Akkoriban mindig tapsolni kellett! Meg hozzászólni és mindennel egyetérteni! Sőt mind ehhez még ujjongani: dalban és versben is megénekelni a végtelen örömünket! Minden olyan világos volt: sőt, érthetően egyszerű is. Előre megmondták, megérttették, aztán vissza-mondatták és megerősíttették! Aztán végrehajtották, amit utána rövidhírben bejelentettek. A házfalakat akkor is beborították a „szemléltető és propaganda táblák”. Meg az emeletnagyságú arcképek a bölcs, mindenhez-értő vezérről, meg a politikai bizottság még aktív tagjairól. A kultúra is szolgáló-leány volt, a tudomány is. A sport is bizonyította népünk, nemzetünk, társadalmi berendezkedésünk magasabb-rendűségét: hogy mi képesek vagyunk a gaz imperialisták gyűrűjében és álságos aknamunkája ellenére teljesíteni a tervet! Felajánlásokat is tettünk, hogy hamarabb, gyorsabban és mindannyiunk épülésére!
De ezen már túl vagyunk!
Most éppen havazik. A didergő hajléktalan összébb-húzza magán gönceit, fázós kutyája közelebb gömbölyödik lilaeres lábához, a macskája is inkább bebújik a szemetes-zsákok közé meleget álmodva. A hideglelős csöndet csak a házfalakat beborító óriás-plakátok zizegése töri meg: „ÁLLÍTSUK MEG BRÜSSZELT!”, „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!” – susogja ütemesen a szél.
A párt elnöke megint pontokba szedi a jövőt, most konzultációs kérdőíveken keresztül ad eligazítást arról, merre is van az előre. És nekünk örömmel kell visszaküldenünk, hogy tényleg arra van az előre; sőt, vissza se kell küldenünk, mert akkor is úgy lesz/van/volt, ha vissza se küldjük, mert most ilyen ez a világ! Most megint minden olyan egyszerű lett, és világos, megint háborúban állunk, és ha mégsem, akkor is háborúban állunk, ha kő kövön nem marad, akkor is, mert az ellenség már megint itt van a kertek alatt, sőt a spájzban, és megint karvaj orrát fújja ránk a gaz egyetemet építő képében. A bölcs, mindenhez-értő vezér megint egy arc, egyetlen arc, ami egyre barázdáltabb, egyre ijesztőbb: már talán nem is arc! A sport most nem bizonyít, csak az arc szeretné; és a kultúra meg a tudomány sem szolgálóleány, az istenér’ se!
Most éppen nem füstölnek, üzemben vannak, utasokat szállítanak a metrók. A combinók is szerencsésen elindultak mai útjukra. Az eltűnt Uber-taxik helyett a sárga-taxik hiénák módjára, cikázva róják az utcákat.
Megint tapsolni kéne, de a tenyerekben festékes flakonok vannak; megint hülye dalokat kéne írni és megzenésíteni, de helyette az „ezek ugyanazok” rigmusa szól; megint el kéne vitetni őket, de ezek kiröhögik az elvivőket.
De az az arc, az az arc…
2017. 04. 19.