Hát, kedves János, (ugye nem baj, hogy tegezlek, az öcskösöm lehetnél, bár ahhoz is túl fiatal lennél) meg is hallgattalak tegnapelőtt a parlamentben, aztán a biztonság kedvéért el is olvastalak a KEH honlapján este; mit mondjak: nem hánykolódtam lucskosan az izzadságomban az éjjel; még csak föl se riadtam, hogy jaj, ki beszélt ilyen szépen; de még csak erősebb szívdobogás se tört rám, pedig azzal egyre gyakrabban bajlódom.
Pedig olyan szépeket mondtál, meg néha föl is néztél, aztán meg le; a hangod is megbicsaklott időnként, aztán meg ércessé vált; mondta is az Ibolya, tudod a szomszédom ma reggel: ugye milyen szépeket és okosakat mondott az Áder úr, azon a fanfáros zászlólobogós nagygyűlésen, amin a mi Viktorunk is ott ült a legelső sorban és néha ütögette az asztalt maga előtt, de azt is olyan kecsesen, hogy teljesen elérzékenyültem. Én csak a fogamat szívtam válasz helyett, mert most már azokat is meg kéne csináltatni, enni se tudok rendesen, de hát másra kell a pénz.
Azóta sokat gondolkodtam szavaidon, János, mert mégiscsak Téged választott meg az Országgyűlés köztársasági elnöknek, még ha csak hosszabbításban dőlt is el a meccs, meg az ellenfelet is nyomta a bíró! Egy kicsit ugyan zavart, hogy nem volt teltház, de ezt már megszoktam, mert ma már az agyonajnározott és támogatott focimeccsek is szinte titokban, szűk családi körben zajlanak, csak az operatörők vannak a stadionokban, meg a Viktor, mert Ő erre is ráér, hála istennek! Viszont a Szabó Timi olyan cuki volt ott, cipő nélkül, harisnyásan, meg ott tartott a kezében és olyan aranyosan mozgatott, hogy még a Kövér Laci is megirigyelte és idegesen megpödörte a saját bajuszát, mert a Tiedét nem pödörinthette.
De tényleg szépeket és okosan mélyeket mondtál, János, hogy „magyar érdekek és értékek”, meg „teljesítmény … normativitás … felelősség”, meg azt is, hogy segítsek Neked a javaslataimmal meg az észrevételeimmel.
Ez tényleg jól esett! Hogy most számít az én véleményem is, hogy végre oda akar figyelni valaki arra, hogy én mit akarok, dehogyis akarok: mit szeretnék, hogyan látom a világot, hogy szerintem mit kellene csinálni, mert most arra is szükség van, hiszen „… ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk. Minden – akár csak hallgatólagos – megállapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk…” – mondtad az országnak meg a Viktornak, aki erre nagyon nem helyeselt.
Hát, tudod János, jó lenne hinni Neked, csak az elmúlt öt éved, „Csak azt tudnám feledni!”, mert ahogyan Viktor mondta egykoron: „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”, az meg bizony olyan soványka volt, hogy azt az orvosok rögtön anorexiás betegségnek vélnének.
De én mégis! Mert talán most az egyszer! Mert most Te is azt mondtad: mindent elveszíthetünk, „…Úgy látom…hogy nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik…”!
Most akkor tényleg példát fogsz mutatni majd nekünk?! Akkor itt és most ne megkövess, hanem cselekedj! Mert azt megtehetnéd! Kezdeményezz „… országos népszavazást …” a választási törvény megváltoztatása érdekében, a CEU ellehetetlenítése ellen, a paksi atomerőmű fejlesztésének leállítására; ne írj alá kitüntetési javaslatot a bayerzsolt-féle embereknek; ne nevezz ki többé pártkatonákat az MNB elnökségébe, egyetemi rektornak stb.
Akkor talán majd hiszek Neked, János, de addig, legalább próbálj „Gyürkőzz, János, rohanj, János”!
2017. 05. 10.