Településünkön tulajdonképpen nyugodtan fogadták az esős évszak beköszöntét. Egy kis izgalmat azonban okozott, hogy a vízelvezető árkot valaki(k) tévedésből szemétlerakónak gondolta(ák), és már március óta oda hordja(ák) a szemetet, ami általában nem zacskóban került összegyűjtésre, és ami mostanra már mindkét oldalán az ároknak kicsordult az útra keresztben. De az autók el tudnak (még) menni mellette, így intézkedésre nincs szükség és persze nem is került sor. Viszont a víz már nem megakadt. A település a csodájára jár a képződménynek, sorban állnak az árok kerítésfelöli oldalán, hogy megtekinthessék a látnivalót, a sorszámot előre mindenki letépi, majd a megtekintés után az árokba dobja, egyelőre nagyobb összetűzésre nem került sor. A vízelvezetés akadályával majd a decemberi falugyűlésen fogunk foglalkozni: fölvetjük majd a kérdést az elöljáró úrral együtt. De ez legyen a legnagyobb baj.
Hiszen készülünk a Nagy Októberi Ünnepünk 60. méltó megünneplésére. Ezért, az Unió támogatásával, fölújításra kerültettük a fő megünneplési helyünket, így az igen tisztelt és becsült ünneplő közönség méltóan lesz képes leülni, ünnepelni, énekelni, beszédet elmondani és meghallgatni a beszédeket és a Székely himnuszt is. A gyerekkórus már csak az ünnepi műsort gyakorolja az iskolában, a tananyag ismertetésére majd később kerül sor, de az is lehet, hogy mégsem. Viszont a gyerekek nagyon élvezik, mert az éneklés mellé kapnak a helyi péktől, aki az egyik elöljáró unokatestvérének a férje, kakaós tekercset, amit az elöljáróság, a szociális keret terhére fedez. A pályáztatás ellenére az árat csak 17%-kal emelte meg az unokatestvér, ez is elég volt a győzelemhez.
Nagy fölzúdulás kísérte a stadionavatót. Többen jelezték a feleségüknek, hogy azonnal jöjjenek a képernyő elé, mert olyant láthatnak és hallhatnak, amit csak a gyurcsányi időkben láthattak és hallhattak: spontánul és hangosan kiabáltak a nézők, meg a riporteri is, hogy ne lehessen hallani a kiabálást, de mégis lehetett hallani. Akkor már én is kiabáltam az asszonynak, de a nagy zajban nem hallotta meg a hangomat. Nem irigyeltem a kiabálókat, mert abban a hidegben még a torkuk is megfázhatott volna. Biztosan nagyon mérgesek lehettek. Mindenesetre a településünk elhatárolódott a kiabálástól, és hangosan hívta mindenki a kutyáját.
Közben most látom, hogy az árokba szorult víz már tóvá dagadta magát, és szerencsére a békák brekegése is elnyomta a „tolvaj, gazember, mondjon le” zajt, ami a tv-ből jött. Mert ugye: „Ahol tó van, lesz ott béka is”, ahogyan ezt az igaz szállóigét hallhatjuk mostanában mindenfelől!
Utóirat: Népszabadságot nem kaptunk, most már egy hete nem jön, de érdekes módon a Magyar Időket nem viszik, mindig vissza kell küldenie az újságosnak, már többször jelezte nekem, mert ő meg az én unokaöcsém. Azt is mondta, hogy többen kértek ÉS-t, Magyar Narancsot, 168 órát, de azokat a lapokat mindig a többi lap alá teszi, úgyhogy sohasem adja el.

2016. 10. 16.