„Bárki, csak ne a Fidesz!” – mondja a politikai elemző a mai Magyarországon kialakult véleményekről.
„Bárki, csak ne a Jobbik!”, „Bárki, csak ne a szoci!”, „Bárki, csak ne a …!” – mondja a mai Magyarország többsége. Tagadás – tagadás hátán.
Akkor ki? Akkor mit? – kérdezem aggódva a maradékkal.
Nincs egy állítás. Nincs egy végiggondolt javaslat. Nincs egy út, nincs útbaigazítás. Pontosabban: javaslat még csak lenne, de annak megértése, támogatása, továbbgondolása és megértetése, az nincs! Ha meg lenne, ha meg van, akkor össztűz rá: ezért nem, azért nem, nehogy már.
Még a kérdést se tudjuk föltenni, még a probléma megfogalmazásáig se tudunk eljutni, nemhogy a megválaszolásához. Mi a legfőbb, az eredendő, az igazi probléma?
„Nem vagyok koldus, de kérem segítsen ha tud.
Nem tudom kifizetni teljesen a közüzemi számláimat, nincs miből. Még nem tartoztam senkinek.
79 éves, egyedül élő, rokkant és rákos beteg vagyok. Dolgozni már nem tudok.”
„Bár a depriváció csökkent Magyarországon, annak egyik statisztikai elemében, a váratlan kiadások kezelésének képességében elképesztően le vagyunk maradva. Az elmúlt 9 évben még soha nem élt olyan sok ember Magyarországon, akinek gondot jelentett volna egy váratlan kiadás fedezése, mint 2014-ben. Tavaly ugyanis a teljes lakosság 76,1 százalékát érintette ez a probléma.”
„Versenyt!” – kiáltják liberális barátaim, „teljesítsen” – jön egy másik válasz, „cigány vagy bevándorló vagy?” – jön a megelőző kérdés, „nincs annyi pénz” – zúgják az okosok, „ennyit érsz” – zárja le a vitát a regnáló hatalom.
Ezek a mai hivatalos válaszok.
És ezek nem válaszok!
Miért csodálkozunk?!
2015. április 14.