• drága mama, hogy van a drága mama, tudunk egy kicsit beszélgetni?
• persze, Gyurikám, láttál valamit a tévében?
• nem, drága mama, hanem az élet, a mindennapok
• ne mondjad már, mi minden reggel ötkor keltünk és már etettünk is
• értem én, ezt nekem nem kell csinálni, de akkor is
• sártenger volt minden, így, ilyen időben, nem volt akkor autó, még bicikli se, akárhogy is vigyáztunk, nyakig szarosak lettünk
• ez is igaz, drága mama, ma már lehet száraz lábbal járni az utcán, van legalább utca
• híreket se hallgattunk, csak amit a messziről jött emberek hoztak magukkal, legfeljebb arról tudtunk, de az is sok volt, minek, azok fenn úgyis úgy intézték a dolgokat, ahogy akarták, elég volt, ha pletykálhattunk az Eriről, a Binciről, meg a Fenyődi Jóskáról
• aha
• apátok is minden hétfőn, hajnalban elment, péntekig nem is láttam, akkor hozta meg a busz, csak arra kellett figyelnem, hogy amikor leszáll, én is ott legyek, mielőtt bemegy a nylonba, hogy egy kis pénz legalább maradjon
• szép élet lehetett, drága mama, nem mondom
• nem is nyavalyogtunk, mint tik mostanában
• hát, mi tényleg csak nyavalygunk
• aztán mégis följöttem Pestre, mert nem volt elég meg jó, aztán hozattam a lányokat is ide, amikor már volt valami biztonság, munka, meg volt hol aludni
• ma is sokan vágnak neki az ismeretlennek
• na, látod, azok sem nyavalyognak, belevágnak, csak mindig az eleje nehéz, az a nagy belevágós rész, aztán meg a sok ismeretlenség, a „nem tudom, hogy kell, meg hogy lesz”, de aztán megy minden magától, a következő nehézségig
• és megoldódik, magától?
• magától, magától, attól se, meg mástól se, a nehézség mindig megmarad, abban aztán biztos lehetsz, csak néha enyhült, meg amikor hazamentünk: mi lettünk a messziről jött ember, aki mindig vitt valamit, a csodát, hogy lehetne, pedig…
• pedig
• haggyá má, elég volt, nézd inkább a tévét
• drága mama, az se jobb…

2016. február 9.