Tegnap este kiemelték mellőlem. Aztán durván leteperték a kockakőre. Hallottam, ahogy puffant a sovány, inas teste. Ahogy kipréselődött a levegő a tüdöjéből, amikor rátérdepeltek. A vékony Marcira. Egy festékes palack miatt. Mert eldobta. A Sándor Palota felé. El se találta: a földön fröccsent szét az egész. Csak néhány rendőr ruhája bánta. Aztán – háta mögött összekulcsolva a kezét – megbilincselték. És már vitték is be. Hiába kiabáltunk!
Már huszonnégy órája benn van.
Nem tudok Róla semmit. A Marciról.
Ki kellene hozni. Most ezért vagyunk itt. Sokan. Fiatalok és öregek is. Pestről jöttünk át Budára, mert onnan idehozták. Ott gyülekeztünk, Pesten, a nyomozó ügyészség előtt. Néhány óra alatt szerveződtünk. A szívem is hevesebben vert, amikor megláttam, hogy sokan vagyunk. Ahogy csak gyűltünk, és gyűltünk, és gyűltünk, ők azonnal elvitték Amikor mi elkezdtünk ott kiabálni. Most itt van. Mi is. Kiszabadítjuk!
Már huszonnégy órája benn van.
Nem tudok Róla semmit. A Marciról.
Nem csinált semmi rosszat. Én ott voltam. Ő így fejezte ki a véleményét. A festékes palackkal. Mert azt mondta: már a szó nem elég. Nem értik meg. Mert itt már nem egyszerűen a CEU-ról szól a mese. Ez már hét éve megy így. És egyre csak romlik a helyzet. Pedig szabadnak kell lennünk! És az elnök sem lehet bábja senkinek. Még a narancsosoknak sem! Ezért fessük át a Palota falát! Ezt mondta akkor és ott nekem a Marci. És eldobta azt a festékes palackot. Ami el sem érte a falat.
Már huszonnégy órája benn van.
Nem tudok Róla semmit. A Marciról.
De most kiszabadítjuk! Bemegyünk. Sokan vagyunk. Be tudjuk nyomni őket. Mert ők is velünk lesznek. Nem is szólnak egy szót sem. A szemükön látni, hogy meg vannak zavarodva. De állnak rezzenés nélkül. De sokkal erősebbek, mint mi. Nagyobbak. Testesebbek. Hiába nyomjuk őket. Nem bírunk velük. És most elsodródtam a többiektől. Már nyomnak is az ajtóhoz. Csak a fejemet be ne üssem.
Még jó, hogy ott van a keze az ajtónál annak a rendőrnek.
Talán az megvéd…

2017. 04. 12.