Két éve átjött hozzánk R egy kicsit tanulni, vagyis inkább beszélgetni a történelemről. Akkor éppen a holokausztnál tartottak és R tartott tőle, hogy másnap Őt fogják kérdezni, neki kell majd jegyért felelnie. Beleolvastam az iskolai tankönyvébe, érzékelni és érteni akartam, miről és hogyan tanulnak. Talán két vagy három bekezdés volt csupán, hogy a németek bevonulása után, amikor már nem Horthy irányította a dolgokat, akkor a németek elvittek sok zsidót és megölték őket; meg hogy amikor Horthy ezt megtudta, leállíttatta az elszállításokat; meg sok magyar ember mentett meg zsidókat is. Valami ilyesmi volt abban a könyvben.
Új időkben új szelek fújdogálnak – gondoltam akkor, beleolvasva a könyvbe. De mit is mondjak R-nek, hiszen Ő holnap vizsgázni fog talán, ezen múlhat az évvégi jegye is, amin meg a továbbtanulása!
De ez csak az igazság egy szelete, így nem is az igazság, hiszen először Európában nálunk vezették be a numerus clausust, aztán végig a Horthy-korszak alatt – hol erősebben, hol halkabban – folyt a zsidózás, a zsidók kiszorítása az életből, vagyonuk elkobzása, tanulásuk szűkítése, magyarságuk kétségbe vonása; ellenük hivatalos „idegenrendészeti eljárás lefolytatása”; aztán meg a „kényszermunkára” telepítésük után , közben (sokszor még el sem hagyták a falujukat) a házaik rekvirálása, javaik kirablása.
Hiszen ezek a tények! Még ha az a könyv nem is ezt írja, még ha a Veritas frissen kinevezett „történésze) másként is gondolja.
Na, akkor most mi legyen – tettem föl magamnak a kérdést.
Tudod, R-kém, ha nekem kéne felelnem, akkor én arról beszélnék, cudar volt az a világ, mert ott különbség volt magyar és magyar ember között, ott nem az számított, hogy ki mit csinált, hogyan teljesített, hanem más; de ez olyan felnőttes beszéd – mondtam neki, Te csak azt mondjad, amit a saját szavaiddal el tudsz mondani, amit érzel, amit anyádéktól is hallottál.
Ez két éve történt. R-nek „szerencsére” nem kellett másnap felelnie.
Szerencsére?!
Pedig akkor már vastagon benne voltunk.
Pedig akkor már nemcsak egyedi példákat hallhattunk.
Pedig akkor már elhangzott megint a parlamentben, hogy össze kellene írni…
Pedig már akkor is sunyított és kétnyelvűen beszélt a miniszterelnök.
Pedig akkor még nem is vált hivatalossá, hogy mindezt Horthy Miklós „kivételes államférfiúnak köszönhetjük”…

2017.06.22.