„Vakok, ha nézünk is.”
(Esterházy Péter és Marianna D. Birbaum beszélget: Az évek iszkolása Magvető, 2015.

Apám a Petőfi híd pesti villamosmegállójában, még csak a kanyarban volt a villamos, de már megmondta, hogy négyes vagy hatos. Nem volt mindegy, mert nekünk a négyes volt a jó: a hatos a Móricz Zsigmond Körtérre ment, mi meg a BEAC pályához akartunk menni. A Fehérvári úton laktunk, a 36-ban, oda onnan volt közelebb. Én már akkor sem láttam jól a számokat. Nem voltam „vak”, de néztem: „jólvoltazúgyis”.

Mumpszom volt. Az ötvenes évek közepén. Szövődményként az egyik fülemre megsüketültem. Többször kivették a mandulámat: újból és újból kinőtt. Azt gondolták az orvosok, az segít a süketségen: majd a műtét után fogok hallani. A második műtét után feküdtem a kórházi ágyban. Minden ágy fejénél volt egy vezetékes rádió-dugóvég a falban: ha csatlakoztattuk a fülhallgatót, szólt a Kossuth, vagy a Petőfi, már nem emlékszem, melyik. Amikor felébredtem, az első dolgom volt a fülhallgatós rádiót a „rossz” fülemre tenni. Süket voltam továbbra is, mint az ágyú. Nem az a műtét kellett volna…

Mindig csak a lábunk elé nézünk. Hogy el ne essünk valamiben, el ne csússzunk egy banánhéjon, nehogy egy autó elé lépjünk. Közbe meg észre sem vesszük, hogy már nem jó irányba megyünk. Nem nézünk föl. Nem emeljük föl a fejünket. A most és itt pillanata az érdekes. A holnap, meg majd csak lesz valahogy.

Az egyszerű válaszokat kedveljük. Az alárendelt és a mellérendelt mondatoktól menteseket. Az alanyt, az állítmányt, talán egy színes jelzőt. És a „jogerős” pontot. A gyorsan megjegyezhetőt. Főleg, amit egy híres ember, egy szakértő-celeb izzad ki magából, ami megfellebbezhetetlenül ömlik a szájából. amit aztán újból és újból megismételnek a kereskedelmi tévék. Ami aztán erőfeszítés-mentesen rögzül a tudatunkban. Mint a kétszer kettő, a tél hideg, a nyár meleg, a „zelmúltnyócév”, Őszöd, a görögök lógósak, még egy kis megszorítás, egy kis reform és aztán már itt is van a Kánaán. Ezeket aztán rögtön klisékké alakítjuk, ráhúzzuk mindenre, és már kész is van az újabb egyszerű válasz. Gondolkodni sem kell. Ebben a melegben.

Vakok vagyunk, ha nézünk is. És süketek, ha hallunk is. Meg némák, ha szólunk is. Aztán ügyetlenek, ha ügyesek vagyunk is. És gyengék, amikor erősek vagyunk is. És ezért mindig vesztesek, amikor nyerünk, akkor is…
2015. július 7.