Még nyitja kezével a kerti kiskaput,
Még lépked a bottal két lépcsőfokot,
Még tudja és mondja, mindenütt nagyon fáj.
De szemében a láng kihunyóban már.

Még látja az álmot, az újuló világot,
Még mossa szemét a tükör előtt,
Simítja kezével a piros virágot,
De szemében a láng kihunyóban már.

Még tartja kezében a gyógyszeres fiolát,
Még remegőn nézi vizes poharát,
Még húzza a sublót teli fiókját.

Még hívja a múltat, a Jóskát, az iskolát,
Még félti a házat, a kertet, a nyugalmát –
De szemében a láng kihunyóban már.

2017. 05. 29.