Mi lesz? – hangzik el a jóindulatúan provokáló kérdés. Mi lenne – jön rá a válasz. Hiszen még mindig ugyanúgy kérdezünk, ugyanúgy és ugyanazt válaszoljuk. Még mindig ugyanolyan fátyol van a szemünk előtt, még mindig ugyanabból a kottából játszunk. Még mindig azt gondoljuk, hogy majd visszajövünk, és onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. Föl sem merül bennünk, hogy mi már nem jövünk, hogy valamit elba@tunk és hogy már nem is kellünk. El sem gondolkodunk azon – na, jó, a vécén egyedül talán –, hogy ami most történik az országban, azt valahol mi indítottuk el, vagy legalább is el akartuk indítani, meg akartuk csinálni. Talán nem így, talán nem ennyire drámaian és fájdalmasan, de mégis. Hiszen (a demokratikus jogok megnyirbálásáról most nem beszélek) mi is a „jaj, csak túl ne lépjük a költségvetési hiányt” – fétis lázálmában égtünk. Meg ne haladjuk már a bűvös és mindmáig szakmailag támadható 3 százalékos hiány mércét, amit aztán természetesen mindig meghaladtunk, már ahogyan az egy rendes rettegőtől elvárható. Hát persze, hogy a szociális, az egészségügyi, az oktatási kiadások csökkentésével próbálkoztunk, a költségvetés funkcionális átalakításában bíztunk; hát persze, hogy megszorításokat alkalmaztunk, hogy csak még egy kicsit, aztán majd kinőjük, és akkor kapnak majd az alullévők is. Hogy közben már akkor elkezdtek tönkremenni, csődbe jutni, munkanélkülivé válni. Folytassam? Hogy csak még egy kis reform, mert mindent reformoknak állítottunk be: mint ahogyan az ma is történik. Csak mi majréztunk; csak mi szégyenlősek voltunk: féltünk a következményektől (ami amúgy is bekövetkezett, akaratunkon kívül); a múlttól és ezért a jövőtől is. Emlékeztek a vitára: reform-diktatúra kellene, a dél amerikai országokban ez milyen jól és gyorsan vezetett eredményre, Szlovákia, Lengyelország, mennyi jó példa. Pedig náluk sem, máshol sem; és nálunk sem fog ez az út sehova sem vezetni. Nézzétek meg, Orbán élt a hatalom eszközével, sőt visszaélt vele: a hiány lent van, tartósan lent van; az infláció a mélyponton, a kockázati felár elviselhető. Csak közben: hogyan élünk, miben reménykedünk, miben bízhatunk? Kitántorgott többszázezer ember, a nyomor, a gyerekéhezés, a kilátástalanság elviselhetetlen.

Mi lesz? – hangzik el a jóindulatúan provokáló kérdés. Mi lenne – jön rá a válasz. Majd összefogunk. Majd találunk egy karizmatikus vezetőt: Gyurcsányt, Tóbiást, esetleg Schiffert? Vagy valaki mást, aki kívülről is tudja és fújja. Akinek jó a hangja, akikre a nagymamák és az unokák is összecsücsörítik a szájukat. Kotta nélkül is. És hol a kotta? Tényleg nem kell kotta? Tényleg azt gondoljuk, hogy lehet kotta nélkül? Rutinból, az eddig játszottakból, csak most nem 45-ös, hanem 78-as fordulaton? Akkor most: komoly vagy könnyűzenét akarunk játszani! Meglátjuk, majd jön az magától. Hiszen még azt se (tudjuk) mondjuk, hogy mi a legfőbb baj, hogy mi az eredendő bűn: a kígyóra már mutogatunk, de hol az alma?! Emlékszem, a József Attila (!) Gimnáziumban az egyik történelem óránkra. Palotás tanár úr azt kérdezte tőlünk: miért volt eleve halálra ítélve a Dózsa György-féle parasztfelkelés. Nem tudtuk a választ, ahogyan ma se tudjuk. Mert nincsen kottánk.

Mi lesz? – hangzik el a jóindulatúan provokáló kérdés. Mi lenne – jön rá a válasz. Megy minden tovább majd, a maga útján. A diktatúrák, a fasizmusok – mert nálunk, itt és most már az van – belülről és maguktól, csak úgy nem múlnak ki. Még érnie kell itt mindennek. Még kellenek a tragédiák: cigány-gyilkosságok; idegenellenesség, gyűlöletkeltés a másság és a bevándorlás ellen; „… árvaság, korai öregség,/elmebaj, egyke és sivár/bűn, öngyilkosság, lelki restség…”. Folytassam? Még érnie kell: kisvasút, vizes vb, olimpia, csak merjünk nagyokat álmodni. Hisz ismerjük ezt már, nemcsak nálunk van ez így. Szóval: nehezen tanulunk, nehezen ébredünk, midig újból és újból végig kell menni az úton, részt kell venni a „Nagy utazás”-on. És nemcsak nekünk, a körülöttünk élőknek is: Európában, a világban, a nélkül nem megy; vagy ahogyan azt Garas és Kern a Ripacsokban mondta: „egyedül nem megy”.

És addig?

2015. augusztus 12.