Ülünk a népszavazásos számláló bizottságban. Most megint nem jön senki. Egyikünk olvas, a másik szendvicsért nyúl. Van, aki csak babrálja a telefonját. Hosszú lesz a nap. Beszélgetni kéne. De miről? A „csak úgy”, nekem nem megy, meg arról nem is érdemes. De kik ők? És hogyan gondolkodnak? Feszültséget nem akarok.
Érdekes, talán most több a fiatal – szólal meg az asztal végén egy hölgy, mintha legutóbb kevesebben jöttek volna, folytatja. Egy kis csönd, majd az elnök is megszólal: én is úgy látom, és ez jó dolog. Az egyik órámon – veszi át újra szót az asztal végéről a hölgy, a demokrácia gyakorlásáról, a részvételről, értelméről beszélgettem a gyerekekkel, azt hittem, jól sikerült. Az óra végén odajött az egyik fiú, ne erőlködjen a tanárnő, ez nem érdekel minket, de legalább vége ennek az órának is. Akkor majdnem elsírtam magam. Az elnök közbevágott: ilyenek ezek, nem érdekli őket semmi. Sokszor beszélgetünk otthon mi is a közéletben való részvétel értelméről – hallom a hangomat belülről, meg az olvasásról, a versekről, meg az egymás iránti felelősségről. Az mi, jött mindig a kérdés – folytatom, ma, ami a tiéd az van, minden más kidobott pénz és idő, mondták nekem a fiatalabbak. Olvasom, hogy az Egri Csillagok ma már unalmas – folytatom tovább a monológomat, egy verset elolvasni sincs idő, elpocsékolt időnek tartják, akkor mi legyen. Csönd. Mindenki maga elé néz. Tologatjuk a papírokat. Nem tudom, mi lesz – folytatja elbizonytalanodva a tanárnő az asztal végéről, egyre nehezebb megszólítani őket, megszólalásra késztetni meg, szinte lehetetlen. Reménytelen. Nem jön senki. A levegő is áll, egyre áporodottabb. Nem ők a hibásak – kezdek bele megint, a Harry Potter is alkalmas lehetne feltörni őket, meg kéne próbálnunk. Mert egyedül nem megy, az nem igaz, én sem érezhetem jól magam, ha a másik sem érzi jól magát – hallom magamat, olyan hamiskásan. Talán rossz a minta, amit mutatunk, mi sem vagyunk elég őszinték, bele sem merünk vágni; á, hagyjuk.
Ülünk a népszavazásos számláló bizottságban. Most megint nem jön senki. Egyikünk olvas, a másik szendvicsért nyúl. Van, aki csak babrálja a telefonját. Hosszú lesz a nap. És megint eredménytelen.

2016. 10. 04.