Ma a zsibongás fokozódott az osztályban: A viktoriánusok magabiztosan röhögcséltek a padok között, mi pedig a bal-padiak csendes melankóliában vegzáltuk egymást. Ezt ugyan nem tudom, hogy mi a csoda, mert ezt a Gréczi Zsolti mondta, de a Robi csak legyintett, hogy hagyjam a csudában az egészet, nem olyan fontos az, röviden: marjuk egymást és annyi meg egy bambi. Pedig a lelkesedés lángját már meggyújtottuk, amikor a kis-Falus helyett a nagy-Bokrost akarjuk főtótumfaktumnak jól megválasztatni az osztállyal. Mert, hogy a megjelent osztály kikérdezősdiből a nézelődő pontosok azt hozták ki, hogy ő sokkal, de sokkal népszerűbbes, mint a kis-Falus, de ez később megcáfolozódott, de akkor már mindegy volt a népszerűségnek. A nagy-Bokros egyébként nem is tagja a padon baloldalon ülőknek, de ez nem zavart meg minket, mert ő legalább demokráciailag erős és most ez a legfontosabb, mindent megelőző szempont, és már a bajusza is serken, mint a Kövér Lacika apukájának. De ezen a demokráciailag erős dolgon egy kicsit elgondolkodtam: mert a Lajos azt mondta, hogy őt nem érdekli, hogy mit gondolunk mi a baloldalon ülők a padon, neki meg van a véleménye és annyi, és ez a demokrataság. Ezt aztán nem értettem megint, mert nálam a demokrata azt jeleni, hogy figyelembe veszem, hogy a másik mit gondol, akar és annak is megfelelően alakítom ki a véleményemet meg a cselekvésemet. De sokan, a balpadosok közül lehurrogtak és így kisebbségben maradtam: és a kisebbségnek még a balpadon is annyi (meg egy bambi). A Lajosban azt szereti mindenki, aki szereti és ez persze nem mindenki, hogy ő olyan következetes, aki ragaszkodik ahhoz, amit már egyszer kitalált és kigondolt, még akkor is, ha az már régen volt és a dolgok másképpen alakultak. Szóval ő arról gondolta ki, amit kigondolt, hogy a szegénység az nagy baj, de annál nagyobb baj az, ha nem jól versenyezünk a versenyben, mert amikor sokat adunk a szegényeknek, akkor kevesebb jut azoknak, akik tudnak és akarnak nyerni. És ezért először a versenyzőket kell jól megetetni hamburgerrel meg effélékkel, és akkor ők majd nyerni fognak valamikor és akkor abból majd a szegényeknek is csurran cseppen majd ketchup is. De ez így még sehol a világban nem jött be, mert a ketchupig soha senki nem jutott el, de ettől még a Lajos következetes maradt és mi ezt nagyon szeretjük benne. Még akkor is, amikor cigánygyerekek potyognak az égből. Nem is kevesen! Mondtam is ezt a Lajosnak, aki mindig egyedül van, legfeljebb az Erzsi, a Pusztai van vele, mert olyan magányos, mint a Fodor Gabi, akinek meg van egy Bodnár Zolija, de több se. De a Lajos válaszra se nem méltatott, hanem inkább összesugdolózott a kis-Demszkivel, hogy hogyan legyen majd később, 2018-ban, ami akkor lesz, „oszt jó-napot”.
Én nem értem az egészet, mert ma még azt se nem tudjuk, hogy ha nyerne a kis-Lajos, akkor mi lenne a funkciója meg a lehetősége mega joga bármire is, mert ezt még nem mondta meg az ofő, hanem majd csak a választás után mondja meg a titkot.
Akkor meg mi a francnak szívjuk magunkat, amikor amúgy is szívatás az egész, mint a közmunka a munkanélküliségnek.

„A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond…” 76.