Parlament

Egykoron, még az első Nagy Háború előtt néhány évvel, Ady Endre azt írta publicisztikájában: „Örülj Magyarország, van már prókátorod a rágalmazó külfölddel szemben: dr. Nagy Dezső orsz. képviselő és társai kimondták, hogy őrködni fognak, s visszavernek minden Magyarország ellen jövő külföldi támadást. Ezt ők, mint az Országos Magyar Szövetség huszársága fogják cselekedni. Meg vagyunk róla győződve, hogy komoly emberekkel van dolgunk, s Nagy Dezső komoly hadvezér, aki tudja, hogy ellenségeinkkel szemben milyen fegyvereket kell harcba vinni. Tehát, ha ellenségeink azt mondják, hogy nincs magyar tudomány, Nagy Dezsőék csinálni fognak. Franciaországból megtámad esetleg bennünket Anatole France, hogy nincs demokráciánk, Nagy Dezsőék csinálni fognak demokráciát is. És így tovább, mert őrködni és védekezni csak így lehet, nemde dr. Nagy Dezső úr? Tehát örülj, Magyarország, Nagy Dezsőék mindazt meg fogják csinálni, aminek a nincsensége miatt bántanak téged.” (Budapesti Napló 1908. február 1.)

Aztán, már a Nagy Háborút követően, amikor a törvényhozó hatalom alárendelt szerepet játszott a korabeli Magyarországon, Bajcsy-Zsilinszky Endre így „írta” le ezt a „dicstelen” ténykedést: „A magyar parlamentarizmus beteg 1867 óta. Ez a betegség csak fokozódott az ellenforradalom nyomán. Ez alatt a tíz esztendő alatt annyira elvékonyodott és megkopott a magyar parlamentarizmus, annyira hitelét vesztette lassanként a magyar közvéleményben ez a parlamentarizmus, ez az álparlamentarizmus és burkolt diktatúra, hogy igazán nincs szükség arra, hogy a burkolt diktatúrából most már nyílt és intézményes diktatúrára térjünk át.” (In: Sipos Péter, Állam és hatalom a Horthy-korszakban… RUBICON LINE, http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/allam_es_hatalom_a_horthy_korszakban_ormany_kormanyzo_parlament/)

Közeledvén a második Nagy Háborúhoz betekinthetünk a Felsőház munkájába és hozzáállásába is: „Az a körülmény, hogy a felsőház jogköre ma újra összhangban áll a régi alkotmányjogi fejlődés eredményeivel és nagy vonalakban megfelel az országgyűlés dualisztikus szervezete keretében kifejlődött egyenrangúság és egyensúly követelményeinek, kétségtelenül a kétkamarás rendszer alapgondolatának megerősödését jelenti, egyben pedig növeli a felsőház tekintélyét és lehetővé teszi az eddiginél hatékonyabb törvényhozási közreműködését is. Ezzel párhuzamosan a felsőház beléleti önállósága legelemibb előfeltételeinek egyidejű helyreállítása módot nyújt arra, hogy belügyeiben ezután egyedül és kizárólag a felsőház maga, illetve arra hivatott szervei intézkedjenek…” (Felsőházi napló, 1939. I. kötet 1939. június 13.)

A későbbiekben, már a II. Világháború után, volt olyan év, amikor csak két alkalommal ülésezett a magyar parlament: tavasszal és télen. A gondosan ki, akarom mondani megválasztott képviselők összegyűltek, meghallgatták az aktuális napirendi pontot előterjesztő miniszter expozéját (amit előtte gondosan elemzett, értékelt, átírásra jóváhagyásra, majd elmondásra érdemesnek tartott a politikai bizottság), udvarias, kissé unalmas „vita” után egyhangúan elfogadta a javaslatot és az törvényerőre emelkedett.

És napjainkban, több mint 25 évvel a rendszerváltás után, a szabadság, a függetlenség, az önállóság után milyen parlamentünk van? Változott valami?!

2015. szeptember 29.