Írtam néhány bejegyzést: „Ha csak egyetlen emberben is félelmet kelt a Jobbikkal alakuló szövetségféle, akkor is kell? A cél szentesít?!”; „Fülelt a csend…”; „Vonásodás…” arról, hogy mit gondolok a Jobbikkal történő (választási-átmeneti-bújtatott) szövetkezésről.
Tudni kell, hogy – bár nyilvános mindig, amit írok, mégis a Facebook adta szerkesztési elvek szerint – olyanok olvasnak inkább, akik az ismerőseim, barátaim, hasonló gondolkodású ismerőseim.
Ez már csak ilyen, én sem keresek, látogatok, olvasok (szívesen) posztokat, amelyeket olyan szerzők jegyeznek, akik véleménye távol áll világnézetemtől, meggyőződésemtől, fölfogásomtól, attól, hogy minden embert megillet a méltóság, az egyenlő bánásmód, a véleménye kinyilvánításának a lehetősége, a normális emberi élethez való jogának az érvényesítése.
Éppen ezért voltak különösen fájdalmasok, elkeserítők számomra a válasz-reakciók, azok, amelyek azt vélelmezték, hogy majd a Jobbikkal lehet győzni 2018-ban, ezért nem szabad, hanem éppenséggel KELL(!) együttműködni! Mert csak így lehet nyerni, sikert aratni.
Nos, én nem így látom, én ezzel nem értek egyet, szerintem ez járhatatlan, rossz, a szakadékba vezető út!
Azt gondolom ugyanis: a Jobbik a Fidesz rosszabb arca, büdösebb szája; már ma is fenyegető, ütlegelő keze; miközben szellemi hátországa(?!) is. A Jobbik ma a Toroczkai László félékből áll, durvább elképzeléseik és javaslataik vannak a roma állampolgárokkal szemben, mint a Fidesznek. A Gárda náluk még mindig napirenden van. A „másságot” büntetnék, ha megtehetnék. Jelképeik, történelmi példaképeik félelmet keltők, megosztók és elrettentők. És még hosszan lehetne folytatni a sort. A vidéki városok, falvak sokaságában a Jobbik a hangadó, szinte mindenütt durván elutasító a demokratikus oldallal (pártokkal, civil szervezetekkel, civilekkel) szemben. Beépül az önkormányzatokba, fontos megbízatásokat nyer el, szerez meg és mindenütt ellenségként tekint a másként gondolkodókra.
Mindeközben a Fidesz ma is a kottájukból (lop) játszik, ötleteiket, kezdeményezéseiket valósítja meg, ugyan (ma még) lájtosabb formában. A Jobbiknak ott a Gárdája, a Betyárserege; a Fidesznek meg vannak kopaszai, mindenféle őrző-védő magánvállalkozású biztonsági egységei, törvényi háttérrel teremtett őrségei. Uralják a médiát, a kültéri reklám-felületeket, jelentős tőke-háttérrel rendelkeznek. Közbeszédük, stílusuk, hívó-szavaik, jelzőik inkább harmonizálnak, szinte válaszolnak egymásra.
Az egyik kutya, a másik eb.
Akkor vajon miért gondolhatja bárki is, hogy ha a Jobbik hatalmat kapna, szerezne, akkor is „cuki” lesz? Miért gondolhatja bárki is, hogy a Jobbik nem hajtaná végre azonnal a „programját”, fogna hozzá a nemzet megtisztításához? Miért gondolhatja bárki is, hogy képes lesz a hatalmában kordában tartani őket?! Csak azért, mert (formális vagy informális) választási szövetségben volt velük?
Naivság!
A szövetkezés velük NEM ALKALMAZKODÁS a helyzethez, nem az „evolúció” fölismerése, hanem téves döntés (lenne)!
Persze érteni vélem az elkeseredést a kilátástalanság miatt, mégsem lehet és szabad azzal magyarázni a megmagyarázhatatlant, hogy a demokratikus oldal a „Szadesz útját járja”, hogy nincs „képesség, karizma, mondanivaló, szürkeállomány” azon az oldalon; hogy marják egymást; a legfőbb gondjuk az, hogy egyikük legyőzze a másikat, vagy fordítva!
Akkor sem!
Akkor inkább csönd.
Vagy ahogyan írta egyik ismerősöm: „Addig Rubens …”
2017. 11. 20.