Tegnap csendes, sétáló napunk volt. Beültünk az autóba, elmentünk Erzsiért és irány Budatétény, a Rózsakert. Borkóstolással egybekötött zenés programok, séta a rózsakertben. Korán mentünk, még alig voltak a kertben, a borászok is éppen állították össze a standjukat. Ittunk egy kellemes Rosét, beszélgettünk mindenféle fontos dologról, próbáltuk kiélvezni a semmittevő együttlétet. Aztán jött két kislány és kifaggattak, hogy miért jöttünk és honnan, mennyire ízlik a bor, mit kellene jövőre másképpen csinálni, hogy többen legyünk és hány évesek vagyunk. Aztán megjelent a helyi TV riportere is, hogy adjunk neki interjút az élményeinkről. Közben a színpadon megszólalt az élő zene, egy cigányzenekar kezdett el játszani, néhányan – a nagy meleg ellenére – azonnal ropni kezdték a táncot. Aztán egy röpke telefon: a Tilos Rádiónak éppen zajlik a Maratonija, irány a Dürer Kert. A szarvas pörkölt még sehol, de a hangulat így is barátságos és emelkedett. Gyorsan asztalt találtunk, kerestük az ígért kivetítőt, de helyette a vízpermetet találtuk. Iván is ránk köszönt, aztán megjött Réka is. Én bekapcsoltam az Ipadot, a háttérben hang nélkül ment a meccs. Talán, ha ketten jöttek oda hozzám érdeklődni az eredmény iránt. Erzsinek „odalöktünk” egy sört, én tonikot ittam, Mari semmit. Közben a „száguldó tilos rádiós riporterek” időnként lecsaptak rám: milyen a hangulatom, hogy érzem magam, mennyi az eredmény – és így tovább. Az adomány-asztalnál vettünk egy övet, meg sokáig mustráltuk a pólókat. Enyhe szellő könnyítette a meleg levegő elviselését.
Átnéztem a túlsó asztalokra, az Adj Hangot Egyesület, a Civil Kollégium Alapítvány és a Fogd a Kezem Alapítvány aktivistái üldögéltek ott. Átsétáltam hozzájuk nézelődni. Szóba elegyedtünk: mit csinálnak, mi a feladatuk, milyen hatásuk van, és így tovább. Én nyomtam az alapjövedelem-dumát, ők próbáltak kapcsolódni. Zugló, garantált minimum, meg nem értés, támogatás-hiány.
És akkor megpillantottam egy kiadványt: Rajtunk múlik! (Hogyan szervezkedjünk és képviseljük érdekeinket a lakóhelyünkön?) Elkértem. Tényleg elolvasod? – kérdezték. A könyv olvasva jó – feleltem. Akkor a tiéd. Megint visszajöttek a „száguldó riporterek”. Az a jó – mondtam a kérdésükre, hogy itt nincsenek PLAKÁTOK, nem botlok minden asztal mellett egy PLAKÁTBA, itt szabad vagyok. Tescós plakátra gondolsz? – jött a beugrató, ravasz kérdés. Nem, olyan nagy kékekre, amelyek mindenütt fehéren le vannak fújva, szaggatva – válaszoltam, amelyeken, ahol még látszik, undorító, uszító szövegek olvashatók. És mennyi az eredmény? Vezetünk, HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ.
Végül is jó nap volt.

2015. június 14.