barosónak meg a Merkelnek se nem sincs ilyen. Aztán meg a Laci-fater fantasztikus bántóan és durván tudja megzabolázni a fiatalokat, meg a szocikat, meg a mindenkit, még a lovakat is, meg mindenki mást, aki nem tetszik neki véleményileg és mégiscsak meg kellene tanulnunk, hogy mi is tudjuk majdan alkalmazni ezt a módszertant, például éppen a viktoriánusokkal szemben. Mondtam, hogy ez jó ötlet, de miből jutott éppen ez az eszébe mostan. A Robi erre azt válaszolta, hogy hallotta egyszer a tv-ben, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik és most a Laci-fater is éppen ilyen fokozódás egyik főszereplőjévé tette magát, amikor is az ország házában nem magyar, de magyarok is voltak gyerekeket rendre utasításba helyezett. Erre azért kerítette sorra magát a Laci-fater, mert a gyerekek kérdezni is mertek, ráadásul olyanokat, amit a hetykebajuszú kackiás nem akart hallani se nem. A hírt a facebookon is lehetett olvasni, és sokan is olvassák, csak éppen azok nem, akiknek is el kellene olvasni: talán ez a nem jó egyedül a facebookban, hogy nem mindig ott jelennek meg, amiknek kellene, ahol meg kellene jelenniük, meg olyankor le is veszik az oldalról, mert tolerálni nem sokan tudnak, még a Laci-fater se nem. Erre azt mondta a Robi, hogy a Laci-fater azt se tudja, hogy mi az, hogy tolerálni, nemhogy alkalmazásba is vegye azt, mert szerinte nemcsak a kulacs, hanem az erő is vele van, és akkor nem kell mellé még tolerancia, vagy mi a fene is, mert azt se nem isszák, s nem eszik.
De nem jól van ez így! – fejezte be a Robi, na ezért szeretem én a Robit.
„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 69.