Most, hogy szőröstül-bőröstül elfogadták a terroros törvényt, kipirult arccal, mosolyogva, ütemesen tapsolva, (ahogy annak idején is, lehazudva a csillagot is az égről), úgy gondolta: ideje elképzelni. Persze csak úgy, belül, magának. Senkinek sem szólva: nem kell károgni az egyenletes, egyhangú zümmögésben, nem kell ördögöt festeni a falra!
Mert történt valami? Tulajdonképpen semmi. Csak az, ami várható volt. Csak egy újabb, „kis”, bár nem is olyan bizonytalan lépés tovább, befelé az erdőbe. Csak az, ami már a centrális erőtér meghirdetésekor, majd a kialakításakor is végig gondolható és látható volt. Most már megvan a fölhatalmazás is. Az alaptörvényesítés. Most már ki is lehet hirdetni. Bármelyik percben. Hiszen már most is helyzet van, már most is vannak hatályban „különleges” szabályok. Eztán majd bármit be lehet vezetni, még többet lehet majd „terror-elhárítani”: korlátozni, lehallgatni, bezárni, megtiltani, elkobozni. Úgy mond: a NÉP nevében és érdekében. Csak fantázia, szervezőkészség, határozottság, gátlástalan akarat kell hozzá, az pedig van, mindig van. „… a pártok holtak voltak. A többpárti állam megbukott. A nemzetiszocializmus és az állam végső soron egy és ugyanaz” – állapította meg annak idején Gerd Rühle, a Reichstag-képviselő, 1932-től a Nemzetiszocialista Német Hallgatók Szövetségének birodalmi elnöke (Németi: Forradalom és építőmunka). Akkortájt jött Dachau, majd sorjában a többi. Itthon még csak a lehallgatásoknál tartunk, meg néhány megmagyarázhatatlan elhalálozásnál; érthetetlen vagyonvesztésnél illetve gyarapodásnál. (Épp most jelent meg a hír: „LEHALLGATTÁK AZ EÖTVÖS KÁROLY INTÉZETET”.)
„Nem hiszem, hogy vissza akarnának élni vele” – mondja Schiffer András, aki pedig nem szavazta meg a javaslatot. Nem hiszi. Mintha nem is lett volna az elmúlt hat év. Mintha nem asszisztálta volna Ő is végig ezt a hat évet. Azt, hogy egyetlen más véleményt se, egyetlen más javaslatot se, egyetlen kezdeményezést se fogadott be a többség hatalma; hogy minden korlátot fölszámolt; hogy minden másképp-gondolkodót lehetetlenné tett; hogy… De minek folytatni, ha Ő és társai, akik _ Schifferrel szemben – mégis és ráadásul megszavazták, úgysem hiszik. Hogy vissza akarnának élni vele. ennyire naivák, vagy kollaboránsok?! Mindegy.
Ideje elképzelni. Azt, ahogy előjön a homályos életlenségből. Hogy botorkál előre a tisztáson. Hogy minden egyre élesebb lesz. Hogy már van alapja a félelmének. (Ahogyan persze eddig is volt.) Hogy nemcsak tudja, már látja is, mi fog történni. Magát is kívülről látja. Szenvtelenül szemléli. Mire fog gondolni, mit fog érezni? Biztos elemezni fogja. Értékelni a látottakat, a tapasztaltakat. Ahogy mennek, csoszognak…
Ideje elképzelni…

2016. 06. 08.